- Hirdetés -

Ilyen lehet a közeljövő önvezető, szórakoztató autója

|

- Hirdetés -

Az LG Electronics (LG) megtartotta történetének első sajtótájékoztatóját a világ egyik legjelentősebb közlekedési eseményén, a Müncheni Autószalonon, vagyis hivatalos nevén az IAA Mobility szakvásáron. Az LG vezérigazgatója, William Cho Münchenben bemutatta, hogy a vállalat miként látja a mobilitási iparág jövőjét, illetve, hogy az LG hogyan akarja előmozdítani a mobilitási ökoszisztéma egészét érintő fontos változásokat.

Idén júliusban az LG bejelentette, hogy intelligens életmód-megoldásokkal foglalkozó vállalattá kíván válni azzal a céllal, hogy az emberek életének minden területére kiterjessze a vásárlói élményt. A vállalat ezt követően mutatta be a ThinQ UP 2.0-t: ez egy olyan úttörő innováció, amely a háztartási készülékeket ultra-összekapcsolható életmódmegoldásokká alakítja át. Most, az IAA Mobility szakkiállításon pedig a jövő mobilitási ügyfélélményéről alkotott egyedülálló és inspiráló elképzelését osztotta meg a társaság.

Azzal, hogy az autóipar gyors ütemben halad az elektrifikáció és az önvezetés irányába, az LG számára hihetetlen lehetőség nyílt arra, hogy új ügyfélértéket teremtsen a mobilitás területén. Az autó hamarosan több lesz, mint egyszerű közlekedési eszköz – sokkal inkább egy olyan térré alakul, amely kibővített és differenciált vásárlói élményeket kínál.

„Az LG közel 70 évet töltött egy, a fogyasztókra fókuszáló üzleti területen. Ez idő alatt az új ismeretek és trendek folyamatos kutatásával világszerte gazdag ismereteket szereztünk a vásárlókról és az életüket meghatározó terekről, ami pedig végül a fogyasztói elektronikai ipar különböző innovációiban testesült meg” – mondta William Cho vezérigazgató. „Alig várjuk, hogy bemutathassuk a mobilitásról alkotott új elképzelésünket, ami az ezen a területen szerzett széleskörű tudásunkon és tapasztalatunkon alapul.”

Az LG ügyfélélmény-központú termékei és szolgáltatásai mögött rejlő tudás és szakértelem az LG járműalkatrész-megoldásokkal foglalkozó üzletágának gyors növekedését eredményezte. Az elmúlt évtized során az e területbe történő folyamatos befektetéssel az LG sikeresen kiterjesztette üzleti tevékenységét az autóipari alkatrészek és megoldások piacára.

Alfaképes: A jövő mobilitási élménye, ami az ügyfélélményre összpontosít

Az LG nemrégiben végzett egy kísérletet, amelynek során egy valódi autonóm jármű belsejét szimuláló környezetet hozott létre. Az eredmények arra utaltak, hogy a legtöbb ember az autonóm járművet egy exkluzív és privát térként érzékeli, amely teljes szabadságot biztosít számukra, hogy azt tegyék, amit akarnak, azaz például játsszanak, dolgozzanak, vagy egy kis időt egyedül töltsenek el. A mélyreható elemzések is azt mutatják, hogy a járművezetők napjainkban szintén ehhez hasonlóan vélekednek a járművükről és a benne töltött időről: 72 százalékuk egyetért azzal, hogy az autózás elsősorban az egyedül töltött pihenés ideje, 43 százalékuk pedig a jármű utasterét jelentőséggel bíró személyes térnek tartja.

Ezen fogyasztói insightok alapján az LG "személyre szabott digitális barlangként" definiálja újra az autót, és három ügyfélélmény-témát – Átalakítható, Felfedezhető, Pihentető - dolgozott ki, hogy ezekkel segítsen megvalósítani a jövő mobilitási vízióját. E témákat – amelyek vállalat értelmezése szerint bármit lehetővé tesznek - együttesen Alfaképesnek (Alpha-able) nevezi.

Átalakítható élmény: A felhasználók igényeihez igazodó környezet

Az LG úgy véli, hogy a jármű belső terének képesnek kell lennie arra, hogy fizikailag átalakuljon, a különböző helyzetekhez vagy célokhoz alkalmazkodva: étteremmé váljon, ahol étkezni lehet, irodává, ahol dolgozni lehet, vagy akár négy keréken gördülő mozivá. Az átalakítható élmény érdekében a járműben lévő tér rugalmasabbá válik, és olyan egyedi élményeket kínál, amelyek megfelelnek az utasok elvárásainak, sőt, meg is haladják azokat. Ezt a koncepciót az LG innovatív kijelzőmegoldásai, köztük a különböző formájú, átlátszó, hajlítható vagy feltekerhető kijelzők, valamint a vállalat egyedülálló háztartásikészülék-technológiái segítségével fogja életre kelteni.

Felfedezhető élmény: A járműfedélzeti tér újragondolása tartalommal

Az LG szerint a jövő autójának képesnek kell lennie arra, hogy megértse az egyes utazások egyedi kontextusát, figyelembe véve az úti célt, az utazás időtartamát és más változókat azért, hogy például személyre szabott tartalmi ajánlásokkal tegye okosabbá, intelligensebbé az utazást. Az LG bízik abban, hogy a fejlett mesterséges intelligencia (MI) és az eXtended Reality (XR) technológia kombinációja segít abban, hogy a Felfedezhető élményeket mielőbb feltárja.

A vállalat kifinomult mesterséges intelligenciája új szintre emeli a mobilitási élményt, elérhetővé téve olyan interaktív, járművön belüli hangalapú asszisztenseket, amelyek úgy ajánlanak releváns tartalmakat az utasoknak, hogy figyelembe veszik az utazás időtartamát és az úti célt is, így azok a becsült utazási időn belül élvezhetők. Sőt, a kiterjesztett valóság (AR) technológia és az LG átlátszó OLED kijelzőjét tartalmazó szélvédők révén az utasok az épp aktuális tartózkodási helyükről egy teljesen más városba juthatnak el, vagy akár át is alakíthatják a jármű belsejének megjelenését.

Pihentető élmény: még több kényelem

Az előbbieken túl a Pihentető élmény az LG fejlett technológiáját és a kapcsolódó szolgáltatásokat fogja kihasználni azért, hogy segítse a vásárlókat a kikapcsolódásban és abban, hogy egy kis "énidővel" kényeztessék magukat. Az utasok így akár egy gyönyörű virtuális kertet és a friss levegőt is élvezhetik a forgalmas városban, vagy az ülés által nyújtott fűtött masszázst, miközben nyugtató zenét hallgatnak, vagy egy MI-alapú tanácsadást, amely a napjuk megszervezését segíti. E mobilitási élmények mögött az a széles körű tudásbázis és tapasztalat áll, amelyet az LG a háztartási berendezések, a kijelzők, a digitális egészség és más, ügyfélközpontú üzleti területek terén szerzett.

Az elektromosjármű-üzletág három fő tengelye az SDV-korszakban

A mobilitási iparág jelenleg a szoftveresen definiált járművek (SDV) korszaka felé tart. A rendkívül kifinomult elektronikus eszközöknek számító SDV-k a nagymértékben alkalmazkodó mozgó terekben fognak új felhasználói élményeket nyújtani, amelyek messze túlmutatnak mindenen, ami napjainkban is létezik. Erre a gyorsan közelgő korszakra készülve az LG ügyfélspecifikus formaterveket fejleszt, hogy elősegítse a jövőbeli mobilitási környezetben megjelenő differenciált felhasználói élmények megvalósítását.

Az LG mobilitási üzletága három fő tengelyre koncentrálódik: a VS Company által gyártott járműfedélzeti infotainment-rendszerekre; az LG Magna e-Powertrain (LG Magna), az LG és a Magna International közös vállalata által kifejlesztett elektromos hajtásrendszerekre; valamint az LG leányvállalata, a ZKW Group által kifejlesztett járművilágítási rendszerekre. Különböző üzletágai révén az LG jelentős erővel bír a jövő mobilitását meghatározó alapvető technológiák terén.

Az infotainment egyidejűleg biztosítja az utasok számára a vezetéssel kapcsolatos információkat és a szórakozási lehetőségeket. Több fejlett technológiáját - a nagy sebességű, nagy volumenű adatátvitelre képes telematikai rendszereket, az olyan digitális interfészeket, mint a Digital Cockpit, valamint a jármű által generált adatpontok elemzésére alkalmas bigdata- és felhőmegoldásokat - felhasználva az LG átfogó mobilitási megoldásokat kínál az SDV-korszak változó igényeinek kielégítésére, lehetővé téve az ügyfelek számára az optimalizált mobilitási élményt.

Bővülő mobilitási jövőkép az elektromosjármű-töltési megoldások révén

Az elektromosjármű-töltési megoldások üzletága várhatóan erősíti az LG jövőbeli mobilitási ökoszisztémáját. A járművekre és a járműveken kívüli területekre egyaránt kiterjedő, optimális mobilitási élményt nyújtó stratégiája részeként az LG tavaly felvásárolta az alapvető töltőtechnológiával rendelkező HiEV Charger vállalatot. Mindemellett szinergia várható az LG-csoporton belüli akkumulátor-üzletággal is, amely az előrejelzések szerint az elkövetkező években gyors növekedés előtt áll.

A jövő mobilitási ágazatában várható növekvő kereslet kielégítése érdekében a HiEV Charger négyféle elektromosjármű-töltőt mutatott be, amelyek a meglévő megoldások gyengeségeire nyújtanak megoldást, az ügyfelek visszajelzései és a felmerülő igények alapján. Ezek az új termékek az állapot-értesítéseket és intuitív érintésvezérlést kínáló LED-kijelzők alkalmazásával fokozott kényelmet kínálnak. Az új töltők emellett számos biztonságnövelő funkcióval vannak felszerelve, például víz- és porállósággal, valamint a töltési folyamat során alkalmazott elektromos és termikus védelemmel, továbbá a csatlakozózár-érzékelés és a távoli frissítések révén egyszerű kezelhetőséget nyújtanak.

Az LG célja, hogy bővítse az EV-töltő üzletágát, kihasználva a gyártás, a minőségellenőrzés, az értékesítés utáni szolgáltatás, valamint az ellátásilánc-menedzsment terén meglévő képességeit, a korábbiaknál jobb töltési ügyfélélményt kínálva.

„Határozottan hiszünk abban, hogy a jövőbeli mobilitásnak arra a küldetésre kell összpontosítania, hogy az ügyfélélmény új szintjét nyújtsa. Az LG innovatív mobilitási megoldásaival több mint elkötelezett e fontos küldetés mellett” – mondta az LG vezérigazgatója. „Mivel arra törekszünk, hogy felszabadítsuk a mobilitás jövőjét, meghívunk minden iparági vezetőt, hogy csatlakozzon hozzánk ezen az izgalmas és fontos úton."

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Idén is díjazza az inspiráló nőket a Femcafe.hu

November 29-én ismét díjazza az elismerésre méltó teljesítményeket a Femcafe.hu. A piac meghatározó női portálja 2018 óta adja át az olvasói által megszavazott díjakat azoknak a nőknek, akiknek munkássága értéket közvetít és példaként szolgálhat...

Új pályázatot hirdet a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Először hirdet kritikaírói pályázatot a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, amelyet idén október 24. és 28. között rendeznek meg a szegedi Belvárosi Moziban. A 7. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon ezúttal is az operatőri munkáé a...

Továbbra is nagy az érdeklődés a minilakások iránt

A megváltozott ingatlanpiaci körülmények között sem vesztettek népszerűségükből a csekély alapterülettel rendelkező, 10-20 négyzetméter közötti minilakások. Az akár befektetésnek, akár saját használatra, első lakásnak is ideális ingatlanok különlegességük miatt sokszor a nagyobb alapterületű, használt...

Új ügyvezető a United Way Magyarországnál

Nagy Andrea Gabriella tölti be szeptember 25-től a United Way Magyarország ügyvezető igazgatói posztját. A United Way Magyarország a világ egyik vezető nonprofit szervezetének, a United Way nemzetközi hálózatának tagjaként több, mint 30 éve...

Angol focit, NFL-t és MotoGP-t is nézhetünk a héten

Három kontinensről hoz el sport ínyencségeket a magyar szurkolóknak a Network4 csoport a héten. Az Angol Ligakupa küzdelmeitől, a legizgalmasabb NFL meccseken át a MotoGP és Superbike futamokon át a Premier League, Bundesliga és...

Egyre többet fizetünk az okoseszközöket használva

Továbbra is nagyon lendületes növekedést mutatnak az okoseszközös fizetések a K&H-nál. Az idei év első nyolc hónapjában óránként átlagosan több mint 5500 okoseszközös fizetést bonyolítottak a pénzintézet ügyfelei, ami 67 százalékos emelkedésnek felel meg...

Értékesítési szakemberrel erősít a Marquard Group Hungary

Nagy tapasztalatú és tudású szakember segíti a jövőben a Marquard Group Hungary munkáját. Nagy Tamás szeptember végétől sales executive tanácsadóként támogatja a Marquard újrapozicionálási folyamatait. A Magyarországon több évtizedes tapasztalattal rendelkező vállalat az elmúlt...

Jövő héten rajtol A Nagy Ő a TV2-n

Október 9-én este indul a Bachelor – A Nagy Ő legújabb évada a TV2-n. A párkereső reality-ben ezúttal az ország 39. leggazdagabb embere, Jákob Zoltán vállalkozott arra, hogy egy tévéműsorban keresse meg szíve hölgyét....

Dupla résszel rajtol az új magyar történelmi sorozat

Dupla résszel debütál október 13-án, pénteken este a Dunán a Tündérkert című történelmi kalandfilmsorozat. A Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának első, Tündérkert című kötete alapján készült 8 részes sorozat további epizódjait péntek esténként láthatják majd a...

Olasz céggel kötött megállapodást a Duna House leányvállalata

A Duna House csoport leányvállalata, a Hgroup S.p. A. (Hgroup) befektetési és együttműködési megállapodást írt alá a Professione Casa S.p.A.-val (Professione Casa). A Professione Casa Olaszország egyik legnagyobb ingatlanügynöksége, amely országszerte 280 irodával rendelkezik. A...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Hiába jött be a home office, egyre kevesebb rá a lehetőség

Magyarországon tízből hat munkavállalónak egyáltalán nincs lehetősége otthoni munkavégzésre – van, akinek a munkaköre, míg másnak a munkaadója nem teszi ezt lehetővé. Sokan úgy vélik, hogy a home office ritkulni fog, a munkavállalók kétharmada...

Idén is díjazza az inspiráló nőket a Femcafe.hu

November 29-én ismét díjazza az elismerésre méltó teljesítményeket a Femcafe.hu. A piac meghatározó női portálja 2018 óta adja át az olvasói által megszavazott díjakat azoknak a nőknek, akiknek munkássága értéket közvetít és példaként szolgálhat...

Új pályázatot hirdet a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Először hirdet kritikaírói pályázatot a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, amelyet idén október 24. és 28. között rendeznek meg a szegedi Belvárosi Moziban. A 7. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon ezúttal is az operatőri munkáé a...

Továbbra is nagy az érdeklődés a minilakások iránt

A megváltozott ingatlanpiaci körülmények között sem vesztettek népszerűségükből a csekély alapterülettel rendelkező, 10-20 négyzetméter közötti minilakások. Az akár befektetésnek, akár saját használatra, első lakásnak is ideális ingatlanok különlegességük miatt sokszor a nagyobb alapterületű, használt...

Új ügyvezető a United Way Magyarországnál

Nagy Andrea Gabriella tölti be szeptember 25-től a United Way Magyarország ügyvezető igazgatói posztját. A United Way Magyarország a világ egyik vezető nonprofit szervezetének, a United Way nemzetközi hálózatának tagjaként több, mint 30 éve...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...

A felelős márka szerepe soha nem volt olyan fontos, mint ma

Ha a saját tevékenységünkre gondolunk, kulcsfontosságú lett, hogy felhívjuk a figyelmet a tudatosságra és a digitális és kiberbiztonságra ezeknek a technológiáknak a használata kapcsán, amiben a teljes piacnak óriási felelőssége van – mondta el...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Fontos döntést hozott a Lego

A Lego csoport leállította az újrahasznosított műanyagból készült építőkockák fejlesztésére irányuló egyik kiemelt projektjét, miután kiderült, hogy az eldobható PET-palackokból kinyert új anyag gyártási folyamata magasabb szén-dioxid-kibocsátással járna az eddiginél- írja az MTI a...

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....

Klímapusztulás: a villamosenergia-ágazaton múlik minden

A villamosenergia-ágazat a kulcsa annak, hogy elérje a karbonsemlegességet az világ 2050-re, egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító tanulmányában. Az ágazati kutatás szerint az energiatermelés felel az üvegházhatású gázkibocsátás 75 százalékáért. A szektor...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....