- Hirdetés -

Hatalmas logisztikai beruházás az ukrán határ mellett

|

- Hirdetés -

Hamarosan befejeződik a 30 milliárd forint értékű logisztikai gigaberuházás az ukrán határ közelében található East-West Gate (EWG) intermodális terminálon - derült ki a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) rendezvényén. Az új logisztikai terminál a maga nemében az európai kontinens legnagyobb és legmodernebb ilyen jellegű befektetése, amelynél az előzetes tervek szerint Európában elsőként távolról, 5G-technológiával irányítják a darukat.

A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) eseményén elsőként az egyesület elnöke tartott köszöntő beszédet, aki egyúttal bemutatta Európa logisztikai térképét is. Előadásában kiemelte, hogy ez a beruházás kulcsfontosságú szerepet tölthet be nemcsak a hazai, de az európai logisztika fejlődésében is, hiszen a térképre már Magyarország is felkerül.

„Ez a kimagasló fejlesztés is egy remek példája annak, hogy a logisztika is egy olyan iparág, amelyben folyamatos az innováció. A fejlődés fenntartásához pedig elengedhetetlen a szakismereteknek is az állandó frissítése. A Magyar Logisztikai Egyesület célja éppen ezért a naprakész logisztikai tudás megosztása” – mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.

Az egyesület természetesen támogatást is nyújt a friss logisztikai szakismeretek megszerzéséhez. Ennek jegyében Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Székesfehérváron, Kecskeméten, sőt még Nagyváradon is számos esetben meghirdet olyan logisztikai képzéseket, mint a Felsőfokú Logisztikai Menedzser. Ráadásul az oktatások már nemcsak személyes, hanem rendszerint online formában is elindulnak, melyre szintén nagy az érdeklődés. Mindemellett a szervezet évente kiad egy szakmai tanulmánygyűjteményt is Logisztika Évkönyv címen, melynek szerzői évről évre a logisztika világának legkiemelkedőbb szakembereiből tevődnek össze. Az egyesület elkötelezett támogatója a magyar logisztika gyakorlati fejlődésének, így nincs ez másként a East-West Gate kapcsán sem. A rendezvény további részében a vállalat részéről Tálosi János vezérigazgató, valamint dr. Galambos Péter, a MaxWhere Solutions Zrt. műszaki igazgatója ismertette a beruházás részleteit.

A fejlesztés 30 milliárd forintból 1 év alatt ért a célegyenesbe

„Az East-West Intermodális Logisztikai Szolgáltató Zrt. beruházása az ukrán határtól nem messze, Fényeslitkén valósul meg. Az első munkálatok megközelítőleg egy éve kezdődtek, azonban mostanra már a célegyenesben tartanak. A műszaki átadás terv szerint március 24-én, az üzemszerű indulás pedig április végén várható” – jelentette be Tálosi János vezérigazgató.

A Margitszigettel közel azonos méretű, 85 hektáron elterülő fejlesztés részét képezi a közel 10 km hosszú normál és széles nyomtávú vasúti pálya, valamint közúti közlekedésre és a konténerek tárolására használt 225 ezer négyzetméter betonburkolat is.

Újra fénykorát élheti a logisztika az ukrán határnál

Annak ellenére, hogy régen jelentős áruforgalom haladt át ezen a területen, ez a közelmúltban már közel sem volt a régi. Az új, európai szinten is kimagasló fejlesztésnek köszönhetően viszont újjáéledhet a teljes logisztikai régió, és reneszánszát élheti a térségben a logisztika. Ráadásul ez nemcsak a regionális logisztikában, hanem az Ázsiát Európával összekötő áruszállításban is nagy előrelépés. A terminál a vasúti szállítmányozás egyik jelentős állomásává válhat, és fokozatos kapacitásbővítéssel évente akár egymillió darab 20 lábas konténer is áthaladhat majd rajta.

„Az East-West Gate elméleti kapacitását és területét figyelembe véve a legnagyobb ilyen létesítmény lesz Európában” – emelte ki Tálosi János.

Innovatív 5G, valamint fenntartható zöldtechnológia a logisztikai terminálon

Az üzemeltetés zöldtechnológiával valósul majd meg, hiszen az energiaellátást többek között nagy teljesítményű napelempark és hőszivattyú rendszer fogja biztosítani. Mindemellett a vállalat területén terv szerint kizárólag árammal üzemelő termináltraktorokat, valamint elektromos járművet használnak majd. Dr. Galambos Péter műszaki igazgató beszédéből kiderült, hogy a logisztikai központ különlegessége még, hogy itt irányítják majd a kontinensen elsőként távolról, 5G-technológiával a darukat. A terminál 3 különálló vasúti darupályával rendelkezik, amelyek egyenként 850 m hosszúak és az Európában engedélyezett 740 m hosszúságú komplett vonatok fogadására is alkalmasak. A terminál üzembehelyezésekor várhatóan minden vasúti darupályán egy daru lesz üzemben, melyek a későbbiekben kettőre is kibővíthetők. Ezek teherbírása 45 Mt és alkalmasak lesznek 45” nagyságú konténerek, valamint a daruzható félpótkocsik és a csak speciális megoldással daruzható félpótkocsik átrakására is. Ráadásul egy magyar startup vállalkozás közreműködésével felépítik az EWG digitális ikertestvérét is, amely valós időben, 3D-ben követi a központ folyamatait és működését, tehát a daruk, a vonatok, a kamionok, a szállítójárművek mozgását, valamint az áruk útját.

Az új selyemút nyugati kapuja

A nyomtávváltásból adódó átrakás jelentős része jelenleg a fehérorosz-lengyel határ két oldalán található Breszt és Małaszewicze településeken történik. Mára azonban mindkét átrakodó leterheltsége igencsak megnövekedett, így az újonnan nyíló East-West Gate a kelet-nyugati áruszállítás fontos állomásává válhat. Ráadásul a rendelkezésre álló környező szabad területeken, igény esetén a vállalat képes akár 500 ezer négyzetméteres raktár, összeszerelő vagy gyártóüzem építésére is, amelyet szükség esetén meg is épít a megrendelőnek. A szerteágazó lehetőségek ezáltal további ajtókat nyithatnak meg a jövőben a kereskedelmi szereplők számára.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A ChatGPT lehet az értékesítők legújabb fegyvere

A hazai értékesítők közel 70 százaléka már legalább egyszer alkalmazta a Chat GPT-t élesben, munkája során, hogy kreativitást és időt nyerjen a mesterséges intelligencia segítségével. Az adatok és a visszajelzések arra utalnak, hogy a...

Kedvezményekért adnák adataikat az online vásárlók

Az online megoldások térnyerése tudatosabbá tette a vásárlókat, akik ma már legszívesebben csak akkor adnák meg a személyes adataikat, ha valódi kedvezményeket kapnak cserébe – derül ki az EY 21 ezer fogyasztó körében végzett...

Díjazták a legjobb hazai zenészeket

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenkét zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Menyhárt János életműdíjat, Török Ádám pedig posztumusz életműdíjat kapott a szerzői egyesülettől, a többi könnyűzenei...

Kiderült, mennyi szabadidőt szeretnének a magyarok

A dolgozó magyarok mindössze 18 százaléka tud rendszeresen, akár minden hétköznap is magára időt szakítani – derült ki a Kinley márkatulajdonosa, a Coca-Cola kutatásából. A többség az otthonában töltene el legszívesebben egy-két nyugodt órát,...

Változások a Glosternél

Három nagyobb (rendszerintegráció, cloud, nemzetközi szoftverfejlesztés) üzletággá vonja össze az eddigi öt kisebb üzletágat a Gloster Infokommunikációs Nyrt. A cégcsoport több személyi változásról is döntött: Murvai Attilát, a Gloster-Minero IT egyik vezetőjét nevezték ki...

Idén nyáron se igyuk le magunkat a sárga földig

Spotify kampánnyal, Kármán Odett influenszerrel és online edukációs kártyajátékkal népszerűsíti a tudatos alkoholfogyasztást a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács idei, a spiritsEUROPE támogatásával létrejövő (D)önts felelősen! Töltsd tele a nyarat! kezdeményezése. A Magyar Szeszipari...

Gyengélkedik a használtautó-import

Idén májusban a DataHouse adatai szerint 9234 import használt személyautó kapott hazai rendszámot. Ez az érték 13 százalékkal haladja meg az áprilisi értéket, de továbbra is jelentősen elmarad az előző évek 10-11 ezres behozatali...

Mélyebben a zsebükbe nyúlhatnak a szülők

Újabb rekordlétszámot hoz az idei vakáció a táborozók számában, 230 ezer csemete nyaral táborokban a nyár folyamán. Legtöbben közülük sport- és angoltáborban vesznek részt, míg a harmadik legnépszerűbb témát a katonai és honvédelmi táborok...

Országos mentőakcióban a Spar

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez.Sok családban még...

Készülhetnek a Marvel rajongók, érkezik az új sorozat

A rajongók már az első előzetes óta lázban égnek, hogy megismerhessék Nick Fury életének egyik újabb titokzatos szegletét. Nem tudod ki az a Nick Fury és hidegen hagy az egész képregényes világ? Esetleg csak...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Rákapcsoltak a jövő nyugdíjasai

Az idei első negyedévben a tavalyi év ugyanezen időszakához képes 73 százalékkal nőtt az állami támogatással - adóvisszatérítéssel igénybe vehető - nyugdíjbiztosítási szerződések száma – derül ki a K&H adataiból. A magyarok egyre korábban...

A ChatGPT lehet az értékesítők legújabb fegyvere

A hazai értékesítők közel 70 százaléka már legalább egyszer alkalmazta a Chat GPT-t élesben, munkája során, hogy kreativitást és időt nyerjen a mesterséges intelligencia segítségével. Az adatok és a visszajelzések arra utalnak, hogy a...

Kedvezményekért adnák adataikat az online vásárlók

Az online megoldások térnyerése tudatosabbá tette a vásárlókat, akik ma már legszívesebben csak akkor adnák meg a személyes adataikat, ha valódi kedvezményeket kapnak cserébe – derül ki az EY 21 ezer fogyasztó körében végzett...

Díjazták a legjobb hazai zenészeket

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenkét zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Menyhárt János életműdíjat, Török Ádám pedig posztumusz életműdíjat kapott a szerzői egyesülettől, a többi könnyűzenei...

Kiderült, mennyi szabadidőt szeretnének a magyarok

A dolgozó magyarok mindössze 18 százaléka tud rendszeresen, akár minden hétköznap is magára időt szakítani – derült ki a Kinley márkatulajdonosa, a Coca-Cola kutatásából. A többség az otthonában töltene el legszívesebben egy-két nyugodt órát,...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A bankszektor is kizöldülhet

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel...

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Országos mentőakcióban a Spar

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez.Sok családban még...

Fenntartható ötleteket díjaztak

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók...

Évente 19 ezer tonna bútort égetünk el

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....