- Hirdetés -

Drasztikus hulladékcsökkentés a Tescónál

|

- Hirdetés -

Az áruházlánc, az ENSZ 2030-ra kitűzött Fenntartható Fejlődési Céljait tíz évvel megelőzve, több mint felére csökkentette a működése során keletkező élelmiszer-hulladék mennyiségét 2016/17 óta. Az eredményeket a vállalat Little Helps Plan Közösségi Stratégia elnevezésű, 2019/2020-as társadalmi felelősségvállalási jelentése tartalmazza. A riport rámutat arra is, hogy a Tesco Magyarországon az előző évhez képest 36, míg a 2016/2017-es bázisévhez képest 63 százalékkal kevesebb élelmiszer-hulladékot termelt, miközben négy év alatt több mint 60 millió adag ételnek megfelelő, összesen 24 253 tonna élelmiszert adományozott a rászorulóknak partnerén, a Magyar Élelmiszerbank Egyesületen keresztül.

Az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem csupán egy fejezete a Little Helps Plan Közösségi Stratégiának, amelyben az áruházlánc az intézkedéseit tartalmazó négy fő pillér mentén számol be az egyes területeken elért fejlődéséről. A vállalat a Termékek, Bolygónk, Munkatársak és Közösségek szekciókban osztja meg többek között, hogy milyen eredményeket ért el a csomagolóanyagok csökkentése vagy az éghajlatváltozás elleni, illetve a munkatársi egészségért és jólétért, valamint a sokszínűségért és befogadásért folytatott tevékenységek terén. A beszámoló emellett azokat az intézkedéseket is ismerteti, amelyek célja, hogy nagyszerű munkahellyé és a szállítók megbízható partnerévé tegyék a Tescót. Illetve bemutatja, hogy az áruházlánc hogyan támogatja a közösségeket egyebek mellett Munkatársi Önkéntes Programjával vagy a Tesco Angyal Alapítványon keresztül.

A Little Helps Plan Közösségi Stratégia részeként a vállalat immár negyedik alkalommal tette közzé éves élelmiszerhulladék-jelentését, ezúttal a 2019/20-as időszakra vonatkozóan. Az ebben található adatok pontos áttekintést adnak a Tescónál keletkező élelmiszer-felesleg és -hulladék mennyiségéről, így az áruházlánc megfelelő lépéseket tud tenni a hulladék további csökkentése érdekében, beleértve a jótékony célra felajánlott élelmiszerek rendszeres és folyamatos átadását a rászorulóknak.

„Világszerte a megtermelt élelmiszer harmada vész kárba, miközben rengetegen még mindig éheznek. Ennek az óriási mértékű pazarlásnak a bolygónk látja kárát, hiszen az üvegházhatású gázok kibocsátásának 8 százalékáért az élelmiszer-pazarlás a felelős. Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy ezt a veszteséget a lehető legkisebbre csökkentsük. Ami mérhető, az kezelhető, ezért is biztatok minden élelmiszeripari vállalatot arra, hogy csatlakozzon hozzánk ebben a harcban, és hozzánk hasonlóan kövesse nyomon, illetve publikálja az élelmiszer-pazarláshoz kapcsolódó adatait” – mondta Pártos Zsolt, a Tesco Magyarország ügyvezető igazgatója.

A Little Helps Plan kiemelkedő eredményei között szerepel továbbá, hogy a 2019/20-as évben 176 Tesco áruház adományozott élelmiszer-felesleget napi szinten, és a vállalat 8,5 millió darab, vagyis 33 tonna nehezen újrahasznosítható csomagolóanyagot vont ki kínálatából. Az áruházlánc megújulóenergia-tanúsítványok szerint 100 százalékban átállt a megújuló energia használatára, és Ön választ, mi segítünk közösségi programja indulása óta több mint 230 milliót forinttal támogatta a helyi közösségeket.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Magyar okosotthon-megoldás hódít Kanadában

A Chameleon Smart Home Nyrt., a vezető magyar okosotthon-startup és az UpHome Canada Ltd. megállapodást kötött, amelyek keretében a kanadai vállalat kizárólagos jogot kapott a Chameleon Smart Home rendszereinek forgalmazására Kanadában és az észak-amerikai...

Hosszabbít a nyárnyitó fesztivál

A tervezettnél is hosszabb lesz, öt napig tart Magyarország legújabb fesztiválja, az Örvényesvölgy Fesztivál! A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával megvalósuló, már eddig is izgalmas gyerekprogramokban bővelkedő eseménysorozatot a szervezők egy további...

Kiderült, mennyit költünk egészségügyre

A magyarok elsősorban az ellátáshoz való gyorsabb hozzájutás és a nagyobb odafigyelés miatt hajlandóak fizetni a magánorvosi ellátásért, ám érthető módon sokak számára jelent visszatartó erőt ezzel kapcsolatban, hogy nincs pénzük a fizetős ellátásra,...
Szerencsekerék Kasza Demcsák

A Szerencsekerék nyerte a hetet

Tovább erősödött a TV2, főként a hétköznap esti műsoraiknak köszönhetően. A heti műsoros toplista élén a Szerencsekerék végzett, az RTL-es produkciók közül A mi kis falunk vonzotta a legtöbb nézőt és ott volt az...

Gigamagazinnal ünnepel a Street Kitchen

Extra mellékletekkel, megújult magazindizájnnal és egy brutális nyereményjátékkal örvendeztetik meg az olvasókat.Tizedik születésnapját ünnepli a Street Kitchen, amelynek csapata az elmúlt egy évtizedben közel 9000 receptet és 7760 percnyi videós tartalmat készített a sütés-főzés...

A Well PR-ral újít a Gránit Pólus

Az ország több ikonikus ingatlanát üzemeltető Gránit Pólus csoport nemcsak arculatában, de teljes kommunikációjában is megújul. Ingatlanpiaci szerepén túl azzal is értéket kíván teremteni, hogy segít eligazodni a jövő társadalmi, környezeti és technológiai trendjeinek...

Új vezetővel erősít a Kulcs-Soft

2023. májusától Szabó Márton tölti be a magyar piac egyik jelentős szoftvercége, a KKV-k számára ügyviteli, könyvelési és bérszámfejtési szoftvermegoldásokra specializálódott Kulcs-Soft termékfejlesztési vezetői pozícióját. Márton neve összekapcsolódik a leglátogatottabb magyar fejlesztésű közösségi oldallal,...

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Idén Veszprém lesz a kiemelt helyszín a Múzeumok éjszakáján

Június 24-én, szombaton rendezik meg a Múzeumok éjszakáját, amelynek kiemelt helyszíne az idén Veszprém lesz. A tavalyihoz hasonlóan idén is több száz helyszínen több ezer programmal készülnek a múzeumok és kiállítóterek, koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív...

Messze még a streaming-láz vége

Bár a piac legnagyobb szolgáltatói már lassabban nőnek, egy friss előrejelzés szerint messze még a streaming-láz vége. A Digital TV Research prognózisa alapján az SVOD-előfizetések száma 2022 és 2028 között 400 millióval nő majd...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Egyre több programmal csábít a balatoni fesztivál

A nyár kellős közepén, július 27-én másodszor indul el Zamárdiban a ZamJam fesztivál, amelynek kínálata mostanra sok-sok újdonsággal bővült. 20 helyszínen közel 100 programmal várja a látogatókat a teraszokon, utcákon és tereken, szárazföldön és...

Magyar okosotthon-megoldás hódít Kanadában

A Chameleon Smart Home Nyrt., a vezető magyar okosotthon-startup és az UpHome Canada Ltd. megállapodást kötött, amelyek keretében a kanadai vállalat kizárólagos jogot kapott a Chameleon Smart Home rendszereinek forgalmazására Kanadában és az észak-amerikai...

Hosszabbít a nyárnyitó fesztivál

A tervezettnél is hosszabb lesz, öt napig tart Magyarország legújabb fesztiválja, az Örvényesvölgy Fesztivál! A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával megvalósuló, már eddig is izgalmas gyerekprogramokban bővelkedő eseménysorozatot a szervezők egy további...

Kiderült, mennyit költünk egészségügyre

A magyarok elsősorban az ellátáshoz való gyorsabb hozzájutás és a nagyobb odafigyelés miatt hajlandóak fizetni a magánorvosi ellátásért, ám érthető módon sokak számára jelent visszatartó erőt ezzel kapcsolatban, hogy nincs pénzük a fizetős ellátásra,...
Szerencsekerék Kasza Demcsák

A Szerencsekerék nyerte a hetet

Tovább erősödött a TV2, főként a hétköznap esti műsoraiknak köszönhetően. A heti műsoros toplista élén a Szerencsekerék végzett, az RTL-es produkciók közül A mi kis falunk vonzotta a legtöbb nézőt és ott volt az...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Ismert emberekhez költöztetett vadon élő állatokat a WWF

Gundel Takács Gáborhoz hiúz, Eke Angélához barnamedve költözött be a hetekben, mások lakásában pedig vidra és vaddisznó is felbukkant. De mit keresnek ezek a vadon élő állatok a négy fal között ahelyett, hogy természetes...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....