- Hirdetés -

Ezek a trendek formálják idén a fizetések világát

|

- Hirdetés -

Többet költünk majd utazásra, tudatosabban vásárolunk, nehéz évük lesz a kriptovalutáknak, a csalók pedig alkalmazkodnak a hibrid világhoz – többek között ezekre a meghatározó trendekre hívta fel a figyelmet a fizetések kapcsán a Visa.

A 2022-es esztendő sok szempontból átmeneti év volt. Szerencsére a világ nagy része a hónapokig tartó lezárásokból lassan, de biztosan az „új normálisba” lépett át. A teljes távmunkától új, hibrid modellekhez, a virágzó gazdasági fellendüléstől rövid távú nagyfokú gazdasági bizonytalanságig jutottunk el. Mindeközben pedig folytatódik a készpénzről a digitális fizetésre való globális átállás. A 2023-as évre előretekintve, a Visa szakértői öt, kiemelt figyelmet érdemlő trendet ajánlanak figyelmükbe a fizetések világából.

 

1. Többet fogunk utazásra költeni

Nagyrészt az újra megnyíló határoknak köszönhetően, 2022 folyamán az utazási forgalom újra fellendült világszerte, ami várhatóan 2023-ban is folytatódni fog. A Visa nemrégiben végzett kutatása szerint 2022. június és augusztus között jelentősen nőtt az utazónként külföldön elköltött átlagos összeg, ami mind a kiskereskedelem, mind az olyan hagyományos kategóriák, mint a szállodák, éttermek és szórakozás tekintetében igaz volt. Kezdetben a tehetősebb utazók és a hosszabb nyaralások táplálták növekedést majd az utazói réteg összetétele egyre szélesedett, és az utazások időtartama visszatért a megszokott hosszra.

Miközben az üzleti utazások már részben újraindultak, a turisták egy része a kevésbé zsúfolt üzleti célállomásokat választja az elérhető akciós árak miatt, a 2019-es szintekhez képest tíz üzleti célvárosból hétben kevesebbet kell fizetni szállodai tartózkodásért.

Mivel néhány országhatár még megnyitásra vár, az utazási és a kapcsolódó kiskereskedelmi bevételek növekedése előreláthatóan még tovább fog folytatódni. A Visa adatai szerint a külföldi turisták költése a világjárvány előtt leglátogatottabb 500 úti cél 63%-ában teljesen helyreállt - és ez a szám 2023-ban valószínűleg még emelkedni fog.

 

2. Tudatosabb fogyasztók, fenntarthatóbb vásárlás

Miközben 2022-ben egyre több időt töltöttünk otthonunktól távol, a fogyasztók viselkedésében és szokásaiban a fenntarthatósággal és az éghajlatváltozással kapcsolatos aggodalmak középpontba kerültek. A Skift és a McKinsey nemrégiben készült tanulmánya szerint az utazók 40%-a világszerte hajlandó valamivel többet fizetni (legalább 2%-kal) a karbonsemleges repülőjegyekért. Az olyan lehetőségek, mint a Visa Eco Benefits csomag és az Ecolytiq-kal való partnerség, segítik a fogyasztókat, hogy fenntarthatóbb döntéseket hozzanak vásárlásaiknál: hozzáférést biztosítanak az online elérhető kedvezményekhez, felhívják a figyelmet a klímatudatos választásra, valamint tájékoztatnak a vásárlás karbonlábnyomáról.

A Recommerce - egy másik kifejezés a körkörös gazdaságra, ahol a kölcsönzés, újratöltés, javítás, viszonteladás, visszaváltás és újraelosztás fenntarthatóbb választásokat tesz lehetővé - szintén egyre népszerűbb: a Visa nemrégiben végzett felmérésében részt vevő fogyasztók 69%-a mondta, hogy a kiskereskedőket a körforgásos gazdasági tevékenységek alapján választaná. Az előttünk álló évben több kedvezmény kapcsolódhat a fenntartható döntéseket hozó fogyasztók kártyás vásárlásaihoz, valamint olyan eszközök válnak elérhetővé, amelyek segítik a fogyasztókat a vásárlói döntésük várható hatásának bemutatásában, vizualizálásában.

A kényelem is kulcsszerepet fog játszani abban, hogy a fogyasztók fenntartható döntéseket hozzanak a mindennapi életükben. Jó példa erre, ha a tömegközlekedésért kártyával, vagy okoseszközzel érintéssel fizethetünk, így nem kell többé feltöltőkártyával, papírjeggyel vagy készpénzzel bajlódni, amikor az autózás helyett más utazási formát választunk. A Visa második, a városi mobilitás jövőjéről szóló felmérése szerint a megkérdezett utasok 91%-a elvárja, hogy az érintéses fizetés része legyen a közlekedési élménynek. A jövőre nézve arra számítunk, hogy az érintéses díjfizetés általánossá válik a tömegközlekedésben - mind az utasok, mind az üzemeltetők számára inkluzívabb, kényelmesebb és fenntarthatóbb közlekedési élményt nyújtva. A Visa hálózata 2022-ben mindössze tíz hónap alatt meghaladta az egymilliárd érintéses utazási fizetési tranzakciót a globális közlekedési rendszerekben, és a pénzügyi évet több mint 1,2 milliárddal ilyen tranzakcióval zárta.

 

3. Meredeken nő a kibocsátott tokenek száma

2022. augusztus végéig a Visa Token Szolgáltatása (VTS) már több mint 4 milliárd hálózati tokent bocsátott ki világszerte, amely azt is jelenti, hogy a jelenleg forgalomban lévő Visa fizikai kártyák számát meghaladja a tokeneké. Magyarországon is közel tízszer gyorsabban növekedtek a tokenizált Visa tranzakciók 2021 júniusától és 2022 júniusáig.

2023-ban a kibocsátott tokenek számának további dinamikus emelkedésére számítunk, hiszen a tokenek egyszerre az egyre kedveltebb mobilfizetés alapjai, valamint a folyamatosan fejlődő e-kereskedelem meg nem énekelt hősei is, amelyekből az egész fizetési ökoszisztéma profitálhat, mivel a kibocsátók, az elfogadók, a kereskedők és a vásárlók mindannyian számos előnyt élvezhetnek, többek között a csalások csökkenését, valamint az eszközök közötti egyszerű használatot.

 

4. Eljött a kriptovaluták tele

A kriptopiacok az elmúlt évben nagy volatilitást mutattak. Bár a jövő még bizonytalan, a jelenlegi “kriptotél” időszakában arra számítunk, hogy számos, kevésbé tartós koncepció nem állja ki az idő próbáját. Ugyanakkor mások, akik az új technológiai fejlesztések mértéktartó, szabálykövető megközelítésére összpontosítanak, továbbra is értékes web3 megoldásokat fognak építeni. A felhasználási lehetőségek között pédául a streaming (rugalmas) bérszámfejtések, a streaming mikrofizetések, illetve a határokon átnyúló kifizetések szerepelnek.

Végül pedig azt is láthatjuk, hogy a márkák az NFT technológiát új digitális élmények kialakítására, fizetési és hűségprogramok fejlesztésére használják fel, amivel igyekeznek elmélyíteni kapcsolatukat és elkötelezettségüket ügyfeleikkel. Ezek az élmények gyakran egyedi avatarok, a fizikai tárgyakat kísérő digitális tárgyak (és a digitális tárgyakat kísérő fizikaiak) formájában kelnek életre.

 

5. A csalók alkalmazkodnak a "hibrid" világhoz

Ahogy a világ egyre nagyobb része éli a hibrid munka- és életmódot, a csalók lépést tartanak, taktikájukat ahhoz igazítják, hol vagyunk és hol nem, valamint új módszereket találnak ki a fogyasztók átverésére. Az utazási kedv gyors visszatérésével, vélhetően továbbra is növekedni fog a határokon átnyúló csalások száma. Egy nemrégiben végzett Visa-felmérés szerint az utazók több mint fele (58%) aggódik a hitel- vagy betéti kártyájával történő csalás lehetősége miatt utazás közben1.

A legújabb fenyegetések egyike lehet a mesterségesen előállított személyi azonosító – ilyenkor a csalók személyazonossági elemek töredékeiből állítanak össze egy új személyazonosságot. Arra számítunk, hogy a kisvállalkozások továbbra is célpontok maradnak, mivel gyakran nincsenek meg az erőforrásaik vagy a tudásuk a biztonsági eszközök kezeléséhez.

Mindez együttesen azt jelenti, hogy a biztonság és a bizalom továbbra is kritikus fontosságú marad. A felhasználók védelmében megalkotott új generációs hitelesítési áttörések, mint például az EMV 3D Secure (EMV 3DS), hozzájárulnak a globális e-kereskedelem valós idejű biztonságossá tételéhez. A digitális fizetési módok és megoldások, mint például a virtuális kártyák, egyszerűbbé és biztonságosabbá tesznek a repülőjegy vásárlástól kezdve az éttermi számlák felosztásáig rengeteg tranzakciót.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Elképesztő gazdagság a hazai luxusotthonokban

Szívesen bepillantana egy-két luxusotthonba? Június első hétvégéjén ismét megteheti, vadonatúj részekkel jelentkezik ugyanis a Spektrum Home-on a Luxusra tervezve című sorozat, mely hazánk egyik legnépszerűbb saját gyártású belsőépítészeti műsora. Az 5. évad epizódjaiban Sütő...

Új főszerkesztővel folytatja a Telex

Német Tamás lett a Telex új főszerkesztője, Dull Szabolcs szakmai igazgatóként a Telex igazgatóságában dolgozik a jövőben is, illetve a Telex Akadémia szakmai vezetőjeként folytatja. (Fotó: Huszti István / Telex) Tamás a Telex egyik legismertebb arca,...

A gyors kiszállítást keresik az online vásárlók

A magyarországi online vásárlások közel 40 százaléka azért hiúsul meg, mert az adott webshop szállítási lehetőségei között a vásárló nem talál elég gyors kézbesítési lehetőséget. Ez derül ki az aznapi kiszállításra specializálódott nemzetközi okoslogisztikai...

Mitől lesz fenntartható egy csúcstévé?

Az LG Electronics 2023-as OLED evo tévéi a megkapták a Carbon Trust CO2 kibocsátás csökkentéséről és CO2 méréséről szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a...

Itt érdemes tankolni a hétvégén

A 25. születésnapját ünneplő hazai Auchan hatalmas kedvezményekkel és meglepetésekkel várta vásárlóit egész májusban. Ezt meghosszabbítva júniusban pedig három hétvégén kedvezményes áron lehet majd tankolni az Auchan benzinkutakon. A jubileum alkalmából az első júniusi...

Ezt kell tudni a kriptovaluták adózásáról

A kriptovaluták iránti fokozódó érdeklődés nyomán a Binance egy új, Binance Tax Watch elnevezésű blogsorozatban foglalja össze a digitális pénzügyi eszközök adózásával kapcsolatos tudnivalókat. Ennek első része az Európában és a Független Államok Szövetségében...

Így lehet feltörhetetlen jelszavad

Egy 2022-es jelentés szerint 24 milliárd felhasználónév és jelszó kombináció kering a kiberbűnözői piacon, ami 65 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest. A felhasználók sajnos gyakran ugyanazokat a belépési adatokat adják meg kényelmi szempontok miatt,...

Baj lehet az államosításokból

Az utóbbi évek kormányzati költekezése kezdetben a COVID-19 járvány káros gazdasági hatásainak mérséklését szolgálta, majd kimondva is a növekedés erőltetett gyorsítása lett a cél. Ha a Bokros-csomagot (1995) követő időszakot nézzük látható, hogy a...

Ilyen évük volt a tévépiac főszereplőinek

Csökkenő árbevétel mellett is sikerült profittal zárnia a múlt évet a hazai televíziós piac két legnagyobb szereplőjének, az RTL Magyarországnak és a TV2 Csoportnak. Az RTL Magyarország teljes konszolidált árbevétele a 2022-es pénzügyi évben...

Gyereknek lenni jó! (x)

A gyermeki fantázia világokat képes teremteni. De mi történik akkor, ha a valóság ugyanolyan csodálatos, mint a szárnyaló képzelet? Ha egyszer csak életnagyságú TRex hátára lehet pattanni, lehetőség nyílik ráját simogatni, cápát etetni, trambulinon...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Óriási húzás – Az RTL adja a Bajnokok Ligáját

Történelmi jelentőségű megállapodást kötött az RTL Magyarország és az UEFA. A 2024/25-ös szezontól a következő három szezonon át az RTL lesz a Bajnokok Ligája otthona. Nem is akármilyen taktikával sikerült nyélbe ütni az üzletet:...

Elképesztő gazdagság a hazai luxusotthonokban

Szívesen bepillantana egy-két luxusotthonba? Június első hétvégéjén ismét megteheti, vadonatúj részekkel jelentkezik ugyanis a Spektrum Home-on a Luxusra tervezve című sorozat, mely hazánk egyik legnépszerűbb saját gyártású belsőépítészeti műsora. Az 5. évad epizódjaiban Sütő...

Új főszerkesztővel folytatja a Telex

Német Tamás lett a Telex új főszerkesztője, Dull Szabolcs szakmai igazgatóként a Telex igazgatóságában dolgozik a jövőben is, illetve a Telex Akadémia szakmai vezetőjeként folytatja. (Fotó: Huszti István / Telex) Tamás a Telex egyik legismertebb arca,...

A gyors kiszállítást keresik az online vásárlók

A magyarországi online vásárlások közel 40 százaléka azért hiúsul meg, mert az adott webshop szállítási lehetőségei között a vásárló nem talál elég gyors kézbesítési lehetőséget. Ez derül ki az aznapi kiszállításra specializálódott nemzetközi okoslogisztikai...

Mitől lesz fenntartható egy csúcstévé?

Az LG Electronics 2023-as OLED evo tévéi a megkapták a Carbon Trust CO2 kibocsátás csökkentéséről és CO2 méréséről szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Mitől lesz fenntartható egy csúcstévé?

Az LG Electronics 2023-as OLED evo tévéi a megkapták a Carbon Trust CO2 kibocsátás csökkentéséről és CO2 méréséről szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a...

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....