- Hirdetés -

Így tájékozódunk a járványhelyzetről

|

- Hirdetés -

A politikusokban nem, a kormányzatban mérsékelten, a szakértőkben és a külföldi forrásokban viszont inkább bíznak a magyarok a koronavírussal kapcsolatos hírek tekintetében. A többség nem érdeklődik jobban a COVID-helyzet, mint bármi más iránt, a fiatalok csaknem fele pedig egyáltalán nem figyeli a vírus-híreket – derül ki az Opinio piackutató alkalmazás 1100 fős, 16 és 59 év közöttieket bevonó, országos reprezentativitású felméréséből.

A kutatás alapján az is megállapítható, hogy az alkalmazottak elsősorban állásbiztonsági és egészségügyi kérdésekben igénylik a tájékoztatást a munkáltatójuktól. A cégvezetők egyharmadától több információt, általában a vezetőktől pedig korrektséget és hatékonyságot, valamint őszinte, nyitott és empatikus viselkedést várnak a nagyobb bizalom érdekében.

Tíz magyarból legfeljebb kettő (17%) érdeklődik kiemelten a vírushelyzettel kapcsolatos információk iránt. Az Opinio kutatása szerint a 16-59 közötti korosztály kétharmada csak annyira figyeli a vírus helyzettel kapcsolatos fejleményeket, mint bármi mást. A megkérdezettek negyede viszont gyakorlatilag nem is követi a COVID-dal kapcsolatos híreket. A Z generációnál ugyanez az arány csaknem 40%, a fiatalok csaknem fele tehát nem tájékozódik aktívan a koronavírusról.

Hiszi, nem hiszi

A nemzetközi trendekkel egybevágóan az orvosok és szakemberek, valamint az egészségügyi intézmények számítanak a legmegbízhatóbb hírforrásnak, a válaszadók egyharmada bízik bennük. A hazai bizalmi, vagy inkább bizalmatlansági helyzetet azonban az írja le a legjobban, hogy őket hitelesség terén egyből a külföldi források – nemzetközi szervezetek, hírportálok – követik (28%). Ez magasabb az operatív törzsbe vetett bizalomnál (27%), érdemben magasabb kormányzatnál és a hazai médiánál (22%-20%), és jelentősen jobb az önkormányzatok eredményénél (11%).

A személyes ismerősök szavai iránt minden ötödik magyar van bizalommal, a sort pedig csak azért nem a munkahelyi vezető zárja 7%-al, mert a politikusoknak őket is sikerült alul múlniuk, a magyarok mindössze 3%-a tekinti őket megbízható forrásnak.

Feladvány a cégeknek

A megkérdezettek csaknem kétharmada (64%) igényli, hogy a munkahelye tájékoztassa őt a kialakult helyzetről. A legfontosabbnak az egészségügyi intézkedésekkel kapcsolatos híreket tartják (34%), utána az állásuk biztonsága következik (23%). Mindkét területen az életkorral és a végzettséggel együtt nő az érdeklődés is. Meglepő módon a szervezet üzleti kilátásai gyakorlatilag irrelevánsak, a magyar munkavállalók mindössze 6%-a vár erről rendszeresen híreket a cégétől.

A cégektől kapott információk korrektségét illetően az összkép inkább pozitív (81% számolt be elegendő, vagy legalábbis használható információról), a többiek azonban semmit, vagy hiteltelen tájékoztatást kapnak a munkáltatójuktól. Összességében a vezetői szereppel kapcsolatban is inkább elégedettek a magyarok. Közel egyharmaduk példamutatónak tartja, csaknem a fele úgy érzi, hogy a főnökük kontroll alatt tartja az eseményeket. Ötödük azonban inkább elégedetlen, 4% pedig kifejezetten kritikus a vezetőjével szemben.

Kommunikációs téren ezzel együtt a vezetők egyharmadától többet várnak a munkatársaik, mert ritkán, vagy egyáltalán nem szólítják meg a közösséget. A cégvezetők kommunikációja pedig mindössze a válaszadók kevesebb mint negyede szerint (23%) lett intenzívebb az utóbbi időben, a többiek változatlan vagy éppen csökkenő mértékű személyes belső tájékoztatásról számoltak be (61%-7%)

A munkahelyi vezető iránti bizalom erősítésére a korrektség az aduász (az összes válaszadó 70%-a, a diplomások 82%-a emelte ki). Az elkövetett hibák elismerése, az empátia és a nyitottság ugyanakkor csaknem ugyanolyan fontosak, mint a gyors és hatékony intézkedések. Az „emberi tényező” minden második megkérdezett szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy erősödjön a bizalom. Önmagában a láthatóság, vagy az információforrásként történő fellépés azonban nem csodafegyver, mindössze a válaszadók egynegyede tartotta ezeket jó megoldásnak.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Újabb részletek derültek ki a BrandFestivalról

Mesterséges intelligencia kutató és termelékenységi coach is lesz az idei BrandFestival nemzetközi előadói között. Közép-Európa egyik legjelentősebb márka- és vállalati stratégiai csúcstalálkozóját november 9-10-én rendezik meg az ETELE CINEMA-ban. Az eseményen a „Digitális transzformáció”...

A kisebb településeken is lesznek GLS automaták

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a GLS Hungary: 300 településen összesen már több mint 1250 csomagautomatát üzemeltet a vállalat. A csomaglogisztikai szolgáltató egyúttal bejelentette, elkötelezett az iránt, hogy az ország minden szegletében elérhetővé tegye a...

Kiállítással ünnepel a National Geographic

A National Geographic Magyarország idén lett 20 éves. A kerek évforduló alkalmából a World Press Photo kísérő-kiállításán, a Magyar Nemzeti Múzeumban vonultatja föl a magazin két évtizedének legizgalmasabb és legszebb magyar anyagait.Húsz év, kétszáznegyvennél...

A KNK-val kampányol a Haier

Szeptember elejétől október végéig tart a világ elsőszámú nagy háztartási gép gyártó márkájának őszi reklámkampánya, amelyet online felületeken, social médiában, közterületi eszközökön, plázákban és printben látható hirdetések, valamint PR-megjelenések támogatnak. A potenciális vásárlói útvonalak...

Egyre népszerűbb a munkaerő-kölcsönzés

A munkaerő-kölcsönzés egyre elterjedtebb fogalom munkavállalói körben is, de számos tévhit kering körülötte. Az Ipsos átfogó munkaerőpiaci kutatást végzett a Prohuman megbízásából. A vizsgált 12 hónapos időszakban a magyar közösségi térben kb. 14 ezer...

Természeti katasztrófák áldozatainak segít a L’Oréal

Becslések szerint az elmúlt 50 évben ötszörösére nőttek az éghajlatváltozás okozta katasztrófák, jelenleg közel hárommilliárd ember él katasztrófáknak kitett területeken, és az előrejelzések szerint 2050-re ez a szám egymilliárddal fog emelkedni. A L'Oréal Groupe...

Ma van a kávé világnapja

Már 40 éve ünnepeljük szeptember 29-én a kávét - a világ egyik legkedveltebb itala először Japánban, 1983-ban kapott saját napot. A tradicionális kávézás mellett a 21. században egyre több új fogyasztási mód, szokás alakult...

Közösségi közlekedésre buzdít a Westend

Új eszközökkel bővítette mobilitási parkját a város szívében található Westend. A bevásárlóközpont ezzel szeretne még több alternatív lehetőséget biztosítani közönségének. Továbbra is arra bátorítják látogatóikat, érkezzenek a közösségi közlekedés valamelyik kényelmes és fenntartható eszközével,...

Mesterséges intelligencia a hazai magánegészségügyben

Technológiai innovációt vezet be a Doktor24 a betegellátás területén. A magyar-osztrák egészségdigitalizációs startuppal, a XUND-dal közösen fejlesztett egészségügyi asszisztens egy platformon képes tüneteket elemezni és konkrét megbetegedések gyanúját ellenőrizni. Ezzel a megoldással a páciensek...

A magyar vállalkozások háromnegyede megbukna

Az informatika az életünk alapvető eszköze, amely a mindennapjainkban és az üzleti világban is meghatározó szerepet játszik. Ennek tudatában azt gondolhatnánk, hogy az IT menedzsment jelenleg minden vállalkozás életében az egyik legfontosabb prioritás. Ennek...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Ezúttal az ATV-t büntette a Médiatanács

Az ATV március 16. és 22. közötti adáshetének hatósági ellenőrzése során több szabálytalanságot is megállapított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület három jogsértés miatt összesen 775 ezer forint bírságot rótt...

Újabb részletek derültek ki a BrandFestivalról

Mesterséges intelligencia kutató és termelékenységi coach is lesz az idei BrandFestival nemzetközi előadói között. Közép-Európa egyik legjelentősebb márka- és vállalati stratégiai csúcstalálkozóját november 9-10-én rendezik meg az ETELE CINEMA-ban. Az eseményen a „Digitális transzformáció”...

A kisebb településeken is lesznek GLS automaták

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a GLS Hungary: 300 településen összesen már több mint 1250 csomagautomatát üzemeltet a vállalat. A csomaglogisztikai szolgáltató egyúttal bejelentette, elkötelezett az iránt, hogy az ország minden szegletében elérhetővé tegye a...

Kiállítással ünnepel a National Geographic

A National Geographic Magyarország idén lett 20 éves. A kerek évforduló alkalmából a World Press Photo kísérő-kiállításán, a Magyar Nemzeti Múzeumban vonultatja föl a magazin két évtizedének legizgalmasabb és legszebb magyar anyagait.Húsz év, kétszáznegyvennél...

A KNK-val kampányol a Haier

Szeptember elejétől október végéig tart a világ elsőszámú nagy háztartási gép gyártó márkájának őszi reklámkampánya, amelyet online felületeken, social médiában, közterületi eszközökön, plázákban és printben látható hirdetések, valamint PR-megjelenések támogatnak. A potenciális vásárlói útvonalak...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

Sokkal zöldebbek lehetnének az irodaépületek

Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....