- Hirdetés -

Dupla profillal nyomulnak a tinik a közösségi médiában

|

- Hirdetés -

Amire gyerekeinket figyelmeztetjük a virtuális térben már rég tudják, sőt tudatosan használják is. Amit valójában csinálnak a közösségi média oldalakon és a chat alkalmazásokban, arról pedig fogalmunk sincsen – derül ki egy friss kutatásból.

Az olyan sokat sulykolt biztonsági tippek, mint az idegenekkel szembeni óvatosság, a nem megfelelő magatartású ismerősök tiltása/feljelentése, illetve a tartalmak alapvető biztonsági láthatósági beállításai mind már ismert, magától értetődő óvintézkedések a tinédzserek körében. A dupla Instagram fiók, a messengerben szerveződő virtuális bandák és az olyan külföldi ‘becserkésző alkalmazások’, mint a chat alternative viszont újnak számítanak és nagyon is foglalkozni kell velük. És ez csak a jéghegy csúcsa.

“A két budapesti és egy vidéki általános iskolában összesen közel 30 órát töltöttünk a gyerekekkel, mentális és fizikai önvédelmi tréninggel egybekötött fókuszcsoportos kutatással. Az eredmények minden téren felülmúlták elvárásainkat. Ahogy számítottunk rá az önvédelmi képzés hatására a gyerekek megnyíltak, bizalommal fordultak felénk és örömmel beszéltek róla, pontosan mi is történik ezeken a zárt közösségi média felületeken és chat csoportokban. A dupla Instagram fiók és a virtuális messenger bandák mellett a legnagyobb problémát abban látom, hogy a gyerekek elsődlegesen nem a felnőttekhez, hanem kortársaikhoz fordulnak tanácsért. Óriási a tudásbeli szakadék a gyerekek és a felnőttek között, aminek következtében a világra éppen nyitó 12-16 éves tinik teljesen védtelenek a virtuális közegben. A felvilágosítás helyett egy folyamatos monitoring rendszer és arra épülő készség szintű képzések kellenek, csak ezzel tudhatjuk relatív biztonságban az online közegben gyerekeinket” – mondta el Pöltl Ákos, a Safe House Training System program alapítója, a fókuszcsoportos kutatás elindítója.

A kutatás eredményei alapján jellemzően egymással osztják meg tapasztalatikat, egymástól kérnek tanácsot ha úgy adódik, a családon belül egyedül a nagyobb testvér jött szóba, mint lehetséges segítség. A legtöbbet használt közösségi média és chat felületek az Instagram és a messenger. További kedvelt alkalmazások a Facebook, Tik-Tok és a viber. Szinte kivétel nélkül minden gyereknek van nyilvános, a szülők által is látható Instagram profilja, illetve egy másik privát, amit csak barátokkal, osztálytársakkal oszt meg. Az Instagram mellett messengerben kommunikálnak leginkább különböző témájú és nagyságú csoportokban. Itt említettek olyan nagyobb, többszáz fős zárt közösségeket, amolyan ‘virtuális bandákat’, ahova csak az alapítók engedélyével lehet bekerülni. Előkerült még a chat alternative, nemzetközi ismerkedős chat alkalmazás, amellyel kapcsolatban többször előjött a pornográf tartalom is, mint veszélyforrás.

A fókuszcsoportos kutatás merőben új módszertan ezen a területen, ugyanakkor jól látszik, hogy a leginkább alkalmas valós információk kinyerésére az online közeg leginkább veszélyeztetett, 12-16 éves tini korosztályától. A kérdőíves kutatások, a rövid 45 perces osztályfőnöki órai felvilágosítások, egyéb oktató anyagok, biztonsági tippeket adó honlapok, kiadványok fontosak ugyan, de nem elég hatékonyak: nem bizalmi forrásból származnak az információk és amire elkészülnek sokszor elavultak. A közösségi média világában jellemzően 2-3 havonta jelennek meg új funkciók a kedvenc platformokon, alkalmazásokban.

A Safe House Training System egy a testőrképzés szakmai alapjaira épülő komplex program, moduláris felépítéssel: közösségi médiában való védekezés, a támadások/ fenyegetések által kiváltott stresszhelyzetek pszichológiai háttere, taktikai küzdelem, család mindennapjainak biztonsági tervezése, alapvető anatómiai és elsősegély ismeretek, jogos önvédelem, taktikai autóvezetés. Jelenleg a program piaci bevezetésén dolgoznak, aminek első állomása a közösségi média veszélyek kapcsán egy állandó iskolai monitoring rendszer felállítása és egy arra épülő készség szintű tudást adó képzés.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Erős lehet az év vége az ingatlanpiacon

Nem csak az üzletekben, az ingatlanpiacon, a pénzintézetekben és a hivatalokban is dömpingre számítanak a Duna House és a Credipass szakértői idén decemberben. A befektetők ingatlanvásárlási kedvét az inflációkövető állampapír kivezetése erősítheti a megszokottnál...

Ez lehet az okosmobilok jövője

Abu-Dzabiban, a Fortune Global Forum 2023-on Dr. Ray Guo, a HONOR marketingigazgatója beszélt az okos készülékek jövőjéről. Egyéb vállalati vezetőkkel tárgyalta az intelligens világ jövőképét, kitérve a hajlítható eszközök népszerűségére, a mesterséges intelligenciára és...

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Szoboszlaival kezdi az új évet a Network4

December 3-án a MATCH4-en láthatják a szurkolók, ahogyan a Liverpool a Fulhamet fogadja, közvetlenül karácsony előtt, december 20-án pedig a Liverpool - West Ham Ligakupa-negyeddöntő kerül képernyőre. A rajongóknak jól indul az új év...

Jeges izgalmak a Sport TV-n

Nem volt még arra példa Magyarországon, hogy televízióban is követhető legyen az U20-as divízió 1/A jégkorong-világbajnokság. A Sport TV azonban december 10-16. között élőben közvetíti a magyar válogatott mérkőzéseit a hazai eseményről.December 10. és...

Hatalmas a különbség a borvidékek ingatlanárai között

Magyarország hat borrégiója közül az Etyek-Budai, a Móri, a Neszmélyi, a Pannonhalmi és a Soproni borvidéket magában foglaló Felső-Pannon borrégióban volt a legdrágább, csaknem 500 ezer forint a lakások négyzetmétere 2022-2023-ban. A legalacsonyabb, négyzetméterenkénti...

Automata boltot nyitott a Spar

Mesterséges intelligencián alapuló, pénztáros és eladók nélküli SPAR automata üzlet működött két napon át Budapesten, Európa legnagyobb Sneakerness fesztiválján. Az elsősorban a Z-generáció tagjainak szánt szolgáltatás teszt-üzemmódban dolgozott, de a mobil „Satellit Store S”...

Messze még a hazai cégek valódi felelősségvállalása

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a szociális és környezeti problémák hatékony kezelésére – derül ki a WHC Csoport és a Scale Impact...

Egyre tudatosabbak a magyar munkavállalók

A munkavállalók háromnegyede tartja fontosnak a munka és a magánélet összeegyeztethetőségét – derült ki a Családbarát Magyarország Központ munkaerőpiaci kutatásából. Az országos reprezentatív felmérés célja elsősorban a magyarországi atipikus foglalkoztatási helyzet feltárása volt, különösképpen...

Különleges kiállítással ünnepel a Népszava

1873-tól napjainkig vezeti végig a látogatót a magyar újságírás legnagyobb hagyományokkal bíró, folyamatosan máig is aktív napilapjának címoldalain keresztül a Fuga Építészeti Központban november 29-én nyíló kiállítás. A történelem nagy viharait is túlélő, idén...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Idén is keresik a legsikeresebb startupokat

A Tőkeportál, az MBH Fintechlab, a MAFISZ (HFA), az ÓUVC Venture Studio, a Startup Grind, a Pozi.io, a Startitup Győr, a Startup Hungary, a HUNBAN, a Global Startup Awards, a CIB bank, a 500VC...

Erős lehet az év vége az ingatlanpiacon

Nem csak az üzletekben, az ingatlanpiacon, a pénzintézetekben és a hivatalokban is dömpingre számítanak a Duna House és a Credipass szakértői idén decemberben. A befektetők ingatlanvásárlási kedvét az inflációkövető állampapír kivezetése erősítheti a megszokottnál...

Ez lehet az okosmobilok jövője

Abu-Dzabiban, a Fortune Global Forum 2023-on Dr. Ray Guo, a HONOR marketingigazgatója beszélt az okos készülékek jövőjéről. Egyéb vállalati vezetőkkel tárgyalta az intelligens világ jövőképét, kitérve a hajlítható eszközök népszerűségére, a mesterséges intelligenciára és...

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Szoboszlaival kezdi az új évet a Network4

December 3-án a MATCH4-en láthatják a szurkolók, ahogyan a Liverpool a Fulhamet fogadja, közvetlenül karácsony előtt, december 20-án pedig a Liverpool - West Ham Ligakupa-negyeddöntő kerül képernyőre. A rajongóknak jól indul az új év...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...

Fókuszban a multiplatform növekedés

A lineáris piac lassan elérheti a maximumát, és egyre inkább van egy olyan típusú közönség, amelyik a streaming felé fordul – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Borsány-Gyenes András. A Network4 Media Group vezérigazgatója beszélt a...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Új törvény segítheti, hogy fenntarthatóbban működjenek a vállalatok

Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontból is át kell világítaniuk működésüket,...

Díjat nyert a K&H fenntarthatósági indexe

A Kreatív magazin szakmai zsűrije ezüst Prizma-díjjal értékelte a K&H fenntarthatósági indexét és a hozzá kapcsolódó kommunikációs tevékenységet, amely hatékonyan és társadalmilag felelősen alkalmazza az adat- és kutatásalapú PR-eszközöket. A hazai PR-, reklám- és...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....