- Hirdetés -

Duplázott a Toyota

|

- Hirdetés -

A jövőképében magát a világ vezető mobilitási szolgáltatójaként definiáló japán autógyártó napi árfolyamon átszámítva nem kevesebb, mint 9,5 milliárd működési eredményt ért el július és szeptember között, a 2024-es japán üzleti év első félévét vizsgálva pedig 16,9 milliárd dolláros profitot realizált a Toyota.

A japán pénzügyi év április 1.-től március 31.-ig tart. A Toyota már a 2024-es japán üzleti év első negyedévében (2023.04.01. – 2023.06.30) is elképesztő, jelen árfolyamon 7,4 milliárd működési eredményt ért el, a második negyedévben (2023.07.01. 2023.07.31.) azonban ezt is sikerült megfejelnie, és működési eredménye rekordértékű 9,5 milliárd dollárra kúszott, az első félévben így a Toyota 16,9 milliárd működési eredménnyel büszkélkedhet. Ez már önmagában is megdöbbentően magas nyereségnek számít, annak ismeretében pedig különösen elképesztő, hogy ez több, mint kétszer annyi, egészen pontosan 124,2%-al több, mint a Toyota által az előző év azonos időszakában elért eredmény.

Egyetlen félév alatt közel annyi profit, mint tavaly egész évben

Igazán ugyanakkor akkor érhető meg, hogy mennyire sikeres hat hónapot tudhat maga mögött a Toyota, ha a teljes 2023-as japán üzleti év 18 milliárd dolláros profitját vetjük össze a 2024-es japán üzleti év első féléves 16,9 milliárd dolláros profitjával.

Szárnyaló értékesítések

A Toyota Csoport márkái, a Toyota, a Lexus, a Daihatsu és a Hino 2023. április 1. és szeptember 30. között 5,058 millió új autót gyártottak és 5,172 millió új autót értékesítettek, mint az előző év azonos időszakában, ez gyártás tekintetében 12,8%-os, értékesítés tekintetében pedig 9,1%-os növekedést jelent. Továbbra is sikeresnek bizonyult tehát a Toyota multitechnológiás stratégiája, amelynek a lényege az, hogy minden vásárló számára a neki ideális környezetbarát megoldást kínálja, legyen szól öntöltő hibrid elektromos, plug-in hibrid elektromos, akkumulátoros elektromos vagy épp hidrogén üzemanyagcellás elektromos (a jövőben pedig akár hidrogén belsőégésű) meghajtásról. Ez ráadásul nem csupán az ügyfelek számára praktikus és élhető megoldást jelent, hanem lehetőséget teremt az azonnali, lehető legnagyobb mértékű károsanyagkibocsátáscsökkentésre.

Elképesztő iramú zöldülés

Izgalmas adat, hogy ha nem a japán üzleti évet, hanem a 2023-as naptári évet tekintjük, akkor idén január 1. és szeptember 30. között nem kevesebb, mint 2.67 millió részben vagy teljesen elektromos Toyota és Lexus talált gazdára, 9 hónap alatt csaknem annyi, mint a teljes 2022-es naptári évben (2,73 millió). Ebből 2.478.000 volt az öntöltő hibrid elektromos, 92.500 a plug-in hibrid elektromos, 76.500 az akkumulátoros elektromos, 3500 a hidrogén üzemanyagcellás elektromos, 18.000 pedig a lágy hibrid elektromos.

A bevételek és a nyereség növekedésének hátterében álló tényezők

A működési eredményt befolyásoló tényezők a az elsősorban a termelés és a logisztika területét érintő költségcsökkentés és az értékesítés minden üzleti régióban tapasztalt dinamikus növekedése voltak.

Fontos szerepet töltött be a termék- és régióközpontú menedzsment, a regionális igényeket kielégítő új modellek bevezetésével ugyanis mindenütt nőttek a helyi eladások. Nagy hangsúlyt kapott emellett a gyártási tevékenység racionalizálása és hatékonyságnövelése is. A Toyota ugyanis a világjárvány okozta leállásokat kihasználva a beszállítókkal együtt dolgozott a fokozatos fejlesztéseken, a digitalizálás révén javítva a minőséget és a termelékenységet. A logisztika területén a beszállítóktól a gyártóüzemekig tartó útvonal egyszerűsítése növelte a rakodás hatékonyságát, emellett a gyártóüzemektől a kereskedésekig történő szállítás során a más gyártókkal való közös szállítás csökkentette az üresjáratokat.

A teljes 2024-es üzleti év működési eredményével kapcsolatos várakozások

A teljes üzleti évre a Toyota a tavalyi évhez hasonlóan 10 millió feletti (nagyságrendileg 10,4 milliós) értékesítéssel számol világszerte a Toyota Csoport négy márkájának (Toyota, Lexus, Daihatsu, Hino) összesített eladásai kapcsán. A vállalat ebből származó működési bevétele a Toyota várakozásai szerint elérheti a 29,7 milliárd dollárt.

A hosszútávú siker kulcsa

A globális pénzügyi válság óta a Toyota bevételi struktúrája folyamatosan javult az Akio Toyoda elnöksége idején létrehozott termék- és régióközpontú menedzsmentnek köszönhetően. Ennek részeként a Toyota pénzügyi alapjainak alappillérei

a Toyota modelljei iránti tartós, megbízható kereslet

a geográfiailag kiegyensúlyozott értékesítési struktúra: a bevételek nem tolódnak el túlságosan egyetlen régióra – globálisan teljes paletta

a gazdaság ingadozásai (az új járművek eladásaiban beálló változások) nem befolyásolják drasztikusan a bevételeket a világ országútjain ma is futó mintegy 100 milliós Toyota flotta szerviz és alkatrész kiszolgálásának köszönhetően

elkötelezettség a Toyota gyártási rendszere és a költségcsökkentés iránt

Az öntöltő hibrid elektromos és plug-in hibrid elektromos értékesítések bővítése a feltörekvő piacokon

folyamatos fejlesztési és kutatási tevékenység és beruházás az akkumulátoros elektromos, a hidrogén üzemanyagcellás elektromos, a hidrogén belsőégésű és a C.A.S.E (Connected, Autonomous, Shared, Electric – azaz Összekapcsolt, Autonóm/Önvezető, Megosztott és Elektromos) technológiák területén, valamint a szoftverfejlesztés, a mesterséges intelligencia és a robotika területein

tőkestratégia: a felhalmozott tőke felhasználása együttműködések kiépítésére és a mobilitási vállalattá alakulás érdekében.

részvényesi hozamok: jutalmazza azokat a részvényeseket, akik a hosszútávú szemlélettel támogatják a vállalatot.

„A múltban a Toyota kiemelt figyelmet szentelt a piaci részesedés és az értékesített mennyiség mutatóinak. Most ugyanezt a figyelmet az egyre jobb autók fejlesztésének, az elsőségünket biztosító innovációnak, és a magunkon kívül mások számára végzett munkának szenteljük. A piaci részesedés és a mennyiség csak számok, amelyek új prioritásaink természetes eredményeként születnek, nem szabad célként kezelnünk őket. Ennek ellenére ezek a számok fontosak. Az eredmények nélkül elveszítjük a képességünket arra, hogy boldoggá tegyük az embereket” – fogalmaz Akio Toyoda, a vállalat világszintű elnöke a Toyota pénzügyi eredményei kapcsán.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Messze még a hazai cégek valódi felelősségvállalása

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a szociális és környezeti problémák hatékony kezelésére – derül ki a WHC Csoport és a Scale Impact...

Egyre tudatosabbak a magyar munkavállalók

A munkavállalók háromnegyede tartja fontosnak a munka és a magánélet összeegyeztethetőségét – derült ki a Családbarát Magyarország Központ munkaerőpiaci kutatásából. Az országos reprezentatív felmérés célja elsősorban a magyarországi atipikus foglalkoztatási helyzet feltárása volt, különösképpen...

Különleges kiállítással ünnepel a Népszava

1873-tól napjainkig vezeti végig a látogatót a magyar újságírás legnagyobb hagyományokkal bíró, folyamatosan máig is aktív napilapjának címoldalain keresztül a Fuga Építészeti Központban november 29-én nyíló kiállítás. A történelem nagy viharait is túlélő, idén...

Nagyot ment „A LEGO Oroszlán” az idei Effie-n

A marketing Oscarjaként is emlegetett Effie hazai versenyének nagy győztese a három Arannyal és a Platina Effie-vel jutalmazott „A LEGO Oroszlán” című pályamű lett. A LEGO Hungary és a Red Lemon Media kampánya az...

Az E.ON a Cafét választotta

Régiós médiaügynökségi partnert választott magának az E.ON SE energiavállalat, a tendernyertes a Mediaplus, melynek magyarországi partnere a Café Reklám. 2024-től indul el a közös munka, amelyben a Café az E.ON Hungária Csoport médiatervezési, stratégiai...

Új ügyfél a Positive Adamskynél

Novembertől a Positive Adamsky egészségügyi marketingre szakosodott tagügynöksége, a Positive Health and Care felel a piacvezető magánegészségügyi szolgáltató marketing és kommunikációs feladataiért.A dinamikusan változó egészségügyi szektor komoly kihívások előtt áll, ami új lehetőségeket hoz...

Még mindig alacsony a magyar vállalatok innovációs tevékenysége

A kedvezőtlen gazdasági helyzetben a magyar cégek innovációs tevékenysége változatlanul alacsony szinten stagnál – derül ki a K&H innovációs indexének második féléves felméréséből. A cégvezetők elsősorban a háttérfolyamatok ésszerűsítésére összpontosították újító szándékukat, ezzel igyekeztek...

Újabb szektorban javítanák a nemi arányokat

Szinte minden szektorban egyenlőtlen a vezetők nemi megoszlása, különösen igaz ez az olyan férfiasnak tartott szakmára, mint amilyen a logisztika. Az egész szektorban alulreprezentáltak a nők hazánkban, arányuk csupán 25 százalék. A női vezetők...

Új törvény segítheti, hogy fenntarthatóbban működjenek a vállalatok

Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontból is át kell világítaniuk működésüket,...

Idén többet fizetnek a biztosítót váltók

Néhány napja maradt 850 ezer gépjármű, köztük közel 450 ezer személygépkocsi üzembentartójának arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását, vagy sem: a felmondásoknak péntek éjfélig el is kell jutniuk a biztosítókhoz. A...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Automata boltot nyitott a Spar

Mesterséges intelligencián alapuló, pénztáros és eladók nélküli SPAR automata üzlet működött két napon át Budapesten, Európa legnagyobb Sneakerness fesztiválján. Az elsősorban a Z-generáció tagjainak szánt szolgáltatás teszt-üzemmódban dolgozott, de a mobil „Satellit Store S”...

Messze még a hazai cégek valódi felelősségvállalása

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a szociális és környezeti problémák hatékony kezelésére – derül ki a WHC Csoport és a Scale Impact...

Egyre tudatosabbak a magyar munkavállalók

A munkavállalók háromnegyede tartja fontosnak a munka és a magánélet összeegyeztethetőségét – derült ki a Családbarát Magyarország Központ munkaerőpiaci kutatásából. Az országos reprezentatív felmérés célja elsősorban a magyarországi atipikus foglalkoztatási helyzet feltárása volt, különösképpen...

Különleges kiállítással ünnepel a Népszava

1873-tól napjainkig vezeti végig a látogatót a magyar újságírás legnagyobb hagyományokkal bíró, folyamatosan máig is aktív napilapjának címoldalain keresztül a Fuga Építészeti Központban november 29-én nyíló kiállítás. A történelem nagy viharait is túlélő, idén...

Nagyot ment „A LEGO Oroszlán” az idei Effie-n

A marketing Oscarjaként is emlegetett Effie hazai versenyének nagy győztese a három Arannyal és a Platina Effie-vel jutalmazott „A LEGO Oroszlán” című pályamű lett. A LEGO Hungary és a Red Lemon Media kampánya az...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...

Fókuszban a multiplatform növekedés

A lineáris piac lassan elérheti a maximumát, és egyre inkább van egy olyan típusú közönség, amelyik a streaming felé fordul – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Borsány-Gyenes András. A Network4 Media Group vezérigazgatója beszélt a...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Új törvény segítheti, hogy fenntarthatóbban működjenek a vállalatok

Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontból is át kell világítaniuk működésüket,...

Díjat nyert a K&H fenntarthatósági indexe

A Kreatív magazin szakmai zsűrije ezüst Prizma-díjjal értékelte a K&H fenntarthatósági indexét és a hozzá kapcsolódó kommunikációs tevékenységet, amely hatékonyan és társadalmilag felelősen alkalmazza az adat- és kutatásalapú PR-eszközöket. A hazai PR-, reklám- és...

Faültetéssel kompenzál a Spar

Megrendezte, majd kiértékelte az első, karbontudatosságot előtérbe helyező eseményét a SPAR. A Budapest Borfesztivál partnerrendezvényének szén-dioxid-kibocsátását a vállalat 392 őshonos gyümölcsfa telepítésével kompenzálja.„A világ, amelyben élünk sérülékeny, ezért mindent meg kell tennünk, hogy a...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....