- Hirdetés -

Idén sem kapkodnak majd a tabletek után

|

- Hirdetés -

Tavaly 6,6 százalékkal csökkent a táblagépek világpiaci forgalma és az idén is csökkenésre lehet számítani a Trendforce piackutató vállalat elemzése szerint. A cég adatai szerint tavaly 157,4 millió táblagépet értékesítettek globálisan, idén pedig 147,8 millió, a tavalyinál hat százalékkal kevesebb táblagép eladására lehet számítani.

 

A táblagép piacot 27,0 százalékos részesedéssel az Apple vezette tavaly, bár eladásai 14,7 százalékkal, jóval a piaci átlag felett csökkentek. A 45,55 milliós eladási szám azonban még így is meghaladta az elemzői várakozásokat. Az idén az Apple 39,3 millió táblagépet értékesít, piaci részesedése pedig 26,6 százalékra csökken a Trendforce prognózisa szerint – írja az MTI.

 

Az eladási ranglista második helyén – nagy lemaradással az Apple mögött – 17,2 százalékos piaci részesedéssel a Samsung áll. A dél-koreai cég 27,0 millió táblagépet adott el, 19,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A Samsung az idén 24,8 millió táblagépet értékesít a Trendforce várakozása alapján, piaci részesedése 16,8 százalékra csökken.

 

A tavalyi év nagy nyertese a Lenovo, a Huawei, a Microsoft és az Asus márkákat is megelőzve a harmadik helyre előre rukkoló Amazon volt. A cég eladásait közel megduplázva 11,0 millió táblagép értékesítésével 7,0 százalékos piaci részesedésre tett szert. Az Amazon eladásai azonban a Trendforce szerint már közel tetőztek, így az idén 11,5 millió táblagépet fog tudni eladni, ami 7,8 százalékos piaci részesedéshez és a harmadik helyezés megőrzéséhez lesz elegendő.

 

A rangsorban a negyedik helyen a Lenovo állt tavaly 10,9 milliós értékesítéssel és 6,9 százalékos piaci részesedéssel. Az ötödik helyezett Huawei 9,8 millió táblagépet adott el, ezzel 6,2 százalékos részesedést szerzett. A Microsoft 3,9 milliós értékesítése 2,5 százalékos részesedéshez és a hatodik helyezéshez volt elegendő. Az Asus 3,4 millió táblagépet értékesített és 2,2 százalékos részesedést szerzett tavaly.

 

Az idén az Amazon mellett csak a Huawei fogja tudni növelni táblagép eladásait a Trendforce prognózisa szerint. A kínai cég 10,6 milliós értékesítéssel 7,2 százalékra növeli piaci részesedését és ezzel a Lenovo-val helyet cserélve az ötödik helyről a negyedikre lép majd előre.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új terméket dob piacra a XIXO

A XIXO márka 2013-as alapítása óta büszke arra, hogy a folyamatosan változó és újdonságra szomjazó fogyasztóit különleges ízekkel és izgalmas termékekkel varázsolja el. Épp ezért nem meglepő, hogy a brand, a legtöbb italgyártóval ellentétben,...

A gazdaság erősödésével számolnak a cégvezetők

Világszerte a vezetők 77 százaléka szerint erősödni fog a globális gazdaság az előttünk álló évben, csupán 15 százalékuk számít visszaesésre. Erős összefüggés látható az ügyfélbizalom és a vezérigazgatói optimizmus, valamint a között, hogy történt-e...

Cápákkal fejlődhet tovább a digitális diákszövetkezet

A Quantum, Magyarország első digitális diákszövetkezete formálhatja át a fiatalok foglalkoztatásának jövőjét. A Start it @K&H inkubátorprogramban fejlődő és a Cápák között befektetőinek támogatását elnyerő csapat a pandémia idején alakult, de máris milliárdos forgalom...

A Toyota lett Európa második legnépszerűbb személyautó márkája

A Toyota Motor Europe európai Toyota és Lexus járműeladásai 1.076.300 darabot tettek ki 2021-ben, ami 8%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, tükrözve a környezetbarát márkák iránti erős ügyfélkeresletet. Ezzel a Toyota...

Kriptovalutázó startupokat támadnak a hekkerek

Kis és közepes méretű vállalkozások elleni támadássorozatra bukkantak a Kaspersky szakértői. A fejlett állandó fenyegetésekkel támadó BlueNoroff hekkercsoport támadásai következtében az áldozatok komoly kriptovaluta-veszteségeket szenvednek el világszerte. A SnatchCrypto nevű kampány célpontjai olyan vállalatok,...

Karitatív kampánnyal segített az OMV

A karácsonyi szezonban tartott karitatív kampány eredményeképpen összesen több mint 5 millió forintot utal át az OMV a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számára. A segélyszervezet a pénzt egy új mentőautó megvásárlásához használja fel. Ezzel az...

Új hírcsatornák a DirectNow kínálatában

Két új hírcsatornával bővültek a Direct Now alkalmazásban elérhető tartalmak, ezzel most már 96-ra emelkedett azon csatornák száma, melyek mobiltelefonon, tableten, laptopon vagy okostévén hozzáférhetőek a Direct One előfizetői számára. A Direct Now alkalmazás a...

Konferenciaszervezés: melyik részét érdemes profikra bízni? (x)

Egy konferencia sikerén számtalan dolog múlhat: erősítheti vagy akár gyengítheti is a cég hírnevét, bevételeit, megbízhatóságát. A siker azonban több lábon áll, melynek nagy része a szervezésben teljesedik ki. Fontos a helyszín, az előadók,...

Közös beszerzési stratégiát javasol a GVH

Lezárta a hazai médiaszolgáltatás és műsorterjesztés piacán végzett ágazati vizsgálatát a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A szervezet elemzése szerint az árak és a szolgáltatás minősége határozza meg leginkább a fogyasztói döntéseket, a kisebb szolgáltatóknak pedig...

Online nézhetjük a nemzetközi táncfesztivált

Online rendezik meg a SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztivált: az Orkesztika Alapítvány a fesztivál produkcióit YouTube-csatornáján közvetíti január 19. és 22. között esténként 7 órától.A SzólóDuó Fesztivál célja, hogy a szárnyaikat bontogató és a tapasztalt alkotók,...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Tovább növekedne a ŠKODA 2022-ben

A Covid-19-járvány és a félvezetőhiány ellenére is összesen 878 200 járművét szállította ki 2021 folyamán világszerte a ŠKODA AUTO. Közel 45 ezer darabos kiszállítási volumenével sikeresen mutatkozott be a piacon a tisztán elektromos ENYAQ...

Új terméket dob piacra a XIXO

A XIXO márka 2013-as alapítása óta büszke arra, hogy a folyamatosan változó és újdonságra szomjazó fogyasztóit különleges ízekkel és izgalmas termékekkel varázsolja el. Épp ezért nem meglepő, hogy a brand, a legtöbb italgyártóval ellentétben,...

A gazdaság erősödésével számolnak a cégvezetők

Világszerte a vezetők 77 százaléka szerint erősödni fog a globális gazdaság az előttünk álló évben, csupán 15 százalékuk számít visszaesésre. Erős összefüggés látható az ügyfélbizalom és a vezérigazgatói optimizmus, valamint a között, hogy történt-e...

Cápákkal fejlődhet tovább a digitális diákszövetkezet

A Quantum, Magyarország első digitális diákszövetkezete formálhatja át a fiatalok foglalkoztatásának jövőjét. A Start it @K&H inkubátorprogramban fejlődő és a Cápák között befektetőinek támogatását elnyerő csapat a pandémia idején alakult, de máris milliárdos forgalom...

A Toyota lett Európa második legnépszerűbb személyautó márkája

A Toyota Motor Europe európai Toyota és Lexus járműeladásai 1.076.300 darabot tettek ki 2021-ben, ami 8%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, tükrözve a környezetbarát márkák iránti erős ügyfélkeresletet. Ezzel a Toyota...
- Hirdetés -

CMO

Fontos, hogy megmutassuk a pezsgő másik oldalát

Csomay András, marketing vezető, Törley Pezsgőpincészet   - Milyen évet zártok idén? - Ha ezt az évet jól le tudjuk hozni járványügyi szempontból, akkor nálunk a Törley Pezsgőpincészetben reményeink szerint vissza tudunk állni a COVID előtti időszakra....

A hitelesség egyre fontosabb

Sándor Gabriella, Libri-Bookline, marketing és kommunikációs igazgató fotó: Egyed Péter - A karácsony kiemelt időszaknak számít a könyvpiacon, az éves marketingbüdzsé mekkora részét költik el ilyenkor? - Az év utolsó három hónapja kereskedelmi és kommunikációs szempontból valóban...

Eljött a bátrak ideje

  Gál Judit, Danubius Hotels, marketing és kommunikációs igazgató   - Milyen év végére számítasz? Picit jobb lesz, mint a tavalyi hasonló időszak? - Össze sem hasonlíthatóak. A tavaly november olyan komoly szigorítást hozott, hogy fél évig...

A jövő év második felében lehet intenzívebb felfutás

Mocsai Zoltán, P Automobil Import Kft., marketing vezető - Mit tippelsz, milyen év lesz 2021 az autópiacon? Tavaly 128 000 új személyautót helyeztek forgalomba, idén kevesebb lesz? - Egy alapvetően felemás év az idei. Az év...

A vásárlási szokások örökre megváltoztak

Kanyó Roland, dm Kft., marketing és PR menedzser 133 milliárd forintos bevétellel zártátok az elmúlt üzleti évet, majdnem 10 százalékos plusszal. Gondolom ez a körülmények figyelembe vételével, elég jó eredménynek számít? Természetesen elégedettek vagyunk az elért...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Zöld vállalást tett a Toyota és a Lexus

2035-re karbonsemleges lesz Európában a Toyota és a Lexus.A Toyota készen áll arra, hogy 2035-re nullára csökkentse az újonnan értékesített Toyota és Lexus járművek széndioxid-kibocsátását Nyugat-Európában, amelynek fontos lépcsőfoka lesz a legalább 50 százalékos,...

Zöld együttműködésben a TotalEnergies

A TotalEnergies és a Daimler Truck AG megállapodást írt alá az Európai Unió közúti árufuvarozásának szén-dioxid mentesítésére irányuló kötelezettségvállalásukról. A partnerek együttműködnek a hidrogénnel üzemeltetett nehéz tehergépjárművek ökoszisztémáinak fejlesztésében, egyrészt azzal a szándékkal, hogy...

Új technológiák pörgethetik fel a klímavédelmet

Hogyan segítheti a mesterséges intelligencia, az esővízgyűjtés és a közlekedési rendszerek gyökeres átalakítása a károsanyag-kibocsátás csökkentését – a többi között ez is kiderül a világ legfenntarthatóbb vállalatának választott Schneider Electric és a CNBC Catalyst...

DATA