- Hirdetés -

Így állunk a „zöld” termékekkel

|

- Hirdetés -

A magyarok 42 százaléka saját elmondása szerint hajlandó többet fizetni a környezettudatos (öko, zöld) termékekért – nagy részük akár 10-30 százalékkal többet is, mint egy hagyományos termékért. Bár a rendszeresen zöld árucikkeket, szolgáltatásokat vásárlók aránya még viszonylag alacsony a lakosság körében, a 30-39 éves korosztály élére állt az öko-tudatosak táborának . derül ki az NRC országosan reprezentatív felméréséből, melyet a GreenGo elektromosautó-megosztó szolgáltatás megbízásából készített.

Egyre kevésbé számít luxusnak, ha környezetbarát terméket vásárolunk, vagy a környezetet kevésbé terhelő szolgáltatást veszünk igénybe. A környezetbarát termékek és szolgáltatások piaca évről évre bővül, amire a magyar fogyasztói szokások is reagálnak. Az NRC országos reprezentatív felmérése azt mutatja, hogy a 18-59 éves lakosság közel fele, 45%-a legalább egyszer vásárolt valamilyen környezettudatos terméket vagy szolgáltatást az elmúlt egy évben, több mint harmaduk pedig (38%) több alkalommal is.

A magyarok 42 százaléka saját elmondása szerint hajlandó többet fizetni a környezettudatos (öko, zöld) termékekért – nagy részük akár 10-30 százalékkal többet is, mint egy hagyományos termékért.

A zöld felfogás irányában folyamatosan elkötelezett réteg azonban még mindig szűk: a 18-59 éves korosztály mindössze 8%-a választja rendszeresen az öko árucikkeket és szolgáltatásokat a kevésbé környezetbarát megoldások helyett.

A GreenGo mint az egyetlen, kizárólag elektromos autókkal működő, környezetbarát fővárosi autómegosztó szolgáltatás arra is kíváncsi volt, hogy mely csoportok adják a leginkább „zöld” vásárlókat Magyarországon. Érdekes adat, hogy a rendszeresen környezettudatosan beszerzők táborának több mint harmadát a 30-39 éves korosztály teszi ki, közel azonos arányban nők és férfiak. Ebben a csoportban az 50-59 évesek a második legnépesebb korosztály (minden negyedik tagjuk ebbe a korosztályba tartozik), utánuk pedig a 18-29 évesek (minden ötödik). A csoport több mint kétharmada városban lakik, közel negyedük Budapesten, illetve több mint felük gyermek nélküli háztartásban él.

„A kutatás alátámasztotta azt az elképzelésünket, hogy ugyan Magyarországon a gondolkodásban már megvannak az alapjai a környezettudatos vásárlásnak, a magyar vásárló továbbra is érzékeny az árra. Ezért pont a tudatosabb vásárlást nem jó, ha a szolgáltató magasabb árral „bünteti” – emelte ki Michaletzky Bálint, a GreenGo ügyvezetője. – Ahogy a kínálat a mi szolgáltatási szegmensünkben is bővül, a GreenGo egyre fontosabb versenyelőnyévé válik, hogy közel azonos, vagy esetenként kedvezőbb árak mellett is garantáltan a városi környezetet kevésbé terhelő elektromos autókkal szolgáljuk ki az erre egyre fogékonyabb fővárosi utazóközönséget.

A zöld termékek vagy szolgáltatások kipróbálásában a fő motiváció nem meglepő módon a szűkebb környezetünk: a család, barátok visszajelzései alapján választunk a legbátrabban környezettudatos terméket vagy szolgáltatást (41%), de nagy hatással vannak ránk a témában készült filmek, dokumentumfilmek is (38%). Főleg a budapestiek vallják (a fővárosiak 28%-a), hogy az öko-életmódban nem csak a hagyományos médiahírek, hanem a közösségi médiában megjelenő információk, véleményvezérek is hatnak rájuk.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Érdekes jogi kérdéseket vet fel a metaverzum

1996. júniusában, a Szomszédok című legendás sorozat 239. részében Vágási Feri elhatározta, hogy "beszáll az internetbe". Szavait manapság mémek ezrei örökítik meg. Ám ha a szavak mögé pillantunk, e szállóige rámutat a technológiai fejlődés...

Tovább drágultak a lakások

Az év első három hónapjában tovább emelkedtek a lakásárak, azonban az előzetes adatok alapján a hazai ingatlanpiaci forgalom már nem bővült tovább. Uniós összehasonlításban Magyarország 2015. évi bázishoz viszonyított összevont lakáspiaci árindexe továbbra is...

Több mint félmilliárd forint jogdíjat kapnak a színészek

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) 543 millió forint jogdíjat fizet ki több mint 11 ezer – 95 százalékban magyar – előadóművésznek műsoraik televíziós ismétlése után. Az eredetileg szeptember végére tervezett jogdíjfelosztást az EJI...

Korábban indult a tanszervásárlási láz

Míg a korábbi években inkább augusztusban és szeptember elején emelkedtek ki számottevően az iskolaszerek-eladások az eMAG-nál, idén júliusban is volt egy csúcs. A klasszikus tanszerek mellett júniusban a tabletek, júliusban a laptopok eladása is...

LEGO-val erősít az Euronics

Hosszú távú együttműködést kötött az Euronics Műszaki Áruházlánc és a LEGO Csoport. A partnerség értelmében a kreatív, gondolkodásra késztető LEGO játékkészletek válogatott kínálata már megvásárolható az Euronics üzleteiben.Bár a LEGO játékok eddig is széles...

Nem védjük eléggé a gyerekeket az online térben

Sokkal kevésbé képesek felismerni a gyerekek a számukra ártalmas tartalmakat az interneten, mint azt saját bevallásuk szerint állítják ­– állapítja meg egy friss felmérés. Mindeközben a szülők sem feltétlen tudják, hogyan álljanak hozzá gyermekük...

Élőben követhetjük Kimi Raikkönen visszatérését

Az ARENA4 és az ARENA4+ nézői élőben láthatják Magyarországon Kimi Raikkönen visszatérését. A Formula-1-es világbajnok vasárnap este futja élete első NASCAR Cup Series versenyét a Watkins Glen International szupergyors pályáján. Raikkönen tavaly jelentette be...

Ábel Anita lesz a TV2 új napi sorozatának egyik főszereplője

Hazatalálsz címmel készül a TV2 új napi szériája, a Blikk információi szerint a produkcióban tér vissza a sorozatok világába a Szomszédokban ismertté vált Ábel Anita. Az új produkció egy horvát licencen alapuló, történetalapú, helyzetkomikumokra...

Összeállt a Warner Bros. Discovery régiós menedzsmentje

Bemutatták a Warner Bros. Discovery régiós vezetői csapatát, valamint az Európát, Közel-Keletet és Afrikát magában foglaló térség (EMEA) fizetős TV hálózatait és kreatív ügynökségét. Jamie Cooke – akit júniusban neveztek ki a Warner Bros. Discovery...

A streaming megelőzte a kábeltévét

Idén júliusban első alkalommal fordult elő, hogy az Egyesült Államokban a tévézésre szánt időből a streaming tartalmak fogyasztása nagyobb arányt tett ki, mint a kábeltévés műsorok. A Nielsen mérései szerint az amerikai júliusban hetente...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Nagy leégésre számíthatnak a magyarok

Még mindig sokan, háromból egy magyar nyaraló perzselődik a napon 11-15 óra között, a legerősebb UV-sugárzás idején – derült ki a Szallas.hu felméréséből. Minden tizedik válaszadó egyáltalán nem gondoskodik a fényvédelemről. Ráadásul a válaszadók...

Érdekes jogi kérdéseket vet fel a metaverzum

1996. júniusában, a Szomszédok című legendás sorozat 239. részében Vágási Feri elhatározta, hogy "beszáll az internetbe". Szavait manapság mémek ezrei örökítik meg. Ám ha a szavak mögé pillantunk, e szállóige rámutat a technológiai fejlődés...

Tovább drágultak a lakások

Az év első három hónapjában tovább emelkedtek a lakásárak, azonban az előzetes adatok alapján a hazai ingatlanpiaci forgalom már nem bővült tovább. Uniós összehasonlításban Magyarország 2015. évi bázishoz viszonyított összevont lakáspiaci árindexe továbbra is...

Több mint félmilliárd forint jogdíjat kapnak a színészek

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) 543 millió forint jogdíjat fizet ki több mint 11 ezer – 95 százalékban magyar – előadóművésznek műsoraik televíziós ismétlése után. Az eredetileg szeptember végére tervezett jogdíjfelosztást az EJI...

Korábban indult a tanszervásárlási láz

Míg a korábbi években inkább augusztusban és szeptember elején emelkedtek ki számottevően az iskolaszerek-eladások az eMAG-nál, idén júliusban is volt egy csúcs. A klasszikus tanszerek mellett júniusban a tabletek, júliusban a laptopok eladása is...
- Hirdetés -

Don't Miss

Védeni kell a szakmát, a szakembereket, a büdzséket, a fogyasztókat

Most különösen fontos, hogy hitelesen és felelősen használjuk a marketing eszközeit – mutatott rá Bujáki Zsolt. A Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója az mmonline.hu-nak beszélt arról is, hogy milyen kihívásokkal szembesül az autóipar és elárulta...

Jobban kell küzdenünk a fogyasztók figyelméért

Egymás gondolatainak meghallgatása, egymás munkáinak megtekintése mindig inspirációt nyújt és elősegíti a megújulásra való készséget, képességet – vallja Mérő Ádám, a Coca Cola Company Consumer & Shopper Connection Director-a. A szakember a szeptember 15-i...

A marketingvezetők jó esetben interdiszciplináris gondolkozók

Manapság a marketing az egyetlen omnipotens diszciplina, amely egy vállalat működésének teljességét képes átfogni – állítja Szabó Béla. A Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója a Marketing Summitot beharangozó interjúsorozatban az mmonline.hu-nak beszélt arról, hogy milyen...

Együtt erősebbek vagyunk

A marketing szakemberek, vezetők szerepe jelentősen megnövekedett a vállalaton belül és az üzleti értékteremtés folyamatában is – mutatott rá Bánhegyi Zsófia. A Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója a szeptember 15-i Marketing Summitot felvezető...

Rekordok éve

A Marketing&Media magazin idén is összeállította a legnagyobb hazai reklámügynökségek listáját a tavalyi üzleti eredmények alapján. Iparági vezetőket is megkérdeztünk arról, hogyan értékelik a múlt évet és mit várnak idén, Biró László, a Mediator...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Eszméletlenül nagy a weboldalak karbonlábnyoma

Egy átlagos internetfelhasználó éves szinten 414 kg károsanyag-kibocsátásért felelős. Egy közepes weboldal pedig 60 kg CO2e éves kibocsátással ugyanakkora környezeti lábnyommal jár, mint 4,3 millió SMS vagy napi 63 percnyi TikTok aktivitás. Bár a...

Újabb lépést tett a fenntarthatóság felé a Samsung

A Samsung jelentős előrelépést tett a mobilkommunikációs üzletág 2025-ös fenntarthatósági céljainak elérése felé. A legfontosabb kezdeményezések közé tartozik az újrahasznosított anyagok továbbfejlesztett használata és beépítése a termékekbe, a környezettudatosabb csomagolás kialakítása, valamint a régebbi...

Újabb környezetvédelmi rekord a Tiszán

Rekordmennyiségű, 2880 zsák hulladék összegyűjtésével zárult a X. Jubileumi Felső-Tiszai PET Kupa. A pillepalackokból épült hajók versenyében a legtöbb hulladékot a Siemens Energy vállalati önkéntesekből és gyerekeikből álló csapata nyerte, akik ezúttal az egy...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....