- Hirdetés -

Ezért imádjuk az orvosos sorozatokat

|

Egy fárasztó nap végén mindannyiunknak jól esik leülni a kanapéra, elindítani egy filmet vagy sorozatot és kiszakadni végre a valóságból, hogy a képernyőn látható történetek, megnyugtassanak, vagy éppen feltöltsenek adrenalinnal. Az akció és az izgalom mellett az emberi kapcsolatokon és a karakterek belső vívódásain keresztül képesek arra, hogy érzelmileg kiszínezzék az egyébként szürke hétköznapjainkat. Ráadásul a történeteken keresztül átélhetünk olyan szituációkat is, amelyeket egyébként nagy eséllyel soha nem tapasztalnánk meg, legyen szó családi drámáról, autós üldözésről, vagy akár egy extrém balesetről. A Disney+-ra október 24-én érkezett Doctor Odyssey apropóján Dienes Angéla pszichológussal összegyűjtöttük, hogy miért rajongunk a kórházakban játszódó sorozatokért, és ahol vészhelyzeteket oldanak meg hétköznapi hősök:

Biztonságos vészhelyzet

Alapvetően érdekel minket a saját testünk működése és az egészségünk. Vágyunk arra, hogy a képernyőn látottakon keresztül szembesüljünk félelmeinkkel, szeretjük a veszélyes, kihívásokkal teli helyzeteket. Azonban, ha valóban baj történik velünk, akkor mindenféle további külső, izgalmat fokozó ingert nehezen viselünk el, ezek ilyenkor veszélyt és fenyegetettséget jelentenek a számunkra. Más a helyzet persze, ha saját otthonunk kényelméből nézzük, ahogy másokkal történik baj és nem nekünk kell megoldanunk a vészhelyzetet.

Minden jó, ha a vége jó

A sorozatokban általában jól végződnek a vészhelyzetek, sikeresek az újraélesztések és a betegek már egészségesen hagyják el a kórházat. Mi pedig, a gyerekkori mesékből adódóan, szeretjük a happy endet. A valóságban sajnos általában épp az ellenkezője történik. Egy a sciencedirect.com-on megjelent tanulmány szerint a filmekben az újraélesztések több mint 75%-a végződik pozitívan, addig a valóságban ez csupán 5%.

Az orvos is ember

Az orvosok életéről a valóságban semmit nem tudunk, csupán a vizsgálatok alkalmával találkozunk velük és akkor is általában tünetekről, betegségről és a lehetőségekről beszélgetünk. A képernyőn keresztül azonban bepillantást nyerhetünk a hétköznapi hősök magánéletébe is. A sorozatokban hosszabban beszélgetnek a betegekkel és kollégáikkal nem csak szakmai tapasztalataikat, de mindennapi gondjaikat is megosztják.

Észre sem vesszük, hogy tanulunk

Amellett, hogy a sorozatozás kiszakít minket a hétköznapokból, észrevétlenül edukálhat is. Frontiers in Public Health idei kutatása[2] rávilágított arra, hogy egészségügyi témában sokan informálódnak a televíziókon keresztül. A felmérésből kiderült, hogy a megkérdezettek egyharmada kifejezetten az ilyen témájú sorozatok hatására tesz a megelőzésért is, rendszeresen jár szűrésekre, vizsgálatokra. Jól látható, hogy ezek a filmek és sorozatok növelik az egészségügyi tudatosságot és megértést is például a mellrák vagy a HIV esetében.

Hatással van a viselkedésünkre

A nézők nagy része általában nem az orvosokkal, hanem a betegekkel azonosul, a képernyőn látott jelenetek pedig formálják elvárásaikat a kórházakkal és az orvosokkal szemben. Emellett bizalmukat és biztonságérzetüket is növeli, ha látják, így is működhet a doktor-beteg viszony. De az egészségügyben dolgozókra és tanulókra is hatással vannak, motiválhatják őket például abban, hogy a ritka betegségeket megismerjék, vagy éppen egy adott szakirányt válasszanak.

Legizgalmasabb drámák

A vészhelyzetekről szóló sorozatokban sokszor olyan témákat feszegetnek, amelyek a való életben tabunak számítanak. Ezzel azonban kinyitják a kaput a ritka, kellemetlen betegségek előtt, így egyre többen kapják fel a témákat egészen addig, amíg már nem lesz ciki erről beszélni. A most érkező Doctor Odyssey szériában egy luxushajón dolgozó szakorvosnak és csapatának kell helytállnia és különleges válsághelyzeteket megoldania, miközben nem csak a tenger, de az egymáshoz fűződő viszonyaik is hullámzóak. Emellett több évada elérhető például a 9-1-1-nek és A Grace Klinikának is, amelyekben a készenléti egységek és orvosok mindennapjaiba tekinthetünk bele, akik a telefonon érkező vészhelyzetek mellett a saját problémáikat is megpróbálják megoldani.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Magyarországon is kapható az év egyik legjobb találmányának titulált okosmobil

A Honor még november elején árulta el, hogy a Honor Magic V3 felkerült a TIME magazin 2024-es, az év legjobb találmányait tartalmazó listájára. A készülék már kapható Magyarországon, ahogy elődje, a szintén kiváló Honor...

Ezeket a filmeket és sorozatokat néztük idén a Maxon

Év vége közeledtével itt az ideje, hogy megnézzük, mely tartalmak érdekelték a hazai nézőket mind a lineáris csatornákon (Discovery, TLC, Investigation Discovery, Eurosport, HGTV), mind pedig streamingen (Max). Az adatok 2024. január 1. és...

Indul az új Star Wars-sorozat

Decemberben ismét elrepülhetünk a messzi-messzi galaxisba, ugyanis újabb sorozattal bővül a Star Wars univerzum. A „Star Wars: Kóbor alakulat” egy csapat gyerek kalandját meséli el, akik biztonságosnak tűnő bolygójukon titokzatos felfedezést tesznek, majd eltévednek...

Az RTL Saleshouse értékesíti januártól a SWEET.TV hirdetési felületeit

Jövő év januárjától a SWEET.TV hirdetési felületeinek kizárólagos értékesítését a magyar piacon az RTL Saleshouse végzi. Az RTL Magyarország már korábban bejelentette az RTL+ új, reklámokkal támogatott előfizetéses verzióját, így tovább bővül a médiakereskedőház...

Tovább nőtt a topvezetők aránya a digitális TOP50-ben

Az idén is helycsere történt a digitális szakembereket összegyűjtő rangsorunk élén. Bán Zoltán Net Média Zrt.-vezérigazgató – a tavalyi listavezető – a második helyen végzett, a partizános Gulyás Márton pedig a harmadikról az elsőre...

Összefogott a SkyShowtime és a Magyar Telekom

Európa legújabb streaming-szolgáltatója, a SkyShowtime tovább bővíti szolgáltatás-kínálatát és szórakoztató tartalmai elérhetőségét: az első magyarországi együttműködése keretében egyesíti erőit a Magyar Telekommal, az ország vezető távközlési szolgáltatójával.Először lesz elérhető a SkyShowtime hazánkban TV előfizetéssel...

Szimfónia született Európa mobilhálózati adataiból

A Deutsche Telekom szakértői Európa tíz országának aggregált, anonimizált mobilhálózati adataiból komponáltak zenét a mesterséges intelligencia bevonásával. Az úttörő megoldás nyomán - amelynek előképét tavaly Budapesten alkották meg - Európa fővárosainak sokszínű, mégis összecsengő...

Látványos 3D-kampánnyal erősít a Red Bull

Még megtekinthető a XIX. kerületben az a térhatású digitális plakát, amely a Red Bull Winter Edition idei Jeges áfonya & Vanília termékét hirdeti. Az energiaitalgyártó Magyarországon először jelentkezik nagyszabású, addicionális és innovatív digitális citylight...

Komoly elismerést kapott a K&H jövő gyógyítói díj

A kommunikációs szakma is elismerte a K&H jövő gyógyítói díjat, amely most bronz díjat nyert a Prizma Kreatív PR verseny CSR megoldások kategóriájában. A tavaly indult kezdeményezés célja, hogy elismerje a szívvel-lélekkel gyógyító és...

Hivatalos Binance-csatorna indult a WhatsAppon

A kereskedelmi volumen és felhasználók száma alapján a világ legnagyobb kriptotőzsdéje, a Binance az iparágon belül az elsők között csatlakozik a WhatsApphoz. A több mint 2 milliárd ember által használt üzenetküldő alkalmazásban mostantól egy...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Változás az autópálya-matrica vásárlásoknál

Még mindig a heti autópálya-matrica a legkelendőbb, igaz, az áprilisban bevezetett egynapos e-matricát is egyre több autós választja elsősorban a heti és a havi helyett – derül ki a Simple mobilapplikáció idei statisztikájából. Vasárnaptól...

Magyarországon is kapható az év egyik legjobb találmányának titulált okosmobil

A Honor még november elején árulta el, hogy a Honor Magic V3 felkerült a TIME magazin 2024-es, az év legjobb találmányait tartalmazó listájára. A készülék már kapható Magyarországon, ahogy elődje, a szintén kiváló Honor...

Ezeket a filmeket és sorozatokat néztük idén a Maxon

Év vége közeledtével itt az ideje, hogy megnézzük, mely tartalmak érdekelték a hazai nézőket mind a lineáris csatornákon (Discovery, TLC, Investigation Discovery, Eurosport, HGTV), mind pedig streamingen (Max). Az adatok 2024. január 1. és...

Indul az új Star Wars-sorozat

Decemberben ismét elrepülhetünk a messzi-messzi galaxisba, ugyanis újabb sorozattal bővül a Star Wars univerzum. A „Star Wars: Kóbor alakulat” egy csapat gyerek kalandját meséli el, akik biztonságosnak tűnő bolygójukon titokzatos felfedezést tesznek, majd eltévednek...

Az RTL Saleshouse értékesíti januártól a SWEET.TV hirdetési felületeit

Jövő év januárjától a SWEET.TV hirdetési felületeinek kizárólagos értékesítését a magyar piacon az RTL Saleshouse végzi. Az RTL Magyarország már korábban bejelentette az RTL+ új, reklámokkal támogatott előfizetéses verzióját, így tovább bővül a médiakereskedőház...

Don't Miss

Logó és arculattervezést segítő könyvet adott ki a [brandguide]

Megjelent a legújabb logó- és arculattervezés témájú szakkönyv a kiadásában. Egy szokatlan és egyedi formátumban: feltett kérdésekkel segíti a könyv a logó- és arculattervezés folyamatát. A könyv nem csak szorosan szakmabeliekhez szól, hanem...

A hazai kortárs művészet előtt tiszteleg az ACG

Idén ünnepli 20. születésnapját a hazai kreatív szektor megkerülhetetlen szereplője, az ACG. Az évforduló apropóján az ügynökség egy egyedülálló kiadványban, az ACG TWENTY Bookazine-ban tiszteleg azon hazai kortárs alkotók előtt, akik munkásságából az elmúlt...

A tudatos teremtésről írt könyvet Lakatos Zsófia

„Éld az álmod!” a címe Lakatos Zsófia új könyvének, amely egy egészen különleges témáról, a tudatos gondolkodásról, tervezésről, teremtésről szól. Az ismert pr-szakember szerint az üzleti világban egyre nagyobb szükség van a mentális jólétre,...

Megjelent Ferling József új könyve

Ferling József legújabb könyvében egy különleges világba hívja magával olvasóit: üzletembereket, cégvezetőket, PR, és marketingszakembereket. Mindenkit, aki a hitelességét megőrizve szeretne láthatóságot és reflektorfényt kapni ebben az információkkal telített világban.A hírnév millió apró, egymáshoz...

Új irodába költözött a Madhouse

A hirdetési felületek úttörőjeként ismert Madhouse új irodába költözött, hogy egy tágasabb, modernebb környezetben tudjon működni. A költözést a folyamatos növekedés indokolta, hiszen az eddigi iroda már szűknek bizonyult a bővülő csapat számára. Az...