- Hirdetés -

Ezzel csábítják az előfizetőket

|

- Hirdetés -

Egyre több adattartalmat nyújtanak díjcsomagban foglalt forgalom, opciók vagy akciók keretében, akár változatlan árért is a hírközlési szolgáltatók – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavalyi évet vizsgáló, a hírközlési szektorra vonatkozó elemzéséből. A piac színesítésében a legjelentősebb változtatások többségét egyetlen szolgáltató, a Vodafone vitte végbe. A hírközlési szektor árai 2015-höz képest csekély mértékben növekedtek a fogyasztói árindexnek megfelelő 0,5 százalékos mértékben.

 

Az NMHH a szolgáltatók Általános Szerződési Feltételeinek elemzése alapján megállapította, hogy tavaly a hírközlési szolgáltatási újdonságok terén a Vodafone vitte a prímet: a mobil feltöltőkártyás szegmensben elsőként vezetett be alacsony, 19 forintos percdíjú tarifacsomagot, Tuti néven. A versenytársak szinte azonnal követték még olcsóbb, hálózaton belül 9 forintos hívást nyújtó opcióikkal – olvasható az NMHH közleményében.

 

Szintén a Vodafone rukkolt elő a megfelelően felszerelt autókban használható „internet in the car” szolgáltatással. Terjedő tendencia az, hogy a szolgáltatók több adattartalmat nyújtanak díjcsomagban foglalt forgalom, opciók vagy akciók keretében, akár változatlan árért is. Ezen túl piacra került a 30 napnál hosszabb ideig tartó adatopció, a Magyar Telekom Maraton eseti adatopció-család szolgáltatásával.

 

A hatósági elemzés szerint tavaly a szolgáltatások kínálatában a legjelentősebb változtatások többségét egyetlen szolgáltató hajtotta végre: a 2016-ban bevezetett 71 telefon- és internet-díjcsomag háromnegyede a Vodafone-hoz kötődik. A 71 új csomaggal szemben 60-at zártak le. A Telenor a mobilhang-ajánlatainak összetételét alakította át, a Magyar Telekom pedig új internetcsomagokat dobott piacra és régi mobiltelefon-csomagokat vont ki az értékesítésből. Az Invitel vezetékes telefon- és internetkínálatának palettáját rendezte át, a UPC viszont nem változtatott szolgáltatási portfólióján.

 

Folytatódott az elektronikus ügyintézés ösztönzése is az ágazatban: ilyen esetekre mindegyik hazai szolgáltató kedvezményes havidíjért és/vagy a belépési díj elhagyásával árulta, árulja csomagjait.

 

Tarifavizsgálat: olcsóbb lett a roaming

 

Az NMHH vizsgálata alapján 2016-ban a legnagyobb árváltozást az egységes Eurotarifáról a Szabályozott Európai Roamingtarifára történő áttérés jelentette. Ennek hatására az előfizethető mobiltelefon-díjcsomagok döntő többségénél csökkentek a roamingpercdíjak. Ez az áresés azonban összességében nem gyakorolt jelentős hatást az ágazati árszínvonalra, mivel a hazai telefonálási szerkezetben csekély a roaming részaránya: kártyás előfizetésnél havonta csupán egy, havidíjas csomaghasználatnál öt percet jelent az átlag.

 

A roamingdíj csökkenésen kívül két vezetékes szolgáltató változtatott telefonos tarifáin. Az Invitel egyetlen díjcsomagjának különböző feltételű havidíjait módosította, a UPC pedig két tarifacsomagjának havi előfizetési díját csökkentette. A többi szolgáltatás – mobiltelefon, internet – listaára nem változott.

 

A hírközlési árindex kissé az általános fogyasztóiár-index fölött mozog

 

A KSH árstatisztikái szerint 2016-ban a hírközlési szektorban az árak csekély mértékben, 1,1%-kal nőttek. A növekedés elsősorban a 2015 közepén a mobilhang- és internetszolgáltatás körében lezajlott átfogó áremelések áthúzódó hatásából eredt, a tárgyévi piaci folyamatok minimális hatást gyakoroltak az árindexre. A nemzetgazdaság egészében – az előző két év árcsökkenése után – 2016-ban a fogyasztói árak 0,4%-kal emelkedtek. Az ágazatban mért éves árindexek 2013 óta kissé haladták meg a nemzetgazdasági mutatókat.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Felpörgött az energiahatékony háztartási gépek iránti kereslet

Lényegében azonnal láthatóvá vált a rezsiáremelkedés bejelentése a nagy háztartási gépek forgalmán. Akadt olyan termékkör, amely esetében az „A” energiaosztályú, azaz legenergiatakarékosabb eszközök iránti kereslet rögötön duplájára ugrott – derül ki a Candy Hoover...

Egyre többen vesznek használt mobilokat

Az újracsomagolt mobiltelefonok piacterének kutatása szerint azok, akik megtartják régi telefonjukat, általában nem is használják azt, és sokan egyszerűen megfeledkeznek arról, hogy pénzt is csinálhatnának belőle. A Rejoy szeptemberi indulása óta több mint 200...

Nehéz évre számíthatnak az építőanyag-kereskedők

Rég nem látott nehéz évvel néz szembe az építőanyag-kereskedelem. Mérséklődő lakossági kereslet, csökkenő állami beruházások, növekvő infláció, hitelkamatok, kifutó támogatások és az emelkedő építőanyagárak minden oldalról szorongatják a kereskedéseket. Stratégiát kell váltani - hangzott...

Jó ügyek mellé állt az AVON

Az AVON nemzetközi szépségvállalat működését kezdetektől fogva meghatározta a nők életének jobbá tétele, kereseti lehetőséget biztosítva a nőknek, amikor még szavazati joguk sem volt. A vállalat évtizedek óta elkötelezetten áll ki két társadalmi ügy...

Béremelésről döntött a Tesco

Sikeresen megállapodott a 2023/24-es üzleti évre vonatkozó bérfejlesztésről a Tesco-Global Áruházak Zrt. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), valamint az Egyenlő.hu – a modern szakszervezet. A Tesco idén 5,7 milliárd forintot fektet az áruházakban...

Díjazták a Néprajzi Múzeum alkalmazását

A digitális gondolkodás és a digitális megoldások újszerű, innovatív, ötletes megvalósítását díjazó Pixel Perfect Awards megmérettetésen kiosztott 6 arany elismerés közül egyet a Néprajzi Múzeum gyűjteményeire épülő Motívumalkotó alkalmazás nyert el 2023. január 25-én....

A nőké a főszerep az HBO-n

Ebben a hónapban az HBO csatorna középpontjában a fantasztikus nők állnak. Újabb thriller érkezik a Cinemaxra, ufókkal találkozhatunk a Discoveryn.Jön Emma Thompson főszereplésével készült Minden jót, Leo Grande (02.05), Kristen Stewart a Spencerben (02.12)...

Fizetős streaminggel pörög az európai piac

Az európai piac 100 legnagyobb audiovizuális szolgáltatója kétszer olyan gyors növekedést tudott felmutatni a 2016-2021 közötti időszakban, mint a piac egésze – derül ki a European Audiovisual Observatory nevű szervezet elemzéséből. Bár a teljes...

Már naponta 2,5 óra megy el közösségi médiára

A jelek szerint ismét változóban van a felhasználók online viselkedése, miközben az interneten töltött idő csökkent az elmúlt egy évben, a közösségi média oldalakra még több időt szánnak. A „Digital 23” jelentésből kiderült az...

Már kevésbé tartunk az inflációtól

Januárban minimálisan mértékben, de harmadik hónapja emelkedett a GKI konjunktúraindexe. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint a fogyasztói bizalmi index javulása e negyedév alatt összesen is hibahatáron belüli,...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Cápák között nézettség 2023 január

Főműsoridőben fordított az RTL

Az esti sávban és a kereskedelmi célcsoportnál az RTL átvette a vezetést a TV2-től. Minden más felosztásban azonban továbbra is piacvezető a TV2 és csoportszinten is vezetnek. A műsoros toplista élén a Cápák között...

Felpörgött az energiahatékony háztartási gépek iránti kereslet

Lényegében azonnal láthatóvá vált a rezsiáremelkedés bejelentése a nagy háztartási gépek forgalmán. Akadt olyan termékkör, amely esetében az „A” energiaosztályú, azaz legenergiatakarékosabb eszközök iránti kereslet rögötön duplájára ugrott – derül ki a Candy Hoover...

Egyre többen vesznek használt mobilokat

Az újracsomagolt mobiltelefonok piacterének kutatása szerint azok, akik megtartják régi telefonjukat, általában nem is használják azt, és sokan egyszerűen megfeledkeznek arról, hogy pénzt is csinálhatnának belőle. A Rejoy szeptemberi indulása óta több mint 200...

Nehéz évre számíthatnak az építőanyag-kereskedők

Rég nem látott nehéz évvel néz szembe az építőanyag-kereskedelem. Mérséklődő lakossági kereslet, csökkenő állami beruházások, növekvő infláció, hitelkamatok, kifutó támogatások és az emelkedő építőanyagárak minden oldalról szorongatják a kereskedéseket. Stratégiát kell váltani - hangzott...

Jó ügyek mellé állt az AVON

Az AVON nemzetközi szépségvállalat működését kezdetektől fogva meghatározta a nők életének jobbá tétele, kereseti lehetőséget biztosítva a nőknek, amikor még szavazati joguk sem volt. A vállalat évtizedek óta elkötelezetten áll ki két társadalmi ügy...

Podcast

A játék egy válságálló műfaj

Mi a jellemző a magyar emberre játékvásárlás szempontjából és hogyan tudja fenntarthatóságra nevelni vásárlóit egy játékforgalmazó? Erről is szó esett a Business Lounge podcast december 20-i, itt meghallgatható epizódjában, ahol ezúttal Gyaraki Dávid, a...

Az elégedett partner viszi a jó szolgáltató hírét

Varga Balázs huszonötévnyi koncertszervezés után hozta létre a Tixát, vele beszélgettek a Business Lounge műsorvezetői a jegyértékesítő piac telítettségéről, a kultúrafogyasztói szokások változásáról, és arról is, hogy szükség van-e egy újabb Pesti Estre? A...

A trendet alakítani kell, nem pedig követni

Online kontra offline vásárlás, felhalmozás, vásárlói edukáció – többek között erről is faggatták a műsorvezetők Kanyó Rolandot, a dm kft. marketing és PR menedzserét és Fazekas Bálintot, az Euronics kereskedelmi ügyvezetőjét a radiocafé Business...

Don't Miss

Óvatos tervezés

Az ember és a gép újjászervezett együttműködése új üzletágakat nyithat meg és segíthet a munkaerőhiány kezelésében – jelezte a technológia kínálta lehetőségek kapcsán Rakoncza Zsolt. A Dell Technologies Magyarország vezérigazgatója beszélt arról is, hogy...

A megújulás kötelező

Palkó András, a Coca-Cola HBC Magyarország marketingigazgatója is egyike annak a 14 üzleti döntéshozónak, akik idén Signature CEO díjban részesültek. Amennyire derűsen vette át a díjat, annyira lelkesen válaszolt kérdéseinkre Jakus Melindával, a Signature...

60 százalékkal nőtt a digitális lottózás aránya – interjú Bánhegyi Zsófiával

Hogyan élte meg a pandémiát a Szerencsejáték Zrt.? Milyennek látják a marketingszakmán belül megváltozni látszó helyzetet? Milyen új, innovatív megoldásokat terveznek jövőre, amikor megjelennek az első külföldi versenytársak a táv-szerencsejátékpiacon? Többek között ezekre a...

Reklámszakemberként időben felkészültél a 2023-as év kihívásaira?

Összeszedtünk néhány tippet a digitális reklámköltések esetében mire érdemes figyelni a piaci szereplőknek, amennyiben sikeres évet szeretnének tudni maguk mögött. Egy olyan évben, amikor az elmúlt időszak legmagasabb inflációjával és a megélhetési költségek drasztikus emelkedésével...

Azon dolgozunk, hogy kitörjünk az építőipari skatulyákból és vonzóvá tegyük az építőipart

Hogyan látja vezetőként marketing szempontjából a 2023-as évet a friss Signature CEO díjas Vida Tamás, a KÉSZ Csoport vezérigazgatója? Milyen kihívásokkal szembesülnek külföldi terjeszkedés során, felfedezhetőek az egyes régiókban különbségek vásárlói attitűd szempontjából? Többek...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Forradalmi újítás a műanyag újrahasznosítására

A Procter & Gamble elkötelezett a fenntarthatóság és a technológiai fejlődés mellett, mindez erőteljes befolyással bír globális partnerségeinek kialakításában is. Az idei Világgazdasági Fórum panelbeszélgetésein bemutatták többek között együttműködésüket a PureCycleTM újrahasznosítási rendszerrel, saját...

Nem tud mit kezdeni a használt sütőolajjal? – Itt egy új lehetőség

Használt sütőolaj gyűjtésére és tárolására alkalmas konténereket telepített országszerte 40 üzemanyagtöltő állomásán az OMV olajtársaság. A kihelyezett tárolókban a lakosság csavarzáras PET palackokban biztonságosan lerakhatja a használatra már alkalmatlan zsiradékot – írja az MTI a...

Fiatalok fenntarthatósági törekvéseit segíti a Mercedes

A márka egy Mercedes-Benz 300 SLR Uhlenhaut Coupé árveréséből származó bevételt a beVisioneers: The Mercedes-Benz Fellowship ösztöndíjprogram támogatására ajánlja fel. A kezdeményezés egy globális ösztöndíjprogram, amely évente akár 1000 fiatalnak nyújt támogatást olyan projektek...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....