- Hirdetés -

Ezek lesznek a slágerek idén a Black Friday-en

|

- Hirdetés -

Minden második ember kifejezetten készül a vásárlásokra, a legtöbben utazásokat és élményeket akarnak venni ezen a napon – derül ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös felméréséből.

Hogy mikor van Black Friday, már nagyjából beépült a köztudatba, noha egyre nehezebb meghatározni a pontos dátumot: gyakorlatilag az egész november a kedvezményeket kínáló péntekek jegyében telik. Vannak, akik november közepén kezdik az akciókat, máshol november 22-e Black Friday, holott a hivatalos dátum november 29-e. Sokak számára ekkor kezdődik a karácsonyi szezon, ekkor kezdenek először gondolkodni azon, hogy miket is vegyenek a családtagoknak, barátoknak.

Minden második ember készül a Black Friday-ra

A Bónusz Brigád és a GKI Digital 2019 novemberében 467 fő megkérdezésével készített felmérést az erre a napra jellemző vásárlási szokásokról. A válaszadók több mint fele jó kezdeményezésnek tartja a Black Friday-t és ugyanennyien már vásároltak is a korábbi években ezen a napon. A kutatásban részt vevők közel fele idén is figyelemmel kíséri a Black Friday akciókat és tervezi, hogy vásárol majd ezen a napon. A tavalyi akciókkal a válaszadók negyede tökéletesen elégedett, de általánosságban is jellemző, hogy inkább elégedettek az emberek a fekete pénteki akciókkal és azok lebonyolításával.

Magyarországon a Black Friday a virtuális térben indult útjára: mind az előzetes informálódás, mind a vásárlás jelentős része online zajlik. A válaszadók 70 százaléka nyilatkozott úgy, hogy internetes forrásokból tájékozódik az egyes akciókról, negyedük azonban az egyes áruházak hirdetési újságjaiból tájékozódik. Mindössze a válaszadók 7 százaléka járja az üzleteket jó ajánlatokat keresve, anélkül, hogy előre feltérképeznék a kínálatot.

Az idei Black Friday-n a válaszadók többsége már élményt vagy utazást keres, így 65 százalék tervezi, hogy vásárol majd a Bónusz Brigádon, 27 százalék az eMagon, minden negyedik-ötödik ember a Media Markt és az Extreme Digital oldalán készül a Black Friday kedvezményekre.

Népszerű még a Fekete Pénteken a Libri-Bookline és az Alza.hu is. Minden negyedik válaszadó nem is tervez máshol vásárolni, kizárólag online boltokban.

Karácsonyra vagy magunknak?

November végén a legtöbben elővesszük a karácsonyi ötleteinket, ki mit kér, milyen összeg áll rendelkezésre, élménnyel vagy tárggyal gondoltuk-e meglepni szeretteinket. A Black Friday jó alkalom arra, hogy nekikezdjünk a karácsonyi vásárlásnak, sokan mégis inkább magukat lepik meg ilyenkor. A kérdőívet kitöltők fele magának keres akciós ajánlatokat, 40 százalékuk viszont már karácsonyra keresgél. 16 százalék számára a Black Friday a karácsonyi szezon kezdetét jelzi, 23 százaléknak még fogalma nincs, mit akar venni karácsonyra, így nem is vásárol ekkor még semmit erre a célra.

Élmény, élmény, élmény

A válaszadók 43 százalékának nincs konkrét elképzelése arról, hogy mit is szeretne venni, 12 százalék konkrét termékkört, míg 14 százalék még ennél is szűkebben keres: ők egy konkrét termék leárazását várják.

A legtöbben saját maguknak utazásokat szeretnének (59%) jó áron vásárolni a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös kutatása alapján, második helyen az élmény-ajándékok (36%), és a színház-, koncert- és mozijegyek (36%) szerepelnek. A kutatásból tehát az derült ki, hogy az emberek leginkább élményekre vágynak a Bónusz Brigád vásárlói Black Friday alkalmából, és csupán a 4. helyen találhatók a konyhai felszerelések, mint a listán szereplő első tárgyak. Mobiltelefont és ruhát minden negyedik ember szeretne jó áron szerezni a novemberi kedvezményes péntekeken.

Ami az ajándékokat illeti, ezek között is az utazások vezetnek, a válaszadók fele szeretne ajándékba vásárolni utazást a Black Friday-n. Második helyen az élményajándékok végeztek, 46 százalék lepi meg tervei szerint valami különleges programmal egyik rokonát vagy barátját. A Bónusz Brigád is készül hihetetlen utazási ajánlatokkal és természetesen élményekkel, hiszen idén is folytatódik az az évek óta tartó tendencia: az emberek továbbra is élményeket vásárolnak egymásnak karácsonyra.

Nem tudják, mennyit fognak költeni

Érdekes, hogy nagyon sokan nem tudják, milyen összeggel készüljenek erre a napra: 41 százalék nyilatkozott így. Azoknak, akik tudatosan készülnek egy adott összeggel erre a napra, 16 százalékuk 10 és 20 ezer forint között tervezi, hogy költ a fekete pénteki akciók során, 13 százalék 30 és 50 ezer forint között készül költeni.

Vonzó-e a nyereményjáték?

A Bónusz Brigád és a GKI Digital arra is kíváncsi volt, hogy egy nyereményjáték mennyiben befolyásolja a vásárlói döntéseket: úgy tűnik ez nem döntő tényező – ha már úgyis megvan a döntés, akkor plusz örömmel tölti el a vásárlókat egy lehetséges nyeremény felvillantása. A Bónusz Brigád vásárlói között karácsony előtt egy iPhone 11-et sorsolnak ki, ez is egy ösztönző lehet a Black Friday hatalmas akciói mellett.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Magyar fintech megoldás a globális piacon

A globális pénzátutalási piacon egyedülálló digitális fizetési megoldás fejlesztéséről és bevezetéséről állapodott meg a Peak Hungary, a Columbus Magántőkealap és a fülöp-szigeteki Rizal Commercial Banking Corporation (RCBC). A "Fintech Synergy for Overseas filippinos" című...

Növekedésre számítanak a cégek

A gazdasági kihívások ellenére is derűlátó a vállalati szektor: alkalmazottainak számában és árbevételben is növekedésre számít 2023-ban - derül ki a Brandfizz Employer Branding Compass Országos Munkáltatói Márka felméréséből. A Brandfizz employer branding ügynökség...

Így utazik az Y generáció

Az Y generáció fiatalabbjai egészen másként és másért utaznak, mint ugyanezen generáció idősebb tagjai. A Kiwi.com felmérése alapján a 26-33 évesek vágynak leginkább múzeumba, amikor utaznak, míg a 34-42 év köztiek a festői tájat...

Premierekkel erősít a Disney+

Ahogy az éjszakák hosszabbodnak és a nappalok egyre hidegebbé válnak, mi is lehetne jobb a meghitt őszi hangulathoz, mint egy jó film vagy sorozat? Ha a dokumentumfilmek híve vagy, akkor ébreszd fel magadban a...

Hatodszor választotta meg elnöknek Kovács Tibort az MLE

Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Lapkiadók Egyesülete, amelyen hatodszor választották elnöknek Kovács Tibort, a Ringier Hungary Kft. vezetőjét. A 2024-2025-ös időszakra elnököt, elnökséget és felügyelő bizottságot választott a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) tisztújító közgyűlése október...

Ragaszkodunk a gyors nethez és a streaminghez

Nem mondanak le a széles sávú internetről és a streamingről a háztartások a gazdasági nehézségek ellenére sem – mutat rá az EY több mint 21 000 fogyasztó bevonásával készült nemzetközi felmérése. Szolgáltatóváltásra elsősorban a...

A TV2 magabiztosan vezeti a főműsoridős nézettségi versenyt (x)

Az elmúlt 12 hónapban kiemelkedő nézettségi eredményeket ért el a TV2. Ez többek között annak köszönhető, hogy az október 4-én 26. születésnapját ünneplő TV2 tavaly a kiemelten fontos őszi tévés főszezonban átvette a vezetést...

Új igazgatóval folytatja a Continental váci üzeme

A Continental csoporthoz tartozó, váci ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. gyárigazgatói posztját az eddigi minőségirányítási vezető, Győrffy Sándor tölti be 2023. október 1-jétől. A váci üzem sikeres és fenntartható működéséhez nagyban hozzájárult elődje, Purgel...

Intenzív terjeszkedésben az Ipsilon Group

Az Ipsilon Group felvásárolta a Creative Dock Hungary-t és többségi tulajdont szerzett a Boarding HR-ben. A két tranzakcióval a vállalat megkerülhetetlen szereplővé vált az új termékek és szolgáltatások felépítésében (venture building), a belső innovációs...

Felével nőtt az első hat hónapban az e-autók iránti kereslet

Világszerte 6,2 millió elektromos járművet (EV) értékesítettek az idei első fél évben, ami 49 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit – derül ki a Canalys szingapúri piackutató cég elemzéséből. A vállalat honlapjára hétfőn fölkerült...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A fenntarthatóságról tanít a KPMG és a Microsoft

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági...

Magyar fintech megoldás a globális piacon

A globális pénzátutalási piacon egyedülálló digitális fizetési megoldás fejlesztéséről és bevezetéséről állapodott meg a Peak Hungary, a Columbus Magántőkealap és a fülöp-szigeteki Rizal Commercial Banking Corporation (RCBC). A "Fintech Synergy for Overseas filippinos" című...

Növekedésre számítanak a cégek

A gazdasági kihívások ellenére is derűlátó a vállalati szektor: alkalmazottainak számában és árbevételben is növekedésre számít 2023-ban - derül ki a Brandfizz Employer Branding Compass Országos Munkáltatói Márka felméréséből. A Brandfizz employer branding ügynökség...

Így utazik az Y generáció

Az Y generáció fiatalabbjai egészen másként és másért utaznak, mint ugyanezen generáció idősebb tagjai. A Kiwi.com felmérése alapján a 26-33 évesek vágynak leginkább múzeumba, amikor utaznak, míg a 34-42 év köztiek a festői tájat...

Premierekkel erősít a Disney+

Ahogy az éjszakák hosszabbodnak és a nappalok egyre hidegebbé válnak, mi is lehetne jobb a meghitt őszi hangulathoz, mint egy jó film vagy sorozat? Ha a dokumentumfilmek híve vagy, akkor ébreszd fel magadban a...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Megváltoztatni a rendszert

A marketingnek el kell foglalnia a területet megillető méltó helyet a vállalat működésében, a marketingeseknek pedig láttatniuk kell a szerepüket az ügyfélélmény alakításában – hangsúlyozza Bánhegyi Zsófia, a legsikeresebb hazai marketingszakembereket bemutató Top50-es rangsor...

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...
- Hirdetés -

SzuperZöld

A fenntarthatóságról tanít a KPMG és a Microsoft

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági...

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....