- Hirdetés -

Decemberben is emelkednek az ingatlanárak

|

Jellemzően pozitívan ítéli meg az MNB friss jelentése a lakáspiac 2024-es alakulását. Az első félévben nőtt a forgalom, az árak emelkedtek, de az ingatlanok túlértékeltsége ez utóbbi ellenére is mérséklődött. Az elemzés az év további részében is az árak dinamikus növekedésével számol, megjegyezve, hogy még a 2025-ről előrehozott vásárlások is adhatnak további lendületet a piacnak.

2024-ben a reálbérek – már tavaly ősz óta tartó, s az idei első félévben 7-8 százalékot is elérő – növekedése mellett más tényezők is támogatták a lakáspiaci kereslet újbóli élénkülését. A Magyar Nemzeti Bank aktuális jelentése ezek között említi a hitelkamatok csökkenését, a 2023-ban elhalasztott vásárlások pótlását, valamint a CSOK Plusz jóvoltából elérhető magasabb hitelösszegeket.

A növekvő kereslet húzta magával az árakat is: az év második negyedében Budapesten 9,3 százalékos, a vidéki városokban 8,7 százalékos, míg a községekben 9,1 százalékos éves drágulást regisztráltak. Ennek ellenére kissé csökkent a lakások túlértékeltsége. Ez az MNB szakemberei által kalkulált mutató azt jelzi, hogy a kialakult árak miként viszonyulnak a gazdasági fundamentumok alapján indokolhatóhoz. Amikor az otthonok e szerint alulértékeltnek látszanak, akkor – az egyéb lehetőségekhez képest – jó üzlet lehet lakásba fektetni, míg, ha túlértékeltek, akkor fordított a helyzet. 2024 második negyedében 11,2 százalékos túlértékeltséget regisztráltak. Ez a mutató 2022 második negyedében volt csúcson (25,8%), s legutóbb 2019 negyedik negyedében járt a negatív tartományban (-1,2%). A jelentés az idei tendencia mögöttes tényezői közül azt emeli ki, hogy a háztartások jövedelmi viszonyai inkább növelték a túlértékeltséget, míg azzal szemben a hitellehetőségek bővülése volt a domináns csökkentő tényező.

Az elemzés – ingatlanközvetítőktől származó információk alapján – már a harmadik negyedévről is közöl előzetes adatokat. Ezek szerint július-szeptemberben gyorsult a drágulás, Budapesten elérte az éves 14,7 százalékot, míg országos átlagnak 12,8 százalékot mértek. Ez utóbbi, ahogy az MNB is kiemeli, messze meghaladta az EU-s országok lakáspiacainak átlagos, 2,9 százalékos áremelkedését.

Ugyanebben a negyedévben a forgalom országosan 16 százalékkal múlta felül az egy esztendővel korábbit. Ezzel a hazai piac a tranzakciószámot tekintve is közelít a sokéves átlaghoz, attól már csupán mintegy 10 százalékkal maradt el. A kereslet élénkülése javította az eladók pozícióit is. A fővárosban az egy évvel korábban még jellemzően 3,8 százalékos alkulehetőség 3 százalékra apadt, vidéken pedig 5,7-ről szűkült 5 százalékra.

A jelentésből az is kitűnik, hogy a befektetők lakáspiaci aktivitása egyelőre nem éri el a korábbi évekre jellemző szinteket, arányuk a vásárlók között a fővárosban 31 százalék, vidéken 25 százalék volt a harmadik negyedévben. Míg a bérbeadással elérhető hozam az elmúlt évben lényegében nem változott – vidéken 7,2 százalékot, Budapesten 5,1 százalékot tett ki –, addig a lakossági állampapírpiacon elérhető legmagasabb éves kamat mintegy felére – 14,75 százalékról 7,9 százalékra – csökkent. Mint Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője emlékeztet, 2022 tavaszán volt legutóbb ilyen szűk a hozamkülönbség. Ez is alátámasztja az MNB előrejelzését, miszerint a lakásárak növekedése 2024 negyedik negyedében is dinamikus maradhat. Úgy kalkulálnak, hogy ekkor a nominális lakásárak 11,4 százalékkal, a reálárak pedig 7,4 százalékkal múlhatják felül az egy évvel korábbit. A jelentés a keresletet gerjesztő tényezők között számol az állampapírpiacon jellemzően jövő tavasszal felszabaduló, s új befektetési célpontot kereső lakossági megtakarításokkal is, amelyek azonban már idén is ösztönözhetnek előrehozott vásárlásokat.

Az árak alakulásának továbbra is az egyik meghatározó tényezője lehet a kínálat szűkössége. A jelentés szerint idén csökken és jövőre is csak enyhén növekedhet a lakásépítések száma. Ez év első kilenc hónapjában 20 százalékkal kevesebb (8,6 ezer) lakást adtak át az országban, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A kiadott építési engedélyek száma is visszaesést mutatott, országosan ugyan csak 2 százalékost, ám például Budapesten 34 százalékost. Ezek az adatok pedig a jövő év elejére is csupán csekély kínálatbővülést ígérnek. 2024-re összesen 15,7 ezer lakás átadását várják, ez éves összevetésben 16 százalékos visszaesés, melynél gyengébb eredményt 2017-ben láttunk utoljára. 2025 első háromnegyedére is csupán mintegy 3 százalékkal több új lakás megépítésére számíthatunk éves alapon.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A vevőknek kedvez az ingatlanpiac

A piac élénkülése és a fokozott vevői kereslet mellett enyhült az érvényesíthető alku mértéke az ingatlanvásárlás során, azonban még így is a vevők évének számított 2024, ugyanis a tranzakciók jelentős része, 82,2 százaléka a...

Kevés megtakarításuk van a magyaroknak

Bár a középkorúak átlagosan hét hónapra elegendő tartalékkal rendelkeznek, 33 százalékuk csupán egy hónapig tudná fenntartani magát, ha nem lenne bevétele - közölte a K&H a biztos jövő kutatás eredményei alapján, amely az öngondoskodás...

Múltidéző mozikkal erősít a filmcsatorna

A történelmi filmek választ adhatnak a múlt nagy kérdéseire és betekintést nyújtanak az életbe egy másik időszakban. A történelmi filmek amellett, hogy szórakoztatnak, rávilágítanak arra is, hogy a múlt eseményei miként formálták jelenünket. Különösen...

Central is clearly becoming international – interview with Petr Bednar

To maintain our independence, we need to focus on increasing our reach, revenue and profitability - says Petr Bednar. In an interview given to our magazine, the digital and business development director of Central...

A Central egyértelműen nemzetközi céggé válik – interjú Petr Bednarral

Az elérésünk, a bevételeink és a jövedelmezőségünk növelésére kell koncentrálnunk, hogy megőrizzük a függetlenségünket – véli Petr Bednar. A Central Médiacsoport digitális és üzletfejlesztési igazgatója a lapunknak adott interjúban beszélt a cseh és a...

Új trendek a hazai médiapiacon

Legalább három online videós szolgáltatást használ egy adott hónapban a 18-59 éves, internettel rendelkező magyarok 82 százaléka – derül ki az NMHH támogatásával a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) és a Nielsen által készített...

Az európai utazóknak is fontos a fenntarthatóság

Az európaiak 2025-ben várhatóan gyakrabban fognak utazni és többet is költenek utazásra – derül ki a világ vezető szállodaipari csoportja, az Accor új kutatásából. Az ágazatnak ugyanakkor sürgősen meg kell oldania a növekedésből adódó...

Díjazták az etikus vállalatokat

25 éve, 2000-ben alapította az Üzleti Etikai Díjat László Ervin világhírű, a Nobel-békedíjra többször jelölt tudós, író, a Budapest Klub alapítója és Demcsák Mária a hazai üzleti újságírás meghatározó alakja, a Piac & Profit...

Optimistábban látják a jövőt a fiatalok

Elégedettebbek a fiatalok - összességében erre jutott a K&H ifjúsági index felmérés, amely a 19-29 évesek saját életükkel való elégedettségét vizsgálta a harmadik negyedévben. Az index értéke 16 pontra emelkedett az egy negyedévvel korábbi...

Újradefiniálja a piackutatás jövőjét a YouGov

Tíz hónappal azután, hogy a fogyasztói vélemények, motivációk, igények és médiaszokások kutatása terén piacvezető YouGov felvásárolta a fogyasztói panelszolgáltatásokban, az európai háztartások vásárlási adatainak elismert vezető vállalataként ismert CPS GfK-t, a cég átnevezte magát...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Jótékony akcióban a SPAR

Adománykártyák értékesítésével indult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország Adni Öröm! karácsonyi akciója. 2024. december 1-17. között a kijelölt SPAR és INTERSPAR üzletekben, valamint a SPAR online shopban kapható adománykártyák árával élelmiszercsomagok...

A vevőknek kedvez az ingatlanpiac

A piac élénkülése és a fokozott vevői kereslet mellett enyhült az érvényesíthető alku mértéke az ingatlanvásárlás során, azonban még így is a vevők évének számított 2024, ugyanis a tranzakciók jelentős része, 82,2 százaléka a...

Kevés megtakarításuk van a magyaroknak

Bár a középkorúak átlagosan hét hónapra elegendő tartalékkal rendelkeznek, 33 százalékuk csupán egy hónapig tudná fenntartani magát, ha nem lenne bevétele - közölte a K&H a biztos jövő kutatás eredményei alapján, amely az öngondoskodás...

Múltidéző mozikkal erősít a filmcsatorna

A történelmi filmek választ adhatnak a múlt nagy kérdéseire és betekintést nyújtanak az életbe egy másik időszakban. A történelmi filmek amellett, hogy szórakoztatnak, rávilágítanak arra is, hogy a múlt eseményei miként formálták jelenünket. Különösen...

Central is clearly becoming international – interview with Petr Bednar

To maintain our independence, we need to focus on increasing our reach, revenue and profitability - says Petr Bednar. In an interview given to our magazine, the digital and business development director of Central...

Don't Miss

Logó és arculattervezést segítő könyvet adott ki a [brandguide]

Megjelent a legújabb logó- és arculattervezés témájú szakkönyv a kiadásában. Egy szokatlan és egyedi formátumban: feltett kérdésekkel segíti a könyv a logó- és arculattervezés folyamatát. A könyv nem csak szorosan szakmabeliekhez szól, hanem...

A hazai kortárs művészet előtt tiszteleg az ACG

Idén ünnepli 20. születésnapját a hazai kreatív szektor megkerülhetetlen szereplője, az ACG. Az évforduló apropóján az ügynökség egy egyedülálló kiadványban, az ACG TWENTY Bookazine-ban tiszteleg azon hazai kortárs alkotók előtt, akik munkásságából az elmúlt...

A tudatos teremtésről írt könyvet Lakatos Zsófia

„Éld az álmod!” a címe Lakatos Zsófia új könyvének, amely egy egészen különleges témáról, a tudatos gondolkodásról, tervezésről, teremtésről szól. Az ismert pr-szakember szerint az üzleti világban egyre nagyobb szükség van a mentális jólétre,...

Megjelent Ferling József új könyve

Ferling József legújabb könyvében egy különleges világba hívja magával olvasóit: üzletembereket, cégvezetőket, PR, és marketingszakembereket. Mindenkit, aki a hitelességét megőrizve szeretne láthatóságot és reflektorfényt kapni ebben az információkkal telített világban.A hírnév millió apró, egymáshoz...

Új irodába költözött a Madhouse

A hirdetési felületek úttörőjeként ismert Madhouse új irodába költözött, hogy egy tágasabb, modernebb környezetben tudjon működni. A költözést a folyamatos növekedés indokolta, hiszen az eddigi iroda már szűknek bizonyult a bővülő csapat számára. Az...