Emberi értékek és egymásra figyelés

Bánhegyi Zsófia

Szerencsejáték Zrt., marketing- és kommunikációs igazgató

 

– Mi az a 3 dolog, amit ajánlana most egy fiatal marketinges diáknak, aki szeretne igazán jó marketinges lenni 10 év múlva?

– Mindenképpen próbálja ki magát és szerezzen tapasztalatot már a tanulmányai alatt gyakornokként a legjobb vállalatoknál. Ne csak az adott oktatási rendszertől várja el a tudásátadást, hanem éljen a folyamatos önképzés lehetőségével, tekintsen ki a világba. Elsősorban a pandémia hatására számos neves nemzetközi egyetem globálisan ingyenesen elérhetővé tette sok képzését, tanfolyamát minden érdeklődő számára. Tíz év alatt se adja fel eredeti önmagát. A marketingben ne csak a bevételnövelő eszközt lássa, hanem annak értékteremtő erejét, amellyel szélesebb környezetét, az emberi viselkedést tudja felelősen – akár jobbá – formálni.

– Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint?

– A nemzeti lottótársaság fejlődését és versenyképességének erősítését pár hónapig befékezte, de végül nem tudta megtörni a pandémia. Sőt, kifejezetten felgyorsított olyan folyamatokat, amelyekkel európai szinten is élvonalbeli innovációkat valósítottunk meg rövid határidő alatt. Büszke vagyok arra, hogy a csapatommal támogatni tudtuk ebben a céget, de azért fontos kimondanunk és feldolgoznunk, hogy embert próbáló időszak áll mögöttünk.

– Van olyan dolog, amit ebben az időszakban biztosan megtanult minden marketing-döntéshozó?

– Minden döntéshozóra igaz lehet, hogy a járvány során még inkább megtanultuk, az üzleti KPI-ok kitűzése mellett az EQ és az emberi értékek gondozása, az egymásra figyelés ugyanolyan fontos a csapat eredményességében. A pandémia mentális hatását minden munkahelynek, vezetőnek figyelembe kell vennie, még ha ezt megelőzően erre a területre nem is koncentrált annyira.

– Fogadna arra, hogy jövőre minden olyan lesz, mint 2019-ben volt? Ha igen, mennyit tenne rá, hogy visszaállnak a dolgok a régi kerékvágásba?

– Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnokunk nyilatkozta azt nemrég: Ami ma elég, az holnap kevés. A fejlődés kényszerítő ereje nem csökkent a járvány hullámai alatt, de kiegészült a hirtelen változásokra való reagálás szükségességével. A régi kerékvágásba véleményem szerint nem térünk vissza, nemcsak „új normálisról” beszélhetünk majd, hanem újabb és újabb normálisról…

– Melyik nagy sportesemény volt önre a legnagyobb hatással az idén?

– Személyesen szurkoltunk a müncheni arénában a magyar nemzeti tizenegy Németország elleni Eb-meccsén a hazai mérkőzéseket követően. Több mint tíz órát vezettünk, bőrig áztunk a meccs alatt, de ahogy a kisfiam mondta, az év sporteseményélményét kimaxoltuk.

– Milyen marketingtrendek jellemzik majd a következő évet, lesz-e olyan közülük, ami még jobban kiemelkedhet, felerősödhet jövőre?

– Évek óta közhelyként ismételjük, hogy content is king, de mégis ezt tekintem újra a legerősebb trendnek, amelyre a marketingszakértőknek az egyik legnagyobb fókuszt kell helyezniük a munkájukban. A bizalom és a hitelesség építése a járvány alatt még időszerűbbé vált, a stratégiai tartalom- és ennek megfelelő csatornamenedzsment kiváló eszköz erre. A saját médiumok, platformok kiépítése, valamint az ehhez kapcsolódó tartalomszolgáltatás nemcsak hatékony értékesítéstámogatást eredményez, de hosszabb távon részben függetlenít a harmadik feles megoldásoktól. Ma már egy szerencsejáték-szervező cég vagy neves sport-, vagy e-sport-klub is üzemeltethet olyan OTT-médiamegoldásokat a megfelelő jogok birtokában, amelyekkel diszruptív kihívójává válhat a hagyományos médiaszolgáltatóknak. Egyelőre ez a legfejlettebb piacokon jelent meg, de az izgalmas trend erősödik a világban.