- Hirdetés -

Gyorsít a Telekom

|

- Hirdetés -

A Magyar Telekom mobilhálózat-modernizációs programjának keretében idén nyárra 60 százalékra növeli lakosságszám-arányos kültéri 5G lefedettségét. A vállalat 5G hálózata 2023. június 1-jétől Budapesten, a megyeszékhelyeken, számos vidéki városban és községben, valamint a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó körül lesz érhető. A Telekom június 1. és augusztus 31. között automatikusan elérhetővé teszi az 5G-t minden ügyfelének, melyet 5G képes készülékkel és mobilinternet-szolgáltatással tudnak igénybe venni.

A Magyar Telekom idén is folytatta több éves hálózatmodernizációs programját, amelynek célja a korszerűsítés, a szolgáltatásminőség fenntartása és fejlesztése, valamint a kapacitásnövelés az ügyfelek hang- és adatforgalmi igényeinek folyamatos növekedésének megfelelően.

Az átfogó program részeként a mobilkommunikációs bázisállomások korszerűsítése nemcsak az aktív és passzív rádiótechnikai eszközöket érinti, hanem az azok elhelyezéséhez és működéséhez szükséges infrastruktúrát is magába foglalja. Már önmagában ezen berendezések modern eszközre cserélése is többletkapacitást teremt, amely a korszerű készülékek által kihasználható technológiai előnyöket, megbízhatóbb szolgáltatást, alacsonyabb energiafelhasználást eredményezhet.

A Telekom ezzel olyan technológiai képességeket teremt, amelyek lehetőséget adnak akár azonnali, akár későbbi szolgáltatásbővítésre az adott állomásokon és országosan. A korszerűbb hálózat rugalmassága az ügyféligényekre való gyorsabb és testreszabottabb reagálás képességének lehetőségét alapozza meg. A program keretében a vállalat 2022-ben mobilállomásainak közel 30%-át korszerűsítette, ezzel 60%-ra emelkedett a modernizált állomások száma. A tavaly korszerűsített tornyok az ügyfelek igényeinek figyelembevételével, valamint a legfrekventáltabb területeket kiszolgáló bázisállomások közül kerültek kiválasztásra. A modernizált állomások jelentős hányadán kapacitásbővítést is végrehajtottak. A Telekom 5G technológiája 700 MHz-en, 2100 MHz-en és 3600 MHz-en érhető el, a mostani fejlesztéssel jellemzően a 700 MHz-es frekvencián kerül kiterjesztésre az 5G.

A Telekom célja, hogy ügyfelei növekvő adatigényét továbbra is a legmagasabb színvonalon elégítse ki, amelynek részeként 2023-ban tovább növelte az 5G lakossági lefedettséget, hogy minél több ügyfél számára elérhetővé váljon a mobiltechnológia legújabb generációja. A vállalat 5G hálózata 2023. június 1-jétől Budapesten, a megyeszékhelyeken, számos vidéki városban és községben, valamint a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó környékén érhető el.

„Idén is töretlenül folytatjuk az elmúlt években megkezdett stratégiánkat, célunk továbbra is, hogy magas minőségű hálózatunkkal és eszközeinkkel mindenkit a lehetőségek világába kapcsoljunk. Tavaly lekapcsoltuk a 3G hálózatunkat, 4G hálózatunk kapacitásának és lefedettségének javításán megállás nélkül dolgozunk, hogy fejlesszük ügyfélélményünket mind a hang- és adatforgalom terén. Emellett folyamatosan fejlesztjük 5G hálózatunkat is, melynek eredményeképp 2022-höz képest megháromszoroztuk 5G lakosságszám-arányos kültéri lefedettségünket” – összegezte Lubor Zatko, a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese.

A Telekom június 1. és augusztus 31. között díjmentesen, automatikusan elérhetővé teszi az 5G-t minden ügyfelének, melyet 5G képes készülékkel és mobilinternet szolgáltatással tudnak igénybe venni.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Rajtol a sztárvetélkedő az RTL+-on

Az előző évad sikerét követően, június 9-től, újabb sztárok vetélkednek Sebestyén Balázs nappalijában, kizárólag az RTL+ előfizetői kínálatában. A Gyertek át! - A Sztárvetélkedő hetedik évada sem fogja nélkülözni a pikáns humort, a szókimondó sztárvetélkedőben...

Így lehet kiberbiztos a nyaralás

Felmérések szerint a Földön élő minden emberre legalább 3 hamis személyazonosság jut a kiberbűnözői piacon, mégis mintha továbbra is félvállról vennénk a fenyegetést a hétköznapokban, különösen a lazább nyári időszakban. Hamarosan elözönlik az üzenőfalakat...

Rocklegendák érkeznek Budapestre

Először érkezik Magyarországba Hollywood Vampires és egy felejthetetlen koncerttel szeretnék meglepni a rockzene rajongóit. A legendás banda tagjai között található Johnny Depp, Alice Cooper, Joe Perry (Aerosmith) és Tommy Henriksen.A Hollywood Vampires nem csupán...

Ezek a filmek vonzották a nézőket

Izgalmas és eseménydús hónapokat tudhat maga mögött a Warner Bros. Discovery (WBD). Az Egyesült Államokban nagyszabású kampány keretében bevezették a MAX-ot, a WBD továbbfejlesztett streaming platformját, globálisan megünnepelték a Warner Bros. 100 éves évfordulóját,...

Nyerő lehet az ingatlanbefektetés

A múlt héten bejelentett szigorítások alaposan átrajzolhatják a megtakarítások piacát a pénzügyi szakemberek várakozásai alapján. A kormányzati szándék egyértelműen az állampapírok piacának erősítése, de emellett az ingatlanbefektetések szerepe is tovább erősödhet a Duna House...

A mélypont után ismét nőtt a hazai vállalkozások száma

Ismét emelkedésnek indult a vállalkozások száma Magyarországon, idén megfordult a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) eltörlése nyomán kialakulni látszó tavalyi negatív trend. A legnagyobb arányú emelkedés az építőiparban, a szállítási ágazatban és a szolgáltató...

Újabb segítség a vállalkozásoknak

Az elmúlt 3 év gazdasági eseményei nem kímélték a vállalkozói szektort. A kereskedelem és az ipar különösen nehéz helyzetben van, ami számos boltbezárást és az ipari termelés volumenének csökkenését eredményezte. Ez a kihívásokkal teli...

Olvasásra buzdít a Libri

A történetek, amiket olvasunk, beépülnek a mindennapjainkba, a személyiségünkbe, és stresszcsökkentő hatással bírnak. Magyarország piacvezető könyvkereskedőjeként a Libri legújabb, június 5-én indult, bármikor elkezdhető olvasásnépszerűsítő programjában is az olvasás pozitív élettani hatásaira helyezi hangsúlyt....

Újabb rossz hírek a magyar gazdaságról

Nemcsak a kiskereskedelemben, hanem az ipari termelésben is a vártnál rosszabbul kezdődött a második negyedév. A KSH adatai szerint az ipari termelés volumene éves szinten 5,8 százalékkal csökkent a munkanaphatással igazított adatok szerint. A...

Nyáron sem maradunk új sorozatok nélkül

A következő hónapokban is számos új sorozat lesz látható az HBO Maxon és a Discoveryn, íme néhány ígéretes produkció.A kormányzó ötös (First Five)premier: június 9. HBO MAX, a 3 részes sorozat összes epizódja elérhető...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Saját streaming szolgáltatást indít a Real Madrid

A Real Madrid lett a legújabb futballklub, amely saját streaming szolgáltatást indít. A klub RM Play nevű platformja több mint 700 órányi tartalmat tartalmaz majd, és elérhető lesz mobiltelefonon, táblagépeken és okostévéeszközökön, köztük Apple...

Rajtol a sztárvetélkedő az RTL+-on

Az előző évad sikerét követően, június 9-től, újabb sztárok vetélkednek Sebestyén Balázs nappalijában, kizárólag az RTL+ előfizetői kínálatában. A Gyertek át! - A Sztárvetélkedő hetedik évada sem fogja nélkülözni a pikáns humort, a szókimondó sztárvetélkedőben...

Így lehet kiberbiztos a nyaralás

Felmérések szerint a Földön élő minden emberre legalább 3 hamis személyazonosság jut a kiberbűnözői piacon, mégis mintha továbbra is félvállról vennénk a fenyegetést a hétköznapokban, különösen a lazább nyári időszakban. Hamarosan elözönlik az üzenőfalakat...

Rocklegendák érkeznek Budapestre

Először érkezik Magyarországba Hollywood Vampires és egy felejthetetlen koncerttel szeretnék meglepni a rockzene rajongóit. A legendás banda tagjai között található Johnny Depp, Alice Cooper, Joe Perry (Aerosmith) és Tommy Henriksen.A Hollywood Vampires nem csupán...

Ezek a filmek vonzották a nézőket

Izgalmas és eseménydús hónapokat tudhat maga mögött a Warner Bros. Discovery (WBD). Az Egyesült Államokban nagyszabású kampány keretében bevezették a MAX-ot, a WBD továbbfejlesztett streaming platformját, globálisan megünnepelték a Warner Bros. 100 éves évfordulóját,...

Podcast

Ha eszközként kezeljük, máshogy állunk hozzá

Talán túl sok sci-fi-t néztünk gyerekkorunkban és azért viszonyulunk fenntartásokkal a mesterséges intelligenciához, aminek ma már a számítógépes játékok világától elkezdve az orvosi diagnosztikáig szinte mindenhol hasznát veszik. De tény, hogy kikerülhetetlen, így kérdés,...

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Don't Miss

A bankszektor is kizöldülhet

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel...

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Országos mentőakcióban a Spar

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez.Sok családban még...

Fenntartható ötleteket díjaztak

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók...

Évente 19 ezer tonna bútort égetünk el

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....