- Hirdetés -

Indul az új Star Wars-sorozat

|

Decemberben ismét elrepülhetünk a messzi-messzi galaxisba, ugyanis újabb sorozattal bővül a Star Wars univerzum. A „Star Wars: Kóbor alakulat” egy csapat gyerek kalandját meséli el, akik biztonságosnak tűnő bolygójukon titokzatos felfedezést tesznek, majd eltévednek egy különös és veszélyes galaxisban. A hazatalálás során valószínűtlen szövetségesekkel és ellenségekkel is találkoznak, így a kaland nagyobb lesz, mint azt sejtették. Bár gyerekek a cselekmény főszereplői, ne számítsunk könnyed vígjátékra, a hangvétel sötétebb lesz, mint azt gondolnánk. A Disney+ most összegyűjtött minden eddigi részletet, amit tudni lehet a sorozatról a december 3-i dupla epizódos premierre.

Bár maga a cselekmény és annak pontos helyszíne egyelőre ismeretlen, az ideje egyéltalán nem. A sorozat „A mandalóri” és az „Ahsoka” ideje alatt játszódik, vagyis néhány évvel vagyunk „A jedi visszatér” után és jóval az Első Rend felemelkedése előtt. Ezáltal tovább bővül ennek az időszaknak a történetmesélése, és újabb karakterek mutatkoznak be. A korszakot Dave Filoni és Jon Favreau nagyszabású filmje, a „The Mandalorian & Grogu” zárja majd le.

A történet egy felfedezéssel kezdődik...

Az alkotók tudatosan csepegtették az információkat a sorozatról, így még a legelszántabb rajongók is csak találgatnak, mi vár majd rájuk. A hivatalos előzetesek alapján annyit tudni, hogy egy csapat vakmerő gyerek, Wim, KB, Fern és az elefántszerű arcú Neel, egy régi köztársasági csempészhajóra, az Onyx Cinderre bukkan, amit véletlenül beindítanak. Ez a hajó a galaxis számukra idegen, számunkra viszont ismerős távoli pontjára repíti őket.

Bár a sorozat a galaxis számára fontos időszakban, az Új Köztársaság korszakában játszódik, a gyerekek története a Vad Űrben bontakozik ki. Ez azért lesz különösen érdekes, mert bár galaxis-szerte kalandozik Din Djarin Groguval, gyűjti a vérdíjat Boba Fett, valamint keresi Ezrát Ahsoka, a „Star Wars: Kóbor alakulat” szereplői kevésbé ismerős arcok lesznek a rajongók számára. A főbb Star Wars-bolygók helyett ismeretlen világokban kalandoznak, ahol furcsa lényekkel, űrkalózokkal és droidokkal – például egy leharcolt SM 33-assal – találkoznak.

A 80-as évek hangulata

A sorozatot teljesen átjárja a 80-as évek hangulata, ami nemcsak a főszereplőknek, de az alkotóknak is nagyon tetszett. Az erre az időszakra jellemző gyerekfilmek hangulatát idéző kameramozgások, épített díszletek, effektek és zene magával ragadó nosztalgiahangulatot árasztanak. Az Onyx Cinder űrhajót például teljesen felépítették és az utolsó csavarig kidolgozták. Ugyanígy jártak el a droidokkal és a nyikorgó, zörgő-csörgő hangeffektekkel is. A zenében pedig a korszak jellegzetes stílusai köszönnek vissza. A cselekmény középpontjában álló kincsvadászat izgalmasan hangzik és bár a gyerekek a sorozat főszereplői, ne számítsunk könnyed vígjátékra. Jon Watts, a sorozat készítője szerint a hangvétel sötétebb lesz, mint amire bárki számítana.

Vele van az erő. De hogyan?

Rengeteg kérdés övezi Jude Law karakterét, Jod Na Nawoodot. Az előzetesekből annyi sejthető, hogy Wim, KB, Fern és Neel szöktetik meg őt egy Vad Űrben található börtönből, és az is, hogy Nawood Erő-érzékeny. De ha valóban Jedi, ki volt a mestere? Hol képezték ki? Volt-e bármilyen kapcsolata a Jedi Renddel, vagy a 66-os parancs után vált valahogyan Jedivé?

Az Oscar-jelölt Jude Law egy interjúban ezekre a kérdésekre nem válaszolt, de saját karakteréről elárulta, hogy Nawood egy bonyolult, kétes múlttal rendelkező csirkefogó, aki egyszerre nagytestvér, apa, tanár és tanítvány a gyerekek számára. Sok szempontból ugyanolyan elveszett lélek, mint ők. Sosem volt gyerekkora, ezért úgy tekint a gyerekekre, mint kis felnőttekre.

A főbb szerepekben feltűnik még a hírhedt Nikto kalóz, Vane (Marti Matulis) és legénysége, és titokzatos, ám de jelentős szerepet kap az Oscar-jelölt színésznő, Kerry Condon is. Hogy milyen karakterek tűnnek majd fel a messzi-messzi Galaxis Vad Űrjében, egyelőre titok, de egyáltalán nem biztos, hogy teljesen le kell mondanunk a cameókról, hiszen a „Mando-korszak” sorozatai rendszeresen kapnak crossover epizódokat. Sőt, Jon Favreau, „A mandalóri” producere máris belengette, hogy a „Star Wars: Kóbor alakulat” elemei bekerülhetnek „A mandalóri” 4. évadába is.

A messzi-messzi galaxis újabb fejezete az eredeti premierdátumhoz képest egy nappal korábban, december 3-án érkezik a Disney+-ra, ráadásul dupla epizóddal.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Optimistábban látják a jövőt a fiatalok

Elégedettebbek a fiatalok - összességében erre jutott a K&H ifjúsági index felmérés, amely a 19-29 évesek saját életükkel való elégedettségét vizsgálta a harmadik negyedévben. Az index értéke 16 pontra emelkedett az egy negyedévvel korábbi...

Újradefiniálja a piackutatás jövőjét a YouGov

Tíz hónappal azután, hogy a fogyasztói vélemények, motivációk, igények és médiaszokások kutatása terén piacvezető YouGov felvásárolta a fogyasztói panelszolgáltatásokban, az európai háztartások vásárlási adatainak elismert vezető vállalataként ismert CPS GfK-t, a cég átnevezte magát...

Decemberben is emelkednek az ingatlanárak

Jellemzően pozitívan ítéli meg az MNB friss jelentése a lakáspiac 2024-es alakulását. Az első félévben nőtt a forgalom, az árak emelkedtek, de az ingatlanok túlértékeltsége ez utóbbi ellenére is mérséklődött. Az elemzés az év...

Kiderült, mitől lesznek boldogok a munkavállalók

Változnak a prioritásaink: az MIT kutatása szerint az, hogy ott maradunk-e a munkahelyünkön vagy felmondunk, már nem elsősorban szakmai és karrierszempontok alapján dől el, azaz nem azon múlik, hogy mit csinálunk a megélhetésünkért, hanem...

Számíthatunk fizetésemelésre 2025-ben?

Ahogy közeledik az év vége, a dolgozók is egyre türelmetlenebbül várják, hogy számíthatnak-e béremelésre a következő évben. A bértervezési folyamatok jelenleg is zajlanak, és sok munkahelyen az éves teljesítményértékeléskor dől el végül, milyen megállapodás...

Rengeteget spóroltunk tankolás közben

Több mint 175 ezer felhasználó adatai alapján közel félmilliárd forintot spóroltunk már idén az ORLEN benzinkutakon. A régió legnagyobb olajipari vállalata ugyanis minden liter üzemanyag után 10 forint kedvezményt ad az applikációt használó autósoknak.A...

Új árstruktúrát vezetett be a GLS

A GLS Hungary 2024. november 20-tól új árstruktúrát vezetett be az ecsomag.hu platformon, amelynek keretében már külön díjszabást kínál a GLS Automatából GLS Automatába történő csomagfeladásokra is. A szolgáltatás a korábbi árakhoz képest akár...

Változás az autópálya-matrica vásárlásoknál

Még mindig a heti autópálya-matrica a legkelendőbb, igaz, az áprilisban bevezetett egynapos e-matricát is egyre több autós választja elsősorban a heti és a havi helyett – derül ki a Simple mobilapplikáció idei statisztikájából. Vasárnaptól...

Magyarországon is kapható az év egyik legjobb találmányának titulált okosmobil

A Honor még november elején árulta el, hogy a Honor Magic V3 felkerült a TIME magazin 2024-es, az év legjobb találmányait tartalmazó listájára. A készülék már kapható Magyarországon, ahogy elődje, a szintén kiváló Honor...

Ezeket a filmeket és sorozatokat néztük idén a Maxon

Év vége közeledtével itt az ideje, hogy megnézzük, mely tartalmak érdekelték a hazai nézőket mind a lineáris csatornákon (Discovery, TLC, Investigation Discovery, Eurosport, HGTV), mind pedig streamingen (Max). Az adatok 2024. január 1. és...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Díjazták az etikus vállalatokat

25 éve, 2000-ben alapította az Üzleti Etikai Díjat László Ervin világhírű, a Nobel-békedíjra többször jelölt tudós, író, a Budapest Klub alapítója és Demcsák Mária a hazai üzleti újságírás meghatározó alakja, a Piac & Profit...

Optimistábban látják a jövőt a fiatalok

Elégedettebbek a fiatalok - összességében erre jutott a K&H ifjúsági index felmérés, amely a 19-29 évesek saját életükkel való elégedettségét vizsgálta a harmadik negyedévben. Az index értéke 16 pontra emelkedett az egy negyedévvel korábbi...

Újradefiniálja a piackutatás jövőjét a YouGov

Tíz hónappal azután, hogy a fogyasztói vélemények, motivációk, igények és médiaszokások kutatása terén piacvezető YouGov felvásárolta a fogyasztói panelszolgáltatásokban, az európai háztartások vásárlási adatainak elismert vezető vállalataként ismert CPS GfK-t, a cég átnevezte magát...

Decemberben is emelkednek az ingatlanárak

Jellemzően pozitívan ítéli meg az MNB friss jelentése a lakáspiac 2024-es alakulását. Az első félévben nőtt a forgalom, az árak emelkedtek, de az ingatlanok túlértékeltsége ez utóbbi ellenére is mérséklődött. Az elemzés az év...

Kiderült, mitől lesznek boldogok a munkavállalók

Változnak a prioritásaink: az MIT kutatása szerint az, hogy ott maradunk-e a munkahelyünkön vagy felmondunk, már nem elsősorban szakmai és karrierszempontok alapján dől el, azaz nem azon múlik, hogy mit csinálunk a megélhetésünkért, hanem...

Don't Miss

Logó és arculattervezést segítő könyvet adott ki a [brandguide]

Megjelent a legújabb logó- és arculattervezés témájú szakkönyv a kiadásában. Egy szokatlan és egyedi formátumban: feltett kérdésekkel segíti a könyv a logó- és arculattervezés folyamatát. A könyv nem csak szorosan szakmabeliekhez szól, hanem...

A hazai kortárs művészet előtt tiszteleg az ACG

Idén ünnepli 20. születésnapját a hazai kreatív szektor megkerülhetetlen szereplője, az ACG. Az évforduló apropóján az ügynökség egy egyedülálló kiadványban, az ACG TWENTY Bookazine-ban tiszteleg azon hazai kortárs alkotók előtt, akik munkásságából az elmúlt...

A tudatos teremtésről írt könyvet Lakatos Zsófia

„Éld az álmod!” a címe Lakatos Zsófia új könyvének, amely egy egészen különleges témáról, a tudatos gondolkodásról, tervezésről, teremtésről szól. Az ismert pr-szakember szerint az üzleti világban egyre nagyobb szükség van a mentális jólétre,...

Megjelent Ferling József új könyve

Ferling József legújabb könyvében egy különleges világba hívja magával olvasóit: üzletembereket, cégvezetőket, PR, és marketingszakembereket. Mindenkit, aki a hitelességét megőrizve szeretne láthatóságot és reflektorfényt kapni ebben az információkkal telített világban.A hírnév millió apró, egymáshoz...

Új irodába költözött a Madhouse

A hirdetési felületek úttörőjeként ismert Madhouse új irodába költözött, hogy egy tágasabb, modernebb környezetben tudjon működni. A költözést a folyamatos növekedés indokolta, hiszen az eddigi iroda már szűknek bizonyult a bővülő csapat számára. Az...