- Hirdetés -

Így vásárolunk karácsonyra

|

- Hirdetés -

A vevők évről évre nagyságrendileg ugyanazt az összeget költik ajándékokra, annak ellenére, hogy a KSH adatai szerint a fogyasztói árak folyamatosan nőnek – derült ki a Vatera felméréséből. Bár azt várnánk az ünnepi időszaktól, hogy ajándékok után kutatva az új termékek eladása kiugróan megnő, az online piactér adatai alapján nem idegenkedünk attól, hogy használt holmit ajándékozzunk. A családok átlagosan 46760 forintot költenek, ennek felét online.

Ugyanakkor egyre tudatosabban választjuk ki a meglepetéseket: két éve csupán a válaszadók 13 százaléka3, idén már a 18 százaléka mondta, hogy egész évben nyitott szemmel jár és nem hagyja utolsó pillanatra a vásárlást. Összességében a kutatásban résztvevők kétharmada (64%) november végére már mindent beszerez, a többiek (36%) ezt december elejére vagy utolsó pillanatra hagyják.

Nincs nagyobb keret

A Vatera kutatásában résztvevő felhasználók közel 50 000 forintot költenek ajándékokra karácsonykor. A válaszadók fele (47%) 20 000 – 50 000 forintot tervez kifizetni, a kitöltők majdnem ötöde (18%) pedig 50 és 100 ezer forint közötti összeget szán a meglepetésekre. Elenyésző, mindössze minden huszadik ember költ még ennél is többet. Általában jellemző (83%), hogy a tavalyihoz hasonló összeggel számolnak a megkérdezettek az ünnepekkor. Az online piactér két évvel ezelőtti kutatása is ezeket az eredményeket hozta, tehát annak ellenére, hogy az árak évről évre emelkednek2 az ajándékokra szánt összeg állandósulni látszik. A válaszok azt mutatják, hogy a nőket jobban elkapja a vásárlási láz, 40 százalékuk több, mint 5 embert lep meg ünnepekkor, a férfiak több mint harmada (38%) 4-5 embernek vásárol. A válaszadók 7 százaléka pedig több mint 10 hozzátartozóját, barátját ajándékozza meg.

A használt ajándékba is mehet

Az online piactéren átlagosan 20 százalékkal nőtt a forgalom a karácsony előtti 3 hónapban az év többi részéhez képest 2017-ben és 2018-ban, a tranzakciók darabszáma tekintetében pedig 10 százalékos volt a növekedés ugyanezen időszakban. Bár azt várnánk az ünnepi időszaktól, hogy ajándékok után kutatva az új termékek eladása kiugróan megnő az online piactéren, ehhez képest 2017-ben 2 százalékkal, 2018-ban csupán 1 százalékkal emelkedett az év többi részének átlagához képest. Így a karácsonyi szezonban a kosarakba került termékek kétharmada használt (2017-ben 64%, 2018-ban 66%) volt. Ez nem is olyan meglepő, hiszen a fogyasztói árak emelkedése mellett ugyanazt az összeget kell beosztani ajándékokra, és a használt, ám hibátlan árucikkek ára jelentősen alacsonyabb. Mi több, igazán különleges kincsekre is bukkanhatunk. Mindemellett ez a tendencia alátámasztja a mai trendeket is, miszerint igyekszünk tudatos, minimalista életvitelt követni, így akár használt termékeket is ajándékozunk.

Nem azt adjuk, amit szívesen kapnánk

A válaszadók háromnegyede vesz valamilyen szépségápolási terméket ajándékba, de nagyon kevesen örülnének neki, ha azt kapnának (16%). A beauty cikkekhez hasonló arányban vannak azok, akik ruházati árukkal szeretnék meglepni szeretteiket. A felmérésben résztvevők 69 százaléka könyvet is ajándékoz, 60 százalékuknak pedig gyerekjáték, legó is kerül a virtuális vagy bolti kosarába. A top 5 ajándéktípusba az elektronikai cikkek kerültek még be, a válaszadók 59 százaléka tervezi, hogy ajándékoz kütyüt idén. Ezek közül az elektronikai cikkek többségét (77%) online veszik meg a kitöltők, de a háztartási kisgépek (71%), a wellness hétvégék (71%), a gyermekjátékok és legó termékek (68%), illetve az antik tárgyak és művészeti alkotások (65%) is virtuális kosárba kerülnek inkább.

Tömeg helyett a virtuális boltokat preferáljuk

Minden tizedik ember az ünnepi költések legalább 80 százalékát online tervezi, további 39 százalék a meglepetések legalább 50 százalékát virtuálisan szeretné vásárolni. Összességében a vásárlások felét online intézzük és a szép dekoráció, illetve a hangulatos karácsonyi zene ellenére kerüljük az ünnepek előtti tolongást az üzletekben. Nem véletlenül említik egyre többen a kényelmet az online vásárlás legvonzóbb elemei között. Idén már a válaszadók 79 százaléka, míg 2 éve csak 73 százaléka emelte ki ezt az előnyét az e-kereskedelemnek, és az emberek fele megjelölte a tolongás elkerülését is. A válaszadók 70 százaléka az árak könnyű összehasonlíthatósága miatt részesíti előnyben a webes vásárlást. Az eredmények szerint egyre tudatosabban vásárolnak a felhasználók, mert 2017-ben még csak 62 százaléknál érvényesült ez a szempont. A digitális beszerzés top 5 előnye közt megjelenik még a boltinál sokszor kedvezőbb ár (51%), illetve a vásárlás menetének a gyorsasága (44%) is.

Megnézzük, mire adjuk ki a pénzünket

A kutatás arra is kitért, hogy a vásárláskor milyen szempontokat vesznek figyelembe a felhasználók. A válaszadók többsége (70%) összehasonlítja a hasonló termékek ár-érték arányát. A felmérés tanulságai szerint a termék technikai és egyéb paraméterei (44%), az árucikk állapota (43%), valamint eladó értékelése (44%) azonos súllyal esik a latba döntéshozatalkor. Ezzel szemben a termék márkája csak a kitöltők 18 százalékánál szempont.

„A közel azonos paraméterekkel rendelkező termékek esetében az a tapasztalatunk, hogy a jobb értékeléssel bíró eladótól vásárolnak a felhasználóink. A vaterázók minden esetben ellenőrizni tudják, hogy az adott kereskedő mennyire megbízható, az online piactéren a napokban történik meg a százmilliomodik értékelés. A Vatera oldalán eddig is minimális volt a problémás adásvételek száma, de célunk, hogy mindenki elégedetten távozzon a virtuális kasszától, így a BVP (Biztonságos Vásárlás Program) Plusznak köszönhetően minőségi probléma esetén a vásárlók kompenzációt kérhetnek 50 000 forintig” – mondta Szanitter Áron, a Vatera vezetője.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Így juthatunk olcsóbb hitelhez

A zöld hitel konstrukciók 2021-es bevezetésük után nagy sikert arattak a piacon azok körében, akik a fenntarthatóság és az alacsony rezsi miatt az energiatakarékosságot tartották az egyik fő prioritásnak új otthonuk kiválasztásakor. A Növekedési...

Felforgatta a könyvpiacot a TikTok

Öt éve működik Magyarországon a TikTok, amely nemcsak a tartalomfogyasztási szokásokat változtatta meg, hanem nagy hatással van a könyveladásokra és ezáltal a kulturális kommunikációra is. A rövid videós könyvajánlók képesek egy-egy régebbi vagy új...

Kiderült, melyik autót kedvelik legjobban a magyarok

Újra egyenesben a cseh márka, a koronavírus és a háború által okozott gazdasági és logisztikai nehézségek után visszatért a SKODA. Kiemelkedő első öt hónapot tudhat maga mögött a márka, ugyanis egy SKODA modell, az...

Durván bezuhant a hazai kiskereskedelem

Nem indult jól a második negyedév sem a kiskereskedelemben. A KSH által közzétett adatok szerint a forgalom volumene áprilisban éves szinten 12,6 százalékkal esett vissza. A tényadat kedvezőtlenebb lett az általunk várt -10,4 százaléknál.Továbbra...

Hatalmas sörös fesztivál lesz a Balatonnál

Hogy ne csak a borokról és a borozásról szóljon a nyár a Balatonon, hanem megmutathassák magukat a hasonló minőséget képviselő kisüzemi sörfőzdék is, július 7-9. között megrendezik az 1. Balaton Beer Weekend-et, Zamárdiban. Az...

A Google Ads ereje: Hirdetések célzása és hatékonyságának maximalizálása (x)

A Google Ads kampány lényege, hogy segítségével megfelelő számú érdeklődőt tudjunk a weboldalunkra irányítani, ahol hatékonyan meg is tudjuk őket szólítani. A kampány akkor lesz nyereséges, ha az érdeklődők végrehajtják a kitűzött céljainkat, például...

Évente 19 ezer tonna bútort égetünk el

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt...

A bankszektor is kizöldülhet

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel...

Kiderült, hogy ki lesz az RTL új marketing és kommunikációs igazgatója

Július közepétől Baráth Péter tölti be az RTL Magyarország marketing és kommunikációs igazgatói pozícióját. Az új vezető feladata lesz az RTL hosszú távú márkastratégiájának kialakítása és menedzsmentje, a műsorkampányok tervezése és kivitelezésnek irányítása, valamint...

Újdonságokkal jön az Effie

Megújult logóval és új elemekkel indul a világszerte a marketingkommunikáció legfőbb célját, a hatékonyságot díjazó Effie verseny hazai megmérettetése. Az újdonságok között van, hogy az elmúlt két évben futott kampányokkal lehet nevezni és módosított...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Fenntartható ötleteket díjaztak

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók...

Így juthatunk olcsóbb hitelhez

A zöld hitel konstrukciók 2021-es bevezetésük után nagy sikert arattak a piacon azok körében, akik a fenntarthatóság és az alacsony rezsi miatt az energiatakarékosságot tartották az egyik fő prioritásnak új otthonuk kiválasztásakor. A Növekedési...

Felforgatta a könyvpiacot a TikTok

Öt éve működik Magyarországon a TikTok, amely nemcsak a tartalomfogyasztási szokásokat változtatta meg, hanem nagy hatással van a könyveladásokra és ezáltal a kulturális kommunikációra is. A rövid videós könyvajánlók képesek egy-egy régebbi vagy új...

Kiderült, melyik autót kedvelik legjobban a magyarok

Újra egyenesben a cseh márka, a koronavírus és a háború által okozott gazdasági és logisztikai nehézségek után visszatért a SKODA. Kiemelkedő első öt hónapot tudhat maga mögött a márka, ugyanis egy SKODA modell, az...

Durván bezuhant a hazai kiskereskedelem

Nem indult jól a második negyedév sem a kiskereskedelemben. A KSH által közzétett adatok szerint a forgalom volumene áprilisban éves szinten 12,6 százalékkal esett vissza. A tényadat kedvezőtlenebb lett az általunk várt -10,4 százaléknál.Továbbra...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A bankszektor is kizöldülhet

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel...

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Fenntartható ötleteket díjaztak

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók...

Évente 19 ezer tonna bútort égetünk el

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt...

Visszavághatjuk az otthoni energiafogyasztást

Ha megbízható és takarékos háztartási gépeket, elektronikai készülékeket használunk, az jelentős szerepet játszhat ökológiai lábnyomunk csökkentésében, hiszen a hosszú élettartam és az energiatakarékos működés elengedhetetlen az otthonunk fenntartható működésének kialakításában. A ma elérhető készülékek...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....