- Hirdetés -

Erre vágynak a fiatal munkavállalók

|

- Hirdetés -

A hazai cégek felismerik ugyan a fiatal munkavállalók igényeit, de nem reagálnak megfelelően rájuk – derült ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Y és Z generációt vizsgáló komplex kutatásából. A 2000 fiatalt és 300 munkaadó céget megkérdezett felmérés szerint a munkaadók túlságosan magas elvárásokat támasztanak leendő munkavállalóikkal szemben, amivel elbátortalanítják a potenciális jelentkezőket. Erősen hiányolják a fiatal dolgozók részéről a lojalitást, de a cégek jelentős része mégsem tesz különösebb erőfeszítést ennek felépítése érdekében. Pedig az anyagi juttatások mellett a fiatalok számára kiemelten fontos motivációs elem a vezetői visszajelzés, mentorálás.

Nagy Elek, a BKIK elnökének kezdeményezésére a kamara folyamatosan figyelemmel kíséri a budapesti vállalkozások munkaerőpiaci helyzetének alakulását. Ennek keretében készült az a friss kutatás is, amely az Y és Z generáció életstílusát, attitűdjeit, igényeit és a munkához való hozzáállását vizsgálja, hogy párhuzamba állítsa azokat a cégek elvárásaival. A kérdőívekből és mélyinterjúkból álló kutatásban összesen 2000 fiatal és 300 potenciális budapesti munkaadó vett részt, az eredmények tehát mindkét fél tapasztalatát összefoglalják. A megkérdezett vállalkozások közel egyharmada jelezte, hogy nehézséget okoz számára a megfelelő munkaerő megtalálása és elkötelezése. Ez többek között az életkorból adódó szocializációs jellemzőkre és generációs különbségekre vezethető vissza.

„Az újabb generáció ugyanis a munkavállalás terén is felhasználóként gondolkodik: igénylik a fogyasztói előnyöket, és ha nem részesülnek ebből, akkor könnyen váltanak munkahelyet” – mondta Szányi Gabriella, a BKIK kommunikációs vezetője. Hozzátette: „a kutatásból kiderül, hogy gyakran olyan helyzeteket keresnek, amelyekből bármikor gyorsan és magyarázat nélkül kiléphetnek: de ez nem azért van, mert hiányzik belőlük a munkakedv, hanem mert nem kapnak kellő motivációt”.

A munkahelyváltoztatás leggyakoribb oka, hogy máshol magasabb fizetést, vonzóbb juttatásokat ígértek, de gyakran megjelölt ok volt az is, hogy nem volt lehetőségük az előrelépésre, fejlődésre: ezt a munkahelyet váltó Z generációsok 42, és az Y generációsok 39 százaléka említette. A cégek számára tehát nem a fiatal munkaerő megszerzése, hanem a megtartása a nehezebb feladat.

Az Y-Z generációsok alapvetően online tájékozódnak, így leghatékonyabban az internetes álláskereső oldalakon érhetők el. A kutatás szerint meglehetősen magasnak érzik az álláshirdetésekben felsorolt elvárásokat, ami gyakran elbátortalanítja őket. A fiatal munkakeresők számára az álláshirdetések legfontosabb eleme a munkabér, mert ez biztosítja számukra a vágyott függetlenséget és az anyagi jólétet. Ezt követi a pontos feladatok listája, majd a munkavégzés helye. Válaszaik alapján nagymértékben igénylik, hogy a munkahelyük ne csak fizetést, hanem identitást is adjon nekik, ezért megtartásukban fontos szerepet játszik a munkáltatói márka kiépítése.

A megkérdezett cégek általában jól érzékelik az Y-Z generáció elvárásait a munkahelyükkel kapcsolatban, viszont alábecsülik a külső megerősítések jelentőségét. A fiatalok ugyanis közvetlen vezetőjüktől várják, hogy visszajelzésekkel segítse fejlődésüket és fenntartsa motivációjukat. Ez nem feltétlenül anyagi motivációt jelent, hanem a munkájuk értelmének megértését és tevékenységük élményként való megélését. ​

A munkaadók egy része azonban nincs felkészülve erre az elvárásra. A megkérdezett cégek több mint harmadának bevallottan nincs motivációs eszköze, további 23 százalékuk pedig nem válaszolt erre a kérdésre, azaz vélhetően szintén nem fordít erre figyelmet. A vállalkozások közel fele pedig semmilyen alternatív munkaidő megoldást nem kínál a fiatal munkavállalók számára, pedig a rugalmasság a leggyakrabban említett elvárások között szerepel az Y-Z generációs megkérdezettek körében.

Jó hír viszont, hogy a cégek közel fele támogatja dolgozói szakmai továbbképzését, történjen ez akár belső tanfolyamok formájában, vagy külső képzőhelyek közreműködésével. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara fontos feladatának tekinti a generációk közti hatékonyabb együttműködés elősegítését, ezáltal biztosítva a munkaerő utánpótlását. Ennek érdekében indította el a Corvinus Egyetemmel közösen a Kandó Klubot, ahol a budapesti vállalkozások és egyetemisták megvitathatják szakmai elképzeléseiket. A Zsabka Zsolt, BKIK általános alelnök felügyeletével működő Kandó Klub célja a személyes kapcsolatok kialakításán túl, hogy a fiatalok bevonásával kutatásokat, szakmai vitákat kezdeményezzen a főváros versenyképességének fejlesztésére.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

5G-s újdonságok Barcelonából és videós trendek a BrandManiában

Elrajtol ma az RTL-en a BrandMania 24. évada, a 314. adásban az 5G-s fejlesztések kerülnek terítékre. A stáb Barcelonában, az MWC-n járt utána, hogy hol tartunk most és mit hoz a jövő a mobilhálózatok...

Közel félmilliárd forintnyi támogatást osztanak ki

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében 4, a Médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban 82 támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...