- Hirdetés -

Gördülékenyebben mennek a dolgok

|

- Hirdetés -

Németországból érkezett az évi 50 milliárd forintos nettó árbevételt megközelítő CETIN Hungary élére Kübler-Andrási Judit, aki olyan magától értetődően beszél nemrég megszerzett vezérigazgatói pozíciójáról, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy nők nagy technológiai cégeket vezetnek. A gyengébbik nem erősségein túl a CETIN és a Yettel kapcsolatáról, a vállalati kultúrák közti különbségekről és a fiatal cég terveiről is beszélt a Marketing&Media magazinnak a szakember.

- Tudjuk, hogy a Yettel működése mögött a CETIN áll, de az már nem annyira egyértelmű, hogy milyen formában. Mivel foglalkozik a CETIN, és miért él szimbiózisban a Yettellel?

- A CETIN története közel egy évtizeddel ezelőttre nyúlik vissza, amikor a világ 25 országában jelen lévő cseh PPF befektetői csoport megvásárolta a cseh és a szlovák O2 telekommunikációs vállalatot, majd 2015-ben Csehországban szétválasztotta a kereskedelmi részt az infrastruktúra működtetésétől. Az előbbi maradt az O2, utóbbit pedig elnevezték CETIN-nek. Forradalmi lépés volt, hogy az infrastruktúrát egy külön egységbe szervezték ki, mert ezzel az újonnan létrejött vállalatnak új lehetőségei nyíltak: a függetlenedés eredményeképpen immár a jól ismert telekomvállalatokon túl más cégeket, felhasználókat is kiszolgálhat a CETIN, illetve új befektetőket is könnyebben be tud vonzani. Ezt követően a PPF megvette a Telenort Magyarországon, Szerbiában, Bulgáriában, valamint Montenegróban (utóbbit időközben eladták), és ezeknél is végrehajtották a kereskedelmi és infrastrukturális üzletágak szétválasztását. Erre két és fél éve került sor, akkor jött létre a CETIN Magyarország Zrt. is.

- Tavaly nyáron még Németországban találkoztunk, ahol 12 évig dolgoztál különféle pozíciókban a Deutsche Telekom (DT) kötelékében, most pedig már több mint fél éve a CETIN vezérigazgatói székében ülsz Törökbálinton. Ennyi külföldön töltött év után miért döntöttél úgy, hogy itthon folytatod?

- Tizennégy éve hagytam el Magyarországot, szintén munkalehetőség miatt. Először Bécsben dolgoztam tanácsadóként, majd a Deutsche Telekomhoz hívtak Bonnba, ahol az évek során különféle stratégiai pozíciókat töltöttem be, illetve lehetőséget kaptam egy a DT tulajdonában lévő startup vezetésére. Közgazdászvégzettségem van, de nagyon motiválónak tartom ezt a technológiai szférát, szeretek mérnökökkel dolgozni. Mindig fontosnak tartottam megérteni, hogy hogyan működnek a különböző folyamatok, mik az új trendek, amelyek befolyásolják a felhasználói élményt. Szeretem azt a típusú munkát, ami a technológiai fejlesztés és a kereskedelmi rész közötti sávban mozog. A kérdésedre válaszolva: egy fejvadászcég talált meg az ajánlattal, és mivel ez épp az a terület, amit különösen kedvelek, vonzónak tartottam a lehetőséget. Ígéretesnek tűnt az is, hogy a tulajdonos a CETIN-ből egy nagyobb vállalatot szeretne fejleszteni, nem pedig egy egyszerű technológiai cégként akarja folytatni.

- Nincs sok női vezető a hasonló méretű vállalatoknál, a technológiai szférában pedig végképp nem jellemző a női vezérigazgató. Mit gondolsz, miért épp téged választottak erre tipikusan maszkulin állásra?

- Nem mindennapi helyzet, de a szakmai tapasztalatom, a széles látóköröm, illetve a környezet, amiben eddig mozogtam, meggyőző volt a vezetőség számára. Látták bennem a lehetőséget és megszavazták nekem a bizalmat, így ma már én felelek a magyar CETIN-ért, illetve a többi ország vezérigazgatóival együtt tagja vagyok a CETIN Csoport vezetőségének is.

- Gondolom, egy ilyen technológiai cégnél zömében férfiak dolgoznak. Hogy fogadtak egy törékeny, szőke nőt vezérként? Mennyire vesznek komolyan?

- Érdekes felvetés, majd megkérdezem tőlük. (Nevet.) Mivel sokan jöttek át a Telenortól, ahol egy norvég vállalati kultúra érvényesült, a kollégák nagyon elfogadók. A vezetői kör pedig kifejezetten pozitívan fogadott, könnyen megtaláltuk a közös hangot.

- Az itthoni vállalati kultúra – még ha nyomokban norvég elemeket is tartalmaz – nagyon más, mint a német?

- A DT egy hatalmas cég, amely, mint minden telekommunikációs vállalat, folyamatos transzformációban van: állandóan alakul az üzleti trendeknek és a felhasználói igényeknek megfelelően, mindig meg kell újulniuk, új megoldásokat, technológiákat kell alkalmazniuk. Egy mamutvállalatnál sokkal nehezebb feladat véghez vinni ezeket a transzformációkat, lényegesen több feszültséggel jár az átalakulás, mint egy kisebb cégnél. Éppen ezért én azt látom, hogy itt gyorsabban, gördülékenyebben mennek a dolgok. Könnyebb új impulzusokat adni, és néhány hónap előkészítési munka után már el lehet indítani egy-egy változási folyamatot, míg egy óriási szervezetben ennek jóval nagyobb az átfutási ideje.

- Fontos szereplők vagytok a telekompiacon, a CETIN neve mégsem cseng ismerősen. Nem fontos számotokra a marketing?

- Eleinte, két és fél éve a megalakulással, a folyamatok kialakításával, a szerepek leosztásával volt mindenki elfoglalva, tavaly pedig a külső, szingapúri befektető bevonása volt a prioritás. Most jutottunk el arra szintre, hogy szeretnénk elkezdeni aktívabban kommunikálni. Noha B2B márka vagyunk, fontos, hogy ismerjenek minket egyrészt a piaci szereplők, másrészt a potenciális, jövőbeni munkavállalóink. Kommunikálnunk kell, hogy kik vagyunk, milyen cégkultúrával, mire fektetünk hangsúlyt és hová szeretnénk fejlődni.

- Mik az elképzeléseid, hogy lehetne ismertebbé tenni a CETIN brandet?

- Szeretnénk aktívan jelen lenni a szakmai fórumokon, rendezvényeken, konferenciákon, gyakrabban szerepelni a sajtóban. Már vannak együttműködési megállapodásaink egyetemekkel, ahol előadásokat is tartunk. Igyekszünk a hallgatókat megismertetni a márkánkkal, bevonni őket bizonyos projektekbe, hiszen jó eséllyel közülük kerülnek ki a közeljövőben a munkatársaink.

- Milyen terveitek vannak a közeljövőben?

- A CETIN minél kiterjedtebb és jobb szolgáltatásának a kiépítése, a hálózati modernizáció. Egyre több bázisállomást látunk el 5G-technológiával, javítjuk a sávszélességet, a felhasználói élményt, új elemeket veszünk fel a szolgáltatási portfóliónkba. Távközlési infrastruktúra-szolgáltatóként képesek vagyunk mobilszolgáltatótól független infrastruktúrát kiépíteni és üzemeltetni. Ilyen lehet egy nagyberuházás keretében megépülő gyár, ipari park, szálloda, irodaház vagy akár lakópark. Azt tapasztaljuk, hogy az érintett iparágakban a vállalkozások több mint fele már érdeklődik az ilyen egyedi megoldások iránt, ezért is fontos az edukáció, és mi ebben a folyamatban is aktív szerepet vállalunk.

Kuti Noémi

Az interjú teljes terjedelmében a Marketing&Media magazin legújabb számában olvasható, ami már elérhető a Digitalstandon, ide kattintva. Az interjút azt megelőzően készült, hogy a Magyar Állam tulajdonrészt szerzett a CETIN-ben.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

televízió nézettség

A Szerencsekerékkel az Európa-liga sem bírt

Mindhárom fontos célcsoportnál a Szerencsekerék bizonyult a múlt hét legnézettebb műsorának. Igaz, a 18-49 és a 18-59 éveseknél nem volt nagy különbség a vetélkedő és az Európa-liga-döntő közvetítésének nézettsége között. Az elmúlt héten nem változtak...

Rengeteg UEFA BL-mérkőzés jön a Sport TV-n

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és a Sport TV-t üzemeltető AMC Networks International - Central and Northern Europe (AMCNI-CNE) hosszútávú, többéves együttműködésének köszönhetően továbbra is követhetjük a Sport TV-n az UEFA Bajnokok Ligája mérkőzéseit. Minden...

Új trendek az okosotthon-piacon

Az okosotthon-technológia folyamatosan fejlődik, ez 2023-ban sincs másképp. Az okosotthon megoldások az elmúlt néhány évben hosszú utat tettek meg, új trendek és technológiák léptek színre a hatékonyság, a kényelem és a biztonság érdekében. A...

Ezek a legnépszerűbb bulihelyek

Közeleg a nyár, indul a buliszezon, így egyre inkább felpörög a taxik iránti kereslet is. A taxisofőrök tapasztalatai szerint a legnépszerűbb budapesti partihelyszínek továbbra is a Belvárosban találhatók, míg a nyári szezonban a Budapest...

Sosem volt még ilyen szórakoztató a kalóriaégetés

A VR fitnesznek köszönhetően javul az állóképesség, az izomzat erősödik és kellő kitartással a mérleg is egyre kevesebbet mutathat.Manapság az egészségtudatos életmód, a helyes táplálkozás és a sport központi szerepet tölt be az emberek...

Új vezérigazgatóval erősít a PENNY

Új vezérigazgató érkezik július 1-jétől a PENNY Magyarország élére Mathias Mentrop személyében. Mentrop jelenleg a csehországi PENNY-hálózat operatív igazgatójaként tevékenykedik, pozíciójában a jelenlegi magyarországi vezérigazgatót, Florian Jens Naegelét váltja majd.Mathias Mentrop több mint tízévnyi...

Közel 100 filmmel jön a héten a Magyar Mozgókép Fesztivál

Idén június 7. és 10. között rendezik meg a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program szervezésében, a Magyar Mozgókép Fesztivált. Az esemény keretében három városban, Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, kilenc...

Növelte profitját a Central Médiacsoport

A múlt évben 13,62 milliárd forintos árbevételt ért el a Central Médiacsoport Zrt., ez kis mértékű növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A társaság profitja meghaladta a 2,5 milliárd forintot. (fotó: Central Médiacsoport) A...

Ezek lesznek a legnépszerűbb diákmunkák az idén

A Prohuman Diákmunka tapasztalatai alapján az átlagos órabérek 1700 és 2000 forint között alakulnak idén, de a kiemelt területeken akár 4000 forintos órabért is kézhez kaphat egy diákmunkás.Az utóbbi években egyre népszerűbb a diákmunka:...

Új sorozatokkal erősít az HBO Max

A hónapban több mint 20 új sorozat vagy évad érkezik, illetve jól ismert filmek is elérhetővé válnak júniusban az HBO Maxon.Júniusban jobbnál jobb sorozatok várják az HBO Max nézőit, többek között érkezik a Mayans...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Újra trendi a butatelefon

A fiatalok körében egyre népszerűbb Nokia 2660 Flip mostantól Pop Pink és Lush Green színben is elérhető. A butatelefonok egy új aranykor hajnalán állnak, ahogy a Z és Y generáció tagjai tudatosan keresik a...
televízió nézettség

A Szerencsekerékkel az Európa-liga sem bírt

Mindhárom fontos célcsoportnál a Szerencsekerék bizonyult a múlt hét legnézettebb műsorának. Igaz, a 18-49 és a 18-59 éveseknél nem volt nagy különbség a vetélkedő és az Európa-liga-döntő közvetítésének nézettsége között. Az elmúlt héten nem változtak...

Rengeteg UEFA BL-mérkőzés jön a Sport TV-n

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és a Sport TV-t üzemeltető AMC Networks International - Central and Northern Europe (AMCNI-CNE) hosszútávú, többéves együttműködésének köszönhetően továbbra is követhetjük a Sport TV-n az UEFA Bajnokok Ligája mérkőzéseit. Minden...

Új trendek az okosotthon-piacon

Az okosotthon-technológia folyamatosan fejlődik, ez 2023-ban sincs másképp. Az okosotthon megoldások az elmúlt néhány évben hosszú utat tettek meg, új trendek és technológiák léptek színre a hatékonyság, a kényelem és a biztonság érdekében. A...

Ezek a legnépszerűbb bulihelyek

Közeleg a nyár, indul a buliszezon, így egyre inkább felpörög a taxik iránti kereslet is. A taxisofőrök tapasztalatai szerint a legnépszerűbb budapesti partihelyszínek továbbra is a Belvárosban találhatók, míg a nyári szezonban a Budapest...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Mitől lesz fenntartható egy csúcstévé?

Az LG Electronics 2023-as OLED evo tévéi a megkapták a Carbon Trust CO2 kibocsátás csökkentéséről és CO2 méréséről szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a...

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....