- Hirdetés -

Idén nagyon beindulhatnak a lakásfelújítások

|

- Hirdetés -

A januárban elindult Otthonfelújítási Program nagy robbanást hozhat Magyarországon az ingatlan-modernizáció terén. A már most látható erős keresletre és a várható igényekre reagálva a CIB Bank a mai naptól kamatkedvezménnyel kínálja szabad felhasználású jelzáloghitelét azoknak az ügyfeleknek, akik lakásfelújítást terveznek. A hitelhez egyszeri, díjmentes előtörlesztési lehetőség is társul 3 millió forintig, így, ha az igénylő ügyfelek később jogosultak lesznek az állam által nyújtott vissza nem térítendő Otthonfelújítási Támogatásra, a támogatásként kapott összeget akár díjmentesen előtörleszthetik a kölcsönbe.

Óriási érdeklődés övezi a január óta elérhető Otthonfelújítási Támogatást, amelynek lényege, hogy a legalább egy gyermeket nevelő családok otthonuk felújítási költségeinek maximum a felét átvállalja az állam legfeljebb 3 millió forintig. A támogatásnál az anyagköltség és a munkadíj fele vehető figyelembe, a költségeket pedig számlával kell igazolni. A jövő év végéig tartó program szinte minden felújítási célt támogat, így többek között például az energetikai korszerűsítést, a festést, a burkolást, a nyílászárók cseréjét vagy a konyha felújítását is.

Jelzáloghitel kamatkedvezménnyel

A vonatkozó kormányrendelet lehetőséget biztosít arra, hogy a vissza nem térítendő támogatás mellé a bankok kamattámogatott felújítási hitelt is kínáljanak: ennek összege legfeljebb hatmillió forint lehet, tíz éves futamidővel és maximum három százalékos ügyleti kamattal.

A CIB Bank úgy döntött, hogy a széles körű ügyféligények gyors kiszolgálása érdekében a meglévő 5 és 10 éves kamatperiódusú szabad felhasználású jelzáloghitelét kínálja kamatkedvezménnyel a lakásfelújítást tervező ügyfeleinek. A mai naptól elérhető konstrukció a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott kamattámogatás mellett igényelhető otthonfelújítási hitelnél ugyan magasabb kamattal rendelkezik, azonban nagyobb rugalmasságot ad azzal, hogy az ügyfeleknek az igénylése esetén nincs arra vonatkozó kötöttsége, hogy a felújítási munkálatok egy éven belül történjenek meg, azok befejezése később is lehet. Amennyiben az ügyfél igénybe kívánja venni az Otthonfelújítási Támogatást, természetesen figyelembe kell venni az igénylési határidőt itt is. A bank által újonnan bevezetett kamatkedvezmény vállalkozói szerződés mellett költségvetési terv benyújtásával is igényelhető. Ezen kívül számos más előnye is van a konstrukciónak:

Akár 10 millió forintig igényelhető.

Akár 20 éves futamidőre is felvehető, mellyel a havi fizetendő törlesztőrészlet csökkenthető (a teljes visszafizetendő összeg a futamidő növelésével emelkedik).

Egyszeri díjmentes előtörlesztést lehet igénybe venni 3 millió forintig. (Akár a támogatás betörlesztésére, de a betörlesztés nem kötelező a kölcsönbe.)

Szélesebb ügyfélkör által elérhető: nem szükséges megfelelni a vonatkozó kormányrendeletben előírt feltételeknek, tehát az is igényelheti, aki a támogatásra nem jogosult.

A rugalmasságot fokozza, hogy a CIB Bank konstrukciójánál az igénylés online is elindítható és kevesebb adminisztrációt igényel az állami kamattámogatású konstrukcióhoz képest, a kamata pedig csak kis mértékben haladja meg a támogatott hitelét.

„Az Otthonfelújítási Program iránt már most jelentős érdeklődést tapasztalunk, biztosak vagyunk benne, hogy a program rendkívül népszerű lesz. Megvizsgáltuk az otthonfelújítási kölcsön bevezethetőségének lehetőségét, és a felmerült ügyféligényeket, információkat. Ezek alapján azt a döntést hoztuk, hogy annak érdekében, hogy ügyfeleink számára minél gyorsabban és minél kevesebb kötöttséggel járó megoldást tudjunk nyújtani, a kamattámogatott otthonfelújítási kölcsön helyett meglévő szabad felhasználású ingatlanfedezetes hitelünkhöz vezetünk be – felújítási munkálatokra történő igénylés esetén – kamatkedvezményt. Várakozásaink szerint az Otthonfelújítási Program népszerűségének köszönhetően idén jelentős mértékben növekedhet a felújítási kedv Magyarországon” – nyilatkozta Kói Tibor, a CIB Bank jelzáloghitelért felelős termékfejlesztési menedzsere.

Hogyan igényelhető az Otthonfelújítási Támogatás?

Az Otthonfelújítási Támogatás iránti kérelmet a Kincstárhoz kell benyújtani, az alábbiak szerint:

– online ügyfélkapus bejelentkezéssel a „tulajdon” / „ingatlan” menüpont alatt a „Kérelem gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatására” elektronikus nyomtatvány kitöltésével és a szükséges dokumentumok becsatolásával;

– postai úton a kitöltött kérelem-nyomtatvánnyal és a szükséges dokumentumokkal (Magyar Államkincstár, 1938 Budapest);

– vagy személyesen bármely kormányablaknál a kitöltött kérelem-nyomtatvánnyal és a szükséges dokumentumokkal.

Összege a felújítási költségek fele, de legfeljebb 3 millió forint lehet. Fontos feltétel, hogy a háztartásban legalább egy gyermek legyen, és az igénylők legalább egy éve rendelkezzenek lakóhellyel a felújítással érintett ingatlanban. A támogatás a felújítási munkálatok befejezését és az utolsó számla teljesítését követő 60 napon belül igényelhető. Az igénylőknek legalább egy év folyamatos tb-jogviszonyt kell igazolniuk, miközben a köztartozás-mentesség is feltétel. A 2022. december 31-ig igényelhető támogatást minden család egyszer veheti igénybe.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Téli varázsvilággal csábít a Westend

Az ajándékvásárlás mellett egy igazi téli kikapcsolódásért is érdemes elmenni a Westendbe. A Tetőkertben kialakított Winter Wonderland különleges elhelyezkedéséből adódó hangulatával és színes programjaival egészen az év végéig várja az érdeklődőket. Állandó elemként lesz...

Kiderült, mennyit költünk diétás termékekre

Nemrég elkészült hazánk első átfogó kutatása arról, hogy az étkezésekkel összefüggő érzékenységek milyen mértékben és módon érintik a lakosságot. A Szafi – online, névtelen - kérdőívét több mint tízezren töltötték ki. A felmérésből kiderült, hogy...

A technológiai modernizáció elengedhetetlen

Magyarország jövőbeni sikerei nagyon nagy mértékben a digitális gazdaság pályára állításán, a modernizáció felgyorsításán múlnak – hangsúlyozta Vinnai Balázs. Az IVSZ - Szövetség a digitális gazdaságért elnöke beszélt arról is, hogyan hatott a cégek...

Több globális támadás várható jövőre

2023-ban a hacktivizmus, a deepfake-ek, a vállalati együttműködési eszközök elleni támadások, az új szabályozási rendelkezések és az informatikai rendszerek egyszerűsítése vezeti majd a szervezetek biztonsággal kapcsolatos feladatainak listáját – derül ki a Check Point...

Borús jövőre számítanak a magyarok

Az üzleti bizalmi index az októberi nagy zuhanás után novemberben némileg tovább csökkent. A fogyasztói hangulat viszont kissé javult, bár így is borúlátóbb maradt szeptemberi, rettenetes pesszimizmusánál. A GKI Gazdaságkutató által – az EU...

A HR-ben is jönnek a robotok

Az elmúlt időszak – főként a koronavírus-járvány hatásai miatt – évekkel gyorsította fel a digitalizációt. A HR terület is érintett, ahol a digitális asszisztensek, az automatizált erőforrás-kezelő programok, az algoritmuson alapuló projektmenedzsment eszközök használata...

Díjazták az etikus vállalatokat

Idén 23. éve osztották ki az üzleti élet egyik legrangosabb elismerését az arra érdemes vállalatoknak. Minden év novemberében újabb 10 vállalat veheti át az Üzleti Etikai Díjat.Az idei díjazottakkal együtt már 130 élő, működő...

Nagyon sok e-autót ad el a Toyota

A Toyota európai eladásainak már most több, mint 70 százalékát teszik ki a részben vagy teljesen elektromos autók, míg a vállalat prémium márkája, a Lexus 99 százalékban értékesít elektrifikált modelleket a kontinensen. A két...

Vadkeleti állapotok a service design piacon

A piacon jelenleg vadkeleti állapotok uralkodnak és „mindent is” megpróbálnak a szolgáltatócégek a Service Design címkével ellátni a kutatástól kezdve, a product design, ux-en át egészen a vállalati folyamatfejlesztésekig – mutatott rá Klenovszki János,...

Új kategóriák a Marketing Diamond Awards-on

Idén ismét meghirdeti a Marketing Diamond Awards versenyt a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ), amelyre ezúttal már tizennégy - köztük két vadonatúj - kategóriában várják a pályázatokat. Az érdeklődők január 09-ig adhatják le anyagaikat a...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

nyereményjáték tévé sör

Katar felkavarta a nézettségi erőviszonyokat

A katari labdarúgó-világbajnokságnak köszönhetően nagyot ugrott az M4 Sport nézettsége, de főműsoridőben még így sem tudtak a TV2 elé kerülni. Az RTL szempontjából ez egy pocsék hét volt. Ahogy az várható volt, a labdarúgó-világbajnokság megbolygatta...

Téli varázsvilággal csábít a Westend

Az ajándékvásárlás mellett egy igazi téli kikapcsolódásért is érdemes elmenni a Westendbe. A Tetőkertben kialakított Winter Wonderland különleges elhelyezkedéséből adódó hangulatával és színes programjaival egészen az év végéig várja az érdeklődőket. Állandó elemként lesz...

Kiderült, mennyit költünk diétás termékekre

Nemrég elkészült hazánk első átfogó kutatása arról, hogy az étkezésekkel összefüggő érzékenységek milyen mértékben és módon érintik a lakosságot. A Szafi – online, névtelen - kérdőívét több mint tízezren töltötték ki. A felmérésből kiderült, hogy...

A technológiai modernizáció elengedhetetlen

Magyarország jövőbeni sikerei nagyon nagy mértékben a digitális gazdaság pályára állításán, a modernizáció felgyorsításán múlnak – hangsúlyozta Vinnai Balázs. Az IVSZ - Szövetség a digitális gazdaságért elnöke beszélt arról is, hogyan hatott a cégek...

Több globális támadás várható jövőre

2023-ban a hacktivizmus, a deepfake-ek, a vállalati együttműködési eszközök elleni támadások, az új szabályozási rendelkezések és az informatikai rendszerek egyszerűsítése vezeti majd a szervezetek biztonsággal kapcsolatos feladatainak listáját – derül ki a Check Point...
- Hirdetés -

Don't Miss

A technológiai modernizáció elengedhetetlen

Magyarország jövőbeni sikerei nagyon nagy mértékben a digitális gazdaság pályára állításán, a modernizáció felgyorsításán múlnak – hangsúlyozta Vinnai Balázs. Az IVSZ - Szövetség a digitális gazdaságért elnöke beszélt arról is, hogyan hatott a cégek...

Előre aláírtam volna

Nem csak az újságnak kell felkészülnie mindenre, a Telex üzleti modelljét is a gazdasági helyzethez kell alakítani – mondta el Dull Szabolcs. A lap főszerkesztője beszélt arról is, hogy milyen kihívásokat tartogatott a szerkesztőség...

Visszük tovább, amit eddig építettünk

Minden idők legsikeresebb évét tudhatja maga mögött a Szallas Group, de 2022 valószínűleg mégsem emiatt lesz a legemlékezetesebb a cég számára, hanem a tulajdonosváltás miatt. Szigetvári József, a vállalat vezérigazgatója beszélt arról, hogy mit...

Van tér a fejlődésre – interjú Bíró Pállal

Részben a vezetői kultúra miatt is nagyon kishitűek a hazai cégek, nem mernek exportálni, és ezen a helyzeten a szemléletmód átalakítása segíthetne sokat – állítja Bíró Pál, aki első lett idén a legmeghatározóbb hazai...

A célunk ezzel egy talent lista létrehozása

Sok a munka és a nehézség, amíg az ember eljut a marketing-döntéshozói szintig, ezért szerettünk volna egy olyan platformot életre hívni, amely kimondottan a márkamenedzsereket, a trade marketing menedzsereket ismeri el – nyilatkozta Vaszary...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Nagyon sok e-autót ad el a Toyota

A Toyota európai eladásainak már most több, mint 70 százalékát teszik ki a részben vagy teljesen elektromos autók, míg a vállalat prémium márkája, a Lexus 99 százalékban értékesít elektrifikált modelleket a kontinensen. A két...

Ezért veszünk e-autót

Nem a környezettudatosság, hanem az állami támogatások ösztönzik leginkább a villanyautózást – derült ki az Allianz Hungária elektromosautó-vásárlási szokásokkal kapcsolatos online, nem reprezentatív kutatásából. Átlagosan csupán 27 százalékunk tájékozódik alaposan az e-autókról a vásárlást...

A biogazdálkodást támogatja a dm

A dm vásárlói már megszokhatták, hogy a Black Friday napon árzuhanás helyett a jótékonyságra hívja fel a figyelmet a drogéria. Nem lesz ez másként idén sem, újra átszínezik ezt a napot, és a november...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....