- Hirdetés -

Egyelőre nincs komoly riválisa a tévének

|

- Hirdetés -

Továbbra is a televízió a legerősebb képernyős hirdetési platform a WARC elemzése szerint, a szervezet által vizsgált 12 piacon 140 milliárd dollárt költöttek tévés reklámokra. Előnye ugyanakkor folyamatosan csökken, elsősorban az okostelefonok térhódításának köszönhetően.

A WARC által megvizsgált 12 piacon a különböző képernyős platformokon elköltött hirdetési pénz 41,9 százaléka jutott tavaly a tévére, a platformon mért reklámköltés 1 százalékkal múlta felül a 2017-es értéket. A tévé előnye továbbra is jelentős, 25,1 százaléponttal előzi meg a második képernyős hirdetési platformot a mobilt (58 milliárd dollár), azonban az elmúlt években a különbség folyamatosan csökkent.

Az elemzés arra is rámutat, hogy bár továbbra is a legjobb eszköz a televízió, ha nagy tömeget akarnak elérni a hirdetők, ha kis mértékben is, de csökken a tévézésre szánt idő. A múlt év első felében átlagosan naponta 1 óra 54 percet töltöttek lineáris tévéadások nézésével az emberek világszerte, ez 2017-hez képest 4 perccel, míg 2012-höz képest 21 perccel kevesebb.

A tévés hirdetések hatékonyságát jelzi, hogy az Egyesült Királyságban hosszabb távon (három év felett) a reklámok által generált nyereségtöbblet 71 százalékát a tévés hirdetések hozzák, míg rövid távon (3-6 hónap) 62 százalék ez az arány. Az Advertising Research Foundation (ARF) elemzése szerint pedig a tévés hirdetésekre szánt összeg csökkentése esetén minden elvett dollár 3 dollárnyi bevételcsökkenést eredményez. A WARC Marketer’s Toolkit felmérése szerint mindezek ellenére a márkák 32 százaléka azt tervezi, hogy csökkenti idén tévés reklámköltését, 49 százalék maradna a tavalyi szinten és csak 18 százalékuk tervez növelést.

A tévés piac számára új lehetőségeket kínál a testreszabott hirdetés, ami az internetkapcsolatra képes okostévék térhódításával válik realitássá. Világszinten a múlt évben már 35,2 százalékos volt az ilyen típusú televíziók penetrációja, ugyanakkor mindössze egymilliárd dollárt költöttek az újfajta reklámokra a hirdetők. A modell elterjedését nehezíti az is, hogy a fogyasztók nem igazán nyitottak arra, hogy személyes adataikkal fizessenek azért, hogy számukra relevánsabb reklámokat nézhessenek. Az Egyesült Államokban végzett felmérés szerint az amerikaiak 61 százaléka nem adná oda személyes adatait ennek érdekében.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Így használd okosan a mobilod

Elfogyott a mobilnetünk, lemerült a készülék vagy éppen a vízállósági teszten bukott el a mobilunk? Az okostelefonok korában már nem kérdés, hogy a mobilunk egyszerre az utazási irodánk, a beszállókártyánk, a fényképezőgépünk, a térképünk...

Keveset tesznek a fenntarthatóságért a magyar vállalatvezetők

A magyar vállalatvezetők zöme fontosnak tartja a környezeti fenntarthatóság követelményét – de csak kevesen tesznek is érte eleget. Általában akkor foglalkoznak a környezeti problémák megoldásával, ha az közvetlen működési haszonnal is jár. A legnagyobb...

Elstartolt a műanyagmentes július

Ebben az évben is megrendezik a Műanyagmentes Júliust (PlasticFree July), amelynek célja, hogy a felhasználók legalább egy hónapon át mellőzzék az életükből az egyszerhasználatos műanyagokat. „Egyes műanyag fajták lebomlásához több száz évre van szükség....

Ünnepel a Mozi+

Július 11-én hatodik születésnapját ünnepli a Mozi+, a TV2 Csoport első filmcsatornája. A közkedvelt kábelcsatorna, amely a nap 24 órájában garantál felhőtlen szórakozást az egész család számára, már indulása első hetén is sokakat vonzott...

Tippek a zöld fesztiválozáshoz

Itt a nyár, dübörögnek a partik, élvezzük az életet - és persze fogyasztunk. A fesztiválok sajnálatos velejárója a zöldterületek amortizációja, a növényzet károsítása, a sok műanyag és a temérdek szemét. Összeszedtük, hogy lehet egy...

Megéreztük az inflációt: ezen spórolnak a magyarok

Magyarországot is magába foglaló régiós felmérés készült a Publicis Groupe megbízásából arról, hogyan változnak az emberek fogyasztási szokásai az erősödő inflációs környezet hatására az egyik leggyakrabban vásárolt kategóriában, a fogyasztói csomagolt áruk (CPG) kategóriájában....

Hosszabbít a Hypewriter, még várják a sorozatötleteket

Július 20-ig meghosszabbítja a jelentkezési időszakot a Hypewriter – nemzetközi sorozatötlet pályázat. Az immár negyedik alkalommal megvalósuló verseny célja, hogy felkutassa a legeredetibb, vadonatúj tévésorozat-ötleteket és tehetséges alkotóikat. A nyertes díjazása 10000 euró, valamint...

Kevesebb innovációt terveznek a hazai vállalkozások

Csökkent az új terméket vagy szolgáltatást tervező magyar cégek aránya, mindössze 27 százalék rukkolna elő ezzel a következő egy évben. A tervezett innovációk közül viszont több az új vagy jelentős mértékben továbbfejlesztett háttérfolyamatban gondolkozó...

Egyre több tölcséres és pálcikás jégkrémet vesznek a budapestiek

Az online élelmiszer vásárlás népszerűségének növekedése a szezonális termékeket sem kerüli el. Különösen igaz ez a kánikulai időszakban, amikor a hőségben már a fagyizóig is megterhelő lenne elmenni, vagy esetleg amikor a munka nem...

Kemény döntést hozott az HBO Max tulajdonosa

Beszünteti a helyi tartalmak készítését Európa jelentős részén az HBO Max. A streaming szolgáltató tulajdonosa, a Warner Bros. Discovery (WBD) egy nagyobb átszervezés részeként döntött így, és ennek az intézkedéscsomagnak tudható be az is,...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Tovább nőtt az informatikusok bére

Továbbra is tarolnak a fizetések az informatikai szektorban hazánkban és nemzetközi szinten egyaránt. A COVID-19 hatása az IT munkaerőpiacot is elérte, munkaerőhiány és bérnövekedések figyelhetők meg világszerte. A Bluebird piaci körképe.Az elmúlt két év...

Így használd okosan a mobilod

Elfogyott a mobilnetünk, lemerült a készülék vagy éppen a vízállósági teszten bukott el a mobilunk? Az okostelefonok korában már nem kérdés, hogy a mobilunk egyszerre az utazási irodánk, a beszállókártyánk, a fényképezőgépünk, a térképünk...

Keveset tesznek a fenntarthatóságért a magyar vállalatvezetők

A magyar vállalatvezetők zöme fontosnak tartja a környezeti fenntarthatóság követelményét – de csak kevesen tesznek is érte eleget. Általában akkor foglalkoznak a környezeti problémák megoldásával, ha az közvetlen működési haszonnal is jár. A legnagyobb...

Elstartolt a műanyagmentes július

Ebben az évben is megrendezik a Műanyagmentes Júliust (PlasticFree July), amelynek célja, hogy a felhasználók legalább egy hónapon át mellőzzék az életükből az egyszerhasználatos műanyagokat. „Egyes műanyag fajták lebomlásához több száz évre van szükség....

Ünnepel a Mozi+

Július 11-én hatodik születésnapját ünnepli a Mozi+, a TV2 Csoport első filmcsatornája. A közkedvelt kábelcsatorna, amely a nap 24 órájában garantál felhőtlen szórakozást az egész család számára, már indulása első hetén is sokakat vonzott...
- Hirdetés -

Don't Miss

Van keresnivalónk a nemzetközi porondon is

A nemzetközi terjeszkedés támogatására fordítja a DayOne Capital kockázati tőkealaptól, valamint több, szakmai magánbefektetőtől kapott 3 millió eurós befektetést a Webshippy – mondta el az mmonline.hu-nak Perényi András. A kiszervezett logisztikai szolgáltatásokat nyújtó cég...

Kisfiam, hozzál valami másik lapot!

25 éves voltam. Félve sétáltam be a Világgazdaság szerkesztőségébe. A főszerkesztő, Bánki András fogadott. Újságíró-gyakornoknak jelentkeztem. András keresett valakit, aki a 2000-es sydney-i olimpia kapcsán sportbizniszcikkeket ír majd a VG-nek. Meglátott bennem valamit. Azt nem, hogy...

Nemzetközi piacon elért magyar sikertörténet

„A Paprika Studios története nemzetközi piacon elért magyar sikertörténet. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy részese és alakítója lehetek ennek. A vállalat nevében köszönettel tartozom az alapítónak, Marschall Péternek, akinek a hite és a víziója...

A vendéglátás is a szórakoztatóipar része

Kereszty Gábor 2002 és 2007 között a hazai médiapiac egyik meghatározó szereplője volt a TV2 vezérigazgatójaként. Azonban az első TOP50 megjelenésekor már távozott a csatornától, így egyetlen összeállításunkban szerepelt, még 2011-ben. Egy évvel azelőtt...

A kereskedés dinamikája és intenzitása is más

Lengyel András hosszú éveken át az Axel Springer, majd a Ringier Axel Springer hirdetési és marketingigazgatójaként dolgozott. A kiadótól – 14 év után – 2016-ban távozott. Ezt követően az Atmedia kereskedelmi és portfólióigazgatója volt,...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Elstartolt a műanyagmentes július

Ebben az évben is megrendezik a Műanyagmentes Júliust (PlasticFree July), amelynek célja, hogy a felhasználók legalább egy hónapon át mellőzzék az életükből az egyszerhasználatos műanyagokat. „Egyes műanyag fajták lebomlásához több száz évre van szükség....

Tippek a zöld fesztiválozáshoz

Itt a nyár, dübörögnek a partik, élvezzük az életet - és persze fogyasztunk. A fesztiválok sajnálatos velejárója a zöldterületek amortizációja, a növényzet károsítása, a sok műanyag és a temérdek szemét. Összeszedtük, hogy lehet egy...

Egyre több vállalat keres fenntarthatósági szakértőt

Egyre nagyobb hangsúlyt kap a fenntarthatóság vállalati szinten is, ami már a munkaerőpiacon is mutatkozik. Itthon is keresnek fenntarthatósági szakértőket és tanácsadókat, a jövőben pedig még több ilyen állás várható. Ez két kihívást is...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....