- Hirdetés -

Célkeresztben a korábbi katások

|

- Hirdetés -

A nyárvégi változások után ismét terítékre kerülhet a kata, ám ezúttal az ellenőrzési oldalon. Az utóbbi időben az adóhatóság egyre több cégnél vizsgálja visszamenőleg – vagyis még az adónem radikális átalakítását megelőző időszakokra vonatkozóan – a kisadózókkal folytatott együttműködést, különös tekintettel az adatszolgáltatási és nyilvántartási kötelezettségek betartására. Aki nem tesz eleget megfelelően a nyilvántartás vezetési kötelezettségnek, mulasztási bírsággal sújtható. Mivel a mulasztási bírság elmaradt bejelentésenként, adatszolgáltatásonként kiszabható, így a bírságösszeg akár több millió forintra is rúghat.

Még nagyobb a kockázata, ha az adóhatóság az ügylet tartalma alapján bújtatott foglalkoztatást állapít meg. Ebben az esetben nemcsak az ellenőrzés célkeresztjében lévő társaságnál, hanem a katás vállalkozónál is adóhiány állapítható meg. Ezért is érdemes időben és megfelelő módon felkészülni egy esetleges ellenőrzésre!

A BDO Magyarország K-X Tanácsadó Kft. szakértői összegyűjtötték, mire kell figyelnie egy cégnek ahhoz, hogy nyugodtan állhasson egy ilyen revízió elébe.

A bújtatott foglalkoztatás gyanúja

A kisadózókkal folytatott együttműködés vizsgálatakor kiemelt szempont, hogy a katás vállalkozó „valódi” vállalkozóként végezte-e el a rá bízott feladatokat, vagy felmerülhet a bújtatott foglalkoztatás gyanúja. Az adóhatóság előtt ezt a gyanút erősíti – és az ellenőrzésre való kiválasztás valószínűségét növeli –, ha az egykori katás vállalkozó a 2022-es változás után alkalmazottként olyan cégnél helyezkedett el, amelytől korábban a (katás) bevételének nagy része származott – figyelmeztet Kardos Dóra, a BDO Magyarország K-X Tanácsadó Kft. szenior adómenedzsere. Az adóhatóság az ellenőrzés során az együttműködés valódi tartalmi jegyeit igyekszik feltárni. A feladatvégzés helyén és az eszközhasználaton túl az adóhatóság megvizsgálja, hogy a kisadózó partner a rá bízott feladatokkal miképpen tagozódott be a szervezeti hierarchiába, hogy a feladatok kiosztása és az elvégzett munka leadása miképpen valósult meg a gyakorlatban, hogy felmerül(hetet)t-e a munkaviszonyra jellemző megjelenési kötelezettség, rendelkezésre állás, közvetlen és részletes utasítás, és hogy a kisadózó bevételeinek mekkora hányada származik a vizsgált cégtől.

Elmulasztott vagy hibás adatszolgáltatás

Ha egy társaság egy kisadózó partnernek egy naptári év alatt több mint 1 millió forintot fizetett ki, akkor a következő év március 31-ig erről a K102-es nyomtatványon adatot kellett szolgáltatnia az adóhatóságnak. Ellenőrizni kell tehát, hogy a társaság ezt a kötelezettségét – a megfelelő tartalommal – teljesítette-e.

Számlabefogadás

A kisadózók által kiállított számlák kötelező számlaeleme a „Kisadózó” kifejezés szerepeltetése. Érdemes áttekinteni, hogy az adatszolgáltatás előkészítésekor valóban minden olyan partnert figyelembe vettek-e, aki kisadózói számlát bocsátott ki. Előfordulhat ugyanis (és elő is fordul a gyakorlatban), hogy a partner ugyan kisadózói státuszban volt és ezt a számláján jelezte is, a társaság figyelme azonban átsiklott ezen a körülményen.

Hiányzó dokumentáció

Az együttműködés valódi kereteinek feltárásához, a nyilvántartási és az adatszolgáltatási kötelezettségek vizsgálatához az adóhatóság iratokat kér be. Bár a szóbeli szerződéskötés joga megilleti a feleket, ez nem kifejezetten előnyös megoldás, ha adóellenőrzésre kerül sor. Az együttműködés feltételeit érdemes írott – és mindkét fél által ténylegesen alá is írt – szerződésben is lefektetni. Az viszont már kötelező, hogy a kisadózó írásban nyilatkozzon a kisadózói státuszáról – már az együttműködés kezdetekor. Ezeket a nyilatkozatokat egy esetleges ellenőrzés során be kell tudni mutatni az adóhatóságnak.

Az adatszolgáltatás önmagában nem elegendő, hiszen az ellenőrzések a részletekre is kiterjednek. Ezért is fontos, hogy a társaság olyan nyilvántartást tudjon a revizorok rendelkezésére bocsátani, amely valamennyi kisadózó partnert, valamint – a kifizetés dátumával együtt – a számukra kifizetett összegeket is tartalmazza.

Érdemes tehát áttekinteni, hogy a (korábbi) kisadózó partnerekkel kapcsolatban minden dokumentáció rendelkezésre áll-e, és hogy minden adatszolgáltatás megfelelő volt-e. A hiányosságokat, az esetleg elmulasztott adatszolgáltatást célszerű mielőbb pótolni – javasolja Kardos Dóra.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Így lehet kiberbiztos a nyaralás

Felmérések szerint a Földön élő minden emberre legalább 3 hamis személyazonosság jut a kiberbűnözői piacon, mégis mintha továbbra is félvállról vennénk a fenyegetést a hétköznapokban, különösen a lazább nyári időszakban. Hamarosan elözönlik az üzenőfalakat...

Rocklegendák érkeznek Budapestre

Először érkezik Magyarországba Hollywood Vampires és egy felejthetetlen koncerttel szeretnék meglepni a rockzene rajongóit. A legendás banda tagjai között található Johnny Depp, Alice Cooper, Joe Perry (Aerosmith) és Tommy Henriksen.A Hollywood Vampires nem csupán...

Ezek a filmek vonzották a nézőket

Izgalmas és eseménydús hónapokat tudhat maga mögött a Warner Bros. Discovery (WBD). Az Egyesült Államokban nagyszabású kampány keretében bevezették a MAX-ot, a WBD továbbfejlesztett streaming platformját, globálisan megünnepelték a Warner Bros. 100 éves évfordulóját,...

Nyerő lehet az ingatlanbefektetés

A múlt héten bejelentett szigorítások alaposan átrajzolhatják a megtakarítások piacát a pénzügyi szakemberek várakozásai alapján. A kormányzati szándék egyértelműen az állampapírok piacának erősítése, de emellett az ingatlanbefektetések szerepe is tovább erősödhet a Duna House...

A mélypont után ismét nőtt a hazai vállalkozások száma

Ismét emelkedésnek indult a vállalkozások száma Magyarországon, idén megfordult a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) eltörlése nyomán kialakulni látszó tavalyi negatív trend. A legnagyobb arányú emelkedés az építőiparban, a szállítási ágazatban és a szolgáltató...

Újabb segítség a vállalkozásoknak

Az elmúlt 3 év gazdasági eseményei nem kímélték a vállalkozói szektort. A kereskedelem és az ipar különösen nehéz helyzetben van, ami számos boltbezárást és az ipari termelés volumenének csökkenését eredményezte. Ez a kihívásokkal teli...

Olvasásra buzdít a Libri

A történetek, amiket olvasunk, beépülnek a mindennapjainkba, a személyiségünkbe, és stresszcsökkentő hatással bírnak. Magyarország piacvezető könyvkereskedőjeként a Libri legújabb, június 5-én indult, bármikor elkezdhető olvasásnépszerűsítő programjában is az olvasás pozitív élettani hatásaira helyezi hangsúlyt....

Újabb rossz hírek a magyar gazdaságról

Nemcsak a kiskereskedelemben, hanem az ipari termelésben is a vártnál rosszabbul kezdődött a második negyedév. A KSH adatai szerint az ipari termelés volumene éves szinten 5,8 százalékkal csökkent a munkanaphatással igazított adatok szerint. A...

Nyáron sem maradunk új sorozatok nélkül

A következő hónapokban is számos új sorozat lesz látható az HBO Maxon és a Discoveryn, íme néhány ígéretes produkció.A kormányzó ötös (First Five)premier: június 9. HBO MAX, a 3 részes sorozat összes epizódja elérhető...

A saját márkás média párbajra hívja a tömegmédiát

A blogok szabadsága után most a podcastekben találja meg magát mindenki, ömlik ránk a tartalom, a cégek ügyeket karolnak fel, honlapot hoznak létre, saját csatornát indítanak. De hol lesz ennek a vége, és vajon...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Rajtol a sztárvetélkedő az RTL+-on

Az előző évad sikerét követően, június 9-től, újabb sztárok vetélkednek Sebestyén Balázs nappalijában, kizárólag az RTL+ előfizetői kínálatában. A Gyertek át! - A Sztárvetélkedő hetedik évada sem fogja nélkülözni a pikáns humort, a szókimondó sztárvetélkedőben...

Így lehet kiberbiztos a nyaralás

Felmérések szerint a Földön élő minden emberre legalább 3 hamis személyazonosság jut a kiberbűnözői piacon, mégis mintha továbbra is félvállról vennénk a fenyegetést a hétköznapokban, különösen a lazább nyári időszakban. Hamarosan elözönlik az üzenőfalakat...

Rocklegendák érkeznek Budapestre

Először érkezik Magyarországba Hollywood Vampires és egy felejthetetlen koncerttel szeretnék meglepni a rockzene rajongóit. A legendás banda tagjai között található Johnny Depp, Alice Cooper, Joe Perry (Aerosmith) és Tommy Henriksen.A Hollywood Vampires nem csupán...

Ezek a filmek vonzották a nézőket

Izgalmas és eseménydús hónapokat tudhat maga mögött a Warner Bros. Discovery (WBD). Az Egyesült Államokban nagyszabású kampány keretében bevezették a MAX-ot, a WBD továbbfejlesztett streaming platformját, globálisan megünnepelték a Warner Bros. 100 éves évfordulóját,...

Nyerő lehet az ingatlanbefektetés

A múlt héten bejelentett szigorítások alaposan átrajzolhatják a megtakarítások piacát a pénzügyi szakemberek várakozásai alapján. A kormányzati szándék egyértelműen az állampapírok piacának erősítése, de emellett az ingatlanbefektetések szerepe is tovább erősödhet a Duna House...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A bankszektor is kizöldülhet

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel...

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Országos mentőakcióban a Spar

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez.Sok családban még...

Fenntartható ötleteket díjaztak

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók...

Évente 19 ezer tonna bútort égetünk el

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....