- Hirdetés -

Így segítettek a CIB Bank ügyfelei a menekülteknek

|

- Hirdetés -

Kiemelt érdeklődés övezte a CIB Bank bő egy hónapon keresztül futó adománygyűjtő kampányát, amelynek keretében a pénzintézet mobilalkalmazásán keresztül lehetett pár kattintással támogatást utalni az Ukrajnából érkező menekültek megsegítésére a Magyar Református Szeretetszolgálatnak. A CIB Bank saját adományaival és önkénteseinek munkájával maga is támogatja a segélyakcióban részt vevő karitatív szervezeteket és a háború elől menekülőket.

Mindössze pár nappal az ukrajnai háború kitörését követően, a hazai pénzintézetek között elsőként élesítette instant adományozási megoldását a CIB Bank a menekültek támogatása érdekében. A március 3. és április 11. között tartó adománygyűjtő akció keretében a CIB Bank Mobilalkalmazáson keresztül lehetett támogatást küldeni az Ukrajnából menekülőket segítő Magyar Református Szeretetszolgálatnak. A kampány során több mint 18 millió forintnyi adomány folyt be a szervezethez, ami ezzel a valaha volt legsikeresebb, ügyfeleket is bevonó adománygyűjtés lett a CIB Bank történetében.

A CIB Bank társadalmi felelősségvállalásának része, hogy a saját eszközeivel részt vállal a humanitárius krízisek enyhítésében. A mostani akció célja az volt, hogy az adományok segítségével a Magyar Református Szeretetszolgálat minél hatékonyabban tudjon segíteni a határon át érkező menekülteknek abban, amiben szükséget szenvednek. Az akcióval a CIB Bank anyavállalata, az Intesa Sanpaolo nemzetközi divíziójának azon kezdeményezéséhez csatlakozott, amelynek keretében a romániai, szlovákiai és magyarországi tagbankok hazájuk egy-egy karitatív szervezetét támogatták az adománygyűjtésben. A kampány ideje alatt a pénzintézet ügyfelei egyszerűen és gyorsan tudtak eseti átutalással adományozni, a felajánlott anyagi segítség pedig azonnal, közvetlenül a Magyar Református Szeretetszolgálathoz érkezett, rajtuk keresztül pedig a legrövidebb úton a rászorulókhoz.

A CIB Bank maga is csatlakozott az adományozók táborához: a pénzintézet a háború kitörésének másnapján már azonnal felajánlott 1-1 millió forintot három nagy hazai karitatív szervezetnek, amit további támogatások követnek. A bank emellett – önkéntesei részvételével – aktív segítséget nyújt ukrán társbankja, a PRAVEX kollégáinak és családjaiknak abban, hogy ha a háború elől Magyarország felé akarnák elhagyni Ukrajnát, a határon átjutóknak a helyszínen transzfert, szállást és ellátást, valamint tolmácsolást biztosít, ameddig a helyzet ezt szükségessé teszi. A humanitárius akcióhoz, amelynek révén számos családnak nyújtottak biztos támaszt a hazánkba érkezésüket követően, eddig közel 150 CIB bankos kolléga jelentkezett önkéntesként.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Rekordszámú pályázat érkezett az Európai Mobilitási Hét programjaira

Minden korábbinál több, 206 pályázatot nyújtottak be települések az Európai Mobilitási Hét programjaira a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. tájékoztatása szerint. A 180 millió forintos pályázati keretet idén az Energiaügyi Minisztérium biztosította, a támogatásokat vissza...

Aki csak teheti, lecsap a jelenlegi csok-ra

A korábbi csúcsoktól még jócskán elmarad, de február óta tendenciaszerűen növekszik a jelzáloghitel-szerződési volumen, ami az ingatlanpiac élénkülésére is utal. Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat ügyvezető tulajdonosa arról beszélt, a családi...

Új arculattal érkezik a 20. Verzió Filmfesztivál

Idén 20. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált.  November 22-29. között megújult logóval, az idei fókusztémához illeszkedő friss arculattal és kivételesen gazdag programmal, több, mint 80 filmmel jelentkezik az esemény....

Hamarosan indul a Könyvfesztivál

Az idei Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison 140 kiállítóval, 40 külföldi szerzővel, 180 programmal és több mint 200 dedikálási lehetőséggel várja látogatóit a Parkban, a Nagycsarnokban (B épület), az Üvegcsarnokban (D épület), az Európa Ponton...

Jövő héten rajtol a Múzeumok Őszi Fesztiválja

A tudomány és a technológia kapcsolata, a tudományos eredmények hiteles kommunikációja, valamint a természettudományok és a múzeumok kapcsolódási pontjaira fókuszál idén a Múzeumok Őszi Fesztiválja, amelyet szeptember 25. és november 12. rendeznek meg országszerte. A...

November végén érkezik a mozikba a Semmelweis

November 30-án kerül a mozikba a Semmelweis című film, amely az Oscar-díjra jelölt filmes mester, Koltai Lajos új rendezése. A premier felé vezető út egyik fontos állomásaként bemutatták az alkotás plakátját. (kiemelt kép: NFI)   Frank...

A sokoldalú és kreatív PR támogatja a növekedést

A PR reneszánszát hozta el, hogy mind nagyobb az igény a stratégiai gondolkodásra, a hitelesség, a társadalmi szerepvállalás és a céltudatosság egyre fontosabb az ügyfelek számára. A stabil piaci jelenléthez szükséges őszinte válaszok megadásában...

A Dikh TV és vidéki rádiók is bajba kerültek

Termékmegjelenítésre vonatkozó szabály be nem tartása és hatósági határozatban megállapított, műsorstruktúrával kapcsolatos követelmények nem megfelelő teljesítése miatt indít eljárást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Dikh TV országos kereskedelmi televízió és...

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....

Rekordszinten a fiatalok megtakarítása

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, ha a konkrét összeget nézzük: a második negyedévben átlagban 783 ezer forintja volt a 19-29 éveseknek a K&H ifjúsági index szerint, hasonlóan magas összegre a felmérés több mint tízéves...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Kiderült, hol használják leginkább az MI-t a cégek

A mesterséges intelligencia (MI) térnyerése szinte minden ágazatban egyértelmű, Magyarországon leginkább a nemzetközi óriások hazai leányvállalatai kezdtek el MI-szolgáltatásokat beépíteni a mindennapi működésükbe, elsődlegesen ügyfélszolgálati területen. A DLA Piper tanácsadó vállalat kutatásában felmérte a vállalati...

Rekordszámú pályázat érkezett az Európai Mobilitási Hét programjaira

Minden korábbinál több, 206 pályázatot nyújtottak be települések az Európai Mobilitási Hét programjaira a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. tájékoztatása szerint. A 180 millió forintos pályázati keretet idén az Energiaügyi Minisztérium biztosította, a támogatásokat vissza...

Aki csak teheti, lecsap a jelenlegi csok-ra

A korábbi csúcsoktól még jócskán elmarad, de február óta tendenciaszerűen növekszik a jelzáloghitel-szerződési volumen, ami az ingatlanpiac élénkülésére is utal. Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat ügyvezető tulajdonosa arról beszélt, a családi...

Új arculattal érkezik a 20. Verzió Filmfesztivál

Idén 20. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált.  November 22-29. között megújult logóval, az idei fókusztémához illeszkedő friss arculattal és kivételesen gazdag programmal, több, mint 80 filmmel jelentkezik az esemény....

Hamarosan indul a Könyvfesztivál

Az idei Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison 140 kiállítóval, 40 külföldi szerzővel, 180 programmal és több mint 200 dedikálási lehetőséggel várja látogatóit a Parkban, a Nagycsarnokban (B épület), az Üvegcsarnokban (D épület), az Európa Ponton...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...

A felelős márka szerepe soha nem volt olyan fontos, mint ma

Ha a saját tevékenységünkre gondolunk, kulcsfontosságú lett, hogy felhívjuk a figyelmet a tudatosságra és a digitális és kiberbiztonságra ezeknek a technológiáknak a használata kapcsán, amiben a teljes piacnak óriási felelőssége van – mondta el...

A marketing a stratégia része lett a generációváltáson áteső Euronics-nál

Óriási előrelépések, arculat és szlogenváltás zajlott sok sikerrel az elmúlt években a legnagyobb magyar tulajdonban lévő magyar webshopnál, ahol most belül is transzformálnak: új vezetőket igazoltak, köztük Metykó Tibort, aki az építőiparból érkezett a...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....

Klímapusztulás: a villamosenergia-ágazaton múlik minden

A villamosenergia-ágazat a kulcsa annak, hogy elérje a karbonsemlegességet az világ 2050-re, egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító tanulmányában. Az ágazati kutatás szerint az energiatermelés felel az üvegházhatású gázkibocsátás 75 százalékáért. A szektor...

Nagy kihívás a fenntarthatóság a családi cégeknek

Két évük van a minimum 250 főt foglalkoztató cégeknek arra, hogy beépítsék üzleti folyamataikba az ESG szempontokat. A K&H családi vállalatok fenntarthatósági indexe szerint ez egyelőre nagy kihívás a cégeknek, mivel alig 10 százalékuk...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....