- Hirdetés -

Hatalmas változásokat hozhat az 5G

|

- Hirdetés -

A virtualizált, felhő-központú képességek bevezetésével az önálló 5G maghálózatokra való áttérés nagyobb eszközsűrűséget, megbízhatóságot és késleltetést tesz lehetővé, valamint megnyitja az utat a fejlett vállalati alkalmazások előtt. A standalone (SA) 5G hálózatok olyan változásokat eredményeznek, amelyek mellett a vezeték nélküli technológia korábbi fejlődése elhanyagolhatónak tűnik. Bár a számok még képlékenyek, a Deloitte Global várakozásai szerint az ilyen hálózatokba beruházó mobilhálózat-üzemeltetők száma idén megduplázódik.

A Deloitte Global előrejelzése szerint meredek emelkedés várható az 5G SA hálózatokba beruházó mobilhálózat-üzemeltetőknél: kísérletek, tervezett telepítések vagy tényleges bevezetések révén a tavalyi több mint 100 szolgáltató száma 2023 végére legalább 200-ra nő.

Mi hajtja a fejlődést?

Amikor 2019-ben először kezdték meg az 5G vezeték nélküli hálózatok bevezetését, a legtöbb szolgáltató úgy döntött, hogy az 5G rádiókat úgynevezett nem önálló telepítéssel a meglévő 4G/LTE maghálózati infrastruktúrájára építi. Ezzel elsősorban a fogyasztókat célozták meg, akik a továbbfejlesztett mobil szélessávú hálózatokon keresztül nagyobb sebességet és gyorsabb adatátvitelt élvezhettek, például nagy felbontású videót streamelhettek. Az 5G impozánsabb funkcióinak támogatásához azonban SA-hálózatokra történő, teljes átállásra van szükség, vállalati környezetben ugyanis kulcsfontosságú lehet két további fontos felhasználási lehetőség: a Massive Internet of Things („dolgok tömeges internete”, mIoT) lehetővé teszi a csatlakoztatott eszközök nagyon nagy sűrűségét - akár 1 millió eszköz négyzetkilométerenként - , miközben gyors és zökkenőmentes kommunikációt biztosít; a rendkívül megbízható, alacsony késleltetésű kommunikáció (URLLC), pedig a nagy hálózati megbízhatóságot és a kifejezetten alacsony, legfeljebb 1 milliszekundumos késleltetést támogatja.

A vonzerő az új szolgáltatási és bevételi lehetőségekben rejlik: közel nulla késleltetés és hatalmas eszközsűrűség mellett az 5G SA vállalati ügyfeleknek tud biztosítani az üvegszálas sebességhez hasonló nagy volumenű hozzáférést, kritikus megbízhatóságot, pontos helymeghatározási szolgáltatásokat és testre szabott hálózati szeleteket – mindezt garantált szolgáltatási szintekkel. Ezzel a vállalkozások a legmodernebb alkalmazások és üzleti felhasználási esetek szélesebb körét kezdhetik el használni, ideértve az önvezető járműveket, precíziós robotikát, drónos vizsgálatokat és szállítási szolgáltatásokat, valamint a mesterségesintelligencia-alapú biztonsági, minőségellenőrzési és prediktív karbantartási rendszereket.

Az átállás akadályai

Ha mindez ennyi előnnyel jár, adódik a kérdés: miért nem vált az 5G SA már most ipari szabvánnyá?

„Az SA-hálózatok kiépítése több olyan egyidejű kezdeményezést foglal magában, amelyek szoros koordinációt és integrációt igényelnek technológiai, működési és szervezeti területen egyaránt. Az átálláshoz a mobilhálózat-üzemeltetők maghálózatait - lényegében a hálózat agyát – migrálni kell az új könnyű, moduláris, virtualizált és felhőalapú architektúrákra. Ehhez a rendkívül összetett üzemeltetési és üzleti támogató rendszereket és hálózati funkciókat szoftverekre kell bontani, átformálni és átírni, hogy a különböző felhőkörnyezetekben is képesek legyenek szolgáltatói szintű teljesítmény mellett működni. Ráadásul ezeknek az új központi rendszereknek teljes mértékben integrálniuk kell a végponttól végpontig tartó hálózat más elemeivel, beleértve a rádiós hozzáférési hálózatokat is, amelyek saját átalakuláson mennek keresztül.” – mondta Hosszu Gábor, a Deloitte Magyarország technológiai tanácsadás üzletágának igazgatója.

Az ilyen korszerűsítés számos kritikus stratégiai döntést igényel, amelyek jelentősen befolyásolhatják a jövőbeli működési és tőkeköltségeket, üzleti, működési és szervezeti modelleket, valamint a potenciális bevételnövekedést és nyereségességet. Az egyik vitatott téma például az, hogy a törzshálózatokat nyilvános felhőkön telepítsék, vagy a szolgáltatók saját felhőinfrastruktúrát építsenek és üzemeltessenek. Míg a privát helyszíni telepítések nagyobb kontrollt biztosítanak, jellemzően jelentős beruházást igényelnek és kevésbé skálázhatók. A nyilvános felhők kész, skálázható felhőplatformot kínálnak, azonban megbízhatósági és adatvédelmi szempontból kihívást jelenthetnek. Hibrid megközelítés is szóba jöhet, a több felhőből álló környezetek kezelése azonban általában igen összetett.

A mobilhálózat-üzemeltetők számára jelentős akadály lehet emellett a munkaerő és a módszerek átállítása a vállalkozói, agilisabb és még inkább szoftverorientált folyamatok irányába, amelyek az 5G SA hálózatok hatékony üzemeltetéséhez szükségesek. Nem szabad alábecsülni ennek az átállásnak a munkavállalói szerepekre és felelősségi körökre, a kultúrára és gondolkodásmódra, valamint az általános munkamódszerekre gyakorolt potenciálisan mélyreható hatását – vélik a Deloitte szakértői.

Lépések az átállás felgyorsítása érdekében

A Deloitte szakértői a következő lépéseket tartják megfontolandónak az 5G SA átállás során:

Megfelelő migrációs terv, telepítési modell és felhőstratégia meghatározása. A továbblépést nagymértékben meghatározza az örökölt hálózatok állapota. Az 5G felhőtechnológia, ezért az üzemeltetőknek átfogó felhő- és adatkezelési stratégiát kell kidolgozniuk kezelésére, határozott lépéseket kell tenniük a hálózati műveletek teljes digitalizálása és a felhőbe történő átvitele érdekében.

A hálózatirányítási rendszerek és a szervezeti struktúrák automatizálása. Adatközpontú, kapcsolatokkal átszőtt világunkban a költségek és a komplexitás csökkentése érdekében fontos, hogy emberi beavatkozás nélkül, menet közben lehessen a hálózatok közötti szolgáltatásokat kezelni és összehangolni.

A megfelelő tehetségek megszerzése és felkészülés a kultúrsokkra. Mivel az 5G SA lényegében konvergálja a hálózatépítést és a számítástechnikát, szükség lehet mérnökök felvételére vagy továbbképzésére, hogy a meglévő hálózati üzemeltetési modelleket (NetOps) kiegészítsék az informatikai szoftverorientált üzemeltetési modellekkel (DevOps).

A szállítók körének körültekintő kiválasztása. Nincs olyan szállító, amely a sikeres átálláshoz szükséges termékek és képességek széles körét egy személyben kínálná. Érdemes ezért az inkumbens beszállítók helyett nyílt rendszerekben, új, legjobb gyártókban gondolkodni. A több szállító használata azonban kihívást jelent, ezért különösen fontos a gondos kiválasztás, robusztus integráció, ill. tesztelési és validálási módszerek.

„Tekintettel mindarra, amit az 5G SA kínál, az igazi kérdés nem az, hogy a mobilhálózat-üzemeltetők áttérnek-e az 5G SA-ra, hanem az, hogy mikor és hogyan. A kihívások jelentősek, az előnyök azonban tagadhatatlanok: egy teljesen kiforrott 5G képesség felszabadítja az 5G teljes potenciálját a vállalkozások számára, és támogatja a mobilhálózat-üzemeltetők nagyobb hatékonyságra, innovációra és értékre való törekvését.” – mondta Székely Kinga, a Deloitte Magyarország technológiai tanácsadás üzletágának szenior tanácsadója.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

televízió nézettség

A Szerencsekerékkel az Európa-liga sem bírt

Mindhárom fontos célcsoportnál a Szerencsekerék bizonyult a múlt hét legnézettebb műsorának. Igaz, a 18-49 és a 18-59 éveseknél nem volt nagy különbség a vetélkedő és az Európa-liga-döntő közvetítésének nézettsége között. Az elmúlt héten nem változtak...

Rengeteg UEFA BL-mérkőzés jön a Sport TV-n

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és a Sport TV-t üzemeltető AMC Networks International - Central and Northern Europe (AMCNI-CNE) hosszútávú, többéves együttműködésének köszönhetően továbbra is követhetjük a Sport TV-n az UEFA Bajnokok Ligája mérkőzéseit. Minden...

Új trendek az okosotthon-piacon

Az okosotthon-technológia folyamatosan fejlődik, ez 2023-ban sincs másképp. Az okosotthon megoldások az elmúlt néhány évben hosszú utat tettek meg, új trendek és technológiák léptek színre a hatékonyság, a kényelem és a biztonság érdekében. A...

Ezek a legnépszerűbb bulihelyek

Közeleg a nyár, indul a buliszezon, így egyre inkább felpörög a taxik iránti kereslet is. A taxisofőrök tapasztalatai szerint a legnépszerűbb budapesti partihelyszínek továbbra is a Belvárosban találhatók, míg a nyári szezonban a Budapest...

Sosem volt még ilyen szórakoztató a kalóriaégetés

A VR fitnesznek köszönhetően javul az állóképesség, az izomzat erősödik és kellő kitartással a mérleg is egyre kevesebbet mutathat.Manapság az egészségtudatos életmód, a helyes táplálkozás és a sport központi szerepet tölt be az emberek...

Új vezérigazgatóval erősít a PENNY

Új vezérigazgató érkezik július 1-jétől a PENNY Magyarország élére Mathias Mentrop személyében. Mentrop jelenleg a csehországi PENNY-hálózat operatív igazgatójaként tevékenykedik, pozíciójában a jelenlegi magyarországi vezérigazgatót, Florian Jens Naegelét váltja majd.Mathias Mentrop több mint tízévnyi...

Közel 100 filmmel jön a héten a Magyar Mozgókép Fesztivál

Idén június 7. és 10. között rendezik meg a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program szervezésében, a Magyar Mozgókép Fesztivált. Az esemény keretében három városban, Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, kilenc...

Növelte profitját a Central Médiacsoport

A múlt évben 13,62 milliárd forintos árbevételt ért el a Central Médiacsoport Zrt., ez kis mértékű növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A társaság profitja meghaladta a 2,5 milliárd forintot. (fotó: Central Médiacsoport) A...

Ezek lesznek a legnépszerűbb diákmunkák az idén

A Prohuman Diákmunka tapasztalatai alapján az átlagos órabérek 1700 és 2000 forint között alakulnak idén, de a kiemelt területeken akár 4000 forintos órabért is kézhez kaphat egy diákmunkás.Az utóbbi években egyre népszerűbb a diákmunka:...

Új sorozatokkal erősít az HBO Max

A hónapban több mint 20 új sorozat vagy évad érkezik, illetve jól ismert filmek is elérhetővé válnak júniusban az HBO Maxon.Júniusban jobbnál jobb sorozatok várják az HBO Max nézőit, többek között érkezik a Mayans...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Újra trendi a butatelefon

A fiatalok körében egyre népszerűbb Nokia 2660 Flip mostantól Pop Pink és Lush Green színben is elérhető. A butatelefonok egy új aranykor hajnalán állnak, ahogy a Z és Y generáció tagjai tudatosan keresik a...
televízió nézettség

A Szerencsekerékkel az Európa-liga sem bírt

Mindhárom fontos célcsoportnál a Szerencsekerék bizonyult a múlt hét legnézettebb műsorának. Igaz, a 18-49 és a 18-59 éveseknél nem volt nagy különbség a vetélkedő és az Európa-liga-döntő közvetítésének nézettsége között. Az elmúlt héten nem változtak...

Rengeteg UEFA BL-mérkőzés jön a Sport TV-n

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és a Sport TV-t üzemeltető AMC Networks International - Central and Northern Europe (AMCNI-CNE) hosszútávú, többéves együttműködésének köszönhetően továbbra is követhetjük a Sport TV-n az UEFA Bajnokok Ligája mérkőzéseit. Minden...

Új trendek az okosotthon-piacon

Az okosotthon-technológia folyamatosan fejlődik, ez 2023-ban sincs másképp. Az okosotthon megoldások az elmúlt néhány évben hosszú utat tettek meg, új trendek és technológiák léptek színre a hatékonyság, a kényelem és a biztonság érdekében. A...

Ezek a legnépszerűbb bulihelyek

Közeleg a nyár, indul a buliszezon, így egyre inkább felpörög a taxik iránti kereslet is. A taxisofőrök tapasztalatai szerint a legnépszerűbb budapesti partihelyszínek továbbra is a Belvárosban találhatók, míg a nyári szezonban a Budapest...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Mitől lesz fenntartható egy csúcstévé?

Az LG Electronics 2023-as OLED evo tévéi a megkapták a Carbon Trust CO2 kibocsátás csökkentéséről és CO2 méréséről szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a...

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....