- Hirdetés -

Így működik a kriptotőzsde

|

- Hirdetés -

A hagyományos pénzügyi rendszer képviselői egyre nyitottabbak a kriptovaluták világára, amely nagy kockázatokat hordoz, de nagy hozammal is kecsegtet. A digitális eszközök piaca 8 év alatt nőtt 1500-szorosára, és a bitcoin árfolyamának emelkedése is egyre több érdeklődőt vonz ebbe a szektorba. Hogyan működnek a kriptovaluták a hagyományos befektetésekhez képest? Miben más a kriptotőzsde, mint a hagyományos? Hogyan működnek az indexkövető alapok a kriptovaluták esetében? – kiderül Krocsek Attila, a magyar tulajdonú fintech cég, a BlockBen szakértőjének elemzéséből.

A kriptovaluták teljes piaci kapitalizációja 2013-ban alig érte el az 1 milliárd USA dollárt (USD) – napjainkban azonban közel 1500 milliárd USD. Ez azt jelenti, hogy a teljes piac 8 év alatt nagyjából 1500-szoros növekedést produkált.

Hasonló emelkedés tapasztalható a világszerte legismertebb kriptovaluta, a bitcoin árfolyamában, amely 2010-ben még csupán 0,0008 USD-t ért, 2011-ben pedig még mindig csak 1 USD-t adtak érte – jelenleg azonban az árfolyam 34 ezer USD felett jár, és volt már 63 ezer USD is. Vagyis 10 év alatt akár 63 ezerszeres hozamot is képes volt produkálni a tulajdonosainak.

„A kriptovaluták volatilitása egyre több piaci szereplő számára rendkívül vonzó. Ezek a digitális eszközök nagy kockázattal járnak, de nagy hozammal is kecsegtetnek. A piacnak van egy természetes hullámzása, de az, hogy a nagy intézményi befektetők elkezdték látni a potenciált a kriptovalutákban, mutatja, hogy egyre nagyobb szerep jut ennek a szektornak a nemzetközi pénzügyi világban” – értékel Krocsek Attila, a BlockBen üzletfejlesztési igazgatója.

Az év innovatív terméke díjjal kitüntetett, magyar tulajdonú, észt fintech cég szakértője példákat is említ arra, hogyan jelennek meg a hagyományos pénzügyi rendszerben a digitális eszközök. A Wall Street egyik óriása, a Goldman Sachs nemrég jelentette be, hogy a továbbiakban kriptovalutákhoz kapcsolódó kereskedési lehetőségeket is kínál befektetőinek, például Bitcoin vagy Ethereum alapú konstrukciókat. A világ legnagyobb tőzsdeüzemeltető csoportja, a chicago-i vagy a new york-i értéktőzsdét is üzemeltető CME Group már több kriptovalutával foglalkozó vállalatban szerzett tulajdonrészt, és Bitcoin Futures néven maga is kínál befektetési lehetőséget a digitális eszközhöz kapcsolódóan.

Idén februárban pedig a Nasdaq is elindította Crypto Index-ét, amely a legfontosabb digitális eszközök pénzügyi teljesítményét mutatja, és amely jelenleg 8 kriptovalutát tartalmaz.

A hagyományos pénzügyi világ számos intézménye, jellemzője a digitális eszközök piacán is ugyanúgy megtalálható. A kereskedés legfontosabb platformjai például itt is a tőzsdék, vagyis olyan internetes kereskedelmi platformok, ahol Bitcoint, Ethereumot és egyéb kriptovalutákat lehet vásárolni, akár fiat devizákért (euróért, dollárért), akár más kriptovalutákért. Ilyen tőzsdékből már több mint 20 ezer működik világszerte.

A digitális eszközök piacán is népszerűek a különféle indexek, amelyek ismert formulák a részvények világában.

Működési logikájuk is ugyanaz: a tulajdonosok változatos portfólióval rendelkezhetnek, válogathatnak a kriptovaluták közül, így nem csupán egy eszköz piaci mozgásának teszik ki magukat. Azok is belevághatnak, akik kezdők ebben a világban, hiszen az index menedzselését lefektetett szabályok alapján szakértők végzik el.

Krocsek Attila szerint olyan termékek megjelenése is közel van a piacon, amelyek tovább redukálják a kockázatokat, ezáltal még vonzóbbak lehetnek. Ilyenek lesznek például azok a konstrukciók, amelyek nem a kriptoeszközök árfolyamának mozgására koncentrálnak, hanem úgynevezett arbitrázs ügyleteket kötve a tőzsdéken létező anomáliákat, árfolyamkülönbségeket használja ki, alacsonyabb hozammal, de jelentősen kisebb kockázattal.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Különleges közvetítésre készül a Sport TV

A Sport TV története során először számol be egyszerre több platformon is élőben egy kiemelt eseményről. Az olasz bajnokság aranyérméről döntő két találkozóról a Sport2-n körkapcsolás keretében számol be, míg az AMC Mikro nevű,...

Kitalálod, milyen ízű az új Fanta?

A Fanta elhozta az év feladványát és játékos nyomkeresésre hívja a fogyasztóit. A sokakat izgató kérdés: milyen titkos ízt rejt az új #WhatTheFanta üdítőital palackja? A boltok polcain májustól elérhető a rejtélyes rózsaszín üdítőital,...

Újabb segítség a vállalkozásoknak – okosmobilból POS-terminál

Kiugróan sikeres évet zárt az OTP Bank fintech leányvállalata, az OTP Mobil, amely széles körben kínál készpénzmentes fizetési és a mindennapi ügyintézést megkönnyítő szolgáltatásokat. A Simple megoldások „legfiatalabb tagja”, a SimpleBusiness alkalmazás a 2020-as...

Egyre népszerűbbek az egészségügyi témájú mobilappok

Míg az idősebb korosztály az e-receptek és az okos vérnyomásmérőhöz hasonló, újszerű orvostechnikai eszközök iránt érdeklődik, a fiatalabb generáció inkább tünetek ellenőrzésére és diagnózis felállítására használja az internetet – derül ki a GWI a...

Nagyon pörög a hazai használtautó-piac

Áprilisban is magas forgalom jellemezte a hazai használtautó-piacot: a DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint az elmúlt hónapban 69 113 személygépkocsi cserélt gazdát, ami 7,2 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak volumenét. Egyre...

Hamarosan nálunk is kapható lesz a díjnyertes okosmobil

A HONOR Magic4 sorozat ismét felkerült a DxOMark toplistájára: ezúttal a HONOR legújabb csúcskategóriás okostelefonja, a HONOR Magic4 Pro érdemelte ki a DxOMark Gold Camera minősítését.A Magic4 sorozat Ultimate tagja korábban már megszerezte az...

Egyre több magyar venne elektromos autót

A kedvezőbb fenntartási költségek és az alacsonyabb károsanyag-kibocsátás miatt minden harmadik magyar járművezető mérlegeli, hogy a jövőben alternatív hajtású kocsit vásároljon – derül ki az EY reprezentatív kutatásából. Az elektromos kocsiknál az akkumulátorhibától, a...

Újabb részletek a Disney+ reklámos terveiről

Azt már korábban bejelentette a Disney, hogy hirdetésekkel támogatott verziója is lesz a Disney+ streamingszolgáltatásnak, ami az Egyesült Államokban az év végén, a többi piacon pedig 2023-ban lesz elérhető. Úgy tűnik, hogy visszafogott reklámmennyiséggel...

Új hirdetési lehetőség a kkv-knak

A tudatos kis- és középvállalatok most már a podcast hallgatók egyre növekvő táborát is elérhetik könnyen, akár médiavásárlási tapasztalat nélkül a DisplayNOW hirdetési webshop segítségével. A podcast egyre hasznosabb hirdetési eszköznek számít, az IAB...

Ultramodern raktárat nyitott az Euronics

Az Euronics, a kizárólag magyar tulajdonban lévő műszaki áruházlánc a mai napon nyitotta meg új, 28 000 m2-es raktárát Üllőn. A vállalat 1,6 milliárd forintos beruházással Magyarország egyik legmodernebb, okos, robotizált raktárbázisát hozta létre,...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Művészi kampány a BMW-től

Az új BMW i7 bevezető kampányát napjaink egyik leginnovatívabb és legmeghatározóbb divatfényképésze alkotta meg. Az egyedülálló fotó- és videókoncepció a feje tetejére állítja a megszokott perspektívákat. A tisztán elektromos meghajtású BMW i7 világpremierjével megkezdődik...

Különleges közvetítésre készül a Sport TV

A Sport TV története során először számol be egyszerre több platformon is élőben egy kiemelt eseményről. Az olasz bajnokság aranyérméről döntő két találkozóról a Sport2-n körkapcsolás keretében számol be, míg az AMC Mikro nevű,...

Kitalálod, milyen ízű az új Fanta?

A Fanta elhozta az év feladványát és játékos nyomkeresésre hívja a fogyasztóit. A sokakat izgató kérdés: milyen titkos ízt rejt az új #WhatTheFanta üdítőital palackja? A boltok polcain májustól elérhető a rejtélyes rózsaszín üdítőital,...

Újabb segítség a vállalkozásoknak – okosmobilból POS-terminál

Kiugróan sikeres évet zárt az OTP Bank fintech leányvállalata, az OTP Mobil, amely széles körben kínál készpénzmentes fizetési és a mindennapi ügyintézést megkönnyítő szolgáltatásokat. A Simple megoldások „legfiatalabb tagja”, a SimpleBusiness alkalmazás a 2020-as...

Egyre népszerűbbek az egészségügyi témájú mobilappok

Míg az idősebb korosztály az e-receptek és az okos vérnyomásmérőhöz hasonló, újszerű orvostechnikai eszközök iránt érdeklődik, a fiatalabb generáció inkább tünetek ellenőrzésére és diagnózis felállítására használja az internetet – derül ki a GWI a...
- Hirdetés -

Don't Miss

Várkonyi Balázs TOP25

Közös platformon

Várkonyi Balázs, eMAG-Extreme Digital, ügyvezető igazgató - Április közepén jelentették be, hogy összevonják a platformjaikat, és a jövőben az eMAG platformját használja a cég, az Extreme Digital vásárlóinak is erre kell váltaniuk. Miért volt szükség...

Hiszünk a versenyben

Takács Csaba, Alza.hu, ügyvezető igazgató - Mi jelentette a legnagyobb kihívást tavaly az Alza számára a magyar piacon? - A fő kihívást a fogyasztói kereslet váratlan és kiszámíthatatlan változásai jelentették, mindkét irányban: felfelé és lefelé is...

Mindent bevetünk

Ötszáz gép, húszezer munkatárs, ekkora lesz 2030-ra a Wizz Air. Radó András, a légitársaság senior cabin crew recrutiment managere beszélt többek között arról, hogyan toboroznak, illetve milyen nyárra számítanak.   - Nagyon komoly bővülés előtt áll...

A valódi értékek, valódi üzenetek építik igazán a márkát

Mottl-Molnár Orsolya, HEINEKEN Hungária, marketing- és kereskedelmi marketingigazgató   - Februártól irányítod a Heineken Hungária marketing és kereskedelmi marketing részlegét, közben az élet ismét furcsán alakult körülöttünk. Mennyire nehezíti meg, késztet változtatásra a szomszédos háborús helyzet? -...

A napi pénzügyeket régóta mobilról intézem

Yalcinkaya Veronika, a Raiffeisen Bank marketingigazgatója   - Februárban indult el az új sárga ajtós kampányotok, milyenek az eddigi visszajelzések, hogyan fogadta a piac, a fogyasztók? - Nagyon hittünk ebben a kampányban, és jól tettük. Az eddig...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Újabb hazai sztárok álltak ki a természetvédelemért

A természet megóvása, bolygónk védelme ma már olyan alapvetésnek számít, ami mellett az ismert emberek és a kreatív szakma legnagyobbjai világszerte és hazánkban is egyre gyakrabban kiállnak. Ki egy civil szervezetet támogat, ki a...

A Ford is csak elektromos hajtású autókat értékesítene

27 vállalattal együtt a Ford Európa is aláírta azt az Európai Unióhoz címzett petíciót, aminek lényege, hogy 2035-től Európában minden új személyautó és haszonjármű nulla károsanyag-kibocsátású legyen, és amelyben kötelező jellegű célkitűzéseket kérnek a...

Újabb Auchan áruházakban lehet majd használt ruhát venni

Éppen két hónapja vágott bele az Auchan Magyarország a jó minőségű, átválogatott, fertőtlenített használt ruhák forgalmazásába, ami olyan népszerű lett, hogy az eddigi hét áruház mellé ma újabb hat csatlakozik. Ezentúl Budakalászon, Óbudán, Fóton,...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....