- Hirdetés -

Ettől működhet egy pénzgyűjtő kampány

|

- Hirdetés -

A téma és a célcsoport szempontjából releváns influencerek bevonása, a hiteles emberi történet, az érzelmekre ható vizuális tartalmak megosztása, a gyűjtés folyamatának teljes átláthatósága, illetve a hagyományos médiába történő bekerülés egyaránt fontos tényezők voltak abban, hogy a Zente gyógykezelése érdekében a közösségi médiában indult adománygyűjtés ekkora sikerrel zárult – derül ki a Mediator és a SentiOne friss elemzéséből.

2019 szeptemberében egy különleges adománygyűjtő kampány zajlott a hazai közösségi médiában: egy SMA betegségben (gerinc eredetű izomsorvadás) szenvedő kisfiú érdekében fogott össze gyakorlatilag az egész ország, majd néhány nap alatt 700 millió forint gyűlt össze Zente kezelésére. A Mediator reklámügynökség és a SentiOne azt vizsgálta meg, hogy kommunikációs szempontból milyen tényezők játszhattak szerepet az adománygyűjtés rendkívüli sikerében.

Általánosságban elmondható, hogy a social media növeli az adománygyűjtő kezdeményezések láthatóságát. Azonban nem Zente szülei voltak az elsők, akik ezen a platformon kértek segítséget, mégis Magyarországon eddig egyik adománygyűjtő kampány sem váltott ki ekkora hatást. Zente amerikai kezelésére irányuló összefogás volt az első olyan social media alapú adománygyűjtés hazánkban, amely alulról építkezve, közösségi média felületeken keresztül indult útjára, és amely az eredetileg célul kitűzött 700 millió forint összegyűjtését követően egészen a magyar törvények módosításáig vezetett.

A kezdeményezés kiindulópontja egy hiteles és személyes történet volt, viszont ahhoz, hogy egy elérhetetlennek tűnő célt teljesítsék, a gyűjtésnek és a történetnek a közbeszéd témájává kellett válnia. Ebben szerves részük volt a nagy eléréssel rendelkező hírességeknek, influencereknek, akik a gyűjtés mellé álltak. Az elérésszámok figyelembe vétele alapján a kampány körül kialakult ’social buzz’-t egyértelműen az influencerek megosztásai generálták, az ő tartalmaiknak köszönhetően jutott el nagyon rövid időn belül nagyon sok emberhez Zente ügye. Az elsők közt jellemzően olyan influencerek (többek között Szabó Zsófi, Kiss Ramóna, Görög Zita, Rubint Réka, Tóth Gabi) osztották meg a gyűjtést, akik családosak, kisgyerekük van, ezáltal kapcsolódnak a témához, hitelesek maradtak a követőik szemében, akik ugyancsak érzékenyen reagáltak a témára. Jól látható, hogy itt is érvényesültek az influencer marketing alappillérei: kulcsfontosságú a véleményvezér hitelessége és a relevanciája a kommunikáció során.

Az áttöréshez hozzájárulhatott az is, hogy a közösségi média felületeken az influencerek egy időben kezdtek el beszélni az ügyről, esetenként egymás posztjait osztották tovább, illetve visszautaltak más ismert emberek kiállására is. Mága Zoltán csatlakozásával, szeptember 21-i Facebook posztjával megduplázódott az elérések száma: ez volt az egyetlen nap az akció során, amikor nem Zente saját posztjai érték el a legtöbb felhasználót. Az elérésszám szeptember 25-én tetőzött, amikor összegyűlt a 700 millió forint. Október 15-ig 640 milliószor jutott el az emberekhez Zente története, a 2019-es év során pedig több mint 130 ezer említés született Zentéről (ez nagyjából a fele az összes további, az adománygyűjtés témában létrejött említések számának), továbbá Zente gyűjtése a ’Google Trends’ adatok alapján az SMA betegséget is beemelte az online beszélgetések témái közé.

Bár a gyűjtés közösségi média alapon és alapvetően az online térben zajlott, cseppet sem elhanyagolható a hagyományos sajtó szerepe az ügy nyilvánosságbeli terjesztésében. A média már 2019 szeptembere előtt is foglalkozott a kisfiú történetével, a sajtómegjelenések száma azonban szeptember 17-ét követően ért el robbanásszerű növekedést. Szeptember 18-20. között az elsők között dolgozta fel Zente történetét többek között a Blikk, az nlc.hu, a szeretlekmagyarorszag.hu, a regionális médiumok hálózatai, a TV2 és az RTL Klub, majd szeptember 21-től egyre több hírmédium, TV-csatorna, rádió, bulvár sajtóorgánum, lifestyle média adott hírt a gyűjtésről. Jól látható ugyanakkor a két platform hírlogikája közötti különbség: míg a közösségi médiában a gyűjtés híre folyamatosan terjedt, addig a ’mainstream’ média elsősorban a véleményvezérek, hírességek bekapcsolódását követően kapta fel a témát (leginkább Mága Zoltán neve szerepelt a sajtóban), a gyűjtés már egy bizonyos fokig előrehaladott állapotában, egy létező összefogásra hivatkozva. Ugyanebből a logikából következően a legtöbb híradás a kezdeményezés sikeréről számolt be szeptember 25-én (aznap több mint 150 sajtómegjelenés látott napvilágot). Október közepéig összesen közel 700 sajtómegjelenés született Zente kapcsán.

A gyűjtés sikerét befolyásolhatta az is, hogy a cél, a 700 millió forint szinte elérhetetlennek tűnt, éppen ezért mégis motiváló erővel bírt az emberek számára. Ezt erősíthette a transzparens és folyamatos kommunikáció Zente Facebook oldalán, ahol az adománygyűjtés aktuális státuszáról, a sajtómegjelenésekről és a kisfiú mindennapjairól is tájékozódhattak a Zente történetét követők.

Zente adománygyűjtő kampányának sikere a 700 millió forint összegyűjtésén is túlmutatott. A kisfiú elindított egy lavinát, így egy sorstársa, Levente is sikeresen összegyűjtötte a szükséges összeget: ő ’csupán’ 156 milliószor jutott el az emberekhez, így látható, hogy Levente gyűjtésének sikeressége Zente kampányának utóhulláma. Emellett a kampány elérte, hogy az SMA betegség közbeszéd témája legyen, és azt is, hogy november végén az Emberi Erőforrások Minisztériuma bejelentse: a Spinoza Neak gyógyszer minden 18 év alatti gyermek számára ingyenesen hozzáférhetővé válik.

A Mediator és a SentiOne elemzése szerint több tényező is közrejátszott abban, hogy ez az adománygyűjtés ilyen közvetlen eredménnyel, illetve önmagán túlmutató hatással zárult:

  • hiteles, személyes történet adta a kiindulópontot
  • a téma a közbeszéd részévé vált, amihez első lépésben szükség volt:
  • több, nagy elérésű influencer/híresség aktivitására, és arra, hogy a követőtáboruk érzékenyen reagáljon a felhívásra
  • kulcselem volt még, hogy nagyjából egyidőben kezdtek kommunikálni a gyűjtésről
  • a további terjedéshez viszont kellett a hagyományos sajtó bekapcsolódása is
  • elérhetetlennek tűnt a konkrét cél, amely ugyanakkor motiváló erővel is bírt
  • transzparens és folyamatos kommunikációt folytattak Zente Facebook oldalán (az adománygyűjtés aktuális státuszáról, a sajtómegjelenésekről, Zente mindennapjairól).
- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Növelte profitját a Central Médiacsoport

A múlt évben 13,62 milliárd forintos árbevételt ért el a Central Médiacsoport Zrt., ez kis mértékű növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A társaság profitja meghaladta a 2,5 milliárd forintot. (fotó: Central Médiacsoport) A...

Ezek lesznek a legnépszerűbb diákmunkák az idén

A Prohuman Diákmunka tapasztalatai alapján az átlagos órabérek 1700 és 2000 forint között alakulnak idén, de a kiemelt területeken akár 4000 forintos órabért is kézhez kaphat egy diákmunkás.Az utóbbi években egyre népszerűbb a diákmunka:...

Új sorozatokkal erősít az HBO Max

A hónapban több mint 20 új sorozat vagy évad érkezik, illetve jól ismert filmek is elérhetővé válnak júniusban az HBO Maxon.Júniusban jobbnál jobb sorozatok várják az HBO Max nézőit, többek között érkezik a Mayans...

Van, ahol már a mesterséges intelligencia írja a hirdetéseket

Az ingatlanpiac olyan szektor, ahol az ügynököknek gyakran szembe kell nézniük a mindennapi teendők mellett nagy mennyiségű adminisztrációs feladatokkal is. Egy forradalmi innováció azonban egészen új távlatokat nyit a szakmában: egy magyarországi ingatlanos hálózatnál...

Új erőre kapott az ingatlanpiac

2023 májusában, országosan 10.187 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 48 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott – derül ki a Duna House adataiból.Az átmeneti, tavaszi enyhülés után újra erőre kapott a hazai ingatlanpiac. 2023...

Erre is jobban figyelnek a nők

A nők befektetésük egészségére is jobban odafigyelnek, mint a férfiak – derül ki az Erste adataiból. Náluk magasabb azok aránya, akik a befektetéseiket megosztják a különböző formák között amellett, hogy rendszeresen és tudatosan takarítanak...

Felpöröghetnek a házhoz szállító éttermek

A tavalyi év meglehetősen feketén zárult a vendéglátóipar tekintetében, a gazdasági válság ugyanis a vendéglátóipari egységeket érte el először és őket is érintette a legsúlyosabban. Az energiaárak, majd az alapanyag-árak drasztikus növekedése azt eredményezte,...

Kiderül, hogy Magyarországra jön-e a NASCAR

Tavaly a floridai Daytona Beach-en, a NASCAR bölcsőjében rendezték a magyar-amerikai szakmai kapcsolatok egyik legnagyobb rendezvényét, a Hungarian Summitot, akkor Jordan Jiloty, a NASCAR ügyvezető igazgatója üdvözölte a konferencia résztvevőit, de úgy tűnik ez...

Demokratizálja a marketinget a mesterséges intelligencia

Egy újabb marketing demokratizálódási hullám elején vagyunk. A mesterséges intelligencia (AI) hasonló forradalmi változást idéz elő a marketingben, mint korábban az internet. Hatására olyan mértékben egyszerűsödnek le egyes feladatok, hogy azzal kisvállalkozók tömegei számára...

Óriási húzás – Az RTL adja a Bajnokok Ligáját

Történelmi jelentőségű megállapodást kötött az RTL Magyarország és az UEFA. A 2024/25-ös szezontól a következő három szezonon át az RTL lesz a Bajnokok Ligája otthona. Nem is akármilyen taktikával sikerült nyélbe ütni az üzletet:...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Közel 100 filmmel jön a héten a Magyar Mozgókép Fesztivál

Idén június 7. és 10. között rendezik meg a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program szervezésében, a Magyar Mozgókép Fesztivált. Az esemény keretében három városban, Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, kilenc...

Növelte profitját a Central Médiacsoport

A múlt évben 13,62 milliárd forintos árbevételt ért el a Central Médiacsoport Zrt., ez kis mértékű növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A társaság profitja meghaladta a 2,5 milliárd forintot. (fotó: Central Médiacsoport) A...

Ezek lesznek a legnépszerűbb diákmunkák az idén

A Prohuman Diákmunka tapasztalatai alapján az átlagos órabérek 1700 és 2000 forint között alakulnak idén, de a kiemelt területeken akár 4000 forintos órabért is kézhez kaphat egy diákmunkás.Az utóbbi években egyre népszerűbb a diákmunka:...

Új sorozatokkal erősít az HBO Max

A hónapban több mint 20 új sorozat vagy évad érkezik, illetve jól ismert filmek is elérhetővé válnak júniusban az HBO Maxon.Júniusban jobbnál jobb sorozatok várják az HBO Max nézőit, többek között érkezik a Mayans...

Van, ahol már a mesterséges intelligencia írja a hirdetéseket

Az ingatlanpiac olyan szektor, ahol az ügynököknek gyakran szembe kell nézniük a mindennapi teendők mellett nagy mennyiségű adminisztrációs feladatokkal is. Egy forradalmi innováció azonban egészen új távlatokat nyit a szakmában: egy magyarországi ingatlanos hálózatnál...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Mitől lesz fenntartható egy csúcstévé?

Az LG Electronics 2023-as OLED evo tévéi a megkapták a Carbon Trust CO2 kibocsátás csökkentéséről és CO2 méréséről szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a...

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....