- Hirdetés -

Hétvégén újra akcióba lép a PET Kupa

|

- Hirdetés -

A magyar Tisza egyik legszennyezettebb, Natura 2000-es ártéri erdeje tisztul meg hétvégén a hulladéktól. Most először a hazai vízügyesek meghívására több mint ötven ukrán szakember is részt vesz az akcióban.

Natura 2000-es ártéri erdőterület megtisztítására készülnek február 28. és március 1. között a vízügy és a legutóbbi Highlights of Hungary-n Kurátori Díjjal kitüntetett PET Kupa szakemberei. A Vásárosnamény és Tiszaszalka határában található, súlyosan szennyezett területet 2018-ban térképezték fel a PET Kupa hulladékmonitoringot végző szakemberei, és azóta rendszeresen szerveznek ide hulladékgyűjtő akciókat. A szervezők abban bíznak, hogy a mostani – minden eddiginél több résztvevőt és támogatót mozgósító – programmal egy újabb, jelentős lépést tesznek a kiemelt természetvédelmi jelentőségű terület megtisztításában. A takarítást a PET Kupát koordináló Természetfilm.hu Egyesület az Országos Vízügyi Főigazgatósággal (OVF), a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósággal (FETIVIZIG) és a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségével (KSZGYSZ) együttműködésben szervezi. Az akcióhoz idén is csatlakozik a Coca-Cola Magyarország a Coca-Cola globális alapítványa révén, így a „Hulladékmentes Tisza” projekt gondoskodik az önkéntesek utazásáról és ellátásáról.

Az elmúlt években hagyománnyá vált a téli tiszaszalkai erdőtakarítás, amelynek előzménye, hogy a PET Kupa eddigi monitoring tevékenysége alatt itt találta meg a hazai Tisza-szakasz eddig legsúlyosabban szennyezett, hulladékkal borított területét. Két év alatt 7 hektár Natura 2000-es erdő került megtisztításra. Eddig összesen 7 tonna hulladékot távolítottak el a védett élőhelyről. A kiemelt folyami hulladék több mint fele – a vízügy és a PET Kupa önkénteseinek köszönhetően, – újrafeldolgozásra került. Az utolsó árhullámmal érkező műanyag áradatot a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság géplánca tartóztatta fel, az ezt megelőző árhullámok azonban még akadálytalanul szennyezték a területet. Ezért van szükség a következő folyó- és ártéri erdő tisztítási beavatkozásra. A szakemberek február 28. és március 1. között a nemrégiben lerakódott hulladékot emelik ki, és az eddig el nem ért területeket tisztítják meg. Az eddigi tapasztalatok és a mozgósított, magas résztvevői létszám alapján újabb 3 tonna hulladék összegyűjtése várható.

Ahogyan a tavalyi évben, úgy az idén is a Coca-Cola Magyarország – a Coca-Cola globális alapítványa révén, – a „Hulladékmentes Tisza” projekt keretében, vállalati önkénteseket küld az akcióra és biztosítja az összes önkéntes ellátását. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság a kármentesítéshez szükséges teljes infrastruktúrával, a vízügy szakértőivel és önkénteseivel, továbbá ukrán vízügyes szakemberek bevonásával teszi lehetővé, hogy a tiszaszalkai erdő – remélhetőleg végleg – megtisztuljon.

A hulladék szakszerű kezelésében, elszállításában és hasznosításában a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége, az NHKV Zrt. és az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Kft. működnek közre. A PET Kupa hagyományaihoz híven a takarítás során a szelektív gyűjtés, a válogatás és a tömörítés az egyik fő szempont. A megtisztított területről a hasznosítható anyagok – a közszolgáltatók segítségével – a hulladékhasznosítókhoz kerülnek, a műanyagok egy részét pedig a PET Kupa dolgozza fel. Az összegyűjtött és gondosan átválogatott hulladék fele a tapasztalatok szerint újrahasznosításra alkalmas. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság jóvoltából egy ipari méretű bálázógép is bevetésre kerül. Tavaly a berendezés segítségével itt 12.000 db újrahasznosítható pillepalackot sikerült összepréselni 21 bálába, három nap leforgása alatt.

Köztudott, hogy a hulladék java része Ukrajnából és Romániából érkezik az áradások alatt. A pillekönnyű PET-palackokat és vegyes kommunális hulladékot a Tisza és mellékfolyói hozzák magyar területekre. Ezért a vízügy szakemberei és a PET Kupa évek óta kutatják azokat az ukrán-magyar együttműködési lehetőségeket, amelynek eredményeként a környezetszennyezési probléma már a gyökerénél felszámolásra kerülhet. Az előző évek egyeztetései, kerekasztal eseményei után, idén már szoros szakmai kapcsolatok épültek ki kárpátaljai hulladékgazdálkodó és civil szervezetekkel, akik szintén részt vesznek az eseményen. Az OVF és a FETIVIZIG meghívására pedig több mint ötven ukrán vízügyi szakember is betársul a takarító akcióba.

Az ártéri erdőtakarítással párhuzamosan jelenleg is zajlik az a kutatómunka, amelynek során a szakemberek a Tisza teljes hosszában – a forrástól a torkolatig – feltérképezik az aktuális hulladékhelyzetet, megvizsgálják, hogy pontosan mennyi műanyag halmozódott fel a különböző szakaszokon az elmúlt évtizedekben. A PET Kupa legtapasztaltabb petkalózai, a zászlóvivők a magyarországi szakaszokon – a tavaszi lombfakadás előtt, – előre tervezett menetrend szerint járják be a folyószakaszokat és egy ingyenes okostelefonos alkalmazás segítségével rögzítik a gócpontokat. A programhoz önkéntesek is csatlakozhatnak különböző szakaszokon. A program célja a teljes folyóra kiterjedő hulladék-térkép létrehozása, amelynek segítségével hatékonyabbá tehetőek a jövőbeli folyótisztítási akciók.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Magyar hősökről készült különleges fotósorozat

Magyar fotográfusokkal együttműködve különleges mobilfotó-sorozattal mutatja be az éjszaka hétköznapi hőseinek életét a Huawei. A Huawei P60 Pro okostelefonnal készített képek exkluzív betekintést adnak három olyan hivatás – kutató-mentők, tűzoltók, polgárőrök – képviselőinek életébe,...

Saját streaming szolgáltatást indít a Real Madrid

A Real Madrid lett a legújabb futballklub, amely saját streaming szolgáltatást indít. A klub RM Play nevű platformja több mint 700 órányi tartalmat tartalmaz majd, és elérhető lesz mobiltelefonon, táblagépeken és okostévéeszközökön, köztük Apple...

Rajtol a sztárvetélkedő az RTL+-on

Az előző évad sikerét követően, június 9-től, újabb sztárok vetélkednek Sebestyén Balázs nappalijában, kizárólag az RTL+ előfizetői kínálatában. A Gyertek át! - A Sztárvetélkedő hetedik évada sem fogja nélkülözni a pikáns humort, a szókimondó sztárvetélkedőben...

Így lehet kiberbiztos a nyaralás

Felmérések szerint a Földön élő minden emberre legalább 3 hamis személyazonosság jut a kiberbűnözői piacon, mégis mintha továbbra is félvállról vennénk a fenyegetést a hétköznapokban, különösen a lazább nyári időszakban. Hamarosan elözönlik az üzenőfalakat...

Rocklegendák érkeznek Budapestre

Először érkezik Magyarországba Hollywood Vampires és egy felejthetetlen koncerttel szeretnék meglepni a rockzene rajongóit. A legendás banda tagjai között található Johnny Depp, Alice Cooper, Joe Perry (Aerosmith) és Tommy Henriksen.A Hollywood Vampires nem csupán...

Ezek a filmek vonzották a nézőket

Izgalmas és eseménydús hónapokat tudhat maga mögött a Warner Bros. Discovery (WBD). Az Egyesült Államokban nagyszabású kampány keretében bevezették a MAX-ot, a WBD továbbfejlesztett streaming platformját, globálisan megünnepelték a Warner Bros. 100 éves évfordulóját,...

Nyerő lehet az ingatlanbefektetés

A múlt héten bejelentett szigorítások alaposan átrajzolhatják a megtakarítások piacát a pénzügyi szakemberek várakozásai alapján. A kormányzati szándék egyértelműen az állampapírok piacának erősítése, de emellett az ingatlanbefektetések szerepe is tovább erősödhet a Duna House...

A mélypont után ismét nőtt a hazai vállalkozások száma

Ismét emelkedésnek indult a vállalkozások száma Magyarországon, idén megfordult a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) eltörlése nyomán kialakulni látszó tavalyi negatív trend. A legnagyobb arányú emelkedés az építőiparban, a szállítási ágazatban és a szolgáltató...

Újabb segítség a vállalkozásoknak

Az elmúlt 3 év gazdasági eseményei nem kímélték a vállalkozói szektort. A kereskedelem és az ipar különösen nehéz helyzetben van, ami számos boltbezárást és az ipari termelés volumenének csökkenését eredményezte. Ez a kihívásokkal teli...

Olvasásra buzdít a Libri

A történetek, amiket olvasunk, beépülnek a mindennapjainkba, a személyiségünkbe, és stresszcsökkentő hatással bírnak. Magyarország piacvezető könyvkereskedőjeként a Libri legújabb, június 5-én indult, bármikor elkezdhető olvasásnépszerűsítő programjában is az olvasás pozitív élettani hatásaira helyezi hangsúlyt....
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Vidus Gabriella vezeti a TOP50 médiás rangsort

Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója végzett idén a Marketing&Media magazin legbefolyásosabb hazai médiásokat bemutató TOP50-es rangsora élén, ezzel már hetedszer szerezte meg az első pozíciót. A második Vaszily Miklós, a TV2 Csoport igazgatósági...

Magyar hősökről készült különleges fotósorozat

Magyar fotográfusokkal együttműködve különleges mobilfotó-sorozattal mutatja be az éjszaka hétköznapi hőseinek életét a Huawei. A Huawei P60 Pro okostelefonnal készített képek exkluzív betekintést adnak három olyan hivatás – kutató-mentők, tűzoltók, polgárőrök – képviselőinek életébe,...

Saját streaming szolgáltatást indít a Real Madrid

A Real Madrid lett a legújabb futballklub, amely saját streaming szolgáltatást indít. A klub RM Play nevű platformja több mint 700 órányi tartalmat tartalmaz majd, és elérhető lesz mobiltelefonon, táblagépeken és okostévéeszközökön, köztük Apple...

Rajtol a sztárvetélkedő az RTL+-on

Az előző évad sikerét követően, június 9-től, újabb sztárok vetélkednek Sebestyén Balázs nappalijában, kizárólag az RTL+ előfizetői kínálatában. A Gyertek át! - A Sztárvetélkedő hetedik évada sem fogja nélkülözni a pikáns humort, a szókimondó sztárvetélkedőben...

Így lehet kiberbiztos a nyaralás

Felmérések szerint a Földön élő minden emberre legalább 3 hamis személyazonosság jut a kiberbűnözői piacon, mégis mintha továbbra is félvállról vennénk a fenyegetést a hétköznapokban, különösen a lazább nyári időszakban. Hamarosan elözönlik az üzenőfalakat...

Podcast

Ha eszközként kezeljük, máshogy állunk hozzá

Talán túl sok sci-fi-t néztünk gyerekkorunkban és azért viszonyulunk fenntartásokkal a mesterséges intelligenciához, aminek ma már a számítógépes játékok világától elkezdve az orvosi diagnosztikáig szinte mindenhol hasznát veszik. De tény, hogy kikerülhetetlen, így kérdés,...

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Don't Miss

A bankszektor is kizöldülhet

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel...

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Országos mentőakcióban a Spar

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez.Sok családban még...

Fenntartható ötleteket díjaztak

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók...

Évente 19 ezer tonna bútort égetünk el

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....