- Hirdetés -

Kiderül, mitől szerethetők a munkahelyek

|

- Hirdetés -

Hogyan változtak az elmúlt időszakban az álláskeresők igényei? Mennyiben alakult át a cégek és a munkavállalók kapcsolata? Hogyan teszi próbára a vállalatok agilitását a 2020-as év? Egyáltalán hogyan maradhat szerethető egy munkahely a jelenlegi helyzetben? És mit tehetnek a munkavállalók, hogy ők jelentsék a bizonyosságot ebben a bizonytalan időszakban? Többek között ezekre a kérdésekre is keresik a választ a legismertebb hazai szakemberekkel az első ingyenes Szerethető Munkahelyek konferencián november második hetében.

Negyedik alkalommal hirdette meg a DreamJo.bs a Szerethető Munkahelyek pályázatot idén nyáron, amely több szempontból is megújult ebben az évben. Az egyik nagy újdonság, hogy idén erdélyi cégek is jelentkezhettek a díjra, emellett pedig az idei pályázati időszakban kiemelten koncentráltak arra, hogy a jelenlegi járványügyi helyzetben egyáltalán hogyan maradhat szerethető egy munkahely és milyen túlélési stratégiákat vetettek be a vállalatok. A szavazás október végén zárult le, november 12-én pedig ismét lehull a lepel a legszerethetőbb munkahelyekről.

Online edukáció és networking az első Szerethető Munkahelyek konferencián

Míg az elmúlt három évben inkább a díjátadó állt a kezdeményezés középpontjában, idén a szakmai kapcsolatok erősítése és a tudásmegosztás került fókuszba. Ennek keretében rendezik meg az első Szerethető Munkahelyek konferenciát, amelyet regisztrációt követően bárki ingyenesen látogathat november 12-én 13.00-tól. Ráadásul az eseményen a networking sem marad el, hiszen a konferencia délutánján a résztvevők véletlenszerű sorsolással kapnak lehetőséget arra, hogy ismerkedjenek, beszélgessenek egymással, és akár a népszerű előadókkal is találkozzanak a virtuális térben.

A legismertebb szakemberektől kaphatunk HR tanácsot

Ismert és elismert szakértőkből pedig nem lesz hiány az eseményen: olyan hazai szakemberek előadásaiból inspirálódhatnak a résztvevők, mint Halácsy Péter, a Budapest School CEO-ja, aki arról beszél majd, hogy az agilitásnak milyen szerepe lehet ma a vállalatok életében. Batiz András, az Impact Works alapítója az employer branding oldaláról világítja meg a bizalom, mint fontos USP szerepét és abba ad betekintést, hogy mit tehetnek a vállalatok és azok vezetői a növekvő bizonytalanság és bizalmatlanság korában. Patai Zoltán, a NetPincér ügyvezetője saját tapasztalataikon keresztül mesél arról, hogy milyen lehetőségeket és kihívásokat tartogatott a cég számára a járványügyi helyzet, Balogh Petya angyalbefektető pedig arról osztja meg gondolatait, hogy hogyan hat egy vezetőre a krízis és ez milyen változásokat okozhat ez a cégkultúrában. Mellettük felszólal még Svéda Dóra, a Coachingcentrum alapítója, Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Csáky László tréner, coach. Pethő Anikó, a Aarenson Consulting tulajdonosa, valamint dr. Seer László, a Magnum Opus M&C marketing szakértője.

A délután folyamán Máté Krisztina lesz a házigazdája egy kerekasztal beszélgetésnek, amely során Márton Katalinnal, a Praktiker Hungary HR és CSR vezetőjével, Erdőssy Gellérttel, a CV Shark CEO-jával, Fodor Dániellel, Az Év Irodája kezdeményezés főszervezőjével, valamint Balaton Anitával, a FleishmanHillard Café ügyvezető partnerével beszélget arról, hogy hogyan hathat az irodai munkára az új normális, és, hogy milyen lehetőségei vannak a munkahelyeknek arra, hogy ebben a helyzetben is szerethetők maradjanak.

Ingyenes workshopok a HR minden területéről

A konferencia zárásaként öt interaktív workshop várja a résztvevőket, melyekből megtudhatják, hogy hogyan érdemes állásinterjúra készülni, munkajogi betekintést kaphatnak a legégetőbb aktualitásokba a területen, tanácsokat kaphatnak arról, hogy amennyiben elkerülhetetlen a leépítés, hogyan lehet mégis humánusan és professzionálisan végrehajtani, valamint azzal is megismerkedhetnek, hogy milyen egy ütős cégprofil és hogyan állítsunk össze magunkról álláskeresőként egy self-branding profilt.

Lehull a lepell 2020 Szerethető Munkahelyek különdíjasairól

Idén több, mint 1100 jelölt közül döntöttek arról az online szavazók, hogy mely TOP135 cég viselheti 2020-ban a Szerethető Munkahely címet. A szakmai napot este 18.00-kor a Szerethető Munkahelyek idei díjátadója zárja, amelyen fény derül arra a 10 cégre, melyek a szakmai zsűri 5 HR és 5 employer branding különdíját kapják meg.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Fizetésemelésre számítanak a fiatalok

A dolgozó fiatalok majdnem kétharmada számít béremelésre a következő időszakban, 46 százalékuk az inflációnál alacsonyabb, 20 százalékuk viszont azt meghaladó emelést valószínűsít - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A pesszimisták, vagyis a fizetéscsökkenésre...

Több ásványvíz és üdítő fogyott eddig, mint 2020-ban

Az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák forgalma 1912 millió liter volt az idén az első három negyedévben, 3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, de így is 4 százalékkal elmaradt...

A Schaeffler-csoportnál folytatja Varró Balázs

Október közepétől Varró Balázs tölti be a Head of Communications and Branding pozíciót az autóipari és ipari beszállító Schaeffler-csoport magyarországi vállalatainál. Varró Balázs a Philip Morris-nál kezdett vállalati kommunikációval foglalkozni, ezt követően a Viasat...

A hirdetőknek is érdekük az árkorrekció

Sokkal optimistább forgatókönyvvel indulnak neki a 2022-es évnek a hirdetők, így jövőre is keresleti piacról beszélhetünk a televíziós reklámpiacon – mondja Guttengéber Csaba, az Atmedia ügyvezető igazgatója, aki szerint a hirdetőknek is érdeke, hogy...

Magyarok a leggyorsabban fejlődő techcégek között

Idén három magyar társaság is különdíjat kapott a közép-európai Deloitte Technology Fast 50 programban, a Growth Stars és Impact Stars kategóriákban. A program a régió leggyorsabban fejlődő technológiai vállalkozásait mutatja be, amire idén minden...

Hibrid munkavégzéssel javult a belső kommunikáció

Jelentős informatikai fejlesztéseket és költségmegtakarítást, az IT részleggel való elégedettség növekedését hozta a hibrid munkavégzés bevezetése a Groupamánál. Az új kommunikációs módok és csatornák a belső kommunikációt hatékonyabbá és közvetlenebbé tették, ami abból is...

Nagy kihívásokat hoz az alapanyaghiány a kkv-knak

Új akadályokkal kell szembenézniük a kkv-knak - derül ki a K&H kkv bizalmi index harmadik negyedéves eredményeiből. Tavaly a járvány közvetlen következményeként a kereslethiány okozott nehézségeket, mostanra viszont az anyaghiány jelent kihívást a kereslet...

Közösségi oldallal erősít a magyar kriptovaluta

Hazai viszonylatban kiemelkedő eredményeket ért el az indulását követő első két hónapban a legújabb magyar kriptovaluta. A privát értékesítési szakaszban, több mint 70 millió forintért vásároltak MST tokent a világ legkülönbözőbb pontjairól. Többek között...

Újabb autószalon nyílik Budapesten

Sikeresen megtörtént a Váci út 76-80. alatt található szalon műszaki átadása. Az AutoWallis által hazánkban és a régió nyolc másik országában képviselt két ikonikus brit márka a jövő év elejétől egy olyan több mint...

Nagyon pörögnek a panellakások az ingatlanpiacon

A KSH legfrissebb statisztikái alapján 2020-ban a használt lakóingatlanok közül a panellakások forgalma csökkent a legkisebb mértékben. Az árakat tekintve, míg a tavalyi első három negyedévben alig 4 százalékos növekedés jellemezte a lakótelepi ingatlanokat,...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Készlethiányt és áremelkedést hoz a chiphiány

Tovább súlyosbodik a globális chiphiány, az autóipar mellett begyűrűzött a számítástechnikai eszközök piacára is, súlyosan érintve azt. A kialakult helyzetnek számos oka van, köztük a koronavírus-járvány, amelynek hatására drasztikusan megnőtt a kereslet az elektronikai...

Fizetésemelésre számítanak a fiatalok

A dolgozó fiatalok majdnem kétharmada számít béremelésre a következő időszakban, 46 százalékuk az inflációnál alacsonyabb, 20 százalékuk viszont azt meghaladó emelést valószínűsít - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A pesszimisták, vagyis a fizetéscsökkenésre...

Több ásványvíz és üdítő fogyott eddig, mint 2020-ban

Az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák forgalma 1912 millió liter volt az idén az első három negyedévben, 3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, de így is 4 százalékkal elmaradt...

A Schaeffler-csoportnál folytatja Varró Balázs

Október közepétől Varró Balázs tölti be a Head of Communications and Branding pozíciót az autóipari és ipari beszállító Schaeffler-csoport magyarországi vállalatainál. Varró Balázs a Philip Morris-nál kezdett vállalati kommunikációval foglalkozni, ezt követően a Viasat...

A hirdetőknek is érdekük az árkorrekció

Sokkal optimistább forgatókönyvvel indulnak neki a 2022-es évnek a hirdetők, így jövőre is keresleti piacról beszélhetünk a televíziós reklámpiacon – mondja Guttengéber Csaba, az Atmedia ügyvezető igazgatója, aki szerint a hirdetőknek is érdeke, hogy...
- Hirdetés -

CMO

A kitaposott út biztonsága illúzió

Takács Borbála Adevinta Hungary, marketingigazgató   - Több évtizedes ügynökségi múlt után most ügyféloldalon folytatod. Miért döntöttél a változtatás mellett? - A váltás gondolata régóta érlelődött bennem. Húsz évet töltöttem ügynökségi oldalon, ez nagyon hosszú idő, ami rengeteg...

Most még tart a „történelmet írunk éppen” katarzisa

Szauter Zsolt eMAG és Extreme Digital, marketingigazgató   - Nagyon pörög itthon az online vásárlás, milyen élmény volt ebben a közegben átvenni a legnagyobb hazai e-kereskedelmi cég marketingjének irányítását? - Természetesen büszke vagyok arra, hogy engem választottak erre...

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...

Sikerült megválaszolni a Covid-szülte kihívásokat

Szalkai Réka Mastercard, marketingigazgató - Melyik volt az a könyv vagy film, ami az elmúlt időszakban a legnagyobb hatással volt önre? - Simon Sinekkel nemrég volt szerencsém együtt dolgozni. Igazi élmény volt nemcsak az előadása és azt...

Fontos a márka szerepének megtalálása

Juhász Péter Tibor Vodafone, márkaigazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Agárdi Szilvivel, a látássérült énekesnővel, Majkával és Téglás Botival, a fiatal hegedűtehetséggel készített több hónapos, komplex Red-kampányunkra, amely valós emberek valós történetein...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Csomagolásaival zöldít a Zewa

A Zewa csökkenti a csomagolásai szén-dioxid-lábnyomát amelyet úgy érnek el, hogy műanyag kiszereléseikben 33 százalékos fogyasztás utáni újrahasznosított (PCR) műanyagtartalmat vezetnek be. A Zewa számára kiemelt jelentőséggel bír a korlátozott erőforrások maximális kihasználása és...

Erdőtelepítési programot támogat az OMV

Az OMV Hungária Kft. az Országos Erdészeti Egyesülettel közös akciót indított: ennek keretében az áprilisi Föld napjától kezdődően olyan vouchereket lehet vásárolni a töltőállomásokon, amelyek 1-1 facsemete magyarországi elültetésének és későbbi ápolásának költségét fedezik....

Jövő héten jön a Planet Budapest

Egy tökéletes világban minden, ami egészséges, egyben fenntartható is – a valóságban ez azonban távolról sincs így. De vajon hogyan élhetünk egészséges életet úgy, hogy a fenntarthatóságról sem feledkezünk meg? Mit tehetünk, ennek érdekében...

DATA