- Hirdetés -

Ezt kaphatjuk 30 millióért az ingatlanpiacon

|

- Hirdetés -

A korábbi évektől eltérően 10 millióval magasabb, vagyis 20 helyett, minimum 30 millió forintos képzeletbeli határral érdemes számolnia annak, aki ingatlanvásárláson gondolkodik a közeljövőben. A legtöbb megyeszékhelyen és a fővárosi kerületekben is szobaszámban mérhető a különbség a pandémia előtti időszakhoz képest. Vajon mi kapható ma 30 millió forintért az ingatlanpiacon? A Duna House szakértői kiszámolták.

„A pandémia kezdetén, illetve az azt megelőző évben, 2019-ben még a 20 millió forintos ingatlanokat ismertető körképpel is szemléltethető volt a piac aktuális helyzete, azonban 2022-re az áremelkedés és a szegmenst érintő hatások miatt egyértelmű, hogy az idei évben kénytelen 30 millióra emelni az ingatlanvásárlásra szánt minimumot, akár házat, akár lakást keres a vásárló.” – kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője.

A vizsgálatba bevont megyeszékhelyek közül a korábbi évek összeállításaival ellentétben, 2022-ben Békéscsaba került ki győztesként, itt vásárolható ugyanis a legnagyobb alapterületű (94 m2) használt lakás 30 millió forintból. Békés megye székhelye és a korábbi csúcstartó, Miskolc között csekély, mindössze 2 m2 a különbség a keretösszegből elérhető ingatlanméret tekintetében. A fővárossal összehasonlítva azonban jelentősebb a szakadék, itt kerülettől függően harmadakkora otthonra futja a büdzséből. Érdekesség azonban, hogy széles palettán mozog a kínálat, a XII. kerületi 27 négyzetméteres lakástól, a hasonló méretű belvárosi, V. kerületi garzonon át, egészen a külsőbb kerületekben található, élhetőbb méretű, 52 négyzetméteres ingatlanokig terjed a 30 milliós választék.

A vidéki nagyvárosok közül a debreceni lakásvásárlók kaphatják a legkisebb méretű ingatlant a pénzükért, nekik be kell érniük egy 41 négyzetméteres használt lakással, ha mindössze 30 millió forintot fordíthatnak otthonteremtésre, míg 2020-ban 20 millióból 44 négyzetmétert lehetett vásárolni. „Az ország keleti felén kedvezőbb kilátásokkal számolhatnak a vásárlók, hiszen átlagosan ezeken a területeken akár 70 négyzetméteres lakást is kifoghatnak, míg a nyugati kínálatot mustrálóknak be kell érniük 10 négyzetméterrel szerényebb alapterületű lakásokkal ugyanazért az összegért.” - tette hozzá a szakértő.

Kaposváron és Békéscsabán közel azonos méretű, 125-127 négyzetméteres családiház kapható az átlagos négyzetméterárak alapján a 30 millió forintos keretösszegből, míg a korábbi évek 20 milliós körképeinek csúcstartója, Miskolc, már csak a harmadik helyen szerepel a sorban. Itt 2020-ban 10 millióval kevesebbért 113 négyzetméter került a vásárlók birtokába, míg a 2022-es adatok alapján 30 millió forintból mindössze egy 105 négyzetméteres ház kapható. A vidéki megyeszékhelyek közül a családiházak tekintetében a Napfény városa számít a legdrágábbnak, Szegeden 30 millió forint mindössze egy 45 négyzetméter nagyságú házra elegendő, míg 2020-ban 20 millió forintért, 80 négyzetmétert lehetett kapni.

A számok világában a fővárosban sem elképzelhetetlen házat vásárolni ezért az összegért, bár tény, hogy a gyakorlatban kiváló időzítés és nagy szerencse kell hozzá. A kerületek között találunk olyat, ahol egy egyszobás, 34 négyzetméter körüli alapterületű házra is futja az átlagos négyzetméterárak alapján, a külsőbb kerületekben, például a X. kerületben, azonban élhetőbb méretű, akár 80 négyzetméteres ház is vásárolható.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Mesterséges intelligencia a hazai magánegészségügyben

Technológiai innovációt vezet be a Doktor24 a betegellátás területén. A magyar-osztrák egészségdigitalizációs startuppal, a XUND-dal közösen fejlesztett egészségügyi asszisztens egy platformon képes tüneteket elemezni és konkrét megbetegedések gyanúját ellenőrizni. Ezzel a megoldással a páciensek...

A magyar vállalkozások háromnegyede megbukna

Az informatika az életünk alapvető eszköze, amely a mindennapjainkban és az üzleti világban is meghatározó szerepet játszik. Ennek tudatában azt gondolhatnánk, hogy az IT menedzsment jelenleg minden vállalkozás életében az egyik legfontosabb prioritás. Ennek...

Fontos ügyért futhatunk a hétvégén

Idén harmadik alkalommal rendezi meg az iRUNmore Futóegyesület és az AVON a Fuss MELLettünk! elnevezésű közösségi futását, amely célja, hogy minél több nő figyelmét felhívja a mellrákszűrések és az önvizsgálat fontosságára. Az ingyenes programon...

Magához tért a használtautó-piac

A DataHouse előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 72 500 személygépkocsi cserélt gazdát augusztusban, ami 2,9 százalékkal haladja meg a tavaly augusztusi szintet. Míg 2023 első félévében az adásvételek száma gyakorlatilag végig elmaradt az...

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Kevesebbet költünk, de azért még reménykedünk

Az elmúlt évben tapasztalható kedvezőtlen gazdasági fejlemények egyre több háztartás mindennapjaira és terveire vannak hatással: 10-ből 9 magyar jelentősen visszavett a költekezéseiből és ugyanennyien gondolják úgy, hogy a gazdaság egyhamar nem áll helyre. A...

Hatalmas felmondási hullám jöhet

A válaszadók 62 százaléka tervezi elhagyni munkahelyét a közeljövőben, legtöbben magasabb fizetésért váltanának – derül ki a Work Force HR szolgáltató legfrissebb felméréséből. A cég nem csupán munkavállalói oldalról, de üzleti partnerei között is...

Összefogtak az amerikai streaming szolgáltatók

Streaming Innovation Alliance néven új szervezetet hoztak létre a vezető amerikai streaming szolgáltatók, köztük a Netflix, a Disney, a Comcast, a Warner Bros. Discovery és a Paramount. Az összefogás célja, hogy eredményesebben lobbizzanak a...

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Újabb műsorvezetők csatlakoztak a társkereső show-hoz

Hétfőn 20 órakor indul a taktikai társkereső reality, amit egy élő kibeszélőshow, később pedig egy filter nélküli különkiadás követ.Október 2-án, hétfőn 20 órától indul a VIASAT3 taktikai párkereső műsora, a Szingli vagy svindli. A...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Közösségi közlekedésre buzdít a Westend

Új eszközökkel bővítette mobilitási parkját a város szívében található Westend. A bevásárlóközpont ezzel szeretne még több alternatív lehetőséget biztosítani közönségének. Továbbra is arra bátorítják látogatóikat, érkezzenek a közösségi közlekedés valamelyik kényelmes és fenntartható eszközével,...

Mesterséges intelligencia a hazai magánegészségügyben

Technológiai innovációt vezet be a Doktor24 a betegellátás területén. A magyar-osztrák egészségdigitalizációs startuppal, a XUND-dal közösen fejlesztett egészségügyi asszisztens egy platformon képes tüneteket elemezni és konkrét megbetegedések gyanúját ellenőrizni. Ezzel a megoldással a páciensek...

A magyar vállalkozások háromnegyede megbukna

Az informatika az életünk alapvető eszköze, amely a mindennapjainkban és az üzleti világban is meghatározó szerepet játszik. Ennek tudatában azt gondolhatnánk, hogy az IT menedzsment jelenleg minden vállalkozás életében az egyik legfontosabb prioritás. Ennek...

Fontos ügyért futhatunk a hétvégén

Idén harmadik alkalommal rendezi meg az iRUNmore Futóegyesület és az AVON a Fuss MELLettünk! elnevezésű közösségi futását, amely célja, hogy minél több nő figyelmét felhívja a mellrákszűrések és az önvizsgálat fontosságára. Az ingyenes programon...

Magához tért a használtautó-piac

A DataHouse előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 72 500 személygépkocsi cserélt gazdát augusztusban, ami 2,9 százalékkal haladja meg a tavaly augusztusi szintet. Míg 2023 első félévében az adásvételek száma gyakorlatilag végig elmaradt az...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...

A felelős márka szerepe soha nem volt olyan fontos, mint ma

Ha a saját tevékenységünkre gondolunk, kulcsfontosságú lett, hogy felhívjuk a figyelmet a tudatosságra és a digitális és kiberbiztonságra ezeknek a technológiáknak a használata kapcsán, amiben a teljes piacnak óriási felelőssége van – mondta el...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

Sokkal zöldebbek lehetnének az irodaépületek

Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....