Így lehet kimaxolni a szabadságokat

A szabadnapok ügyes megválasztása idén különösen fontos lehet azoknak, akik többször, hosszabb időre csekkolnának ki a munka világából. A Kiwi.com összegyűjtötte, hogy 20 nap szabadsággal hogyan mehetünk el akár hatszor is hosszabban nyaralni.

Míg tavaly minden ünnepnap hétvégére esett, addig idén kevesebb hosszú hétvégével kalkulálhatunk, az áthelyezett munkanapok száma ráadásul ugyanannyi maradt és a karácsonyi pihenés is rövidebb lesz. Annak, aki szeret hosszabban pihenni, idén sokat számíthat az, hogy mikor vesz ki szabadnapokat. A Kiwi.com javaslatait követve idén akár hatszor is pihenhetünk egybefüggően több mint egy hetet mindössze 20 nap szabadsággal.

 

 

Hogy a pihenés aktív vagy passzív lesz, csak rajtunk áll. Mindenesetre, ha külföldi utazás az álmunk, akkor érdemes lehet mielőbb megvenni a repülőjegyet, hiszen a Kiwi.com-on keresztül 2025. január 16-ig leadott foglalások alapján még szinte ugyanannyiért vehetünk repülőjegyet, mint tavaly. „Aki utazni szeretne, annak érdemes lehet mielőbb megvennie a repülőjegyét. További trükk, hogy az, aki az úti célnak a bárhovát jelöli meg és az indulási- és az érkezési napok tekintetében is beállít plusz, mínusz 1-3 napot, nagyon kedvező árú járatokat találhat” – hívja fel az utazni vágyók figyelmét Daniela Chovancová, a Kiwi.com sajtókapcsolati menedzsere.

A június 12. és 21. közötti időszakra például a Kiwi.com-on keresztül 20 ezer Ft-tól találhatunk oda-vissza járatot Tiranába, ami már tavaly is nagyon keresett úti cél volt a magyarok körében, és idénre is hasonló érdeklődést tapasztal a vezető utazási technológiai vállalat Albánia iránt. Április 26. és május 4. között a szinte mindig a foglalási listák élén szereplő Milánóba az oda-vissza repülőjegy 28 ezer Ft-ba kerül. Ha ekkor nem ide utaznánk, netán visszamennénk, akkor június 7. és 15. között mindössze 22 ezer Ft-ból megfordulhatunk a divat és a design fővárosában. Augusztus 16. és 24. között a nyári forróság elől érdemes lehet északabbra kacsintgatni; Koppenhágába 36 ezer Ft-ért találunk most oda-vissza járatot erre az időszakra. Jó hír a pörgésre vágyóknak, hogy ekkor a városban ez a szabadtéri bulik időszaka. Ha pedig karácsonykor a télből a tavaszba utaznánk, azt is érdemes lehet már most megtervezni, hiszen Máltára 20 ezer Ft-os járatot is találhatunk.