Idén is lesz Kőfeszt a Káli-medencében

Idén is megrendezik a Kőfesztet a Káli-medencében augusztus elején. Az ötnapos fesztiválon fellép mások mellett Pál István Szalonna és Demjén Ferenc.

A programsorozat a Káli-medence tíz településén - Kővágóörsön, Kékkúton, Balatonhenyén, Köveskálon, Mindszentkállán, Szentbékkállán, Pálkövén, Salföldön, Ábrahámhegyen és Monoszlón - várja az érdeklődőket augusztus 3. és 7. között – írja a szervezők közlése alapján az MTI.

A fesztiválon koncertet ad Ferenczi György és a Pesti Rackák, a gyergyószentmiklósi 4S Street zenekar, az Anima Sound System, a Misztrál együttes és Heinczinger Mika is. A Liszt Ferenc Kamarazenekar a komolyzene kedvelőit várja a kékkúti templomkertben Handel, Vivaldi, Haydn, Mozart, Boccherini, Toselli és Weiner műveiből összeállított estjére.

A fesztivál ad otthont a Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozójának, amelyen mások mellett a Fonó Zenekar, az Üsztürü, a Naszály, a Fokos Zenekar, Tankó Eszter, a felvidéki Korpás Éva és zenekara muzsikál majd.

Kiállításokkal is várják a közönséget: Vollein Ferenc festményeiből, valamint Kulcsár István és Steindl Gabriella fotóiból is nyílik tárlat.

A legkisebbeknek mesemondással, kézműveskedéssel, dúdoló programokkal és lovagoltatással készülnek a szervezők, de lesznek nomád harci bemutatók, cirkuszi és vándorjátékok, valamint geotúra is várja a résztvevőket.