- Hirdetés -

Így nyaralnak a magyarok

|

- Hirdetés -

Hiába tért vissza az utazási kedv, a jelenlegi inflációs környezetben a válaszadók közel fele már nem engedheti meg magának, hogy olyan gyakran és oda utazzon, ahová éppen szeretne. Ennek ellenére 45,4 százalékuk a jövőben is a saját kényelmi és érdeklődési igényeiket szem előtt tartva szervezi majd a nyaralásait – derül ki az Allianz Hungária Zrt. utazási szokásokat vizsgáló júniusi, nem reprezentatív kutatásból. A felmérés rávilágított arra is, hogy a járvány hatására a biztonság lett a fő szempont az utazások tervezésénél, legyen szó egészségről, közlekedésről vagy szállásról. Kiderült továbbá az is, hogy mit várunk egy utazástól, miként fogunk nyaralni a jövőben és mennyire tudunk kikapcsolódni ilyenkor.

Az elmúlt két évben a Covid-helyzet miatt sok esetben kiszámíthatatlanná vált az utazás, és órákat töltöttünk azzal, hogy naprakészek legyünk az aktuális előírásokkal kapcsolatban. Éppen ezért inkább akkor sem utaztunk külföldre, amikor éppen lehetett, vagy az utazás előtti hetekre, napokra hagytuk a szervezést. Idén nyáron a pandémia szempontjából talán úgy érezhetjük, mintha minden újra a normális kerékvágásban menne, de a járvány még nem múlt el, és a közlekedési szektor kiszámíthatatlanságai – pl. késések, tömeges járattörlések, elkevert csomagok –, valamint Ukrajna orosz megszállása miatt továbbra is bizonytalanságokra számíthatunk. De hogyan gondolkodunk most valójában az utazásokról?

Később kezdjük szervezni, de többet stresszelünk

A biztosító felmérése rámutatott, hogy az elmúlt két év tapasztalatai alapján a válaszadók több mint fele (51,2%) egy-két hónappal az utazás előtt kezdi el szervezni azt. A kitöltők harmada ennél is előrelátóbb és fél évvel korábban elkezdi tervezni a nyaralását. Elenyésző viszont azok száma (2,9%), akik már egy évvel korábban nekifognak a szervezésnek, és azoké is, akik az utolsó pillanatra, csupán pár nappal a kitűzött időpont előttre hagyják (2,2%).

Közel 50 százalék úgy véli, az óriási mértékű áremelkedés lett a legnagyobb nehezítő tényező a külföldi nyaralások kapcsán, főként a repülőjegyek esetében, ezért már nem engedhetik meg maguknak, hogy olyan gyakran és oda utazzanak, ahová szeretnének. Emellett ugyanennyi kitöltő számára rengeteg idővel és stresszel járt utánanézni az aktuális utazási és járványügyi szabályoknak az elmúlt időszakban. 39 százalékunk számára pedig különösen bosszantó, hogy a világban és a körülöttünk zajló események folyamatos változása miatt nem tud semmit időben megtervezni.

Hosszú távon is több extra költségre számítunk

Ennek ellenére a legtöbben (45,4%) azt vallják, hogy a Covid-helyzet nem változtatott az utazástervezési szempontjaikon, és a jövőben is a saját kényelmi, illetve érdeklődési igényeiket szem előtt tartva szervezik az utakat. Sokak számára (39,8%) viszont a nagyobb biztonságérzet miatt prioritás lett, hogy saját apartmant vagy házat béreljenek, továbbá 27,3 százalék számára a belvárosi elhelyezkedés is fontos tényező a szállás kiválasztásánál, hogy minél kevesebb tömegközlekedéssel is könnyen elérhetők legyenek a látnivalók. Ugyanakkor mindössze 8,3 százalék azok száma, akik tömegközlekedés helyett szívesebben bérelnek autót vagy vesznek igénybe autómegosztó szolgáltatást a célországban. A kitöltők közel negyedének (24,4%) a pandémia következtében az ár lett a fő szempont az utazások során, így mindenből a legolcsóbbat választják, legyen szó közlekedésről, szállásról, étkezésről vagy programokról.

Az utak időtartamát tekintve a válaszadók csaknem 41 százaléka szerint a rövid kiruccanások és a hosszabb utazások kombinációja a legjobb, így mindkettővel tervez a jövőben. 34,6 százalékuk inkább ritkán, évente egyszer-kétszer szeretne majd utazni, de akkor hosszabb időre. 24,6 százalékuk ezzel szemben évente legalább négyszer tervez utazni, ám rövidebb időszakokra.

Az utazásokra való felkészülés során a megkérdezettek 76 százaléka számára prioritás az előzetes, körültekintő tájékozódás annak érdekében, hogy váratlanul felmerülő helyzetek esetén is egészségügyi és pénzügyi biztonságban érezhesse magát. Közel harmaduk ezen felül több járulékos költséggel – pl. utasbiztosítással és egészségbiztosítással – tervez, mint korábban. Minden negyedik kitöltő vallja azt, hogy a Covid-időszak előtt nem tervezte meg előre a nyaralása programjait, de most már ez is fontos számára. Utazásszervezőt viszont csupán 12,7 százalék választ, hogy ezzel is csökkentse a szervezéssel járó stresszt. Ezenkívül kevesebb, mint 1 százalék állítja csak, hogy ugyanúgy készül utazásaira, mint a járványidőszak előtt.

Az utasbiztosításban bízunk a leginkább

A válaszadók számára legnagyobb arányban (42,9%) a célországban való megbetegedés vagy baleset okozhatja a legtöbb bosszúságot egy utazás során, de a csomagok elkeveredése (15,9%), illetve a járatkésések és -törlések (14,9%) is idegtépő perceket okoznak. Ilyen esetekben viszont egy ezekre a kockázatokra kiterjedő utasbiztosítással kártérítést kaphatunk, illetve szükség esetén fedezhetjük a kórházi ellátásunkat vagy hazaszállításunkat. Éppen ezért a kitöltők 83 százaléka elsősorban utasbiztosítással biztosítja be magát és a családját a változó, kiszámíthatatlan utazási körülményekkel szemben, enélkül nem megy külföldre. Közülük 23,4% pedig olyan utasbiztosítást választ, amely a járványhelyzetből adódó kockázatokat, például a járattörlést is lefedi.

„A légijárat késése, a járattörlés a kezdetek óta a légiközlekedés velejárói, ezért a legtöbb utasbiztosítási csomagban – így nálunk is – található erre vonatkozó fedezet. Az újonnan bevezetett, blokklánc-technológián alapuló okosszerződéssel a kártérítést ügyfeleink akár 24 órán belül megkaphatják. A szolgáltatás valóban sokkal egyszerűbbé tette a járatkésés és törlés esetén a kár kezelést, mivel a járatokat érintő káresemény bekövetkezése után automatikusan és gyorsan hozzájuthatnak a kártérítési összegéhez. A biztosítási eseményt ugyanis nem szükséges bejelenteni, ahogy ezzel a fedezettel a dokumentumokat és igazolásokat a biztosító felé sem kell elküldeni, ugyanis a szerződéskötéskor a járat-, illetve bankszámlaszám megadásával a kártérítés elbírálása automatikussá válik. A kifizetés szintén automatikusan történik a repülőgépjárat törlését vagy késését követően a választott biztosi csomag limitének megfelelően. Ezáltal a folyamat amellett, hogy ügyfélbarát, biztonságos és emberi felügyeletet sem kíván” – emelte ki Bácskai Rita, az Allianz Hungária . utasbiztosításokért felelős senior üzletfejlesztési tanácsadója

Ezenkívül a kitöltők 65 százaléka a bizonytalanságok kiküszöbölésére kizárólag olyan szállást foglal, ami előzetesen lemondható és aminek az ára visszaigényelhető, vagy olyat, amit a helyszínen kell kifizetni. Ehhez hasonlóan a felmérésben résztvevők negyede csak átfoglalható vagy visszatéríthető repülő-/hajó-/vonat-/buszjegyet vesz, hogy ne vesszen el a kifizetett összeg, ha történik valami. Ugyanennyien pedig az autós utazást részesítik előnyben, hogy rugalmasan tudjanak közlekedni és jó eséllyel bárhonnan haza tudjanak jutni, ha baj van.

Kevésbé tudunk majd kikapcsolódni a nyaraláson

A kutatásból az is kiderült, hogy a koronavírus-járvány előtt a megkérdezettek csaknem 87 százaléka teljesen vagy nagyon ki tudott kapcsolódni az utazások során, kizárva a hétköznapi problémákat. Mindössze 13,2 százalék azok aránya, akik nem, vagy csak közepesen tudták elengedni magukat. Azonban a jövőre vonatkozóan már egy hangyányival kevésbé vagyunk optimisták. Közel 8 százalékkal kevesebben, 79,3 százalék gondolja úgy, hogy teljesen vagy nagyon ki fog tudni kapcsolódni, míg ugyanennyivel többen úgy vélik, egyáltalán nem vagy nem igazán fogják tudni elengedni magukat.

A pihenő üzemmód eléréséhez a válaszadók többféle praktikát alkalmaznak. 74,6 százalékuk korlátozza a telefonhasználatot valamilyen formában: kikapcsolja a céges telefont vagy eleve magával sem viszi, vagy csak a legszűkebb családi, baráti körnek veszi fel, vagy ideiglenesen kikapcsolja az összes értesítést, esetleg ne zavarjanak üzemmódra állítja azokat. 56,3 százalékuk az e-mailjeit sem nézi, közülük azonban 35,6 százalék csak a munkahelyi leveleit ignorálja, a személyesekre rápillant. 19,5 százalékuk pedig közösségimédia-detoxot is tart. A digitális világ korlátozása mellett a kérdőív kitöltőinek 58 százaléka olvasással vagy zenehallgatással tud a legjobban kikapcsolódni, 12,7 százaléka pedig meditál vagy relaxál is az utazás előtt és alatt is. 46,3 százalék mondja azt, hogy nincs semmilyen különleges praktikája, mivel rögtön magába tudja szippantani az adott hely.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Demokratizálja a marketinget a mesterséges intelligencia

Egy újabb marketing demokratizálódási hullám elején vagyunk. A mesterséges intelligencia (AI) hasonló forradalmi változást idéz elő a marketingben, mint korábban az internet. Hatására olyan mértékben egyszerűsödnek le egyes feladatok, hogy azzal kisvállalkozók tömegei számára...

Óriási húzás – Az RTL adja a Bajnokok Ligáját

Történelmi jelentőségű megállapodást kötött az RTL Magyarország és az UEFA. A 2024/25-ös szezontól a következő három szezonon át az RTL lesz a Bajnokok Ligája otthona. Nem is akármilyen taktikával sikerült nyélbe ütni az üzletet:...

Elképesztő gazdagság a hazai luxusotthonokban

Szívesen bepillantana egy-két luxusotthonba? Június első hétvégéjén ismét megteheti, vadonatúj részekkel jelentkezik ugyanis a Spektrum Home-on a Luxusra tervezve című sorozat, mely hazánk egyik legnépszerűbb saját gyártású belsőépítészeti műsora. Az 5. évad epizódjaiban Sütő...

Új főszerkesztővel folytatja a Telex

Német Tamás lett a Telex új főszerkesztője, Dull Szabolcs szakmai igazgatóként a Telex igazgatóságában dolgozik a jövőben is, illetve a Telex Akadémia szakmai vezetőjeként folytatja. (Fotó: Huszti István / Telex) Tamás a Telex egyik legismertebb arca,...

A gyors kiszállítást keresik az online vásárlók

A magyarországi online vásárlások közel 40 százaléka azért hiúsul meg, mert az adott webshop szállítási lehetőségei között a vásárló nem talál elég gyors kézbesítési lehetőséget. Ez derül ki az aznapi kiszállításra specializálódott nemzetközi okoslogisztikai...

Mitől lesz fenntartható egy csúcstévé?

Az LG Electronics 2023-as OLED evo tévéi a megkapták a Carbon Trust CO2 kibocsátás csökkentéséről és CO2 méréséről szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a...

Itt érdemes tankolni a hétvégén

A 25. születésnapját ünneplő hazai Auchan hatalmas kedvezményekkel és meglepetésekkel várta vásárlóit egész májusban. Ezt meghosszabbítva júniusban pedig három hétvégén kedvezményes áron lehet majd tankolni az Auchan benzinkutakon. A jubileum alkalmából az első júniusi...

Ezt kell tudni a kriptovaluták adózásáról

A kriptovaluták iránti fokozódó érdeklődés nyomán a Binance egy új, Binance Tax Watch elnevezésű blogsorozatban foglalja össze a digitális pénzügyi eszközök adózásával kapcsolatos tudnivalókat. Ennek első része az Európában és a Független Államok Szövetségében...

Így lehet feltörhetetlen jelszavad

Egy 2022-es jelentés szerint 24 milliárd felhasználónév és jelszó kombináció kering a kiberbűnözői piacon, ami 65 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest. A felhasználók sajnos gyakran ugyanazokat a belépési adatokat adják meg kényelmi szempontok miatt,...

Baj lehet az államosításokból

Az utóbbi évek kormányzati költekezése kezdetben a COVID-19 járvány káros gazdasági hatásainak mérséklését szolgálta, majd kimondva is a növekedés erőltetett gyorsítása lett a cél. Ha a Bokros-csomagot (1995) követő időszakot nézzük látható, hogy a...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Kiderül, hogy Magyarországra jön-e a NASCAR

Tavaly a floridai Daytona Beach-en, a NASCAR bölcsőjében rendezték a magyar-amerikai szakmai kapcsolatok egyik legnagyobb rendezvényét, a Hungarian Summitot, akkor Jordan Jiloty, a NASCAR ügyvezető igazgatója üdvözölte a konferencia résztvevőit, de úgy tűnik ez...

Demokratizálja a marketinget a mesterséges intelligencia

Egy újabb marketing demokratizálódási hullám elején vagyunk. A mesterséges intelligencia (AI) hasonló forradalmi változást idéz elő a marketingben, mint korábban az internet. Hatására olyan mértékben egyszerűsödnek le egyes feladatok, hogy azzal kisvállalkozók tömegei számára...

Óriási húzás – Az RTL adja a Bajnokok Ligáját

Történelmi jelentőségű megállapodást kötött az RTL Magyarország és az UEFA. A 2024/25-ös szezontól a következő három szezonon át az RTL lesz a Bajnokok Ligája otthona. Nem is akármilyen taktikával sikerült nyélbe ütni az üzletet:...

Elképesztő gazdagság a hazai luxusotthonokban

Szívesen bepillantana egy-két luxusotthonba? Június első hétvégéjén ismét megteheti, vadonatúj részekkel jelentkezik ugyanis a Spektrum Home-on a Luxusra tervezve című sorozat, mely hazánk egyik legnépszerűbb saját gyártású belsőépítészeti műsora. Az 5. évad epizódjaiban Sütő...

Új főszerkesztővel folytatja a Telex

Német Tamás lett a Telex új főszerkesztője, Dull Szabolcs szakmai igazgatóként a Telex igazgatóságában dolgozik a jövőben is, illetve a Telex Akadémia szakmai vezetőjeként folytatja. (Fotó: Huszti István / Telex) Tamás a Telex egyik legismertebb arca,...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Mitől lesz fenntartható egy csúcstévé?

Az LG Electronics 2023-as OLED evo tévéi a megkapták a Carbon Trust CO2 kibocsátás csökkentéséről és CO2 méréséről szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a...

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....