- Hirdetés -

Cannes-i filmfesztivál – megvan a kritikusok és az újságírók favoritja

|

Az auschwitzi haláltábor parancsnokának, Rudolf Hössnek és családjának mindennapjairól szóló The Zone of Interest (Érdekvédelmi terület) című film, a brit Jonathan Glazer rendezése győzte meg leginkább a 76. cannes-i fesztiválon a hivatalos program versenyében eddig bemutatott alkotások közül a Le Film Francais című szaklap által megkérdezett kritikusokat. Az amerikai-brit-lengyel koprodukcióban készült filmet a Screen brit kiadású nemzetközi szaklapnak értékelő külföldi filmes újságírók is élre helyezték, a török Nuri Bilge Ceylan legújabb drámájával (Kuru Otlar Üstüne) és az amerikai Todd Haynes alkotásával (May December) együtt.

Az Érdekvédelmi terület című kétórás dráma - amelyet több külföldi kritika is Nemes Jeles Lászlónak a 2015-ben forgatott, cannes-i nagydíjas és Oscar-díjas Saul fia című filmjével állít párhuzamba - a pénteken elhunyt Martin Amis brit író azonos című, 2014-ben megjelent regénye alapján készült – írja beszámolójában az MTI. A film címe annak a 40 négyzetkilométeres területnek a német megnevezése volt, amely az auschwitzi komplexumot körülzáró kerítés és őrtornyok mellett húzódott. Ebben az elzárt övezetben éltek a haláltábort irányító náci tisztek családjaikkal.

Míg a Saul fia szubjektív szemszögből, a gázkamrákban dolgozó egyik sonderkommandós szemszögéből láttatja a koncentrációs tábort, addig Jonathan Glazer a fal túloldalán élő nácikat filmezi, mégpedig saját szavai szerint "nem szörnyekként, hanem átlagos emberekként". A 2013-as A felszín alatt című sci-fi 58 éves brit rendezőjének negyedik filmje egy egyszerű történet a táborparancsnok, Rudolf Höss (Christian Friedel) és felesége, a magát "Auschwitz királynőjének" is nevező Hedvig (Sandra Hüller), valamint négy gyerekük boldog mindennapjaira koncentrálva egy uszodás, kertes házban, amely közvetlenül a haláltábor szomszédságában található.

A család természetközeli idilli életének távolságtartó bemutatását a fal másik oldaláról folyamatosan átszűrődő zajok teszik hátborzongatóvá: a halálkonvojok érkezése, a foglyok kiáltásai, a lövések zajai. A film semmit nem mutat a holokausztból, kivéve a krematóriumok kéményeiből kiáramló füstöt, miközben a gyerekek a megölt zsidók aranyfogaival játszanak, az alkalmazottak pedig az elvett ruháikból válogathatnak maguknak.

„Minden nagyon pontosan ki van számítva azért, hogy minden pillanatban érezzük a szörnyűséges gépezetet” - mondta a rendező Cannes-ban, aki „az érthetetlen megértése” céljából folytatott kétévi kutatómunkát követően arra a következtetésre jutott, hogy a népirtás mögött álló emberek „nagyravágyó, provinciális kispolgári figurák voltak”. „Szép házra és kertre, egészséges gyerekekre és friss levegőre vágytak. Az a borzalmas, hogy ezek az emberek nem szörnyek, hanem átlagos emberek. Hogyan lehetséges, hogy átlagos emberek ilyet tegyenek?” - mondta a filmje alapkérdésről a rendező.

A család, de mindenekelőtt a házat és a kertet gondozó katonatiszt-feleség életében az igazi drámát az okozza, hogy Rudolf Hösst 1943-ban áthelyezik. Miután utóda nem bizonyul elég hatékonynak, 1944 májusában Hösst bízzák meg a több százezres magyar zsidóság gyors és üzemszerű kiirtásának végrehajtásával, és így a család megelégedésére az apa visszatérhet az auschwitzi táborparancsnoki pozícióba.

A gondosan megtervezett kispolgári élet és a családi ház kertfala mögötti halálgyárban folyó mészárlás közötti áthidalhatatlan szakadék megértetése a film lényege, ez kelt folyamatosan borzongást a nézőben. Az emberség egyetlen jelét egy lengyel ellenállónőnek a figurája adja, aki éjszakánként ételt dug el a kerítés mentén a táborlakóknak.

Az eddig bemutatott versenyfilmek közül az Érdekvédelmi terület mellett a Téli Álom című filmjéért 2014-ben Arany Pálmát nyerő 64 éves török Nuri Bilge Ceylan Anatóliában játszódó alkotását (Kuru Otlar Üstüne) és a Julianne Moore és Natalie Portman főszereplésével készült May December című amerikai filmet kedvelték leginkább a külföldi kritikusok. Ez utóbbi középpontjában egy ötvenes éveiben járó nő, Gracie áll, aki 24 évvel korábban elcsábított egy 13 éves fiút. A pár együtt maradt, családot alapított, de a nőt továbbra is sokan szexuális bűnözőként kezelik. A család néhány napra vendégül lát egy színésznőt (Natalie Portman), aki a pár egykori találkozásáról kíván játékfilmet forgatni, amelyben Gracie-t alakítja, azzal a céllal, hogy a közönség jobban megértse a szerelmes nő álláspontját. A pár közelébe kerülve azonban a színésznő arra jön rá, hogy a családnak nem sikerült feldolgozni a problémás múltat.

A cannes-i fesztivál május 27-ig tart, a díjakat a Ruben Östlund kétszeres Arany Pálma-díjas svéd rendező által vezetett zsűri az aznap esti záróünnepségen adja át.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Magyarországon is kapható az év egyik legjobb találmányának titulált okosmobil

A Honor még november elején árulta el, hogy a Honor Magic V3 felkerült a TIME magazin 2024-es, az év legjobb találmányait tartalmazó listájára. A készülék már kapható Magyarországon, ahogy elődje, a szintén kiváló Honor...

Ezeket a filmeket és sorozatokat néztük idén a Maxon

Év vége közeledtével itt az ideje, hogy megnézzük, mely tartalmak érdekelték a hazai nézőket mind a lineáris csatornákon (Discovery, TLC, Investigation Discovery, Eurosport, HGTV), mind pedig streamingen (Max). Az adatok 2024. január 1. és...

Indul az új Star Wars-sorozat

Decemberben ismét elrepülhetünk a messzi-messzi galaxisba, ugyanis újabb sorozattal bővül a Star Wars univerzum. A „Star Wars: Kóbor alakulat” egy csapat gyerek kalandját meséli el, akik biztonságosnak tűnő bolygójukon titokzatos felfedezést tesznek, majd eltévednek...

Az RTL Saleshouse értékesíti januártól a SWEET.TV hirdetési felületeit

Jövő év januárjától a SWEET.TV hirdetési felületeinek kizárólagos értékesítését a magyar piacon az RTL Saleshouse végzi. Az RTL Magyarország már korábban bejelentette az RTL+ új, reklámokkal támogatott előfizetéses verzióját, így tovább bővül a médiakereskedőház...

Tovább nőtt a topvezetők aránya a digitális TOP50-ben

Az idén is helycsere történt a digitális szakembereket összegyűjtő rangsorunk élén. Bán Zoltán Net Média Zrt.-vezérigazgató – a tavalyi listavezető – a második helyen végzett, a partizános Gulyás Márton pedig a harmadikról az elsőre...

Összefogott a SkyShowtime és a Magyar Telekom

Európa legújabb streaming-szolgáltatója, a SkyShowtime tovább bővíti szolgáltatás-kínálatát és szórakoztató tartalmai elérhetőségét: az első magyarországi együttműködése keretében egyesíti erőit a Magyar Telekommal, az ország vezető távközlési szolgáltatójával.Először lesz elérhető a SkyShowtime hazánkban TV előfizetéssel...

Szimfónia született Európa mobilhálózati adataiból

A Deutsche Telekom szakértői Európa tíz országának aggregált, anonimizált mobilhálózati adataiból komponáltak zenét a mesterséges intelligencia bevonásával. Az úttörő megoldás nyomán - amelynek előképét tavaly Budapesten alkották meg - Európa fővárosainak sokszínű, mégis összecsengő...

Látványos 3D-kampánnyal erősít a Red Bull

Még megtekinthető a XIX. kerületben az a térhatású digitális plakát, amely a Red Bull Winter Edition idei Jeges áfonya & Vanília termékét hirdeti. Az energiaitalgyártó Magyarországon először jelentkezik nagyszabású, addicionális és innovatív digitális citylight...

Komoly elismerést kapott a K&H jövő gyógyítói díj

A kommunikációs szakma is elismerte a K&H jövő gyógyítói díjat, amely most bronz díjat nyert a Prizma Kreatív PR verseny CSR megoldások kategóriájában. A tavaly indult kezdeményezés célja, hogy elismerje a szívvel-lélekkel gyógyító és...

Hivatalos Binance-csatorna indult a WhatsAppon

A kereskedelmi volumen és felhasználók száma alapján a világ legnagyobb kriptotőzsdéje, a Binance az iparágon belül az elsők között csatlakozik a WhatsApphoz. A több mint 2 milliárd ember által használt üzenetküldő alkalmazásban mostantól egy...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Változás az autópálya-matrica vásárlásoknál

Még mindig a heti autópálya-matrica a legkelendőbb, igaz, az áprilisban bevezetett egynapos e-matricát is egyre több autós választja elsősorban a heti és a havi helyett – derül ki a Simple mobilapplikáció idei statisztikájából. Vasárnaptól...

Magyarországon is kapható az év egyik legjobb találmányának titulált okosmobil

A Honor még november elején árulta el, hogy a Honor Magic V3 felkerült a TIME magazin 2024-es, az év legjobb találmányait tartalmazó listájára. A készülék már kapható Magyarországon, ahogy elődje, a szintén kiváló Honor...

Ezeket a filmeket és sorozatokat néztük idén a Maxon

Év vége közeledtével itt az ideje, hogy megnézzük, mely tartalmak érdekelték a hazai nézőket mind a lineáris csatornákon (Discovery, TLC, Investigation Discovery, Eurosport, HGTV), mind pedig streamingen (Max). Az adatok 2024. január 1. és...

Indul az új Star Wars-sorozat

Decemberben ismét elrepülhetünk a messzi-messzi galaxisba, ugyanis újabb sorozattal bővül a Star Wars univerzum. A „Star Wars: Kóbor alakulat” egy csapat gyerek kalandját meséli el, akik biztonságosnak tűnő bolygójukon titokzatos felfedezést tesznek, majd eltévednek...

Az RTL Saleshouse értékesíti januártól a SWEET.TV hirdetési felületeit

Jövő év januárjától a SWEET.TV hirdetési felületeinek kizárólagos értékesítését a magyar piacon az RTL Saleshouse végzi. Az RTL Magyarország már korábban bejelentette az RTL+ új, reklámokkal támogatott előfizetéses verzióját, így tovább bővül a médiakereskedőház...

Don't Miss

Logó és arculattervezést segítő könyvet adott ki a [brandguide]

Megjelent a legújabb logó- és arculattervezés témájú szakkönyv a kiadásában. Egy szokatlan és egyedi formátumban: feltett kérdésekkel segíti a könyv a logó- és arculattervezés folyamatát. A könyv nem csak szorosan szakmabeliekhez szól, hanem...

A hazai kortárs művészet előtt tiszteleg az ACG

Idén ünnepli 20. születésnapját a hazai kreatív szektor megkerülhetetlen szereplője, az ACG. Az évforduló apropóján az ügynökség egy egyedülálló kiadványban, az ACG TWENTY Bookazine-ban tiszteleg azon hazai kortárs alkotók előtt, akik munkásságából az elmúlt...

A tudatos teremtésről írt könyvet Lakatos Zsófia

„Éld az álmod!” a címe Lakatos Zsófia új könyvének, amely egy egészen különleges témáról, a tudatos gondolkodásról, tervezésről, teremtésről szól. Az ismert pr-szakember szerint az üzleti világban egyre nagyobb szükség van a mentális jólétre,...

Megjelent Ferling József új könyve

Ferling József legújabb könyvében egy különleges világba hívja magával olvasóit: üzletembereket, cégvezetőket, PR, és marketingszakembereket. Mindenkit, aki a hitelességét megőrizve szeretne láthatóságot és reflektorfényt kapni ebben az információkkal telített világban.A hírnév millió apró, egymáshoz...

Új irodába költözött a Madhouse

A hirdetési felületek úttörőjeként ismert Madhouse új irodába költözött, hogy egy tágasabb, modernebb környezetben tudjon működni. A költözést a folyamatos növekedés indokolta, hiszen az eddigi iroda már szűknek bizonyult a bővülő csapat számára. Az...