- Hirdetés -

Ingyen nézhető a díjnyertes magyar animációs film

|

- Hirdetés -

Ingyenesen megtekinthető péntektől három napig a FILMIO-n Vajda Béla Moto perpetuo című Arany Pálma-díjas animációs filmje.

Május 27-én 40 éve, hogy Vajda Béla Moto perpetuo című animációs kisfilmje Arany Pálma-díjat kapott a cannes-i fesztiválon. Az évforduló alkalmából a film három napig ingyen megtekinthető a Nemzeti Filmintézet (NFI) streaming csatornáján, a FILMIO-n – írja az MTI az NFI közlése alapján.

Vajda Béla filmjének hőse egy szürke kisember, aki a hivatal páternoszterébe szeretne beszállni, azonban valamennyi fülke foglalt: a hétköznapi helyzetektől kezdve a bulvársztorikon át, a nagypolitika zavaros színjátékaiig egyre sokkolóbb jelenetek töltik meg.

1970-ben, nem sokkal azután, hogy Herskó János filmfőiskolás osztályából a Pannónia Filmstúdióba került volna, Vajda Béla Páternoszter címmel filmtervet adott be a stúdió vezetőségének, reménykedve, hogy lehetőséget kap annak megvalósítására. Az ötletet, hogy egy hivatali épület liftjének fülkéiben mindenféle szokatlan dolog történik, a filmművészeti főiskolán egykori csoporttársával, Maár Gyulával dolgozták ki. A terv tíz évig mégis fiókban maradt, és csak egy véletlennek köszönhetően került elő újra.

A hetvenes évek elején írt vázlatból született Moto perpetuo olyan fikciós történetbe csomagolja a világ összetett történelmi és társadalmi jelenségeit, amelyben az animáció szimbolikus ábrázolásmódja többféle értelmezésre teremt lehetőséget.

A film képes forgatókönyvét az eredetileg grafikusművésznek készülő Vajda készítette, a végső grafikai tervet Sajdik Ferenc jegyzi, aki a korszak sok más animációs filmjében segédkezett tervezőként. Talán az 1980 decemberében meggyilkolt John Lennont megidéző fotó sokkoló aktualitásának is köszönhető, hogy a Moto perpetuo 1981-ben Cannes-ban megkapta a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát.

Vajda Béla számos animációs rövidfilmet jegyez rendezőként, amelyek sikerrel szerepeltek a nemzetközi filmfesztiválokon. Nyelvlecke című diplomafilmjét 1968-ban Oberhausenben díjazták, Jócselekedetek című rövidfilmjét 1974-ben szintén meghívták a cannes-i versenyprogramba. Másik emlékezetes filmje a Hanyas vagy? (1983) című animációs történelmi dokumentumfilm, amellyel elnyerte az oberhauseni filmfesztivál fődíját.

A Moto perpetuo című alkotást a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum igazgatósága digitalizálta és újította fel 2018-ban, a film május 30-ig ingyenesen megtekinthető a FILMIO-n.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Így védhetjük a szemünket mobilozás közben

A jó idővel jön a napsütés is, amitől gyakran nehezebb látni a kijelzőnket. Ilyenkor hajlamosak vagyunk felhúzni a fényerőt, ami azonban hosszútávon káros lehet szemünknek. A HONOR összeszedett pár általános tippet arról, hogy –...

Új kreatív platformot kapott az Euronics

Mellébeszélés nélküli reklámfilmekkel indul útjára az Euronics új kreatív platformja. Április közepén debütál az a 11 reklámfilm is, amelyek alapja az őszinteség és az önreflexió. A filmek különböző, ismerős szituációkat mutatnak be mellébeszélés nélkül,...

Nagyon pörög a hazai lakáspiac

A múlt év végére megállt a magyar lakáspiac forgalmának hanyatlása – ezt mutatják az Eurostat legfrissebb, bár egyelőre még csak előzetes adatai. A nemzetközi összevetésből az is kitűnik, hogy bármily nehezek is voltak az...

A tévé előtt szurkolhatunk a női hoki válogatottnak

A férfi Divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság előtt a női nemzeti csapatunk Ausztriában zajló Divízió I/A-s vb-je is képernyőre tűzi a Sport TV és az AMC Mikro Magyarországon. A magyar válogatott komolyan készül a viadalra, és...

Ezért nem érdemes otthon őrizgetni a használt mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra...

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Új éttermet nyitott a Burger King

Második éttermét nyitja a Burger King Zala vármegyében, Zalaegerszeg mellett most már Nagykanizsán is élvezhetik a burger rajongók az eredeti WHOPPER élményt. A belvárosban található étterem fejlesztése tavaly júliusban indult, a közel 1 milliárd...

Így védhetjük a szemünket mobilozás közben

A jó idővel jön a napsütés is, amitől gyakran nehezebb látni a kijelzőnket. Ilyenkor hajlamosak vagyunk felhúzni a fényerőt, ami azonban hosszútávon káros lehet szemünknek. A HONOR összeszedett pár általános tippet arról, hogy –...

Új kreatív platformot kapott az Euronics

Mellébeszélés nélküli reklámfilmekkel indul útjára az Euronics új kreatív platformja. Április közepén debütál az a 11 reklámfilm is, amelyek alapja az őszinteség és az önreflexió. A filmek különböző, ismerős szituációkat mutatnak be mellébeszélés nélkül,...

Nagyon pörög a hazai lakáspiac

A múlt év végére megállt a magyar lakáspiac forgalmának hanyatlása – ezt mutatják az Eurostat legfrissebb, bár egyelőre még csak előzetes adatai. A nemzetközi összevetésből az is kitűnik, hogy bármily nehezek is voltak az...

A tévé előtt szurkolhatunk a női hoki válogatottnak

A férfi Divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság előtt a női nemzeti csapatunk Ausztriában zajló Divízió I/A-s vb-je is képernyőre tűzi a Sport TV és az AMC Mikro Magyarországon. A magyar válogatott komolyan készül a viadalra, és...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...