- Hirdetés -

Itt az újabb hosszú hétvége, erős forgalomra számítanak a kereskedők

|

- Hirdetés -

Erős húsvéti forgalomra számítanak, ugyanakkor az olcsóbb és az akciós termékek iránti élénkülő érdeklődésről számoltak be az áruházláncok.

Az infláció óvatosabbá teszi a vásárlókat, többet válogatnak, de a drágulás ellenére mennyiségben is bővülni fog a húsvéti forgalom a tavalyihoz képest – nyilatkozta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek. Hozzátette azt is, hogy ebben az időszakban megugrik a vásárlás élelmiszerekből, de most nagyon élénk az iparcikk-üzletek forgalma is. A keresetek emelkedése és az év eleji juttatások miatt nőtt a háztartások vásárlóereje, ami megjelenik az üzletekben, a növekvő jövedelmek lehetővé teszik, hogy többet vásároljanak a családok.

A szakember szerint a forgalom növekedése nagyobb arányú lesz az iparcikkeknél, mint mondta, a többletjuttatásokat nagyobb értékű beszerzésekre költik a családok. Hozzátette azt is, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások megszűnése után szívesen térnek vissza a hagyományos üzletekbe a vásárlók.

Az Aldi jelentős forgalomnövekedésre számít a húsvéti szezonban az előző év hasonló időszakához képest; a bővülést az is segíti, hogy idén az ünnep fizetés utáni időszakra esik, így a húsvét előtti nagybevásárlások során több vásárlóra és nagyobb költésre van kilátás – közölték az MTI-vel. A vállalat erős keresletet tapasztal az élelmiszerek területén, ugyanakkor érzékelhető a fogyasztók szokásosnál is nagyobb árérzékenysége, így a vásárlók jelentős része az olcsóbb, illetve az akciós termékeket keresi, és sokan időzítették vásárlásukat a kuponakciók időszakára. A legerősebb forgalom a nagypénteket megelőző csütörtökön és nagyszombaton várható. Az ünnepet megelőző időszakban a vásárlások átlagos értéke jelentősen, akár 30-40 százalékkal is meghaladja a máskor tapasztaltat – jelezték.

Az Auchan kétszámjegyű forgalomnövekedést vár a tavalyi húsvéti időszakhoz képest. Kiemelték, hogy a húsvéti csokoládék esetében darabeladásban is kétszámjegyű a növekedés, sonkák esetében pedig közel 10 százalékos. Az áruházlánc szerint érezhető a pozitív hatása annak, hogy az idei ünnepet már nem érintik a járvány miatti korlátozások, a vendégvárás érződik a sós-fűszer, az édesség és az ital területeken is – közölték.

Az Auchan tapasztalatai szerint a magasabb kategóriás és az akciós termékek iránt van nagyobb kereslet. Mint a vállalat jelezte, a húsvét a második legerősebb szezonális időszak a karácsony után, ezzel indul a tavaszi nem-élelmiszer szezon is.

A CBA tájékoztatása szerint az eddig tapasztaltak alapján egyértelműen magas forgalomra számítanak, a 10 százalékot is meghaladhatja az idei húsvéti forgalom növekedése az előző évihez képest. A decemberi forgalmi szintet ugyanakkor valószínűleg nem fogja elérni. A vállalat már a 2021-es szezonban is kevéssé érzékelte a koronavírus-járvány negatív hatását, akkor is emelkedett forgalmat tapasztaltak – közölték.

A CBA is kiemelte, hogy az idei húsvét kedvező időszakra esik, mert a fizetések után lesz az ünnep. Az utolsó héten a legnagyobb a vásárlói roham, nagyjából 20-30 százalékkal többet költenek a vevők egy-egy vásárlásnál, és jóval többen is vásárolnak ezekben a napokban az átlagos időszakhoz képest. Az online térben is megélénkül ilyenkor a forgalom – tették hozzá.

A Penny szintén azt közölte, hogy a karácsony után a húsvéti időszak a következő legforgalmasabb; ez az idén is így van, és a korábbiakhoz hasonlóan ebben az évben is jelentős bővülést várnak. Az üzletlánc tavalyi adatai alapján az ünnep előtti és alatti időszak forgalma a vállalat éves forgalmának 4 százalékát teszi ki, tehát fontos szerepe van az éves eredményben – fejtették ki. A Penny a forgalomra hatást gyakorló tényezők között említette az árstopot, a SZÉP-kártya kiterjesztését a kiskereskedelmi szektorra, illetve az élelmiszerek drágulását, és jelezte az akciós árak, valamint a különböző promóciók további felértékelődését.

A Spar az elmúlt hetekben tapasztalt tendenciák alapján a forgalom növekedésével számol – közölte a vállalat. Értékelésük szerint pozitívan hat, hogy a koronavírus-járvány miatt korábban szükségessé vált korlátozásokat már feloldották. Az élelmiszerek drágulása kapcsán a Spar arról tájékoztatott: a vásárlói szokások annyiban változtak, hogy az alacsonyabb árfekvésű termékek forgalma némiképp megnőtt.

A Tesco úgy látja, hogy visszatérhet a járvány előtti lendület a húsvéti fogyasztásban. A visszarendeződés az év során már korábban megkezdődött, és arra számítanak, hogy az idei húsvét a 2019-eshez hasonló forgalmú lesz – közölték. Az áruházlánc szerint érezhető a kedvezőbb árú élelmiszerek felé történő forgalomeltolódás. Prémium termékeiket főként a magasabb jövedelmű vásárlók keresik, ők egyelőre korlátozott mértékben váltanak olcsóbb termékekre.

A Tesco jelezte, a húsvéti forgalom a várható növekedés ellenére sem közelíti majd meg a tavalyi karácsonyi szezon forgalmát, mert karácsonykor a nagyértékű ajándékok sokkal népszerűbbek, míg húsvétkor ezek kevésbé meghatározóak.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Jövőre érkezik az HBO sorozatának új évada

A True Detective: Night Country új évadában az Oscar-díjas Jodie Foster és a profi ökölvívóból lett színésznő, Kali Reis nyomoznak egy rejtélyes gyilkossági ügyben.Amikor az alaszkai Ennisben beköszönt a hosszú téli éjszaka, a sarkvidéki...

Nem hisznek a fenntarthatósági jelentéseknek a befektetők

Noha a fenntarthatóság fontos szempont a befektetési döntések meghozatalakor, a befektetők 94 százaléka szerint a fenntarthatósági teljesítményről szóló vállalati jelentések megalapozatlan állításokat tartalmaznak – áll a PwC 2023-as globális befektetői felmérésében. Ezért nem is...

Jön az automatikus titkosítás a Facebookon

Automatikusan titkosítani fogja a személyes üzeneteket a jövőben a Facebook és az Instagram a The Wall Street Journal (WSJ) beszámolója szerint. A két közösségi platformot működtető Meta azzal indokolja a változtatást, hogy így a...

PR szakértők: fókuszban az ESG és a mesterséges intelligencia

Az ESG területére várják a legtöbb befektetést 2024-ben, emellett a mesterséges intelligenciával kapcsolatos képességek elsajátítását tartják a legfontosabbnak a globális PR-iparág vezető szakértői – derült ki az ICCO „World PR Report 2023-2024” című új...

Jelentős béremeléssel számolnak a hazai munkaadók

Az idén a januári tervekhez képest végül jóval több vállalat emelt a munkavállalók bérén, ráadásul a növelés mértéke is meghaladta az eredeti elképzeléseket. Ennek elsődleges oka a munkaerő megtartása volt és az inflációt hivatott...

Új megoldással segíti ügyfeleit a Yettel

Számos előnye miatt máig növekvő népszerűségnek örvend a mobilszámlára történő "vedd meg most, fizesd később" típusú kisértékű vásárlás, mint a mobilparkolás, az autópályamatrica, a lottó vagy a közösségi közlekedési jegy vásárlása. A Yettel alkalmazásban...

Átalakítja influencer marketing tevékenységét a L’Oréal

Az influencer marketing feladatokat a jövőben az összes L’Oréal márka számára a WS Hungary, a WS Czech és az AMI Communications Slovakia ügynökségi konzorciuma látja el Magyarországon, Csehországban, illetve Szlovákiában.2024 januárjától a L’Oréal új...

Nehéz átállni az elektromos járművekre

A fosszilis tüzelőanyaggal működő belső égésű motorokkal felszerelt új autók 2035-től való betiltása ma igencsak ambiciózus tervnek tűnik. Az új elektromos autók regisztrációja felívelőben van, bár a keleti piacok jócskán el vannak maradva a...

Kiderült, hol a legdrágábbak az ingatlanok

A 2023-as év tranzakciószámban visszafogott, szélsőségekben azonban bővelkedő évet jelentett a hazai ingatlanpiacon. Volt, aki 3 millió forintnál is többet fizetett egy újépítésű lakásért négyzetméterenként, de gazdára találtak 12 négyzetméteres minilakások is, és volt,...

A Toyota vezeti a hazai újautópiacot

A teljes magyarországi személyautó és kishaszongépjármű újautópiacon a Toyota 16.150 új autó értékesítésével, 13,6%-os piaci részesedéssel áll az első helyen az év első tizenegy hónapjának eladásait vizsgálva, ami több, mint a másfélszerese a második...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Különleges étterem nyílt Budapesten

Az este’r partners belsőépítészeti koncepciója alapján valósult meg a Mol Campus egyik új étterme, az irodaház földszintjén működő Zazie Bistro & Bar. Igazi áramlásélményben lehet részünk a terekben, a természet nemcsak a nagy üvegfelületeken,...

Jövőre érkezik az HBO sorozatának új évada

A True Detective: Night Country új évadában az Oscar-díjas Jodie Foster és a profi ökölvívóból lett színésznő, Kali Reis nyomoznak egy rejtélyes gyilkossági ügyben.Amikor az alaszkai Ennisben beköszönt a hosszú téli éjszaka, a sarkvidéki...

Nem hisznek a fenntarthatósági jelentéseknek a befektetők

Noha a fenntarthatóság fontos szempont a befektetési döntések meghozatalakor, a befektetők 94 százaléka szerint a fenntarthatósági teljesítményről szóló vállalati jelentések megalapozatlan állításokat tartalmaznak – áll a PwC 2023-as globális befektetői felmérésében. Ezért nem is...

Jön az automatikus titkosítás a Facebookon

Automatikusan titkosítani fogja a személyes üzeneteket a jövőben a Facebook és az Instagram a The Wall Street Journal (WSJ) beszámolója szerint. A két közösségi platformot működtető Meta azzal indokolja a változtatást, hogy így a...

PR szakértők: fókuszban az ESG és a mesterséges intelligencia

Az ESG területére várják a legtöbb befektetést 2024-ben, emellett a mesterséges intelligenciával kapcsolatos képességek elsajátítását tartják a legfontosabbnak a globális PR-iparág vezető szakértői – derült ki az ICCO „World PR Report 2023-2024” című új...
- Hirdetés -

Podcast

Újabb csatornákon megyünk az olvasók után

Az Indamedia könyvkiadásban erősített, a Wizzair pedig növelte repülőflottáját – erről és még tucatnyi másik dologról beszélgettek a Business Lounge november 21-ei adásában Starcz Ákossal, az Indamedia csoport igazgatósági tagjával és Radó Andrással, a...

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

Don't Miss

A Jófogás márka is külön cégként fog működni

A Jófogást egy apróhirdetési oldalból olyan e-kereskedelmi platformmá, piactérré akarják átalakítani, amely igazodik a fiatalabb felhasználók igényeihez is – mondta el Várkonyi Balázs. A Vatera.hu, valamint a Jófogás.hu befektetője és vezérigazgatója a Marketing&Media magazinnak...

Ha kétszer ennyien olvasnának minket, az egész ország gazdagabb volna

Mindenkinek azt javaslom, hogy olvasson több Portfoliót. Biztos kevésbé vagyunk szórakoztatók, mint a TikTok, de vannak értelmes gondolatok és információk, amelyek segítenek ezekben a bizonytalan időkben – mondja Bán Zoltán, a gazdasági portált működtető...

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Nem hisznek a fenntarthatósági jelentéseknek a befektetők

Noha a fenntarthatóság fontos szempont a befektetési döntések meghozatalakor, a befektetők 94 százaléka szerint a fenntarthatósági teljesítményről szóló vállalati jelentések megalapozatlan állításokat tartalmaznak – áll a PwC 2023-as globális befektetői felmérésében. Ezért nem is...

Napelemekre költenek a hazai nagyvállalatok

Népszerűek az energiahatékonyságot növelő beruházások a nagyvállalatok körében, minden negyediknél várható ilyen jellegű fejlesztés a következő egy év során. A beruházásokat nem csupán az energiaárak emelkedése hajtja, hanem több szempont együttesen, így például a...

Minierdőt telepítettek Budapesten

November 29-én a XII. kerületben immár a harmadik Miyawaki erdőt adták át a GreenGo két éve indított Gurulj a fákért! Támogatói Programjának keretében. Budapest első és kizárólag elektromos flottát üzemeltető közösségi autómegosztója ezzel már...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....