- Hirdetés -

Egyre népszerűbbek a sofőrszolgálatok

|

- Hirdetés -

Míg a kezdetekkor a közvélemény luxusszolgáltatásként tekintett a sofőrszolgálatok működésére, ma már nem csak a kiváltságosok vehetik igénybe. A sofőrszolgálatok számára péntek és szombat este 23:00 – 1:00 között van a csúcsidőszak, a főszezon pedig decemberben. A piac Budapestre és környékére koncentrálódik.

 

Magyarországon 10 emberből 4 már vezetett ittasan, 100 emberből 7 pedig rendszeresen ül a volán mögé egy-egy pohár alkohol elfogyasztása után. Sajnos kevesen tudják, hogy 2-3 alkoholos ital után már nem szabálysértést, hanem bűncselekményt követ el, aki autót vezet. A döntés, hogy iszunk, vagy vezetünk akkor tűnik nehéznek, amikor már fogyasztottunk alkoholt, de kocsival vagyunk. Erre kínálnak megfizethető megoldást a sofőrszolgálatok, amelyeket ár, gyorsaság és megbízhatóság alapján listáz egy népszerű mobilapplikáció. Az alkalmazás a Heineken támogatásával a megfontolt alkoholfogyasztásra hívja fel a figyelmet a húsvéthoz közeledve.

 

Az ünnepek többségéhez, így a húsvéthoz is hozzátartozik a koccintás, a baráti poharazgatás. Ha ilyenkor otthon hagyjuk az autót, azzal sokat tehetünk önmagunk és környezetünk biztonságáért, a másik alternatíva a sofőrszolgálat lehet, amely egyre népszerűbb megoldás a felelős alkoholfogyasztók körében.

 

Magyarországon a rendszerváltás után jelentek meg az első sofőrszolgálatok, hogy kielégítsék azok igényeit, akik saját autójukkal szeretnének eljutni valahová méghozzá úgy, hogy nem ők, hanem egy hivatásos sofőr vezeti az autójukat.

 

A sofőrszolgálat nem kizárólag, de jobbára azon józanul gondolkodó polgárok választása, akik egy fárasztó nap végén, vagy egy megünnepelendő alkalomkor szívesen meginnának néhány pohár alkoholt, de ismerve a törvényeket és ügyelve saját és mások testi épségére, nem kockáztatják meg, hogy ittasan ülnek a volánhoz. A tipikus ügyfél 30-39 éves, férfi és nem a belvárosban lakik, saját vagy céges autóval rendelkezik.

 

Míg a kezdetekkor a közvélemény afféle luxusszolgáltatásként tekintett a sofőrszolgálatok működésére, addig ma már korántsem csak a kiváltságosok vehetik igénybe. Már 15 évvel ezelőtt is valamivel olcsóbb volt sofőrt hívni, mint kifizetni két irányban a taxi tarifáját, mostanra viszont egy 5 km-nél hosszabb úton már érdemesebb sofőrszolgálatot hívni, mint taxit rendelni. Érdekesség, hogy míg Magyarországon a 2 sofőrös verzió az elterjedt (egy autóval érkezik két sofőr, egyik átül az ügyfélhez, majd hazavezeti az autóját), addig Lengyelországban vagy Angliában az összecsukhatós robogó/roller-es verzió hódít.

 

A sofőrszolgálatok számára az egyértelmű csúcsidőszak a péntek és szombat este 23:00 – 1:00 között van. A főszezon pedig december a céges karácsonyi bulik miatt, de a húsvéti ünnepeken is megnő a rendelések száma. Az egy napra jutó fuvarok száma pedig Szilveszter éjszaka a legmagasabb.

 

Magyarország vízfejűsége miatt a piac lényegében Budapestre és környékére koncentrálódik. A fővárosban és az agglomerációban több, mint 50 vállalkozás működik vidéki nagyvárosok közül egyedül Miskolcon tudott hosszabb távon megmaradni a szolgáltatás. Azonban az évi 200 ezer fuvarból alig 5 ezret rendelnek vidéken.

 

Természetesen a technológiai változások utolérték ezt a piacot is, az Androidon és iOS-en is elérhető, sofőrsegélyeket versenyeztető SofőrHívó applikációnak 14 ezer regisztrált felhasználója van. Az egyszerűség mellett a rendszernek más előnye is van, hiszen a SofőrHívó az egyetlen vállalkozás, amely rendszeresen ellenőrzi a vele partnerségben lévő sofőrszolgálatok biztosítási kötvényeit.

 

A Heineken és a SofőrHívó célja, hogy felhívja a figyelmet a körültekintő és felelős alkoholfogyasztásra, és népszerűsítse a „Ha iszol, soha ne vezess” kampányát. Az inni vagy vezetni kérdést természetesen alkoholmentes termékek fogyasztásával is megoldhatjuk, ilyenkor mindkét kérdésre lehet igen a válasz. A HEINEKEN alkoholmentes portfóliójának legújabb tagját, a Heineken 0,0%-t a prémium sörök kedvelőinek ajánlják azokra az alkalmakra, amikor nem tudnak, vagy nem szeretnének alkoholt fogyasztani. A termék előállításakor a Heineken sörfőző mesterei ügyeltek arra, hogy ne kelljen kompromisszumot kötnünk sem ízben, sem minőségben – így a 0% alkoholtartalom mellé az eredeti Heineken ízélményt kínálják.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Tovább csökken a fogyasztók bizalma

Tavaly decemberben érezhetően csökkent a fogyasztói bizalom Németországban. Mind a gazdasági, mind a jövedelmi várakozások, valamint a vásárlási hajlandóság jelentősen csökkent. Mivel a megtakarítási hajlandóság is újra nőtt, a GfK 2022 januárjára a fogyasztói...

Ezekre érdemes figyelni az online piactereken

Milyen jogai vannak a használt terméket interneten vásárló felhasználóknak? Elállhatunk-e a vásárlástól, ha magánszemélytől veszünk műszaki cikket? Eltérő-e ilyen esetben a garancia? Hogyan fizethetünk biztonságosan egy ismeretlen eladónak? A Vatera szakértői összegyűjtötték a legfontosabb...

Keveset tudnak a magyarok az áruhitelekről

A magyarok többsége óvatos, ha nagyobb értékű háztartási gépek, szórakoztató elektronikai termékek vásárlásáról van szó: inkább összegyűjtik a készülékek árát, mintsem áruhitelt vegyenek fel. Ugyanakkor míg a spórolással türelmesek, a papírmunkával és a hitelbírálattal...

Hatalmas logisztikai beruházás az ukrán határ mellett

Hamarosan befejeződik a 30 milliárd forint értékű logisztikai gigaberuházás az ukrán határ közelében található East-West Gate (EWG) intermodális terminálon - derült ki a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) rendezvényén. Az új logisztikai terminál a maga...

Új lehetőségek az online marketingben

A Bing kereső bővülő lehetőségeinek kihasználásával, a Google Performance Max kampány típusával és a YouTube videó kampányok változásával új dimenziók nyílhatnak meg a hirdetők előtt a magyarországi piacon is.Ezentúl a magyar Bing kereső találati...

Jelentős létszámbővítést tervez az Alstom

Három régió, Európa, az Ázsiai és csendes-óceáni térség, valamint Észak-Amerika 14 országában érdemelte ki a legjobb munkaadóknak járó Top Employer 2022 minősítést az Alstom, az intelligens, fenntartható mobilitás meghatározó globális vállalata. A cég az...

Naponta majdnem 7 órát netezünk

Az elmúlt egy évben több mint 400 millióval nőtt a közösségi felületek aktív használóinak száma, de közel 200 millióval bővült a netezők száma is világszinten – derül ki a We Are Social és a...

Mobilról olvassák a híreket a magyarok

A 15 és 40 év közöttiek közel száz százaléka netezik, azonban a 75 év felettiek közül kevesen – derül ki egy új dokumentumból, amit a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa fogadott el...

Új online portál segít a használtautó-vásárlásban

Gazdasági szakértők szerint az elmúlt egy évben 25 százalékkal lettek drágábbak a használt autók. Többek között az alkatrészek gyártásának akadozása, az üzemanyag-drágulás és a globális chiphiány miatt világszerte lelassult az autógyártás. Egyre többen a...

Jelentős tőkebevonásra készülnek a vállalkozók

Vannak olyan induló és nemrégen alapított cégek, amelyek pár millió forint tőkéből el tudják érni céljaikat, ám nem ez a jellemző. Ahhoz, hogy a vállalkozások megvalósíthassák fejlesztési terveiket és marketingkampányokat indíthassanak jellemzően több tízmillió...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Rádiós pályázatokról döntött a Médiatanács

Több vidéki rádiós pályázatnál is eredményt hirdetett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. Emellett a grémium nem megfelelő korhatár-besorolás miatt bírságokat is kiszabott. A testület eredményt hirdetett a Nyíregyháza 91,1 MHz és a...

Tovább csökken a fogyasztók bizalma

Tavaly decemberben érezhetően csökkent a fogyasztói bizalom Németországban. Mind a gazdasági, mind a jövedelmi várakozások, valamint a vásárlási hajlandóság jelentősen csökkent. Mivel a megtakarítási hajlandóság is újra nőtt, a GfK 2022 januárjára a fogyasztói...

Ezekre érdemes figyelni az online piactereken

Milyen jogai vannak a használt terméket interneten vásárló felhasználóknak? Elállhatunk-e a vásárlástól, ha magánszemélytől veszünk műszaki cikket? Eltérő-e ilyen esetben a garancia? Hogyan fizethetünk biztonságosan egy ismeretlen eladónak? A Vatera szakértői összegyűjtötték a legfontosabb...

Keveset tudnak a magyarok az áruhitelekről

A magyarok többsége óvatos, ha nagyobb értékű háztartási gépek, szórakoztató elektronikai termékek vásárlásáról van szó: inkább összegyűjtik a készülékek árát, mintsem áruhitelt vegyenek fel. Ugyanakkor míg a spórolással türelmesek, a papírmunkával és a hitelbírálattal...

Hatalmas logisztikai beruházás az ukrán határ mellett

Hamarosan befejeződik a 30 milliárd forint értékű logisztikai gigaberuházás az ukrán határ közelében található East-West Gate (EWG) intermodális terminálon - derült ki a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) rendezvényén. Az új logisztikai terminál a maga...
- Hirdetés -

CMO

A marketing nem öncélú, nem a marketingeseknek szól

Wilheim Gábor, marketing igazgató, Dreher Sörgyárak Zrt. - A COVID-járvány nagy csapást mért a vendéglátóiparra, sokáig zárva voltak az éttermek, szórakozóhelyek, pubok. Hogyan éltétek meg ezt az időszakot a Drehernél, nagyon visszaesett a forgalom? - A...

Sokat számít a 30 éves jelenlétünk

Hársfalvi János, marketingvezető, Magyar Suzuki Zrt. - Nagyon nehéz év volt a tavalyi, a hazai piac csökkent is, közel 5 százalékkal. De a kis Suzuki elég nagyot ment. Elégedett vagy, vagy ennél is jobbra...

Fontos, hogy megmutassuk a pezsgő másik oldalát

Csomay András, marketing vezető, Törley Pezsgőpincészet   - Milyen évet zártok idén? - Ha ezt az évet jól le tudjuk hozni járványügyi szempontból, akkor nálunk a Törley Pezsgőpincészetben reményeink szerint vissza tudunk állni a COVID előtti időszakra....

A hitelesség egyre fontosabb

Sándor Gabriella, Libri-Bookline, marketing és kommunikációs igazgató fotó: Egyed Péter - A karácsony kiemelt időszaknak számít a könyvpiacon, az éves marketingbüdzsé mekkora részét költik el ilyenkor? - Az év utolsó három hónapja kereskedelmi és kommunikációs szempontból valóban...

Eljött a bátrak ideje

  Gál Judit, Danubius Hotels, marketing és kommunikációs igazgató   - Milyen év végére számítasz? Picit jobb lesz, mint a tavalyi hasonló időszak? - Össze sem hasonlíthatóak. A tavaly november olyan komoly szigorítást hozott, hogy fél évig...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Napelemmel zöldült a szegedi SPAR szupermarket

Áramfogyasztása több mint húsz százalékát napenergiából nyerte tavaly júniusban a Csillag téri SPAR szupermarket Szegeden, 2021 végéig pedig összesen 13 százalékkal járultak hozzá az üzlet teljes áramigényéhez a napelemek. A vállalat a közeljövőben újabb...

A legfenntarthatóbbak között a Schneider Electric

Ismét bekerült a legjobbak közé a Schneider Electric a Corporate Knights által évente összeállított, a legfenntarthatóbb módon működő vállalatokat felsoroló Global 100-as listán.A kanadai média- és kutatócég minden évben több mint 6900 vállalatot vizsgál...

Mesterséges intelligenciával segíti a vízgazdálkodást a Microsoft

A szennyvízkezelés során egy új Microsoft fejlesztés révén előre jelezhető a víz mennyiségének és ezzel a minőségének hirtelen megváltozása. A Microsoft mesterséges intelligenciát alkalmazó megoldását a hazai központú, biológiai víztisztító rendszereket fejlesztő Organica Water...

DATA

Jelentős tőkebevonásra készülnek a vállalkozók

Vannak olyan induló és nemrégen alapított cégek, amelyek pár millió forint tőkéből el tudják érni céljaikat, ám nem ez a jellemző. Ahhoz, hogy a vállalkozások megvalósíthassák fejlesztési terveiket és marketingkampányokat indíthassanak jellemzően több tízmillió...

Negyven percnyi reklámot nézünk naponta

2021 negyedik negyedévében naponta átlagosan 5 óra 14 percet töltöttünk a tévékészülékek előtt: a nők közel 5 és fél órát, míg a férfiak az átlagnál 18 perccel kevesebbet – derül ki a Nielsen Közönségmérés...