- Hirdetés -

Díjeső a Visual Europe Groupnál

|

- Hirdetés -

Hét díjat nyert a világ legsikeresebb kommunikációs ügynökségeit és rendezvényszervező, illetve rendezvénytechnikai cégeit rangsoroló Eventex döntőjében a Visual Europe Group.

Az Eventex a világ egyik legrangosabb rendezvényes és élménymarketinges díjának számít. Idén 12. alkalommal ítélték oda több száz kategóriában, 28 ország 606 pályázója között. A Visual Europe Group (VEG) négy rendezvénnyel pályázott – Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás, Szent István Nap, PLANET Budapest Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó –, és összesen 7 díjat nyert: egy aranyat, két ezüstöt és négy bronzot.
„Jelentős teljesítmény, hogy évről évre a rendezvényipar legkiválóbb szereplői közé kerülünk. A díjak egyszerre elismerései a Visual Europe Group magas szakmai színvonalú munkájának, tapasztalatának, innovatív szemléletének és motiváltságának” – fogalmaz Botond Szabolcs, a Visual Europe Group vezérigazgatója.

A cég az alábbi kategóriákban nyerte el díjait:
Convention: Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás (ezüst, bronz)
Trade show: „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás (ezüst)
European Event: Szent István Nap (bronz)
Set Design: PLANET Budapest Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó (bronz)
Creative Technology Innovation: PLANET Budapest Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó (arany)
Use of AudioVisual: „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás (bronz)

A Visual Europe Group Magyarország és Közép-Európa egyik legnagyobb rendezvénytechnikai cége. Több mint 15 éves tapasztalattal rendelkezik audiovizuális technikai rendszerek tervezésében, kivitelezésében, karbantartásában és üzemeltetésében. Rendezvényhelyszínek üzemeltetésében, valamint egyedi rendezvények tervezésében és lebonyolításában egyaránt kiemelkedő: többek között a Sziget Fesztivál, a Női Kézilabda Final4, a Hungexpo és a 2020-as férfi labdarúgó Európa-bajnokságra épült Puskás Aréna állandó rendezvénytechnikai partnere. Az Eventex 500 lista résztvevőjeként a világ legsikeresebb rendezvénytechnikai cégei között tartják számon.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Díjazták a sokszínű vállalatokat

Egyedülálló elismerésben részesültek azok a magyar vállalatok, melyek aktívan tesznek a nemek közötti egyenlőség eléréséért és célzott intézkedéseket vezettek be azért, hogy a sokszínűség, a méltányosság és a befogadás elvei érvényesüljenek szervezetükben, és mindezt...

Nagy változás jön az újautópiacon

2024 júliusától csak olyan újonnan gyártott jármű helyezhető forgalomba Európában, ami rendelkezik az előírt, fejlett biztonsági és vezetéstámogató rendszerekkel. Az EU-s jogszabály értelmében így minden új autónál a kötelező alapfelszereltség része kell legyen az...

Újabb zöld lépéseket tett a Spar

Számos környezettudatosságot, felelős hulladékgazdálkodást és optimális energiagazdálkodást célzó kezdeményezést indított az elmúlt években a SPAR Magyarország a toGo ételbárjaiban. Jó hír, hogy sikerült csökkenteni a felhasznált sütőolaj mennyiségét, valamint bevezették a műanyagmentes csomagolásokat és...

Így fizetnek a magyarok külföldön

A magyarok 40 százaléka tervez idén külföldi nyaralást, a legnépszerűbb úticélok pedig fej-fej mellett Olaszország és Horvátország. Az OTP Bank ügyfeleinek kártyahasználati tapasztalati is azt mutatják, hogy nyáron ez a két ország a legnépszerűbb...

Beütött a kánikula – tippek a hőség enyhítéséhez

A valaha mért legmelegebb júniust éljük, miután már 2024 első öt hónapja is melegebb volt minden korábbi év ugyanazon hónapjánál. Mindezt a jövő heti magyarországi előrejelzések is megerősítik: 36-37 fok várható. Ilyenkor csőstül kapjuk...

Nicolas Cage és Oz Perkins új filmje érkezik a mozikba

A szélsőséges szerepeiért imádott Nicolas Cage és a kortárs horror visszatérő színésznője, Maika Monroe macska-egér játékot űz Oz Perkins új horrorfilmjében, a Longlegs – A rémben.Lee Harkert (Maika Monroe), az ifjú és tehetséges FBI-ügynököt...

Erre érdemes figyelni a lakáshiteleseknek

Aki hitelfelvételben gondolkodik, annak gyakran merül fel a fejében a kérdés: hogyan védheti meg a családját egy esetleges váratlan életesemény esetén? Mi történhet akkor, ha az adós meghal, kiesik a jövedelme és a hitel...

Világméretű kezdeményezés a tiszta vízért

Három új ivóvíz kút épülhet Afrika vízkrízis sújtotta térségében a BWT tavaszi kezdeményezésének és a lelkes BWT közösségnek köszönhetően. A BWT, Európa vezető víztechnológiai vállalata az idei Víz világnapján nagyszabású kezdeményezéssel jelentkezett. Futásra invitálta...

Ami nélkül nem érdemes utazni

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) adatai szerint az év első öt hónapjában megkötött online utasbiztosítások díja naponta és személyenként 702 forint volt, ami mindössze 5,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi...

Drágább nyárra készülnek idén a szülők

A nyáron a legnagyobb kihívást a gyerekek felügyeletének megszervezése jelenti a szülők számára az Erste felmérése szerint – a hosszú szünet alatt különösen nehéz fenntartani az egyensúlyt a munka és a családi élet között....
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Jön az AI SUMMIT – mindent megtudhatunk a mesterséges intelligenciáról

Barát vagy ellenfél? Láthatunk benne segítséget, de veszélyt is, annyi bizonyos, hogy senkit sem hagy hidegen: a mesterséges intelligencia itt van velünk, meg kell hát értenünk és fel kell rá készülnünk! Erre idén két...

Díjazták a sokszínű vállalatokat

Egyedülálló elismerésben részesültek azok a magyar vállalatok, melyek aktívan tesznek a nemek közötti egyenlőség eléréséért és célzott intézkedéseket vezettek be azért, hogy a sokszínűség, a méltányosság és a befogadás elvei érvényesüljenek szervezetükben, és mindezt...

Nagy változás jön az újautópiacon

2024 júliusától csak olyan újonnan gyártott jármű helyezhető forgalomba Európában, ami rendelkezik az előírt, fejlett biztonsági és vezetéstámogató rendszerekkel. Az EU-s jogszabály értelmében így minden új autónál a kötelező alapfelszereltség része kell legyen az...

Újabb zöld lépéseket tett a Spar

Számos környezettudatosságot, felelős hulladékgazdálkodást és optimális energiagazdálkodást célzó kezdeményezést indított az elmúlt években a SPAR Magyarország a toGo ételbárjaiban. Jó hír, hogy sikerült csökkenteni a felhasznált sütőolaj mennyiségét, valamint bevezették a műanyagmentes csomagolásokat és...

Így fizetnek a magyarok külföldön

A magyarok 40 százaléka tervez idén külföldi nyaralást, a legnépszerűbb úticélok pedig fej-fej mellett Olaszország és Horvátország. Az OTP Bank ügyfeleinek kártyahasználati tapasztalati is azt mutatják, hogy nyáron ez a két ország a legnépszerűbb...

Don't Miss

Elkötelezettek vagyunk a közösségépítésben is – interjú Széll Hajnalkával

Vannak olyan témák és események, amelyek a nagy márkák számára megkerülhetetlenek, ilyen például az EB vagy az olimpia – mondta el Széll Hajnalka. Az Auchan országos marketing és vásárlói kapcsolatok igazgatója az mmonline.hu-nak adott...

Megváltozott a versenypálya – interjú Vidus Gabriellával

Folyamatosan monitorozzuk a piacot a kisebb-nagyobb médiaipari cégekkel kapcsolatban, és ha olyan vállalatot találunk, akkor tárgyalásokat kezdünk – nyilatkozta lapunknak Vidus Gabriella. Az RTL Magyarország vezérigazgatója jelezte: tavaly nem voltak elég jók a műsorok,...

Az összetartozás ereje – interjú Monori Bálint Gusztávval

Nem csak a csapatok, a cégek is gőzerővel készülnek a labdarúgó-Európa-bajnokságra. A Szerencsejáték Zrt. a Lounge Grouppal együtt készített egy nagyszabású kampányfilmet, hogy ráhangolja a szurkolókat a kontinenstornára. A részletekről Monori Bálint Gusztáv, a...

Az EB körüli reklámhelyek már elfogytak – interjú Kosaras Klaudiával

Már hónapokkal a sportesemények előtt jelentősen megnő a hirdetői kereslet a sport tartalmak melletti megjelenésekre – nyilatkozta az mmonline.hu-nak Kosaras Klaudia. Az Atmedia kereskedelmi igazgatójával készült interjúnkból kiderül többek között, hogyan készülnek az idei...

A jó ötleteket nem büdzsében mérik – interjú Sárospataki Alberttel

Az idén tízéves online számlázó, a Billingo vihette haza az Év Vállalata díjat a kilencedik Marketing Diamond Awardsról. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató cég ügyvezetőjét, Sárospataki Albertet kérdeztük a pályázataikról, a Billingo...