- Hirdetés -

Ilyen hatásai lehetnek a bővítésnek a foci vb-n

|

- Hirdetés -

A kis csapatok, így a magyar válogatott kijutási, valamint a tornán a jobb szereplési esélyeit növeli ugyan a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) keddi döntése, mely szerint 2026-tól 48 csapatos lesz a világbajnokság, ám ettől az esemény színvonala nem növekszik – többek között erről beszélt Szabados Gábor sportközgazdász az M4 Sport szerdai, Sportreggeli című adásában.

 

“Nem biztos, hogy olyan szakmai sikert hoz majd a világbajnokság létszámának emelése, mint a tavaly nyári Európa-bajnokság esetében történt, ugyanis a mezőny bővítésének nyertes kontinensei, például Ázsia csapatai, nem képviselnek vb-szintű játékerőt” – idézi az MTI Szabados Gábort.

 

A sportközgazdász szerint a FIFA sportpolitikai döntést hozott a mezőny 32-ről 48 csapatosra bővítésével, hiszen a létszámemelés volt az elnökválasztás előtti egyik ígéret. A döntés rövid távon pénzügyi sikert hozhat ugyan, ám a vb színvonala, értéke ezzel nem nő, mert több értéktelen meccs lesz. Azzal, hogy a hármas csoportokból ketten továbbjutnak, a “nagycsapatok” megerőltetés nélkül léphetnek tovább, igaz, az úgynevezett kiscsapatok, mint például a magyar válogatott, is könnyebben elérhetik az egyenes kieséses szakaszt – tette hozzá Szabados Gábor.

 

Arra a műsorvezetői felvetésre, hogy a megnövelt létszámú franciaországi Eb előtt is éltek ezek a félelmek, a szakember azt felelte, hogy valóban így volt, ám Európában sűrűbb a mezőny, és azok a válogatottak, amelyek a bővítésnek köszönhetően tudtak több év szünet után kijutni, mint például a magyar együttes, eleve megütöttek egy bizonyos szintet.

 

“A világban más a leosztás, mint Európában. Az új kvótarendszer szerint Katar és Omán is ott lehet majd a világbajnokságon, ám ettől az esemény sportszakmai értéke nem nő” – véli a sportközgazdász, aki szerint a magyar válogatott kijutási esélyei is javulnak, de nem olyan mértékben, mint a kontinensbajnokság esetében.

 

Az is elhangzott, hogy a FIFA a döntésnél figyelembe vette a klubok érdekeit is, ezért nem növelte jelentősen a játéknapok számát: az eddigi 30-ról csupán 32 napra nő azon napok száma, amíg az egyesületeknek nélkülözniük kell a válogatottban érdekelt játékosaikat, és a mérkőzések száma sem emelkedik, hogy a klubidény kezdetére ne túlságosan “kifacsart” focistákat kapjanak vissza.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Erre számíthatnak jövőre a vállalkozások

Az ünnepek közeledtével az üzleti életben is megkezdődik az évértékelés, illetve a 2022-re kitűzött célok megfogalmazása és a stratégiai tervezés. A hullámzó válsághelyzet és a folytonos bizonytalanság miatt még a legnagyobb piaci szereplők is...

Újabb mesés reklámfilmmel rukkolt elő a Medve

Idén ősszel új termékeket vezetett be a Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt., a Medve darabolt és szeletelt sajtok népszerűsítésére külön reklámfilmet hoztak létre. Az edami, gouda és ementáli sajtok szintén a Medve műhelyében...

Kevés az új autó, pörög a használtimport

Novemberben 11 963 használt személyautót regisztráltak az országban a DataHouse adatai szerint, ami a tavaly novemberi szinthez képest 17,3 százalékos növekedést jelent. Eközben új személygépkocsiból csupán 9 495 darabot helyeztek forgalomba az előző hónapban,...

Akadálymentesítik a MediaMarkt üzleteit

Magyarországon a mérési módszertantól függően fél- és másfélmillió közöttire tehető azon emberek száma, akiket egészségi állapotuk korlátoz abban, hogy kiteljesítsék az életüket. Pedig ők is, mint bárki más, szeretnének teljes értékű életet élni, de...

Okosotthonra vágynak a magyarok

Minden harmadik válaszadó tervezi, hogy belekezd otthona „felokosításába”, a legtöbben 50 és 100 ezer forint között költenének erre – derül ki a Schneider Electric online felméréséből. Az idén a világ legfenntarthatóbb vállalatának választott cég...

Zöld díjat söpört be az Erste

Az Erste Alapkezelő Zrt. nyerte el 2021-ben a Zöld Befektetési Alapkezelő elismerést a Magyar Nemzeti Banktól. A jegybank két éve hirdette meg először a Zöld Pénzügyek Díjat, amelyben a legzöldebben működő pénzügyi intézményeket ismeri...

Megvan Karas utódja az NMHH-nál

Koltay Andrást nevezte ki Áder János az NMHH elnökének, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora december 4-től 9 éven át irányíthatja a szervezetet. Elődje, Karas Monika októberben mondott le, kevesebb mint egy évvel megbízása...

Budapesti és szolnoki frekvenciák találtak gazdára

Budapesten a Katolikus Rádió Zrt., Szolnokon a Best Radio Kft. nyert újabb frekvenciát a Médiatanács döntése alapján. Az egykor a Klubrádió által használt frekvencia értékesítését is megkezdik. A Médiatanács eredményt hirdetett a Budapest 102,1...

Így hatott a régiós reklámpiacra a járvány

A járvány következtében átalakultak a tartalomfogyasztási szokások, és régiós szinten 1,2 milliárd euróval estek a reklámköltések 2020-ban, a magyar állam azonban 21 százalékkal többet fordított hirdetésekre az egy évvel korábbihoz képest, ennek jelentős részét...

Így találhatnak befektetőt a startupok

Rohamléptekben növekszik a budapesti startup ökoszisztéma, az induló cégek pedig egyre több finanszírozási lehetőség közül választhatnak. A Start it @K&H hazai kockázati tőkebefektetők és angyalbefektetők bevonásával szervezett befektetői napján a legnépszerűbb megoldásokról és a...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Újra képernyőre kerül a Pénzt vagy éveket!

Visszatér a képernyőre a Pénzt vagy éveket!, a vetélkedő új évadában a sztárpároknak továbbra is csak annyi a dolguk, hogy kitalálják az előttük álló civil emberek életkorát, és ha ügyesen játszanak, akár 10 millió...

Erre számíthatnak jövőre a vállalkozások

Az ünnepek közeledtével az üzleti életben is megkezdődik az évértékelés, illetve a 2022-re kitűzött célok megfogalmazása és a stratégiai tervezés. A hullámzó válsághelyzet és a folytonos bizonytalanság miatt még a legnagyobb piaci szereplők is...

Újabb mesés reklámfilmmel rukkolt elő a Medve

Idén ősszel új termékeket vezetett be a Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt., a Medve darabolt és szeletelt sajtok népszerűsítésére külön reklámfilmet hoztak létre. Az edami, gouda és ementáli sajtok szintén a Medve műhelyében...

Kevés az új autó, pörög a használtimport

Novemberben 11 963 használt személyautót regisztráltak az országban a DataHouse adatai szerint, ami a tavaly novemberi szinthez képest 17,3 százalékos növekedést jelent. Eközben új személygépkocsiból csupán 9 495 darabot helyeztek forgalomba az előző hónapban,...

Akadálymentesítik a MediaMarkt üzleteit

Magyarországon a mérési módszertantól függően fél- és másfélmillió közöttire tehető azon emberek száma, akiket egészségi állapotuk korlátoz abban, hogy kiteljesítsék az életüket. Pedig ők is, mint bárki más, szeretnének teljes értékű életet élni, de...
- Hirdetés -

CMO

Már létező folyamatokat erősített fel a COVID

Hunyady Beatrix Euronics, marketingigazgató Az év vége kiemelt időszak a kereskedelemben, milyen kampánnyal készül az Euronics? A november-december értékesítés szempontjából az év 2 legfontosabb hónapja a műszaki kereskedelemben, a tavalyi évben a teljes céges árbevételünk közel 30...

Nagy a türelmetlenség a fiatalokban

Szili Tímea Futureal Group & Cordia Group, marketing- és kommunikációs igazgató   - Kicsivel több mint két hónapja nyílt meg a Futureal Group & Cordia Group fejlesztésében megvalósult Etele Plaza, mennyire váltotta be eddig a hozzá fűzött...

A kitaposott út biztonsága illúzió

Takács Borbála Adevinta Hungary, marketingigazgató   - Több évtizedes ügynökségi múlt után most ügyféloldalon folytatod. Miért döntöttél a változtatás mellett? - A váltás gondolata régóta érlelődött bennem. Húsz évet töltöttem ügynökségi oldalon, ez nagyon hosszú idő, ami rengeteg...

Most még tart a „történelmet írunk éppen” katarzisa

Szauter Zsolt eMAG és Extreme Digital, marketingigazgató   - Nagyon pörög itthon az online vásárlás, milyen élmény volt ebben a közegben átvenni a legnagyobb hazai e-kereskedelmi cég marketingjének irányítását? - Természetesen büszke vagyok arra, hogy engem választottak erre...

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Zöld díjat söpört be az Erste

Az Erste Alapkezelő Zrt. nyerte el 2021-ben a Zöld Befektetési Alapkezelő elismerést a Magyar Nemzeti Banktól. A jegybank két éve hirdette meg először a Zöld Pénzügyek Díjat, amelyben a legzöldebben működő pénzügyi intézményeket ismeri...

Zöld fogadalmak karácsonyra

Egy újabb csoki fondue a céges karácsonyon, már van egy a szekrényben, sohasem használom. Tetszetős „Boldog Karácsonyt” bögre egy baráttól, de már roskadásig tele a polc bögrékkel. Egy ing a nagynénitől, ami természetesen nem...

Újrahasznosított műanyaggal erősít a TotalEnergies

A TotalEnergies felavatta Synova nevű üzemének normandiai bővítését, mely vezető vállalat az újrahasznosított polipropilén gyártásában. A TotalEnergies ezzel megduplázza az újrahasznosítható műanyagok mechanikai feldolgozására szolgáló termelési kapacitását, hogy kielégítse a fenntartható anyagok iránti növekvő...

DATA