- Hirdetés -

Bővíti e-learning képzéseit a Vodafone Alapítvány

|

- Hirdetés -

A SkillsUpload Jr. programban hét páneurópai ország Vodafone alapítványa vesz részt, hogy megosztva egymással tudásukat és tapasztalataikat, hazai szinten alakítsák a digitális kompetenciafejlesztés érdekében működő kezdeményezéseiket. Az együttműködés keretein belül a Vodafone Magyarország Alapítvány E-skola oldalán található, saját fejlesztésű IKT eszközök a tanórán elnevezésű program fejlesztését tűzte ki célul. Így a pedagógusok számára kialakított és ingyenesen elérhető e-learning továbbképzés a jövőben már nemzetközi módszerekkel kiegészülve kíván továbbra is támogatást nyújtani a tanárok számára a digitális térben való eligazodáshoz.

2020 márciusában a járványhelyzet nem várt kihívások elé állította a tanárokat. A tantermek és offline oktatási módszerek világából egyik napról a másikra kellett szembenézniük az online oktatásra való átállás nehézségeivel és alkalmazkodniuk a virtuális tanórák feltételeihez. A digitális otthonoktatásból következő kihívások természetesen nem csak a hazai pedagógusok munkáját nehezítették. Erre a globális problémára megoldást kellett találni. Az elmúlt másfél év világszerte bebizonyította a digitális eszközök oktatásban való kiemelten jelentős szerepét, ugyanakkor rávilágított a digitális kompetenciafejlesztés fontosságára is.

A digitális oktatás a jövőben egyre nagyobb szerephez jut majd az offline oktatásban is. Oktatási módszerek hatékony fejlesztése és bevezetése érdekében szükségessé válik az együttműködés, a tudásmegosztás és a közös gondolkodás. Ennek érdekében a Vodafone Csoport januárban bejelentette, hogy a Vodafone Group Foundation a következő 5 évben összesen 20 millió euróval támogatja a helyi Alapítványok digitális készségeket fejlesztő oktatási programjait. A „SkillsUpload Jr.” program a befektetés részeként jött létre, hét páneurópai ország alapítványának – német, magyar, holland, portugál, román, spanyol és török alapítványok – közreműködésével. A kezdeményezés alapvető célkitűzése, hogy képessé tegye az oktatókat és a diákokat egyaránt a digitális technológiák magabiztos és kreatív használatára, hozzájárulva a 21. századi digitális társadalom kialakításához. A Vodafone Magyarország Alapítvány az elmúlt másfél évben már számos olyan kezdeményezést indított E-skola oldalán, amelyek pedagógusokra, diákokra és szülőkre fókuszáltan szolgálják ezt a célt.

„Hiszünk abban, hogy az oktatási rendszerek átalakításának és megújulásának kulcsfontosságú szereplői a pedagógusok, így a digitális oktatásban való támogatásuk kiemelten fontos számunkra. Ezzel a céllal hoztuk létre másfél évvel ezelőtt az E-skola oldalán mai napig ingyenesen elérhető, IKT eszközök a tanórán elnevezésű, államilag akkreditált e-learning továbbképzésésünket, ami számos pedagógus munkáját segítette. A SkillsUpload Jr. program által most lehetőségünk lesz ezt is továbbfejleszteni, a nemzetközi módszereket és működő jó gyakorlatokat a helyi igényekre szabottan kialakítani, segítséget nyújtva a tanároknak. Azt gondoljuk, hogy a páneurópai alapítványok összefogásával Európa-szerte komoly változásokat érhetünk el és további lépéseket tehetünk az alapvető és közös célkitűzésünk irányába: kialakítani egy innovatív, kreatív és digitális oktatási színteret” – mondta el Flakstad Emőke, a Vodafone Magyarország Alapítvány főtitkára.

A digitális kompetenciafejlesztés érdekében induló képzések kialakításában a Vodafone Alapítvány Digitális Oktatási Angyala, Váczi Dorka is meghatározó szerepet vállal. „Az IKT eszközök a tanórán kurzusnak eddig mintegy kétezer résztvevője van, mely önmagában is bizonyítja, hogy mennyire fontos téma a pedagógusok digitális kompetenciafejlesztése. Számos pozitív visszajelzés érkezett az anyag hasznossága, felhasználhatósága és beépíthetősége kapcsán, mely arra sarkallt minket, hogy ne álljunk meg ennél a célcsoportnál, hanem kihasználva lehetőségeinket és az európai együttműködők már létező jó gyakorlatait és tapasztalatait, elinduljunk a diákok és szülők felé egyaránt. Netszülő kurzusaink segítenek eligazodni a szülőknek a digitális világ útvesztőjében és fejlesztés alatt áll diákoknak szóló internetbiztonsággal foglalkozó interaktív, játékos képzésünk is” – mondta el Váczi Dorka.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Még mindig sötéten látják a jövőt a vállalkozások

A K&H kkv bizalmi index tavaly év végén látott reményteli javulása az idei első negyedévben ismét megtorpant: 4 pontos csökkenéssel -10 ponton áll a mutató, ami így már közel két éve a negatív tartományban...

Új innovációk a klímavédelem érdekében

A mérnöki és működési adatokat integráló új platform, a háztartási energiamenedzsmentet új szintre emelő vezérlőegység, az elektromos autózás terjedését támogató töltők és szoftver – többek között ezeket az újdonságokat jelentette be a Párizsban rendezett...

Új ízzel várja a nyarat a Dreher

Már kapható a boltokban az alkoholmentes Dreher 24 legújabb, frissítő málna ízű variánsa. A termék nem csak ízesítésében új, de a portfólió többi termékével összevetve alacsony a kalóriatartalma. Az alkoholmentes sörök, legyen szó akár...

Megvan a legjobb zöld családi autó

Az Év Magyar Autója verseny ünnepélyes díjátadójára a Budapest Automotive Summit rendezvényen került sor 2024. április 11-én, melyen az MG két elektromos modellje is kategóriagyőztesként végzett. Az évenkénti megmérettetésre 21 márka összesen 39 autót...
Házasság első látásra

Atombombája van a TV2-nek

Jó nézettséggel kezdett a Házasság első látásra és azóta hétről hétre tovább erősödött. A TV2 házasságos műsora masszív, rég nem látott előnnyel végzett a heti műsoros toplista élén. Az RTL a múlt hét kapcsán...

Új közvetlen járat indul Budapestről

Június 27-től a China Southern Airlines heti négyszer közlekedő járatot indít Kantonba, ezzel idén nyártól már heti 17 járat érhető el Kína és Budapest között. Az új járat amellett, hogy kiváló csatlakozást biztosít Délkelet-Ázsia...

Fontos ügyért küzdenek a budapesti plázában

Áprilisban a nőké a főszerep Budapest új kedvenc „nappalijában”, a Mammut I. Bevásárlóközpont 3. emeletén található Kollab by Mammut közösségi térben. A programsorozat nyitányaként HAPPY PERIODS címmel a szervező ARTEMIS női tech startup és...

Ismét csúcson a hazai lakáspiac

Tavaly október-decemberben történelmi csúcsra ért az új otthonok árszintjét jellemző index a KSH legfrissebb, előzetes adatai szerint. Ugyanebben az időszakban a használt lakásoknál viszont árcsökkenést regisztrált a statisztika. Az ellentmondás ellenére az Eurostat adatai...

Érdekes dolgok derültek ki az emojikról

Szinte minden magyar internetező használ hangulatjeleket, mégis a háromnegyedüknél előfordult már, hogy nem ismerte egy-egy emoji jelentését - derült ki egy friss országos, reprezentatív kutatásból. A felmérés alapján a különböző generációk sokszor más jelentést...

Új szupermarketet nyitott a Spar

Mintegy 212 millió forintos beruházással új szupermarketet nyitott a SPAR Magyarország Békéscsabán, az Andrássy út 3-5. szám alatt, egy korábbi kereskedelmi létesítmény helyén. A vállalat a beruházás révén 17 új munkahelyet teremtett a békési...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Hirdetési szolgáltatást indított a Wolt

A Wolt technológiai vállalat bejelentette saját hirdetési szolgáltatásának, a Wolt Adsnak az elindítását, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa. A sikeres béta-időszakot követően a vállalat most azt tervezi, hogy a hirdetési szolgáltatását kiterjeszti mind...

Még mindig sötéten látják a jövőt a vállalkozások

A K&H kkv bizalmi index tavaly év végén látott reményteli javulása az idei első negyedévben ismét megtorpant: 4 pontos csökkenéssel -10 ponton áll a mutató, ami így már közel két éve a negatív tartományban...

Új innovációk a klímavédelem érdekében

A mérnöki és működési adatokat integráló új platform, a háztartási energiamenedzsmentet új szintre emelő vezérlőegység, az elektromos autózás terjedését támogató töltők és szoftver – többek között ezeket az újdonságokat jelentette be a Párizsban rendezett...

Új ízzel várja a nyarat a Dreher

Már kapható a boltokban az alkoholmentes Dreher 24 legújabb, frissítő málna ízű variánsa. A termék nem csak ízesítésében új, de a portfólió többi termékével összevetve alacsony a kalóriatartalma. Az alkoholmentes sörök, legyen szó akár...

Megvan a legjobb zöld családi autó

Az Év Magyar Autója verseny ünnepélyes díjátadójára a Budapest Automotive Summit rendezvényen került sor 2024. április 11-én, melyen az MG két elektromos modellje is kategóriagyőztesként végzett. Az évenkénti megmérettetésre 21 márka összesen 39 autót...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...