- Hirdetés -

Nagyot ment múlt héten a TV2

|

- Hirdetés -

Főműsoridőben a kereskedelmi célcsoportnál is jelentős előnyt hozott össze a TV2 és csoportszinten is hasonló a helyzet. Az RTL azzal vigasztalódhat, hogy a Cápák között még a Sztárban sztár indulása ellenére is a legnézettebb műsor tudott maradni a 18-49 éveseknél.

Tavaly ősz óta alapvetően a TV2 dominanciája jellemzi a heti nézettségi versenyt. Ugyanakkor az elmúlt hetekben volt azért ezen a téren némi változatosság, de csak két területen: a 18-49 és 18-59 éveseknél főműsoridőben. Ennél a két célcsoportnál a korábban megszokottnál kisebb volt az RTL és a TV2 közötti differencia, hol egyikük, hol másikuk nyert, de a különbség nem volt több egy százalékpontnál. Sőt, egy héttel ezelőtt az RTL 0,1-0,1 százalékponttal nyert.

Múlt héten ez a kedélyes pingpongozás véget ért, a TV2 ugyanis az említett két célcsoportnál is jelentős és egyértelmű előnyt hozott össze. A 18-49 éveseknél 2,1 százalékponttal, a 18-59 éveseknél 1,8 százalékponttal nyerték a főműsoridőt. A főműsoridőben és a teljes lakosságnál, valamint teljes napon pedig tovább növelték az előnyüket, de utóbbiaknál eddig is vezettek.

A korábbi hetekben az RTL azért a hétvégi főműsoridőt megnyerte, múlt héten azzal is megforgatta bennük a kést a TV2, hogy a 18-49 éveseknél minden estét behúztak, még a szombatot is. A 18-59 éveseknél azért ha szűk előnnyel is, de nyerte a szombat estét az RTL.

Mindez kihatott a teljes csatornacsoportok versenyére is, azaz ezen a téren is egész jelentős előnyt ért el a TV2 Csoport. Az RTL Magyarország a 18-59 éveseknél és főműsoridőben járt hozzájuk a legközelebb (TV2 Csoport: 26,6%, RTL Magyarország: 22,2%), de ez is 4,4 százalékpontos különbséget jelent.

Csatornák heti közönségaránya (százalék) – 7. hét – Főműsoridő (18:00 – 22:59)

18-59 évesek Teljes lakosság 18-49 évesek
TV2 14,2 17,2 14
RTL 12,4 11,8 11,9

Csatornák heti közönségaránya (százalék) – 7. hét – Teljes nap

18-59 évesek Teljes lakosság 18-49 évesek
TV2 10,8 13,2 10,7
RTL 7,3 6,9 7

A legnagyobb csatornaportfóliók nézői részesedése (teljes nap, százalék)

18-59 évesek Teljes lakosság 18-49 évesek
TV2 Csoport 23,7 25,5 23,3
RTL Magyarország 17,7 15,6 17,1
AMC Networks 6,2 5,9 6,5
MTVA 5,3 9,0 4,4
Paramount Global 4,9 4,1 6,1
Network4 4,5 4,8 3,2
Antenna Entertainment Group 3,9 3,1 3,8
Warner Bros.Discovery 2,9 3,4 2,7

Napi műsorok heti átlagos közönségaránya (18-59 évesek / 18-49 évesek, zárójelben a korábbi hét adatai)

TV2
Tények – 16,9% / 16,3% (16,4% / 15%)
Tények Plusz – 13,7% / 13,8% (13,1% / 12,7%)
Szerencsekerék – 16,6% / 16,6% (16.9% / 16,5%)
Hazatalálsz – 12,7% / 11,3% (12,5% / 11%)

RTL
Híradó – 17,5% / 15,6% (18,2% / 16,2%)
Fókusz – 13,8% / 13% (14,7% / 14,2%)
Drága örökösök – 13,3% / 12,6% (13% / 12,2%)
A mi kis falunk – 12% / 11,4% (12,3% / 11,6%)

A 18-49 éveseknél a Tények, a 18-59 éveseknél az RTL Híradó ért el jobb heti átlagot. A Szerencsekerék pedig stabilan hozott erős nézettséget és lazán nyerték a sávjukat. A TV2 új sorozatára, a Hazatalálszra a fiatalabb nézők nem nagyon kaptak még rá, de az idősebb célcsoportoknál ennél látványosan jobban szerepel. Az RTL-en a Drága örökösök bár kikapott a Szerencsekeréktől, de a sorozat azért a főműsoridős csatornaátlag felett teljesített. Ismétléshez képest pedig nem szerepel rosszul A mi kis falunk sem.

Szombaton az RTL-en a Gólkirályság 13,6 százalékos közönségarányt és 191 ezres nézettséget hozott a 18-49 éveseknél. Ez csak kicsit volt rosszabb, mint egy héttel korábban, a csatorna esti sávját inkább a sorozat után következő Szellemirtók húzta le. Vasárnap visszatért a TV2-re a Sztárban sztár, célcsoporttól függően 20 százalék körüli share-rel. Ami érdekes volt, hogy az RTL-es Cápák között az erős konkurenciát nem különösebben érezte meg a 18-49 éveseknél. A Cápák 18,2 százalékos share-t és 276 ezres nézettséget ért el, mindeközben egy héttel korábban ugyanez 18,9 százalék és 293 ezres nézőszám volt.

Ezzel a 18-49 éveseknél a Cápák között bizonyult az elmúlt hét legnézettebb műsorának. A 18-59 éveseknél a Sztárban sztár végzett a heti nézettségi toplista élén 383 ezer nézővel, de a Cápák között is a sarkukban volt 373 ezres nézettséggel. A teljes lakosságnál a hétfői Szerencsekerék áll az élen 926 ezres nézettséggel, a Sztárban sztár második lett 864 ezer nézővel.

A tíz legnézettebb műsor a 18-59 éveseknél

Csatorna AMR (fő) SHR %
SZTÁRBAN SZTÁR TV2 383 927 19,7
CÁPÁK KÖZÖTT RTL 373 269 16,5
SZERENCSEKERÉK TV2 370 910 17,8
HÍRADÓ RTL 352 700 17,8
GÓLKIRÁLYSÁG RTL 307 761 14,5
TÉNYEK TV2 292 026 19,9
TÉNYEK PLUSZ TV2 281 814 16,1
DRÁGA ÖRÖKÖSÖK RTL 279 501 14,0
A MI KIS FALUNK RTL 270 932 13,5
FÓKUSZ RTL 257 847 15,0

A tíz legnézettebb műsor a teljes lakosságnál

  Csatorna AMR (fő) SHR %
SZERENCSEKERÉK TV2 926 519 21,9
SZTÁRBAN SZTÁR TV2 864 155 23,5
TÉNYEK TV2 808 106 23,9
HÍRADÓ RTL 752 732 18,6
TÉNYEK PLUSZ TV2 737 634 19,5
CÁPÁK KÖZÖTT RTL 598 533 13,2
HAZATALÁLSZ TV2 568 799 16,2
DRÁGA ÖRÖKÖSÖK RTL 557 221 13,1
GÓLKIRÁLYSÁG RTL 554 587 13,0
FÓKUSZ RTL 518 970 13,7

A tíz legnézettebb műsor a 18-49 éveseknél

Csatorna AMR (fő) SHR %
CÁPÁK KÖZÖTT RTL 276 912 18,2
SZTÁRBAN SZTÁR TV2 261 217 19,5
SZERENCSEKERÉK TV2 245 406 17,2
HÍRADÓ RTL 223 717 17,0
TÉNYEK PLUSZ TV2 194 362 16,6
GÓLKIRÁLYSÁG RTL 191 508 13,6
TÉNYEK TV2 183 577 18,5
DRÁGA ÖRÖKÖSÖK RTL 180 836 13,6
FÓKUSZ RTL 170 736 15,0
A MI KIS FALUNK RTL 167 451 12,3

Megjegyzés: a toplista a 10 percnél hosszabb műsorokat, a legnézettebb epizódot (duplikációmentesen) és a Nielsen által műsorcímmel rögzített műsorokat tartalmazza.

Főműsoridő alatt a 18:00 és 22:59 közötti időszakot értjük.

Adat: Live+As Live

Adatok forrása: Nielsen Közönségmérés / TV2 Kutatás

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Nagyot újított a K&H

Szóbeli utasítás alapján is lehet forintátutalást kezdeményezni a K&H mobilbankjában. A K&H tavaly novemberben indította útjára Kate-et, a mesterséges intelligencián alapuló digitális pénzügyi asszisztenst, akivel az ügyfélkör 65 százaléka már találkozott, 6,5 százaléka pedig...

Kapszulás vagy kotyogós? Ezt veszik a kávérajongók

Tízből hat vásárló kapszulás kávét rendel, megerősödött az őrölt kávék forgalma, az ügyfelek több mint ötöde pedig online rendel szemes kávét az eMAG-ról. Az eMAG legutóbb 2021-ben vizsgálta a platformján zajló kávévásárlási szokásokat, akkor...

Ennyit keres most egy kezdő informatikus

A legtöbben minimum 5 év szakmai múlttal, vendéglátós, oktatási, pénzügyi vagy kereskedelmi területről váltanak IT-ra.A recesszió ellenére is keresettek a hazai munkaerőpiacon az informatikusok: egy jellemzően 5-6 hónapos képzés után egy éven belül átlagosan...

Egyre több magyar munkavállaló keres külföldön munkát

Az utóbbi években fokozódó tendencia, hogy egyre több magyar állampolgár hagyja el hazáját, hogy külföldön találjon munkát és boldogulást. Ez a jelenség főként a hazai gazdasági instabilitás és az ezzel járó infláció eredménye.Az Európai...

Több száz emberen segített az Erste

Az elmúlt években 70 család, összesen mintegy 400 ember lakhatási gondjain enyhített az Erste Social Housing programjának segítségével a Habitat for Humanity Magyarország. A bank a lakhatási világnap alkalmából a magyar társadalom egyik legégetőbb...

Valódi növekedésről álmodni sem mernek a hazai cégek

Enyhén magasabb árbevétel- és nyereségnövekedéssel tervez a hazai kkv-szektor az év elejéhez képest, de továbbra is messze az infláció alatt vannak a várakozások: átlagosan 8,6 százalékos bevétel-, és 4,4 százalékos profit reálérték növekedést valószínűsítenek...

Erősítenék a média átláthatóságát és függetlenségét

Az európai tömegtájékoztatás szabadságáról szóló jogszabályról 448 szavazattal, 102 ellenében és 75 tartózkodással kedden elfogadott álláspontjukban az Európai Parlament képviselői azt várják el a tagállamoktól, hogy gondoskodjanak a nézőpontok minél szélesebb körének nyilvánosságot adó...

Nemzetközi szervezethez csatlakozott az MMSZ

A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) 11. tagként csatlakozott a nemzeti marketingszövetségek kohéziós európai hálózatához a European Marketing Confederationhöz (EMC). A több mint 30 éves Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) elkötelezett a marketing szerepének és értékteremtő képességének...

Erőteljesen fognak emelkedni az árak a tévés reklámoknál

Komoly áremelkedésre kell számítani a tévés reklámok kapcsán – mutatott rá Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója az Internet Hungary első napján tartott kerekasztal-beszélgetés során. A disztribúciós díjak alakulása is kérdéses és az is...

Új ügyféllel erősít az Arany Digital Agency

A hosszú távú márkastratégia és kommunikációs stratégia kialakításával a Tarr telekommunikációs cég kreatív ügynöksége, marketingkommunikációs tanácsadója lett az Arany Digital Agency (ADA), miközben a telekommunikációs márka pedig a Tarr KSC Szekszárd kosárlabda-csapatának névadó szponzora...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Fontos ügyet támogathatnak a Tesco vásárlói

Az előző évekhez hasonlóan a Tesco 2023 októberében is jótékonysági akciót indított az emlőrák elleni küzdelem támogatására. A Go Pink címkével jelölt termékek vásárlásával az áruházlánc vásárlói 5 forinttal segítik a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati...

Nagyot újított a K&H

Szóbeli utasítás alapján is lehet forintátutalást kezdeményezni a K&H mobilbankjában. A K&H tavaly novemberben indította útjára Kate-et, a mesterséges intelligencián alapuló digitális pénzügyi asszisztenst, akivel az ügyfélkör 65 százaléka már találkozott, 6,5 százaléka pedig...

Kapszulás vagy kotyogós? Ezt veszik a kávérajongók

Tízből hat vásárló kapszulás kávét rendel, megerősödött az őrölt kávék forgalma, az ügyfelek több mint ötöde pedig online rendel szemes kávét az eMAG-ról. Az eMAG legutóbb 2021-ben vizsgálta a platformján zajló kávévásárlási szokásokat, akkor...

Ennyit keres most egy kezdő informatikus

A legtöbben minimum 5 év szakmai múlttal, vendéglátós, oktatási, pénzügyi vagy kereskedelmi területről váltanak IT-ra.A recesszió ellenére is keresettek a hazai munkaerőpiacon az informatikusok: egy jellemzően 5-6 hónapos képzés után egy éven belül átlagosan...

Egyre több magyar munkavállaló keres külföldön munkát

Az utóbbi években fokozódó tendencia, hogy egyre több magyar állampolgár hagyja el hazáját, hogy külföldön találjon munkát és boldogulást. Ez a jelenség főként a hazai gazdasági instabilitás és az ezzel járó infláció eredménye.Az Európai...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Megváltoztatni a rendszert

A marketingnek el kell foglalnia a területet megillető méltó helyet a vállalat működésében, a marketingeseknek pedig láttatniuk kell a szerepüket az ügyfélélmény alakításában – hangsúlyozza Bánhegyi Zsófia, a legsikeresebb hazai marketingszakembereket bemutató Top50-es rangsor...

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...
- Hirdetés -

SzuperZöld

A fenntarthatóságról tanít a KPMG és a Microsoft

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági...

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....