- Hirdetés -

Fókuszban a marketing sötét oldala

|

- Hirdetés -

Az elmúlt években az európai fogyasztóvédelmi és adatvédelmi politika fókuszába kerültek az ún. sötét mintázatok. Ezek olyan gyakorlatok, melyek nem kívánt döntések meghozatalára, például vásárlásra, vagy adatkezelési hozzájárulás megadására) késztethetik a fogyasztókat. A CERHA HEMPEL szakértői bemutatják ezeket a jogszerűtlen gyakorlatokat, az ezzel foglalkozó legfrissebb tanulmányokat, és azt hogyan kerülhetőek el a súlyos GVH bírságok.

Bár generálisan elfogadott definíció egyelőre nem született, a nemrég hatályba lépett digitális szolgáltatásokról szóló Uniós rendelet („DSA”) meghatározása jó kiindulópont lehet. Eszerint az „online platformok felületein megjelenő sötét mintázatok olyan gyakorlatok, amelyek akár szándékosan, akár ténylegesen jelentősen torzítják vagy korlátozzák a szolgáltatás igénybe vevőinek azon képességét, hogy önálló és megalapozott döntéseket hozzanak.”

A sötét mintáztok egyben alkalmasak lehetnek arra, hogy a digitális térbe vetett fogyasztói bizalmat aláássák. A sötét mintázatok lehetnek akár vizuális vagy szöveges elemek, illetve olyan honlap design megoldások is, melyek pszichológiai eszközökkel is képesek felgyorsítani, hogy egy adott értékesítési technika célba érjen. A sötét mintázatok sok esetben a szűkösségi hatásra (scarcity effect, termék szűkösségére, limitált elérhetőségére utaló hatás) vagy a közösségi megerősítés elvére (social proof, a fogyasztó aszerint dönti el, mit tegyen, hogy más, hozzá hasonló emberek hogyan döntöttek), illetve a FOMO-ra (kimaradás érzése) építenek. Összefoglaló módon elmondható, hogy a sötét mintázatok a fogyasztók online döntéseit a korábbi technikáknál szofisztikáltabban manipuláló-torzító online kereskedelmi gyakorlatokat jelentik.

Bár a potenciálisan sötét mintázatnak minősíthető megoldásokról kimerítő felsorolást adni szinte lehetetlen, mivel folyamatosan jelennek meg új módszerek, azok jellemzően mégis besorolhatóak valamely alábbi kategóriába:

a) cselekvésre késztetés (pl. kötelező regisztráció);

b) nem megfelelő felület kialakítása (pl.: fontos információk – akár részbeni – kitakarása, bizonyos fogyasztói döntések választásával kapcsolatos érzelmi manipuláció alkalmazása, előre bepipált jelölőnégyzetek, melyek a cégnek kedveznek);

c) erőszakoskodás (pl.: ismételt kérések az applikáció értesítéseinek engedélyezése iránt);

d) akadályozás (pl.: szolgáltatásról leiratkozás vagy kosár elemeinek törlésének aránytalanul nehézkessé tétele;

e) bújtatás (pl.: rejtett költségek alkalmazása, csepegtető ár alkalmazása);

f) közösségi igazolás (pl.: más fogyasztók vásárlásairól való értesítések küldése);

g) sürgetés (pl.: elérhető termékek számának szűkösségére való utalás vagy ajánlat elérhetőségével kapcsolatos visszaszámláló használata).

Formájuktól függetlenül a sötét mintázatok célja minden esetben egybevág: a konverziós ráta növelése (az adott honlapot látogatók minél nagyobb számban vásárlókká is váljanak) révén többletbevételt generálni.

 

Sötét mintázatokkal kapcsolatos tanulmányok

2022 tavaszán a sötét mintázatok témakörével kapcsolatban a Bizottság is közzétett egy tanulmányt, illetve 2022. októberében a téma aktualitására tekintettel az OECD is megjelentette ezzel kapcsolatos jelentését.

A Bizottság tanulmánya nem csak „akadémiai” feldolgozását adja a témának, hanem empirikus kísérleteket is bemutat, arra vonatkozóan, hogy valóban képesek-e a sötét mintázatok a fogyasztói döntések befolyásolására, illetve valóban hatnak-e azok a fogyasztók érzelmeire. A tanulmányban szerepel egy 120 résztvevős laboratóriumi kísérlet, ami megerősítette, hogy a sötét mintázatoknak lehetnek a fogyasztói döntés befolyásolásra alkalmas hatásai (különösen az erőszakoskodással járó sötét mintázatoknak). Ugyanakkor a kísérlet eredményei alapján egyértelmű bizonyíték nincs arra, hogy ezen gyakorlatok fogyasztókra gyakorolt neurofiziológiai (illetve pszichológiai) hatásai jelentősek lennének.

A tanulmányban bemutatott másik, 7430 résztvevőt számláló online kísérlet azt vizsgálta, hogy a sötét mintázatok alkalmasak-e az ügyleti döntés befolyásolására. A kísérlet rámutatott, hogy a rejtett információk, illetve az érzelmekkel való játék („toying”) személyre szabott gyakorlatokkal („personalization”) való kombinálása összezavarhatja a fogyasztókat, így ügyleti döntésükre is hatást tud gyakorolni. A kísérlet rámutatott arra is, hogy a nyomasztó helyzetek alkalmazása (pl. visszaszámláló alkalmazása) a sérülékeny fogyasztók ügyleti döntését jobban képes befolyásolni, mint az észszerűen eljáró átlagfogyasztóét.

A hivatkozott Bizottsági jelentés szerint a legnépszerűbb 75 Uniós weboldal és applikáció közül 73 esetében azonosítható sötét mintázat. Egy 2021-ben közzétett tanulmány rögzítette, hogy a 105 legnépszerűbb Google Play alkalmazás mindegyike valamilyen módon tartalmaz sötét mintát. Nyilvánvaló, hogy nem indul majd minden esetben hatósági eljárás, vélhetően csak azon gyakorlatok esetében melyek nagy számú fogyasztó döntésére gyakorolnak hatást, vagy a fogyasztók számára különösen sérelmesek / zavaróak.

„Érdekes kérdés, hogy a Bizottsági tanulmány megállapításait mennyire fogják a hatóságok figyelembe venni jogalkalmazási gyakorlatuk során, illetve esetlegesen az eljárás alá vontak javára értékelik-e majd például az első tanulmány megállapításait” – mondja el dr. Priskin Boglárka, a CERHA HEMPEL ügyvéde. „Felmerül a kérdés, hogy amennyiben egy gyakorlatot a GVH sötét mintázatnak minősít, automatikusan az ügyleti döntés torzítására is alkalmasnak ítéli-e majd. Véleményünk szerint a kívánatos az volna, hogy a hatóság esetről esetre (az adott tanulmányok megállapításait is áttekintve) alaposan megvizsgálná, hogy az adott minta ténylegesen alkalmas lehet-e a fogyasztói döntések manipulálására.”

Szabályozás, hatósági beavatkozások

A GVH a szállásközvetítő portálok (Szallas.hu, Booking.com) kereskedelmi gyakorlatait vizsgáló 2020. évben hozott határozataiban a sötét mintázatok jelenséget még nem nevesítette, a sürgető állítások közzétételét agresszív kereskedelmi gyakorlatnak minősítette. Az OECD jelentése ugyanakkor a sötét mintázatokkal kapcsolatos hatósági beavatkozások kapcsán a Booking.com ügyet kifejezett említi.

A Szallas.hu. az ellene folyó eljárásban a bírságelengedés fejében vállalta többek között, hogy felméri, hogy a hazai online szállásfoglalási piacon továbbá a magyarországi e-kereskedelmi piacok egészén milyen pszichés nyomásgyakorlásra alkalmas online értékesítési technikák, vásárlásösztönzési mechanizmusok vannak jelen. A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy bár a vásárlást ösztönző üzenetek (dark patternként, vagyis sötét mintázatként tekint ezekre a tanulmány) bosszantják a fogyasztókat, és akár magasabb stresszszintet is eredményezhetnek, jelentősen nem befolyásolják a fogyasztók döntéseit. A káros hatásuk a tanulmány szerint inkább az, hogy a fogyasztók rosszul érzik magukat a honlapon, így csökken a brand élmény.

Szintén kérdéses, hogy ezen megállapítások a GVH határozataiban is visszaköszönnek-e majd. A Viagogo eljárásban a GVH többek között az ún. „csepegtető árazás” miatt marasztalta el a vállalkozást, mely során a fogyasztóknak a vásárlási folyamat során újabb és újabb információkból kell összegyűjteniük a termék teljes árát, ami így csak a vásárlási folyamat legvégén jelenik meg. „Bár a GVH ekként nem nevesíti, az OECD jelentése szerint a csöpögtető árazás szintén sötét mintázat egyik típusa. Szintén történik utalás a sötét mintázatokra az Alza ügyben, ugyanakkor a GVH itt is inkább agresszív kereskedelmi gyakorlatnak minősítette annak feltüntetését, hogy mennyi fogyott, illetve éppen hányan érdeklődnek egy adott termék iránt” – magyarázza dr. Baumgartner Máté a CERHA HEMPEL részéről.

A sötét mintázatok ugyanakkor nemcsak versenyfelügyeleti eljárások során kerülhetnek a GVH látókörébe, hanem például gyorselemzés (ún. sweep) keretében is. 2022. októberében a GVH a légitársaságok honlapjai, illetve a jegyár-összehasonlító weboldalak esetén tekintette át, hogy alkalmaznak-e azok sötét mintázatokat a jegyeladási- és reklámgyakorlatuk során.

Mit hozhat a jövő?

„Fontos látni, hogy bár a fogyasztók magatartását nem kívánt döntések meghozatalára késztető eladói praktikák jóval a digitalizáció előtt is jelen voltak, az online tér számos olyan sajátossággal jár együtt, amely ezeket a megoldásokat egyrészt elterjedtebbé, másrészt kifizetődőbbé teszi” – foglalja össze dr Priskin Boglárka. Sem a sötét mintázatok „kihasználása”, sem a konverzió-optimalizálás önmagában nem jogsértő, de ezek egyes esetekben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat vagy adatvédelmi jogsértéseket valósítanak meg. A fentiek alapján a Bizottság szabályozó és a GVH jogalkalmazói tevékenységének valószínűleg egyik kiemelt eleme lesz a sötét mintázatok vizsgálata.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Pedagógusoknak segít a Yettel új programja

A felgyorsult világban folyamatosan szembe kell nézni a kiszámíthatatlansággal, és egyre nagyobb kihívást jelent megtalálni a lelki egészség alapját, az egyensúlyt. A Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli ezért úgy döntött, Mentális Egyensúly Programot...

Újabb feladatnál vetik be a mesterséges intelligenciát

Csaknem 800 millió forintos beruházással, saját erőforrással fejleszt – mesterséges intelligencia által vezérelt – online számlafeldolgozó rendszert az S&T Consulting Hungary Kft., amely februártól Kontron Hungary Kft. néven folytatja a tevékenységét. A megoldás legfőbb...

Még több darts jön a Sport TV-n

A január 27-29. között megrendezésre kerülő Masters a PDC vb-t követő első kiemelt, egyállomásos dartsverseny. A Masters most mutatkozik be a Sport TV-n, és ez is része annak az egyedülálló dartscsomagnak, amely az összes...

Óvatos tervezés

Az ember és a gép újjászervezett együttműködése új üzletágakat nyithat meg és segíthet a munkaerőhiány kezelésében – jelezte a technológia kínálta lehetőségek kapcsán Rakoncza Zsolt. A Dell Technologies Magyarország vezérigazgatója beszélt arról is, hogy...

Hajmeresztő küzdelmeket ígér a Network4

Újabb két évig a Network4 platformjain láthatják a magyar nézők a NASCAR versenyeit. Amerika talán leglátványosabb, legkeményebb és leggyorsabb autóverseny sorozata egyre nagyobb népszerűségnek örvend idehaza, szinte futamról-futamra nő a rajongók tábora. Az idei...

Pezsgős projektben a KNK

Januártól a KNK kommunikációs ügynökség kezeli a magyar piac meghatározó pezsgői, a Törley és a Hungaria márkák PR-aktivitásait és különféle sajtóeseményeit. Az éves megbízás elnyeréséhez sikeres pilot-projekt lebonyolításán keresztül vezetett a KNK csapatának útja....

Kiosztották „Az Év Honlapja” díjakat

Már 21. alkalommal rendezték meg a digitális marketing szakma legrangosabb hazai eseményét, Az Év Honlapja pályázatot. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre 227 nevezés érkezett. A szakmai zsűri...

Galácz Karolina ismét bekerült a Dubai Lynx zsűrijébe

A Cannes Lions egyik legfontosabb fesztiválja, a MENA régió kreativitását ünneplő Dubai Lynx ismét meghívta zsűrijébe a VMLY&R executive kreatívigazgatóját, Galácz Karolinát, aki ezúttal az Entertainment kategória zsűrizésében vesz részt.A fesztivált és a zsűrizést...

Díjat nyert a VALMAR #challenge

Tavaly ősszel látott napvilágot a #stabiloszinesszavak kihívás a TikTokon, amellyel kéz a kézben megszületett a VALMAR egyik legújabb dala, a Színvak, amely azóta is az elsők között szerepel a tartalommegosztó oldalakon. A zenei duó...

Burkolt reklámért fizethet az M1

E heti ülésén az M1 és a Szeged Televízió szolgáltatóival szemben indított eljárás eredményéről is döntött a Médiatanács.Burkolt kereskedelmi közleményt tett közzé az M1 Magyar gazda című műsorának szeptember 30-án délután vetített epizódjában –...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Fővárosi újlakás-piac: nem állt meg az áremelkedés

Bár már sokan számítanak akár árcsökkenésre is a honi lakáspiacon, a fővárosi újépítésű ingatlanok tekintetében aligha jellemzi ez a jövőt. Az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképe ugyan jelentős visszaesést mutat éves szinten a tavalyi...

Pedagógusoknak segít a Yettel új programja

A felgyorsult világban folyamatosan szembe kell nézni a kiszámíthatatlansággal, és egyre nagyobb kihívást jelent megtalálni a lelki egészség alapját, az egyensúlyt. A Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli ezért úgy döntött, Mentális Egyensúly Programot...

Újabb feladatnál vetik be a mesterséges intelligenciát

Csaknem 800 millió forintos beruházással, saját erőforrással fejleszt – mesterséges intelligencia által vezérelt – online számlafeldolgozó rendszert az S&T Consulting Hungary Kft., amely februártól Kontron Hungary Kft. néven folytatja a tevékenységét. A megoldás legfőbb...

Még több darts jön a Sport TV-n

A január 27-29. között megrendezésre kerülő Masters a PDC vb-t követő első kiemelt, egyállomásos dartsverseny. A Masters most mutatkozik be a Sport TV-n, és ez is része annak az egyedülálló dartscsomagnak, amely az összes...

Óvatos tervezés

Az ember és a gép újjászervezett együttműködése új üzletágakat nyithat meg és segíthet a munkaerőhiány kezelésében – jelezte a technológia kínálta lehetőségek kapcsán Rakoncza Zsolt. A Dell Technologies Magyarország vezérigazgatója beszélt arról is, hogy...

Podcast

A játék egy válságálló műfaj

Mi a jellemző a magyar emberre játékvásárlás szempontjából és hogyan tudja fenntarthatóságra nevelni vásárlóit egy játékforgalmazó? Erről is szó esett a Business Lounge podcast december 20-i, itt meghallgatható epizódjában, ahol ezúttal Gyaraki Dávid, a...

Az elégedett partner viszi a jó szolgáltató hírét

Varga Balázs huszonötévnyi koncertszervezés után hozta létre a Tixát, vele beszélgettek a Business Lounge műsorvezetői a jegyértékesítő piac telítettségéről, a kultúrafogyasztói szokások változásáról, és arról is, hogy szükség van-e egy újabb Pesti Estre? A...

A trendet alakítani kell, nem pedig követni

Online kontra offline vásárlás, felhalmozás, vásárlói edukáció – többek között erről is faggatták a műsorvezetők Kanyó Rolandot, a dm kft. marketing és PR menedzserét és Fazekas Bálintot, az Euronics kereskedelmi ügyvezetőjét a radiocafé Business...

Don't Miss

Óvatos tervezés

Az ember és a gép újjászervezett együttműködése új üzletágakat nyithat meg és segíthet a munkaerőhiány kezelésében – jelezte a technológia kínálta lehetőségek kapcsán Rakoncza Zsolt. A Dell Technologies Magyarország vezérigazgatója beszélt arról is, hogy...

A megújulás kötelező

Palkó András, a Coca-Cola HBC Magyarország marketingigazgatója is egyike annak a 14 üzleti döntéshozónak, akik idén Signature CEO díjban részesültek. Amennyire derűsen vette át a díjat, annyira lelkesen válaszolt kérdéseinkre Jakus Melindával, a Signature...

60 százalékkal nőtt a digitális lottózás aránya – interjú Bánhegyi Zsófiával

Hogyan élte meg a pandémiát a Szerencsejáték Zrt.? Milyennek látják a marketingszakmán belül megváltozni látszó helyzetet? Milyen új, innovatív megoldásokat terveznek jövőre, amikor megjelennek az első külföldi versenytársak a táv-szerencsejátékpiacon? Többek között ezekre a...

Reklámszakemberként időben felkészültél a 2023-as év kihívásaira?

Összeszedtünk néhány tippet a digitális reklámköltések esetében mire érdemes figyelni a piaci szereplőknek, amennyiben sikeres évet szeretnének tudni maguk mögött. Egy olyan évben, amikor az elmúlt időszak legmagasabb inflációjával és a megélhetési költségek drasztikus emelkedésével...

Azon dolgozunk, hogy kitörjünk az építőipari skatulyákból és vonzóvá tegyük az építőipart

Hogyan látja vezetőként marketing szempontjából a 2023-as évet a friss Signature CEO díjas Vida Tamás, a KÉSZ Csoport vezérigazgatója? Milyen kihívásokkal szembesülnek külföldi terjeszkedés során, felfedezhetőek az egyes régiókban különbségek vásárlói attitűd szempontjából? Többek...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Forradalmi újítás a műanyag újrahasznosítására

A Procter & Gamble elkötelezett a fenntarthatóság és a technológiai fejlődés mellett, mindez erőteljes befolyással bír globális partnerségeinek kialakításában is. Az idei Világgazdasági Fórum panelbeszélgetésein bemutatták többek között együttműködésüket a PureCycleTM újrahasznosítási rendszerrel, saját...

Nem tud mit kezdeni a használt sütőolajjal? – Itt egy új lehetőség

Használt sütőolaj gyűjtésére és tárolására alkalmas konténereket telepített országszerte 40 üzemanyagtöltő állomásán az OMV olajtársaság. A kihelyezett tárolókban a lakosság csavarzáras PET palackokban biztonságosan lerakhatja a használatra már alkalmatlan zsiradékot – írja az MTI a...

Fiatalok fenntarthatósági törekvéseit segíti a Mercedes

A márka egy Mercedes-Benz 300 SLR Uhlenhaut Coupé árveréséből származó bevételt a beVisioneers: The Mercedes-Benz Fellowship ösztöndíjprogram támogatására ajánlja fel. A kezdeményezés egy globális ösztöndíjprogram, amely évente akár 1000 fiatalnak nyújt támogatást olyan projektek...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....