- Hirdetés -

Építkezni szeretek – interjú Palocsay Gézával

|

- Hirdetés -

Nem érzi visszalépésnek, hogy az Adevinta után a kevésbé ismert Pepita.hu-nál folytatja, amelyből három év alatt százmillió euró forgalmú céget építene Palocsay Géza. A webáruházként és online piactérként is működő platform fejlődésének támogatására a tervek szerint mintegy felével bővítik majd a csapatot.

- Az Adevinta vezetőjeként olyan ismert márkákért feleltél, mint a Jófogás.hu vagy a Használtautó.hu. Ehhez képest nem tartod visszalépésnek a Pepita.hu irányítását?

- Egyáltalán nem érzem annak. A korábbi váltásaimhoz képest a Pepita jelenlegi helyzete jobb. Az Árukereső üzletileg és struktúrálisan is kevésbé volt fejlett, mint a Pepita most, amikor oda érkeztem 2010 elején. A Jófogás, pedig bár korban pont megegyezett a Pepitával, mindösszesen 12 emberrel, vastagon mínuszos üzleti eredményekkel és elég rossz pozícióval rendelkezett a saját területén. Persze a Jófogás ismertebb volt, amikor elkezdtem ott dolgozni, de ha már összehasonlításokat csinálunk, akkor érdemesebb a kezdeti állapotokat összevetni és nem azt, amikor az adott cégtől távoztam. Építkezni szeretek, keresem azokat a lehetőségeket, ahol olyan célok, körülmények vannak, amelyek lehetővé teszik, hogy ha az ember keményen dolgozik, akkor szép eredményeket érjen el.

- Hogyan kerültél kapcsolatba a Pepita.hu alapítóival és mivel győztek meg, hogy náluk folytasd?

- Régóta ismerem a két alapítót, sokszor találkoztunk, beszélgettünk arról, hogy kinek hogyan megy, néha még viccelődtünk is arról, hogy milyen lenne együtt dolgozni. Ezek a könnyed beszélgetések aztán tavaly nyár végén, ősz elején kezdtek komolyabbra fordulni és januárban felmondtam az Adevintánál, majd a felmondási idő letelte után csatlakoztam a Pepita.hu-hoz. A döntésemben a két alapító személye fontos tényező volt. De szintén pozitív irányba befolyásolta a döntésemet amikor megismertem a PortfoLiont – a Pepita.hu befektetőjét -, illetve az általuk képviselt értékeket, azt, ahogyan egy cég működéséről gondolkodnak, ahogyan dolgoznak. Az elmúlt hónapokban elég sok hírt lehetett hallani olyan cégek sikereiről, amelyek hozzájuk köthetők, ami azt mutatja, hogy valamit nagyon jól csinálnak.

- Az Adevintával komoly sikereket értél el, miért döntöttél úgy, hogy eljössz onnan?

- Nagyon nehéz döntés volt, mert nagyon kötődtem a hazai csapathoz, illetve ahhoz amit itthon felépítettünk. Viszont az eBay felvásárlásával elindult egy olyan folyamat globális szinten a vállalatirányítás átalakításában, ami megítélésem szerint nem feltétlenül szolgálta hatékonyan a magyarországi operáció érdekeit. Úgy éreztem egy idő után, hogy ebben a struktúrában nem tudok eredményesen dolgozni, ezért döntöttem a váltás mellett.

- Nemrég jelentették be kinevezésed a Pepita.hu élére, milyen rövid távú tervekkel kezdesz a cégnél?

- Április elején kezdtem el dolgozni, ami félhivatalosan egy DVTK-Szeged NBII-es meccsel indult Miskolcon, ahol már be tudtam mutatkozni néhány kollégámnak. Ez egyébként a választások estéjén történt, ami - a meccs eredménye mellett – különösen izgalmassá tette azt az estét. Este még átvezettem Szeghalomra, ahol a legtöbb kollégám dolgozik és másnap reggel meg is történt a hivatalos bemutatásom. Mivel a cégnek jelenleg 3 helyen van irodája, ezért az első időszak fontos része, hogy kialakuljon az a rendszer erre a háromszögre, amiben a megfelelő folyamatokat kialakíthatom. Minden kollégám megismerése mellett, igyekszem a szervezeti folyamatokban is elmélyülni és a már korábban megbeszélt stratégiai irányokhoz igazítani a mindennapi működésünket. Agresszív növekedésben vagyunk és ezt is tervezzük a következő 3 évben, ehhez pedig skálázható és erős szervezeti struktúrára van szükség

- Marad a több telephely, vagy esetleg összevonjátok egy helyre a tevékenységet?

- Biztosan marad a több telephely és inkább ezek bővítése várható, ahogy növelni fogjuk azon országok számát, ahol jelen van a Pepita brand. Egy központra biztosan szükség lesz, a jelenlegi Szeghalmi raktár mellett (amit szintén bővítünk idén). Ez elképzelhető, hogy Miskolcon lesz, ahol most alakítunk ki egy korábban megvásárolt épületben egy 2 szintes irodahelységet, melynek egy része boltként/átvevő pontként is funkcionálhat és, amennyiben a város tudja támogatni a fejlődési terveinket, akkor akár egy új raktár kialakítása sem elképzelhetetlen Miskolcon.

- Ha már szóba hoztad a csapatot, mekkora most és mik a terveik, mennyivel kell növelni?

- Jelenleg közel 80-an vagyunk és idén 100 fölé szeretnénk növelni a létszámot, ami nem lesz egyszerű, de a növekedésünk és a biztos hátterünk segítségével ezt meg kell ugrani.

- Többször is említetted az agresszív növekedést, ez mit jelent üzleti eredményekben?
- Tavaly közel 9 milliárd forint értékben forgalmaztak a Pepita.hu-n keresztül, ez valamivel több mint 24,5 millió euró volt. A célunk az, hogy a következő három évben átlépjük a 100 millió eurós forgalmat, és ennek a nagyobb része már a külföldi Pepita oldalakról érkezzen. Ehhez elengedhetetlen, hogy elég nagy és kiemelkedő minőségű csapatunk legyen. Ahogy korábban említettem, még idén bővítjük a Szeghalmi raktárat és bízunk benne, hogy a Miskolci terveink is megvalósulhatnak. A következő évtől kezdődően pedig az új országok nyitásával új kihívások várnak ránk üzletileg és szervezetileg is. Számomra ez nagyon izgalmas, szeretem az ilyen téttel bíró helyzeteket.

 

- Az elmúlt két év nagy boomot hozott a hazai e-kereskedelemben, sok a piaci szereplő, hogyan látod, mivel tud kiemelkedni a Pepita.hu a mezőnyből?

- Amit már most látok, hogy a cégnél olyan szemlélet uralkodik, hogy nagy mértékben támaszkodunk az adatok, trendek elemzésére, illetve a fogyasztói és partner igények kiszolgálása is prioritás. Olyan tudású, képességű emberekkel tudok együtt dolgozni, ami garanciát jelent arra, hogy kellő szervezettség mellett jó eredményeket érhessünk el. Azáltal, hogy saját, Pepitás termékeket is értékesítünk, jobb rálátásunk van arra, hogy mire van szükségük a partnereknek, hiszen nem csak az ő visszajelzéseik, de a saját tapasztalataink alapján is látjuk, hogy milyen a platform hatékonysága.

- A magyar mellett a szlovák, a román és a német piacon van jelen a Pepita. Merre terjeszkedtek tovább?

- Idén a meglévő piacok erősítése a cél, utána nyitnánk más országokban. Az, hogy ez organikus módon, vagy felvásárlás útján történik meg, majd később dől el. Partnereink számára azonban megnyugtató lehet, hogy minden új országban kitapossuk nekik a megfelelő ösvényeket, hogy ők már egy hatékonyan működő, az adott ország sajátosságaihoz igazított platformon, kezdjék meg, vagy növeljék a nemzetközi értékesítési számaikat

 

- A COVID nagy robbanást hozott az e-kereskedelemben, de most itt van az orosz-ukrán háború, energiaválság fenyeget, gazdasági válságot jósolnak – te mire számítasz, jön visszaesés?

- A mi növekedésünkre az első negyedévben egyáltalán nem hatottak ezek a tényezők, a terveinket meghaladó növekedést sikerült elérnünk és természetesen azon dolgozunk, hogy a második negyedévben is így legyen. Az biztos, hogy a verseny itthon és külföldön is teljesen más igényeket és feltételeket fog támasztani az itt működő cégek felé. Változó környezetben kell bizonyítani, sikeresnek lenni és ott van a lehetőségek között, hogy piaci koncentráció jön, ami a fogyasztóknak jó hír lehet, nekünk pedig lehetőség a növekedésre.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ez lett a magyarok kedvenc fizetési eszköze

A Mastercard ismét elvégezte Bankkártya Használati Szokások és Attitűdök nevű kutatását, amelyben a magyarok fizetési szokásait térképezi fel és teszi követhetővé 2009 óta. A mostani eredmények alapján a fizikai bankkártya minden más fizetési megoldást...

Erős évet zárt a COOP

Több mint 10 százalékos növekedés révén 748 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport tavaly – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. közgyűlésén múlt hét csütörtökön. A kihívásokkal teli piaci helyzetben elért...

Óriási bírság jár az illegális megfigyelésért

Nem is gondolnánk, naponta hány alkalommal figyelnek meg, sőt, akár hallgatnak is le bennünket, miközben mi mit sem sejtve vásárolunk, szórakozunk vagy éppen pihenünk. Pedig minden egyes ilyen felvételről részletes és teljeskörű tájékoztatást kellene...

Ez lehet az autóipar jövője

Az autóipar a magyar gazdaság egyik húzóágazata. Az iparág pedig jelenleg történetének legjelentősebb átalakulásán megy keresztül, mely hazánkat is érinti, hiszen a világ legnagyobb autóipari beszállítói közül több is jelentős kutatás-fejlesztési, és ezen belül...

Ezt veszik a magyarok a nyári hónapokban

Nyáron a vásárlói szokások is változnak, hiszen egészen más termékek kerülnek előtérbe a meleg idő beköszöntével. A nyári hónapokban a magyarok körében is az olyan termékek a legkeresettebbek, amelyek segítségével élvezetesebbé tehetik a szabadidős...

Újabb eszközön érhető el az RTL+ teljes kínálata

Az RTL+ a Vodafone TV médiaboxon keresztül is elérhető, így a telekommunikációs szolgáltatók közül elsőként a Vodafone Magyarország előfizetői már nagyképernyőn is megtekinthetik az RTL+ streaming platform mindhárom csomagjának kínálatát. A telekommunikációs szolgáltató ügyfelei...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Új iroda és új arculat a Mediatornál

Május végétől új irodába költözött a Mediator, a budapesti full-service reklámügynökség a XI. kerületi BudaPart DOWNTOWN-ba tette át székhelyét, ahol egy teljes szintet elfoglalnak. A költözéssel egyidejűleg az idén 18 éves ügynökség lecserélte korábbi...

Rekord a filmvásáron Cannes-ban

Rekordrészvétel volt a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál idején tartott filmvásáron, amely szerda este ért véget. A fesztiválpalota alagsorában rendezett találkozón és vetítéseken több mint 14 ezer akkreditált filmes szakember, producerek, forgalmazók, moziüzemeltetők és alkotók...

Mentorprogrammal segítik a magyar e-kereskedőket

Több, mint százezer euró összértékű, cégekre szabott, egyedülálló szakmai programmal segíti az érett, nemzetközi terjeszkedést tervező magyar e-kereskedő cégeket a Digitális Kereskedelmi Szövetség. A program célja, hogy a bekerülő cégek sikeres hazai szakértők segítségével...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A nyelvtudást is kiváltja a mesterséges intelligencia

Egy éve még a magyar e-kereskedők harmada indokolta a munkatársak nyelvtudásának hiányával, miért nem terjeszkedik külföldre. Mára azonban ez a probléma szinte megszűnt létezni. A mesterséges intelligenciával percek alatt lefordíthatók teljes weboldalak, termékleírások, hirdetések,...

Ez lett a magyarok kedvenc fizetési eszköze

A Mastercard ismét elvégezte Bankkártya Használati Szokások és Attitűdök nevű kutatását, amelyben a magyarok fizetési szokásait térképezi fel és teszi követhetővé 2009 óta. A mostani eredmények alapján a fizikai bankkártya minden más fizetési megoldást...

Erős évet zárt a COOP

Több mint 10 százalékos növekedés révén 748 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport tavaly – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. közgyűlésén múlt hét csütörtökön. A kihívásokkal teli piaci helyzetben elért...

Óriási bírság jár az illegális megfigyelésért

Nem is gondolnánk, naponta hány alkalommal figyelnek meg, sőt, akár hallgatnak is le bennünket, miközben mi mit sem sejtve vásárolunk, szórakozunk vagy éppen pihenünk. Pedig minden egyes ilyen felvételről részletes és teljeskörű tájékoztatást kellene...

Ez lehet az autóipar jövője

Az autóipar a magyar gazdaság egyik húzóágazata. Az iparág pedig jelenleg történetének legjelentősebb átalakulásán megy keresztül, mely hazánkat is érinti, hiszen a világ legnagyobb autóipari beszállítói közül több is jelentős kutatás-fejlesztési, és ezen belül...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Ismert emberekhez költöztetett vadon élő állatokat a WWF

Gundel Takács Gáborhoz hiúz, Eke Angélához barnamedve költözött be a hetekben, mások lakásában pedig vidra és vaddisznó is felbukkant. De mit keresnek ezek a vadon élő állatok a négy fal között ahelyett, hogy természetes...

Magasabb szintre emelnék a fenntarthatóságot a szépségiparban

A nálunk is népszerű etikus kozmetikai márka a THE BODY SHOP meghirdette Changemaking Beauty programját, amellyel a teljes szépségipar felé intéz kihívást. Mindezt az alapító, Anita Roddick, az első „Changemaker” öröksége alapján.Dame Anita Roddick...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....