- Hirdetés -

Ezt hozhatja idén a Black Friday

|

- Hirdetés -

Átlagosan 17 százalékos kedvezményre készülnek az e-kereskedők a Black Friday akciók keretében – derül ki az Árukereső.hu és a GKI Digital legfrissebb Online Kiskereskedelmi Index jelentéséből. Az elemzés szerint idén is november lehet a legerősebb hónap az online kiskereskedelemben, akár 140 milliárd forintos forgalmuk is lehet a hazai webshopoknak.

Magyarországon 2014 óta tart a Black Friday őrület, és bár az eredeti, amerikai kezdeményezés továbbra is csak egynapos, és mindig a hálaadás utáni első péntekre esik, nálunk az utóbbi 2 évben már az egész november a Black Friday jegyében telik. A kereskedők fekete hetet, hónapot, hétvégét is tartanak és általánossá vált a többször is visszatérő (és akár egyenként is több napos) Black Friday akció.

2020-ban a magyar e-kereskedelem legerősebb hónapja volt a november, az online forgalom – köszönhetően a Black Friday akciók melletti kijárási tilalomnak és nyitvatartási korlátozásoknak – meghaladta a 118 milliárd forintot, ami mintegy 48%-kal múlta felül a járvány előtti utolsó novembert. Az egész év pedig az európai viszonylatban is kiemelkedő, 45%-os bővülést ért el.

Az Árukereső.hu és a GKI Digital várakozásai szerint, idén a korlátozottabb választék, és a hagyományos bolti vásárlás erősödése miatt az online rendelések száma valószínűleg érdemben nem emelkedik majd a tavalyi – rekord magas – bázishoz képest, a forgalom viszont az áremelkedések miatt akár 20%-ot is bővülhet a tavalyi évhez mérten, elérve ezzel a 140 milliárd forint feletti novemberi online költést.

Az ünnepi szezon a kereskedelem egészét tekintve várhatóan erős lesz, és a tavalyi évvel ellentétben a hagyományos üzletek is nagyobb rohamra számíthatnak, persze csak ha a vírushelyzet, a kötelező maszkhasználat és a kapcsolódó korlátozások nem veszik el vagy nem korlátozzák a vásárlás lehetőségét.

“A vásárlóerő idén rendelkezésre áll, hiszen a még mindig tartó hitelmoratórium, a nyugdíjprémium, valamint a jövő februári SZJA visszatérítés miatt a lakosságnál több szabadon elkölthető jövedelem jelentkezik ebben a szezonban. Az online növekedés mértéke azon múlik majd, hogy a hagyományos és digitális csatornák melyikét preferálják inkább a vásárlók” – értékelte az előttünk álló heteket Madar Norbert, a GKI Digital vezető tanácsadója.

Az egész hétvégén tartó Black Friday akció a leggyakoribb

A Black Friday népszerűségét jelzi, hogy évről-évre egyre több kereskedő hirdeti meg az akciót. Az Árukereső.hu és a GKI Digital e-kereskedők körében végzett kutatása szerint idén az online áruházak 64%-a tart (vagy már tartott is) Black Friday-t és a többségük nem is bízza a véletlenre:

a promócióhoz csatlakozók fele (50%) legalább egy egész hétvégén át akciózik a Black Friday jegyében, azaz péntek hajnaltól / reggeltől, egészen vasárnap estig lesznek érvényesek a kedvezményes árak.

A kereskedők további 25%-a egy hetes akcióval számol, azaz esetükben már inkább Black Friday hétről beszélhetünk, tematikus napokkal téve változatosabbá a promóciót. Az e-kereskedők 9%-a többször is akciózik külön-külön időpontokban, 13% pedig csupán egy Black Friday napot tervez 2021-ben. Érdekesség, hogy Magyarországon még ezen egynapos akciók se a november végi “eredeti” időpontban lesznek: a többség november 19-én (azaz ma) tartja a Black Friday-t, élen az ország legnagyobb e-kereskedőjének számító eMAG-Extreme Digital párossal.

Ekkora kedvezményre számíthatunk

Az Árukereső.hu és a GKI Digital kutatása vizsgálta a promóciók keretében nyújtandó árkedvezmények mértékét is: a 2021-es Black Friday akciók során átlagosan 17%-os kedvezménnyel készülnek az online kereskedők. A kutatás rávilágított arra is, hogy a visszafogott kedvezményszint mögött elsősorban a globális áruhiány és az árdrágulás húzódik. Ez kihat az akciózott termékek körére és mennyiségére is. A legnagyobb kihívást pedig idén a szezont kiszolgálni tudó, megfelelő raktárkészlet biztosítása jelenti.

“Idén 4700 kereskedő 20 millió ajánlatát összegezve az látszik, hogy a Black Friday akciók leginkább a kis- és közepes háztartási gépek, műszaki cikkek, mobiltelefonok, játékok akciós ajánlatairól szól” – emelte ki Baka László a kutatást támogató Árukereső.hu marketing menedzsere.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

November végén érkezik a mozikba a Semmelweis

November 30-án kerül a mozikba a Semmelweis című film, amely az Oscar-díjra jelölt filmes mester, Koltai Lajos új rendezése. A premier felé vezető út egyik fontos állomásaként bemutatták az alkotás plakátját. (kiemelt kép: NFI)   Frank...

A sokoldalú és kreatív PR támogatja a növekedést

A PR reneszánszát hozta el, hogy mind nagyobb az igény a stratégiai gondolkodásra, a hitelesség, a társadalmi szerepvállalás és a céltudatosság egyre fontosabb az ügyfelek számára. A stabil piaci jelenléthez szükséges őszinte válaszok megadásában...

A Dikh TV és vidéki rádiók is bajba kerültek

Termékmegjelenítésre vonatkozó szabály be nem tartása és hatósági határozatban megállapított, műsorstruktúrával kapcsolatos követelmények nem megfelelő teljesítése miatt indít eljárást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Dikh TV országos kereskedelmi televízió és...

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....

Rekordszinten a fiatalok megtakarítása

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, ha a konkrét összeget nézzük: a második negyedévben átlagban 783 ezer forintja volt a 19-29 éveseknek a K&H ifjúsági index szerint, hasonlóan magas összegre a felmérés több mint tízéves...

Tényleg túl sokat netezünk?

A 18-65 éves internetező magyarok átlagosan 4 órát interneteznek egy hétköznapon a szabadidejükben. A Reacty Digital legújabb felmérése szerint ezt kevesen tartják problémának, pedig a túlzásba vitt netezés negatív hatásait a lakosság negyede szokta...

Így csökkenthetjük a rezsiköltséget

Az elmúlt évek energiapiaci bizonytalansága, az elszálló energiaárak, mind megmutatták, mennyire fontos, hogy csökkentsük a saját energiafelhasználásunkat. Otthonunk szigetelésével nemcsak energiát és pénzt spórolunk, hanem annak értékét is növeljük. Falusi CSOK-kal és a hozzá...

Bőven van mit behoznunk a digitális gazdaság területén

Az uniós ranglistán 22. helyen áll a magyar piac 43,8 pontjával, szemben az 50 pont feletti EU-s átlaggal. A lemaradás a cégvilágban is érezhető, ami részben az informatikushiánnyal, a képzett szakemberek iránti jelentős kereslettel...

Nagyot újított az LG

Az LG Electronics (LG) hamarosan elérhetővé teszi a Home Connectivity Alliance HCA 1.0 specifikációjának első kereskedelmi implementációját, amely az LG ThinQ okosplatformon keresztül lehetővé teszi a különféle márkájú készülékek összekapcsolását. Ez év végére a...

Kriptóban olcsóbb és átláthatóbb a jótékonykodás

Átlátható, jól nyomon követhető módja az adományozásnak a blokklánctechnológián alapuló átutalás. Ez a három fő előnye a kriptovalutában történő jótékonykodásnak a Binance által megkérdezett emberek szerint. Bár a legtöbben még mindig inkább hagyományos pénzügyi...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Jövő héten rajtol a Múzeumok Őszi Fesztiválja

A tudomány és a technológia kapcsolata, a tudományos eredmények hiteles kommunikációja, valamint a természettudományok és a múzeumok kapcsolódási pontjaira fókuszál idén a Múzeumok Őszi Fesztiválja, amelyet szeptember 25. és november 12. rendeznek meg országszerte. A...

November végén érkezik a mozikba a Semmelweis

November 30-án kerül a mozikba a Semmelweis című film, amely az Oscar-díjra jelölt filmes mester, Koltai Lajos új rendezése. A premier felé vezető út egyik fontos állomásaként bemutatták az alkotás plakátját. (kiemelt kép: NFI)   Frank...

A sokoldalú és kreatív PR támogatja a növekedést

A PR reneszánszát hozta el, hogy mind nagyobb az igény a stratégiai gondolkodásra, a hitelesség, a társadalmi szerepvállalás és a céltudatosság egyre fontosabb az ügyfelek számára. A stabil piaci jelenléthez szükséges őszinte válaszok megadásában...

A Dikh TV és vidéki rádiók is bajba kerültek

Termékmegjelenítésre vonatkozó szabály be nem tartása és hatósági határozatban megállapított, műsorstruktúrával kapcsolatos követelmények nem megfelelő teljesítése miatt indít eljárást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Dikh TV országos kereskedelmi televízió és...

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...

A felelős márka szerepe soha nem volt olyan fontos, mint ma

Ha a saját tevékenységünkre gondolunk, kulcsfontosságú lett, hogy felhívjuk a figyelmet a tudatosságra és a digitális és kiberbiztonságra ezeknek a technológiáknak a használata kapcsán, amiben a teljes piacnak óriási felelőssége van – mondta el...

A marketing a stratégia része lett a generációváltáson áteső Euronics-nál

Óriási előrelépések, arculat és szlogenváltás zajlott sok sikerrel az elmúlt években a legnagyobb magyar tulajdonban lévő magyar webshopnál, ahol most belül is transzformálnak: új vezetőket igazoltak, köztük Metykó Tibort, aki az építőiparból érkezett a...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....

Klímapusztulás: a villamosenergia-ágazaton múlik minden

A villamosenergia-ágazat a kulcsa annak, hogy elérje a karbonsemlegességet az világ 2050-re, egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító tanulmányában. Az ágazati kutatás szerint az energiatermelés felel az üvegházhatású gázkibocsátás 75 százalékáért. A szektor...

Nagy kihívás a fenntarthatóság a családi cégeknek

Két évük van a minimum 250 főt foglalkoztató cégeknek arra, hogy beépítsék üzleti folyamataikba az ESG szempontokat. A K&H családi vállalatok fenntarthatósági indexe szerint ez egyelőre nagy kihívás a cégeknek, mivel alig 10 százalékuk...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....