Közel 1,5 milliárdos támogatás a médiaszolgáltatóknak

Összesen 1,44 milliárd forint pályázati forrást kínál majd 2022-ben a helyi, körzeti és közösségi médiaszolgáltatóknak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a testület döntése szerint. A működési és üzemeltetési költségekről szóló pályázatot már ma nyilvánosságra hozzák, ez 440 milliós kerettel segíti a szolgáltatókat.

E heti ülésén a Médiatanács elfogadta a jövő évi támogatási programjának pályázati céljait, kategóriáit és az ütemezését részletező támogatási tervét – derül ki az NMHH közleményéből. Az 1,44 milliárd forinttal gazdálkodó, négy pályázati eljárással számoló terv 2022-ben a közösségi médiaszolgáltatók működési költségeinek, műszaki fejlesztésének, valamint a helyi és körzeti médiaszolgáltatók állandó műsorainak gyártását támogatja.

A fenntartási és üzemeltetési költségek támogatására 440 millió forint a pályázati keret a négy fordulóban. A műszaki fejlesztésekre együttesen 120 millió forint áll majd rendelkezésre három fordulóban. A hír- és magazinműsorok készítésére a helyi és körzeti rádiók számára 360 millió forintos, míg a televízióknak 520 millió forintos keretet hirdet meg a Médiatanács négy-négy fordulóban. Az eljárások kerete megegyezik a tavalyival. A közösségi szolgáltatók fenntartási és üzemeltetési költségeit támogató pályázat első fordulója idén decemberben lesz, a műszaki fejlesztéseké 2022 augusztusában. A rádióműsorok támogatására jövő márciusban, a televíziós műsorokéra pedig áprilisban lehet majd először nevezni.

A jövő évi támogatási program részeként a testület elfogadta és honlapján még ma közzéteszi a közösségi médiaszolgáltatók folyamatos fenntartásához szükséges – működési és üzemeltetési – költségek támogatásáról szóló 2022-es pályázatot. A 440 milliós pályázati keretből havonta a televíziók 660 ezer forintot, a közösségi rádiók 550 ezer forintot, míg a kisközösségi rádiók 440 ezer forintot nyerhetnek el a négy fordulóban. Az első beadási határidő december 16-a 16 óra, a további fordulókra pedig jövő január-februárban, március-áprilisban és május-júniusban lehet nevezni.