- Hirdetés -

Elkezdődött az e-forradalom a hulladékgyűjtésben is

|

- Hirdetés -

Lényegesen olcsóbb üzemeltetés, kevesebb meghibásodási lehetőség és környezetbarát működés – többek között ezek jellemzik az Electromega Kft. által fejlesztett nehéz tehergépjárműveket. A már a hulladékgyűjtésben és a logisztikában is használt járművekhez a Schneider Electric folyadékhűtéses frekvenciaváltóját használták fel.

Ahhoz kezdünk lassan hozzászokni, hogy egyre több zöld rendszámos, vagyis elektromos, vagy hibrid személyautó jelenik meg az utakon, a debreceni Electromega Kft. és a Schneider Electric együttműködésének köszönhetően pedig már hazai építésű, elektromos hajtásláncú teherautók is járják az utakat. Az Audi győri telephelyén tavaly ősszel állt munkába az első, 40 tonna össztömeget kitevő teljesen elektromos kamion, Hajdú-Bihar megyében pedig idén tavasszal adták át az Electromega Kft. által épített első négy, elektromos szemétszállító teherautót.

A magyar fejlesztésű elektromos teherautók története a Debreceni Egyetemen kezdődött, ahol eredetileg versenyautókat hajtottak meg elektromotorral, majd egy 2010-es, elektromos meghajtású kukásautókra kiírt pályázat hatására jóval nagyobb méretű járműveken is kipróbálták a technológiát. A fejlesztés sikeres volt, a 2014-ben szabadalmaztatott eljárást pedig megvásárolta az Electromega tulajdonosa, így a cég kezdte meg az elektromos teherautók építését. A projektbe bekapcsolódott a Schneider Electric is, a társaság folyadékhűtéses frekvenciaváltóját használják az elektromotor vezérlésére.

A frekvenciaváltó tulajdonképpen a villamos motorok „őrangyala”, fő funkciója, hogy az eredetileg mechanikus áttétel segítségével vezérelt berendezések fordulatszáma automatikusan, áttétel nélkül is állítható legyen, de fontos szerepet játszanak az áramvédelemben, hőmérséklet-védelemben és a túlterhelés megakadályozásában is. Az Electromega által épített elektromos teherautókban a Schneider Electric Altivar 71 frekvenciaváltója található, ami a legigényesebb indítási és fordulatszám-szabályozási feladatok teljesítésére is képes. A készülék többek között képes kiterjesztett frekvenciatartományt kezelni a nagy sebességű motorokhoz, illetve rendkívül pontos nyomaték- és sebességvezérlést kínál.

„Jellemzően épületekben, villamos kapcsolószekrényekben alkalmazzák azt a termékünket, amit az Electromega kreativitásával most egy teljesen új területen tudtunk felhasználni. Ez az együttműködés nagyon jó példája az „out of the box” gondolkodásnak, és tökéletesen mutatja, hogy érdemes nyitottnak lenni az elsőre merésznek tűnő ötletekre is, hiszen a jövőben akár egy komoly, új piac is megnyílhat számunkra ennek a fejlesztésnek köszönhetően” – mondta el Molnár Gábor a Schneider Electric mérnök-üzletkötője.

„Az elektromos meghajtású nehéz tehergépjárművek számos előnnyel bírnak hagyományos társaikhoz képest. A mi elektromos kukásautóink például egy tonna szemetet 300 forintos költséggel tudnak összegyűjteni, míg a gázolajat használó járművek esetében nagyjából 3600 forintra jön ki ez az összeg. Bár a kezdeti beruházási költség magasabb az elektromos hajtásláncú teherautóknál, a teljes bekerülési költség legfeljebb 8 év alatt, de bizonyos esetekben még rövidebb idő alatt is alacsonyabb lehet, mint a hagyományos járműveknél. Emellett érdemes azt is figyelembe venni, hogy míg egy teherautó dízelmotorjában 167 forgó-mozgó alkatrész van, addig az általunk fejlesztett járművek motorjában kevesebb mint 35, vagyis jóval alacsonyabb a meghibásodás kockázata is” – hangsúlyozta Bántó Ruben, az Electromega Kft. operatív igazgatója.

A magyar fejlesztésű elektromos teherautók nem csak kedvezőbb fenntartási költségeikkel és „zöldebb” működésükkel hívják fel magukra a figyelmet, de sokkal több információt is biztosítanak saját működésükről az üzemeltetőknek. Az érzékelőknek és egy speciális szoftvernek köszönhetően részletes adatok állnak rendelkezésre többek között arról, hogyan alakul az egyes energiacellák kihasználtsága, vagy például hogyan működik, hányszor kapcsol be a frekvenciaváltó. Ezen információk révén pedig előre lehet jelezni a hibalehetőségeket, ami lényegesen hatékonyabbá teszi a járművek karbantartását.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Kétszázezer csomagot kézbesített a Sameday

A Black Friday kampány idén is hatalmas sikereket hozott az e-kereskedelem piaci szereplői számára. A magyar vásárlók rekord mennyiségű online rendelés leadásával használták ki a kampány miatti leárazások előnyeit, amit a Sameday csomagküldő szolgálat...

Listázzák a cégek a koronavírusos dolgozókat

A COVID-19 miatti technológiai átállás kapcsán egyre több kibertámadás éri a vállalatokat, miközben az IT-biztonság mellett az adatvédelem és a munkavállalók egészségi állapotának nyomon követése is kiemelt jelentőségű területté vált. Mára a cégek több...

Kiváló fogyasztói márka lett a Dressa

Évek óta az látszik, hogy a magyar fogyasztók egyre szívesebben vásárolnak hazai termékeket. Ezt a tendenciát hivatott erősíteni a MagyarBrands program is, amely díj idei kitüntetettjei között immár a száz százalékban magyar tulajdonú Dressa...

Az eMAGról beszéltek legtöbben a neten

Novemberben több mint 27 ezer bejegyzés született a magyar internetezők körében a Black Friday-ről, ezek az online tartalmak 48 milliós elérést generáltak az akciós időszak alatt. A SentiOne november 1-30-ig vizsgálta meg a hazai...

Rácáfolt a chiphiányra a Black Friday

Nem éreztette hatását az elektronikai eszközökhöz nélkülözhetetlen félvezető alkatrészek hiánya a MediaMarkt Black November akciósorozatának eredményein. 2021 akciós időszakának forgalma több mint 10 százalékkal múlta fölül az előző évit. Az idei slágertermék a nagyértékű...

Folyamatosan támadják a vállalkozásokat

A mikro-, kis- és középvállalkozások felét érte már támadás az interneten. Leginkább adathalász levelekkel bombázták őket, de nagyjából minden nyolcadik cégnek törték már fel weboldalát, közösségi média felületét vagy próbálkoztak meg ezzel. Legnagyobb veszélyben...

Harminc milliárd fölött költ tartalomra a Disney

Jövőre jelentősen megnöveli a tartalomra szánt költségvetését a Disney, a társaság majdnem kétszer annyit költ majd, mint legnagyobb riválisa, a Netflix. A vállalat célja, hogy erősítse pozícióját a streaming piacon, és az előrejelzések szerint...

Változásokat jelentett be az LG

Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy William Cho stratégiai igazgatói posztja mellett december 1-jétől a vezérigazgatói teendőket is átveszi. Cho 2019 óta a vállalat legfőbb stratégája, korábban az LG North America elnökeként hat évig...

Díjazták a K&H információbiztonsági csapatát

A digitális forradalom közepette a korábbinál is nagyobb hangsúlyt kap a biztonságos bankolás, amit a K&H információbiztonsági csapata által működtetett robosztus informatikai rendszer biztosít az ügyfeleknek. A K&H most kiemelkedő elismerésben részesült, elnyerte ugyanis...

Kódolatlan csatornával készül az ünnepre a Telekom

A TV2 Séf csatorna decemberben kódolatlanul érhető el a Magyar Telekom kínálatában Telekom TV, IPTV és SAT TV előfizetők számára, így a karácsony előtti időszakban érdemes lesz a 7. csatornahelyre kapcsolni. A december a...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Az európaiak fele aggódik csak a kiberbiztonság miatt

Az európai uniós állampolgárok mindössze 56 százaléka jelezte az Eurobarométer felmérésében, hogy aggódik a kibertámadások és kiberbűnözés miatt. A megkérdezettek 80 százaléka szerint a digitális eszközök használata ugyanannyi előnnyel jár, mint hátránnyal. Az Európai Unió...

Kétszázezer csomagot kézbesített a Sameday

A Black Friday kampány idén is hatalmas sikereket hozott az e-kereskedelem piaci szereplői számára. A magyar vásárlók rekord mennyiségű online rendelés leadásával használták ki a kampány miatti leárazások előnyeit, amit a Sameday csomagküldő szolgálat...

Listázzák a cégek a koronavírusos dolgozókat

A COVID-19 miatti technológiai átállás kapcsán egyre több kibertámadás éri a vállalatokat, miközben az IT-biztonság mellett az adatvédelem és a munkavállalók egészségi állapotának nyomon követése is kiemelt jelentőségű területté vált. Mára a cégek több...

Kiváló fogyasztói márka lett a Dressa

Évek óta az látszik, hogy a magyar fogyasztók egyre szívesebben vásárolnak hazai termékeket. Ezt a tendenciát hivatott erősíteni a MagyarBrands program is, amely díj idei kitüntetettjei között immár a száz százalékban magyar tulajdonú Dressa...

Az eMAGról beszéltek legtöbben a neten

Novemberben több mint 27 ezer bejegyzés született a magyar internetezők körében a Black Friday-ről, ezek az online tartalmak 48 milliós elérést generáltak az akciós időszak alatt. A SentiOne november 1-30-ig vizsgálta meg a hazai...
- Hirdetés -

CMO

Már létező folyamatokat erősített fel a COVID

Hunyady Beatrix Euronics, marketingigazgató Az év vége kiemelt időszak a kereskedelemben, milyen kampánnyal készül az Euronics? A november-december értékesítés szempontjából az év 2 legfontosabb hónapja a műszaki kereskedelemben, a tavalyi évben a teljes céges árbevételünk közel 30...

Nagy a türelmetlenség a fiatalokban

Szili Tímea Futureal Group & Cordia Group, marketing- és kommunikációs igazgató   - Kicsivel több mint két hónapja nyílt meg a Futureal Group & Cordia Group fejlesztésében megvalósult Etele Plaza, mennyire váltotta be eddig a hozzá fűzött...

A kitaposott út biztonsága illúzió

Takács Borbála Adevinta Hungary, marketingigazgató   - Több évtizedes ügynökségi múlt után most ügyféloldalon folytatod. Miért döntöttél a változtatás mellett? - A váltás gondolata régóta érlelődött bennem. Húsz évet töltöttem ügynökségi oldalon, ez nagyon hosszú idő, ami rengeteg...

Most még tart a „történelmet írunk éppen” katarzisa

Szauter Zsolt eMAG és Extreme Digital, marketingigazgató   - Nagyon pörög itthon az online vásárlás, milyen élmény volt ebben a közegben átvenni a legnagyobb hazai e-kereskedelmi cég marketingjének irányítását? - Természetesen büszke vagyok arra, hogy engem választottak erre...

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Zöld Bank Díjat nyert az MKB

A Magyar Bankholding csoport tagja, az MKB Bank kapta az MNB 2021-es Zöld Bank Díját. A jegybank a Zöld Pénzügyek Díjakat az ökológiai lábnyom csökkentéséért legtöbbet tevő hitelintézeti, befektetési és biztosítási intézményeknek osztja ki...

Elismerték a Coop energiatudatosságát

A 2018-2019-2020-as évek után idén ismét Energiatudatos Vállalat védjeggyel ismerték el a Coop Gazdasági Csoport fejlesztéseit. A kitüntető címet a köztársasági elnök által fővédnökölt, az Országgyűlés Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsa által védnökölt, a Magyar...

Zöld díjat söpört be az Erste

Az Erste Alapkezelő Zrt. nyerte el 2021-ben a Zöld Befektetési Alapkezelő elismerést a Magyar Nemzeti Banktól. A jegybank két éve hirdette meg először a Zöld Pénzügyek Díjat, amelyben a legzöldebben működő pénzügyi intézményeket ismeri...

DATA