- Hirdetés -

Ezért nehéz a cégeknek visszaverni a kibertámadásokat

|

- Hirdetés -

Szakemberhiány, kevés pénz, a felkészültség túlbecsülése – többek között ezek a tényezők akadályozzák a pénzügyi szolgáltatókat abban, hogy hatékonyabban védekezzenek a kibertámadások ellen az ESET elemzése szerint.

A pénzügyi szolgáltató vállalatok hosszú ideje a kiberbűnözők népszerű célpontjai. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint ennek jó oka van, hiszen a pénz mellett rengeteg bizalmas ügyféladatot is kezelnek, amelyeket a bűnözők különféle átverésekhez tudnak felhasználni, vagy épp eladják azokat az internet fekete piacain. A Verizon 2020-as adatsértési jelentéséből kiderül, hogy a pénzügyi ágazatot csak az elmúlt évben több mint 1500 incidens érte, köztük 448 megerősített adatlopással.

A régóta velünk lévő kiberfenyegetések mellett a legtöbb vállalatnak még a távoli munkára való gyors átállással is meg kellett küzdenie. A váltás rendkívül rövid időn belül ment végbe, így a vállalatoknak kevés ideje maradt a megfelelő kiberbiztonsági intézkedések bevezetésére, valamint arra, hogy felkészítsék az alkalmazottakat a rájuk leselkedő fenyegetésekre. Bár a járványhelyzet javult, a távoli munka velünk marad – és felkerült azon kihívások listájára, melyekkel a vállalatoknak számolniuk kell, amikor kidolgozzák a kiberbiztonsági terveiket és irányelveiket.

Az ESET szakemberei által összegyűjtöttek összegyűjtött nehézségek között szerepel a szakemberhiány. Sok vállalat vadászik akár tapasztalt, akár feltörekvő kiberbiztonsági szakemberekre, hogy segítsenek nekik a különböző fenyegetések elleni védelem kialakításában, ám egyszerűen nincs elegendő jelölt. Bár a kiberbiztonsági munkaerőhiány évek óta először mutat csökkenő tendenciát, globális szinten még mindig 3,12 millióval kevesebb szakember van a szükségesnél. A globális szakemberhiány pótlásához az Egyesült Államokban 41 százalékkal, világszerte pedig 89 százalékkal kellene növekednie a foglalkoztatásnak. Tehát a legjobb és legtehetségesebb kiberbiztonsági szakemberek megszerzéséhez a vállalatoknak versenyképes fizetéseket és inspiráló munkalehetőségeket kell kínálniuk.

Szintén kiemelt probléma, hogy a kiberfenyegetések leküzdéséhez nem elegendő a vállalatok kiberbiztonságra elkülönített költségvetése. Az Ernst and Young tanácsadó cég által végzett felmérésben a megkérdezett szervezetek 87 százaléka válaszolta azt, hogy nincs elegendő büdzséjük a kiberbiztonság és ellenálló képesség vágyott szintjének eléréséhez. Az erőforrások hiánya miatt a vállalatok nem tudnak elegendő kiberbiztonsági szakembert alkalmazni vagy olyan technikai intézkedéseket bevezetni, amelyek ellenállóvá tennék őket a különböző kiberfenyegetésekkel szemben.

A vállalatok egyik gyakori hibája a saját kiberbiztonsági intézkedéseik túlértékelése. Bár azt gondolhatják, hogy mindenre fel vannak készülve, egyáltalán nem biztos, hogy a legjobb biztonsági rés kezelési irányelveket alkalmazzák. Erre jó – ugyanakkor sajnálatos – példa a BlueKeep biztonsági rése a Windowsban. A Microsoft mindenkit felszólított a 2019 májusában kiadott javítás letöltésére, majd egy hónappal később a Nemzetbiztonsági Ügynökség is kiadta saját figyelmeztetését – azonban júliusban még mindig több mint 805 ezer gép volt kiszolgáltatva annak a biztonsági hibának, ami a novemberi első BlueKeep-támadásokhoz vezetett. Egy ilyen súlyos sebezhetőség javításának semmilyen körülmények között sem szabadna hat hónapon át húzódnia.

Egy másik gyakori ok, amely aláássa a vállalat kiberbiztonságát, ha az alkalmazottak nem részesülnek megfelelő kiberbiztonsági képzésben. A koronavírus okozta távmunkára való áttéréssel csak tovább nőtt annak kockázata, hogy az alkalmazottak egy átverés miatt rosszindulatú programokat töltenek le vagy kiadják a vállalati hitelesítő adataikat. A Ponemon Intézet tanulmánya szerint bár megugrott a vállalatok által észlelt kibertámadások (ideértve az adathalász és az emberi tényezőre építő social engineering támadásokat is) száma a járvány ideje alatt, a válaszadók 24 százaléka érezte úgy, hogy szervezeteik nem biztosítottak számukra megfelelő tréninget a távmunkával kapcsolatos kockázatokról. Aggasztó adat, hogy a tanulmány szerint a vállalatok több mint fele nem rendelkezik a távoli munkát végzőkre vonatkozó biztonsági szabályzattal.

Egyes szervezetek alábecsülik a kiberbiztonság értékét, ehelyett más, általuk érdemesebbnek tartott területekbe fektetnek, például a terjeszkedés finanszírozásába vagy új termékek fejlesztésébe. Amellett érvelnek, hogy a költségek meghaladják az előnyöket, például a kiberbiztonsági intézkedések anyagi vonzata felülmúlja az adatsértésből eredő esetleges veszteségeket. Bár a lehetséges pénzbüntetések és pénzveszteségek rövidtávon alacsonyabbak lehetnek, a vállalat hírnevének csorbulása hosszútávon nagyobb kieséshez vezethet, ideértve az ügyfelek bizalmának elvesztését is, ami a bevételi forrásokat is sújtja. Ráadásul egy támadás során a kiberbűnözők akár szellemi tulajdonhoz is hozzáférhetnek, amelyet aztán a dark weben árusíthatnak az ügyféladatokkal együtt. Éppen ezért a kiberbiztonság fontosságát nem szabad alulértékelni, mivel az mind a vállalat, mind az ügyfelek védelmét szolgálja.

Kibertámadás esetén a fent említett tényezők bármely kombinációja jelentős kárt okozhat egy szervezet működésében. Jó hír, hogy a pénzügyi szolgáltató vállalatok vezetői elkezdték komolyan venni a kiberbiztonsági aggályokat. A McKinsey globális menedzsment tanácsadó cég által megkérdezett igazgatói bizottságok 95 százaléka azt állítja, hogy évente legalább négyszer megvitatják a kiber- és a technológiai kockázatokat. Az ESET szakértői ehhez hozzáteszik, hogy a felsővezetés tudatosságának növelésével párhuzamosan megfelelő összegeket kell fektetni a kiberbiztonsági megoldások használatába, valamint a dolgozók színvonalas képzésébe is.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Jó hír az Auchan vásárlóinak

Tavasszal a Munch is bekerült az Auchan élelmiszermentő folyamatába. Kezdetben két hipermarkettel indultak, de a munkatársak lelkesedésének, valamint a munch csomagok sikerének köszönhetően jóval a tervezett időpont előtt bevezették és mostanra már az összes...

Új évaddal folytatódik a népszerű sorozat

Két saját gyártású produkció is debütál a pünkösdi hétvégén a Spektrum Home-on és a Spektrumon. Az Álomkertek harmadik évada bemutatja a publikum számára gyakran rejtett magyar ékszerdoboz-kerteket, míg a Mesterségek memoárja tisztelgés az évszázados...

Megdobta a repülőjegy-foglalásokat az EB

Stuttgartba átlagosan 60 ezer Ft-ba kerül egy repülőjegy az Eb alatti időszakra Magyarországról. A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság miatt 59 százalékkal több magyar repül Németországba, mint tavaly ugyanebben az időszakban a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Az...

Tisztújítás és új projektek az MMSZ-nél

Tisztújító közgyűlést tartott a héten a szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ), amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak. A szervezet a jövőben területen tervezi erősíteni jelenlétét, az egyik az...

A lottózás új szintje és digitalizáció a Business Lounge-ban

A Business Lounge legfrissebb adásában az első Posta Lottózó megnyitásáról, a lottóturizmusról, a kereszt- és felülértékesítésről mesélt Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója és Nemes Gábor György, a Magyar Posta Zrt. lakossági értékesítési...

Gyorsított a Vodafone

A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben,...

Limitált kiadású sörkollekcióra licitálhatnak a focirajongók

A Liverpool FC legendás menedzserének, Jürgen Klopp távozásának alkalmából a Carlsberg összefogott az ERDINGER Weissbräuval, és közösen kiadtak egy limitált szériás ünnepi sört – minden hivatalos meccsére egy palackkal, amelyet a Vörösök kispadján töltött.Összesen...

Egyre több vállalat hazudja magát zöldebbnek

Globálisan a negyedik legjelentősebb bűnözési forma a környezeti bűnözés, és évről évre tovább nő. A környezeti visszaélések egyik esete, a zöldmosás a vizsgált cégek 7 százalékánál már előfordult, vagyis amikor a környezetkárosító vállalatok magukat...

Változások a Central Médiacsoportnál

Magyarország egyik legnagyobb független médiavállalata, a Central Médiacsoport folytatja szervezeti átalakulását, amelynek célja a kiadó versenyképességének növelése, valamint a kelet- és közép-európai terjeszkedés. Július 1-től csatlakozik a vállalat felsővezetéséhez Petr Bednar, aki korábban Csehország...

Fesztiválozik az Auchan

A pünkösdi hétvégén a Jazzy Fesztiválra, nyáron pedig az EFOTT-ra települ ki az Auchan. Előbbin sajt- és tapastálak mellett boros standdal, utóbbin pedig a fesztivál hivatalos boltjaként lesz jelen. Az Auchan szakértői szerint a...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Zenés program várja a gyerekeket

A Müpa különleges izgalmakkal készül május utolsó vasárnapjára a legifjabbaknak: május 26-án a Müpa Gyermeknapon ingyenes koncertek, mesés-táncos előadások, rengeteg kreatív és zenés foglalkozás, valamint sok-sok játék várja az egész családot bent az épületben...

Jó hír az Auchan vásárlóinak

Tavasszal a Munch is bekerült az Auchan élelmiszermentő folyamatába. Kezdetben két hipermarkettel indultak, de a munkatársak lelkesedésének, valamint a munch csomagok sikerének köszönhetően jóval a tervezett időpont előtt bevezették és mostanra már az összes...

Új évaddal folytatódik a népszerű sorozat

Két saját gyártású produkció is debütál a pünkösdi hétvégén a Spektrum Home-on és a Spektrumon. Az Álomkertek harmadik évada bemutatja a publikum számára gyakran rejtett magyar ékszerdoboz-kerteket, míg a Mesterségek memoárja tisztelgés az évszázados...

Megdobta a repülőjegy-foglalásokat az EB

Stuttgartba átlagosan 60 ezer Ft-ba kerül egy repülőjegy az Eb alatti időszakra Magyarországról. A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság miatt 59 százalékkal több magyar repül Németországba, mint tavaly ugyanebben az időszakban a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Az...

Tisztújítás és új projektek az MMSZ-nél

Tisztújító közgyűlést tartott a héten a szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ), amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak. A szervezet a jövőben területen tervezi erősíteni jelenlétét, az egyik az...

Don't Miss

A jó ötleteket nem büdzsében mérik – interjú Sárospataki Alberttel

Az idén tízéves online számlázó, a Billingo vihette haza az Év Vállalata díjat a kilencedik Marketing Diamond Awardsról. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató cég ügyvezetőjét, Sárospataki Albertet kérdeztük a pályázataikról, a Billingo...

Morálisan jót tenni üzletileg is kifizetődő

„Aligha tekinthető felelősségvállalásnak - és etikusnak - az, amikor egy tízmilliós költségvetésű imázskampányt tessék-lássék „bekoszolunk” egy kis kutyasétáltatással” - nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs, PR és CSR...

Keressük a legújabb technológiai megoldásokat – interjú Losonczi Balázzsal

A hatékonyság nem elsősorban pénz, sokkal inkább szakmai felkészültség kérdése – vallja Losonczi Balázs, a Pentacom ügyvezetője. A 2001-ben alapított digitális ügynökség lett az idei Marketing Diamond Awardson az Év Ügynöksége, ezzel kapcsolatban kérdeztük...

Fontos, hogy megőrizzük az önbizalmunkat – interjú Samu Zsófiával

Mire van szükség a karrier és a magánélet egyensúlyának megteremtéséhez, mennyire egyenlőek a nők és a férfiak karrierépítési lehetőségei Magyarországon – többek között ezekről kérdeztük Samu Zsófiát. A Samsung Electronics márkakommunikációs vezetője beszélt arról...

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...