- Hirdetés -

Ezt várják a cégek a mesterséges intelligenciától

|

- Hirdetés -

A felkészültség jelentősen meghatározza, hogy egy vállalkozás üzleti lehetőségként viszonyul-e a mesterséges intelligenciához - többek közt ez derült ki az SAP Hungary saját, SurvAI elnevezésű kutatásából. A csaknem 300 vállalati vezetővel készült felmérés szerint a cégek elsősorban a termelésben, marketingben, ügyfélkapcsolatok területén várnak jelentős AI hatást, míg a hagyományosan humán területeken, mint a jog és a HR, ódzkodnak a mesterséges intelligencia használatától.

Az SAP NOW konferencia a magyarországi vállalati informatika egyik legfontosabb eseménye, melyen évről évre több mint 1000 vállalati és kormányzati döntéshozó vesz részt. A több mint 80 szakmai előadás és interaktív bemutatók mellett itt mutatta be az SAP a kifejezetten a magyar piacon lefolytatott SurvAI elnevezésű kutatását is. „Nem is mi lennénk, ha nem akartuk volna adatokkal alátámasztani és elemezni, hogy mit gondolnak az AI témájáról ügyfeleink, és általában a magyar vállalatok” – mondta el a konferencián nyitóbeszédében Pintér Szabolcs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója.

A felmérés célja az volt, hogy megmutassa, a vállalatok miként viszonyulnak a mesterséges intelligenciához, milyen területeken számítanak AI-indukálta változásra, erre milyen eszközökkel készülnek, valamint függ-e a hozzáállásuk a cégük méretétől, az iparágtól vagy a digitalizáltság fokától. Noha a kutatás nem reprezentatív, a csaknem 300 cégtulajdonossal, felsővezetővel készült kutatásban a magyar gazdaság széles spektruma képviseltette magát, vállalatméret szempontjából arányos eloszlásban.

Mit hívjunk AI-nak?

Az eredmények azt mutatták, hogy már a mesterséges intelligencia definíciója sem egyértelmű. A sofőr nélküli önvezetésről, a ChatGPT nyelvi modellről vagy éppen egy önálló chatbotról például meg tudták ítélni a válaszadók, hogy AI-alapúak, ugyanakkor a nagyon egyszerű algoritmusokkal, folyamatábrákkal működő szolgáltatásokat is hajlamosak voltak AI képességekkel felruházni, amennyiben eléggé bonyolultnak tűntek. Az azonban feltétlenül jó jel, hogy a válaszadók többsége (70%) tisztában van az AI-jal kapcsolatos tudása korlátaival, ahogy azzal is, hogy az AI nem új dolog, eddig is jelen volt az üzleti rendszerekben (60%). A vállalatok vezetői azt is felismerik, hogy van feladatuk az AI megismerésével, használatával kapcsolatban, és nem értékelik túl saját cégeik képességeit atekintetben, hogy milyen fokon állnak az alkalmazkodásban. Kétharmaduk inkább pozitív, de csupán 20 százalékuk gondolja, hogy saját cégük valóban eredményes, és vezető az AI-használatában az adott területen.

Mi táplálja a bizalmat az AI iránt?

A megkérdezett vállalati döntéshozók körében is kimutathatók azok a félelmek, amik a hétköznapokban is jellemzik az AI-diskurzust: az „elveheti a munkánkat” (55%), vagy hogy olyan célokra fordíthatják az AI-t a digitális nagyvállalatok, ami morálisan megkérdőjelezhető (63%), itt is megjelent. Az egyértelműen látszik az SAP kutatásából is, hogy ha egy márka hiteles, akkor bizalommal lesznek iránta a felhasználói. Egy SAP felhasználó például sokkal kevésbé tart attól, hogy kikerül kezéből az irányítás, és 46%-uk alapozna üzleti döntést egy 100%-ban AI által készített elemzésre, míg azok, akik nem használják az SAP-t, kevésbé bíznak a mesterséges intelligenciában (31%).

A SurvAI arra is rámutatott, hogy a kisebb cégek inkább kiszolgáltatottságként élik meg az AI-jal teli jövőt. 50 fő alatti cégeknél lényegesen borúsabbak a válaszok minden szakterületre vonatkozóan. Hasonlóan polarizált a vélemény, ha árbevétel tekintetében választjuk ketté a válaszadók körét.

Hol lesz az AI-hatás?

A felmérés azt mutatja, hogy bár a cégvezetők pozitívan látják a jövőt például a logisztika területén (78%), azonban sokkal magasabb a borúlátók aránya a jog (44%) és a HR (40%) területén. A kettő között persze valószínűsíthető összefüggés, hiszen ha egy raktárban az önjáró robotok terjednek el, kiszorítva ezzel a raktáros munkatársakat, akkor az végülis logisztika területén pozitív, míg HR szempontból egy negatív hatás. Hasonlóan megosztó a jogi jövőkép is; sok jogi problémát vethet fel az AI-használata (szerzői jogok, fogyasztói jogok, GDPR, felelősségbiztosítás, stb.), nem beszélve arról, hogy vajon mikor merjük rábízni magunkat egy mesterséges intelligenciával meghozott bírói döntésre vagy mediációs, vitarendezési javaslatra.

Az is látszik, hogy a cégek elsősorban a termelésben, termékfejlesztésben, a fogyasztók elérésében várják a legnagyobb horderejű változást. Emellett az is egyértelműen kiderült, hogy az SAP-felhasználók sokkal inkább használják a mesterséges intelligencia adta lehetőségeket és további terveik vannak vele a marketing, a termékfejlesztés, vagy éppen a menedzsment területén. „Ez nem is csoda annak tükrében, hogy az SAP globális konferenciáján tavasszal bejelentettük, 2025-re a vezető üzleti szoftvercég kívánunk lenni a mesterséges intelligencia használatában” – mondta Pintér Szabolcs, aki hozzátette: az SAP vállalatirányítási szoftvereiben, platformajánlataiban már évtizedek óta használnak különböző szintű mesterséges intelligenciát, jelenleg a legfejlettebb üzleti AI képességek hatásait már három területen is érzékelhetik az ügyfelek: egyrészt az automatizációban, hiszen a gép már számos ismétlődő feladatot vesz át az emberektől; másrészt a felhasználói élmény javulásában, a gép és az ember közötti kapcsolat megkönnyítésében; harmadrészt az adatok értelmezése és csoportosítása révén a döntéstámogatásban és előrejelzések készítésében.

A kutatás a forrás és a tudás kérdéskörére is kiterjedt. A válaszadók többsége túlnyomórészben saját forrásaira számít (55%) a jövőbeni AI-fejlesztések finanszírozására, de külső forrásként hitelt (20%) vagy uniós pénzt (30%) is megjelöltek. Azt is megmutatta a felmérés, hogy az SAP felhasználók tudatosabban állnak a mesterséges intelligenciához: körükben 80 százalék körüli azok aránya, akik lehetőséget látnak, és valódi árbevételi hatást is remélnek az AI használatától.

De hol van már most is AI?

A konferencián is megfogalmazódott az igény, hogy a cégvezetők az unásig ismételt chatbot és képgenerátori példálódzásokon túl azt is lássák, hogyan támogathatja őket az üzleti környezetben az AI. A házigazda ezekből is bemutatott a résztvevők számára néhány kézzelfogható példát a konferencián.

Az SAP a HR területén piacvezető SuccessFactors szoftverébe integrált a Microsofttal közösen kifejlesztett megoldásokat. Így például a beépített AI segít az újonnan nyíló pozíciók munkaleírásainak automatikus elkészítésében, és a konkrét munkaköri leírások és a jelöltek önéletrajzai alapján javasol interjúkérdéseket a felvételiztető HR kollégának. A már felvett munkavállalóknak pedig időről időre tesz képzési javaslatokat a pozícióhoz és az érdeklődési körhöz illeszkedve.

Az automatizálás sok más területen is messze meghaladja már a korábbi gyakorlatot. Ma már naponta nem csak megszámlálhatatlan mennyiségű szállítólevél automatikus feldolgozása történik, a raktárszervezést, készletezést és utánpótlást is AI támogatással optimalizálhatják az SAP-t használó cégek. Beszerzési területen kiemelhető az SAP Business Network új intelligens számlakonverziós képessége, ami automatikusan kinyeri és feldolgozza a releváns információkat a szállítói számlákból, tovább gyorsítva a számlafeldolgozást és a pontosságot. Az SAP S/4HANA új intelligens beszedései pedig segítenek előre jelezni a késedelmes fizetés kockázatát a számlákon, és jobban rangsorolni, hogy mely ügyfeleknek van szükségük nyomon követésre.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Továbbra is kelendőek a luxusingatlanok

Változatlan érdeklődés övezi az ingatlanpiaci kínálat legdrágább otthonait. Egyre nő a valódi luxus iránti igény, amelyet a fővárosi újépítésű, prémium minőségű házak és lakások, penthouse-ok terén egyre nehezebben szolgál ki a piac. Zömében 200...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

Üzleti előnyt is jelenthet az Apple csodaszemüvege

Közel négy hónapja mutatkozott be az Apple Vision Pro, és egyelőre nincs új hír a fejlesztés háza tájáról az akkor megismert paramétereken túl. A kiterjesztett és a virtuális valóság szemünk előtt való keverésére képes,...

A biztosításon is spórolnak a vállalatok

Az MNB által közzétett legfrissebb biztosítói adatsor szerint az első félév végére 186 800 vállalati vagyonbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 0,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A kapcsolódó féléves díjbevétel összege 64 milliárd...

Kiderült, milyen autókat kedvelnek a magyarok

A különböző karosszériatípusok eltérő igényekhez készülnek. Egyes sofőrök a kis ferdehátúakat választják, mások a tágasabb változatokat, például kombikat vagy városi terepjárókat részesítik előnyben. A carVertical autóipari adatszolgáltató magyarországi kutatása alapján elmondható, hogy a magyarok...

Sokkal zöldebbek lehetnének az irodaépületek

Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő...

Rangos elismeréseket kapott a FERLING

A közelmúltban látott napvilágot két olyan toplista, amelyen a pécsi székhelyű PR-ügynökség, a FERLING Kft. vezetői is elismerésben részesültek. A FERLING alapítója és egyben ügyvezető igazgatója, Ferling József is szerepel hazánk legelismertebb PR- és...

Kiderült: jelszavak nélkül biztonságosabb a kibertér

A biztonsági szakértők évtizedek óta jövendölik a „jelszómentes jövőt”, amely a jelek szerint már valóban a küszöbön áll. A FIDO 2 szabvány terjedésével ugyanis hamarosan tényleg búcsút inthetünk végre a jelszavaknak. A jól ismert...

Új műsor érkezik októberben a Spíler TV-re

Az őszi szezonban új műsor és új képernyősök is érkeznek a Spíler TV-re. A TV2 sportcsatornájának műsorvezetői csapatához csatlakozik Gelencsér Tímea, Szedmák Zita és Lissák Laura, október elsején pedig rajtol a Sunday Stadium. (kiemelt...

Márkamenedzserek toplistájával jön a Business Lounge

A Business Lounge szeptember 27-i adásában Vaszary Ádámmal, a Signature40 lista társalapítójával lesz beszélgetés a rangsor hátteréről, arról, hogy honnan jött az ötlet, és miért érezték úgy, hogy szükség van még egy listára. (kiemelt...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Egyre több támadás éri a sporteseményeket

A sport– és szórakoztató rendezvények gördülékenyebb és kényelmesebb lebonyolításához egyre több digitális szolgáltatást vesznek igénybe a helyszínt biztosító intézmények és a szervezők. Emiatt megnőtt a háttérinfrastruktúrák sérülékenysége, kedvező célpontot kínálva a kiberbűnözőknek. A Cyber...

Továbbra is kelendőek a luxusingatlanok

Változatlan érdeklődés övezi az ingatlanpiaci kínálat legdrágább otthonait. Egyre nő a valódi luxus iránti igény, amelyet a fővárosi újépítésű, prémium minőségű házak és lakások, penthouse-ok terén egyre nehezebben szolgál ki a piac. Zömében 200...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

Üzleti előnyt is jelenthet az Apple csodaszemüvege

Közel négy hónapja mutatkozott be az Apple Vision Pro, és egyelőre nincs új hír a fejlesztés háza tájáról az akkor megismert paramétereken túl. A kiterjesztett és a virtuális valóság szemünk előtt való keverésére képes,...

A biztosításon is spórolnak a vállalatok

Az MNB által közzétett legfrissebb biztosítói adatsor szerint az első félév végére 186 800 vállalati vagyonbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 0,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A kapcsolódó féléves díjbevétel összege 64 milliárd...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...

A felelős márka szerepe soha nem volt olyan fontos, mint ma

Ha a saját tevékenységünkre gondolunk, kulcsfontosságú lett, hogy felhívjuk a figyelmet a tudatosságra és a digitális és kiberbiztonságra ezeknek a technológiáknak a használata kapcsán, amiben a teljes piacnak óriási felelőssége van – mondta el...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

Sokkal zöldebbek lehetnének az irodaépületek

Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő...

Kétmillió fának keresnek helyet

1 fő - 1 fa! – négy éve ezzel az üzenettel indult a 10 millió Fa közösség, mely azóta több százezer fát és cserjét ültetett és tartott életben. Az alapítványt is létrehozó 10 millió...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....