
A független szerkesztőségek által egy éve alapított Médiafórum Egyesület munkaanyagot készített arról, hogyan lehetne kialakítani – illetve előbb elkezdeni a párbeszédet a kialakításról – a sajtószabadság és a médiapiac új kereteit. Mi legyen a médiatörvénnyel, a közmédiával, milyen módon érdemes védeni a sajtószabadságot, a demokratikus nyilvánosságot – többek között ezekkel a témákkal foglalkozik az elkészült anyag.
A munkaanyagának szerint a megújuló magyar köztársaságban olyan keretrendszernek kell megvalósulnia, ami biztosítja a média szabadságát, támogatja a független sajtó fenntarthatóságát és kizárja egy újabb propagandagépezet létrejöttét. Erre azért van szükség, hogy Magyarországon soha többé ne fordulhasson elő, hogy a kormányzat és az állam eltitkolja a sajtó – és így a polgárok – elől, hogy mit és miért csinál, mire mennyi pénzt és hogyan költ el, valamint újságírókat inzultálnak, lehallgatnak vagy közpénzből finanszírozott kampányokban hazaárulónak bélyegeznek.
Az anyagban megfogalmazott alapelvek között szerepel, hogy a kormányzat aktívan támogassa a sajtószabadságot - azzal is, amit tesz, és azzal is, amit nem tesz. Átláthatóságra és számonkérhetőségre van szükség: a közérdekű adatok legyenek hozzáférhetők, a közmédia és a nemzeti hírügynökség az egész társadalom érdekében működjön.
A munkaanyag szerint a kormányzatnak törekednie kell a plurális, az államtól független médiapiac megerősítésére; alkalmazza az uniós médiaszabadság-rendeletet; legyen aktív partner az óriásplatformokat szabályozó erőfeszítésekben. Emellett törekedni kell arra, hogy az állam jelenléte a hirdetési piacon korlátozott és átlátható legyen, és ne torzítsa a piacot.
A Médiafórum Egyesület több ajánlást is megfogalmazott. Ezek között szerepel a közmédia újragondolása: a Duna Médiaszolgáltató és az MTVA átvilágítása, majd független, pártatlan, takarékos közszolgálat kialakítása, amely csak ott vállal szerepet, ahol a piac és a nonprofit szektor nem. Felső vezetőit egyértelmű szempontrendszer szerint, nyilvános pályázaton kell kiválasztani.
Új nemzeti hírügynökségre van szükség, az MTI/MTVA mint a nyilvánosság alapinfrastruktúrája újraépítendő. A megújuló hírügynökség legyen pártatlan és kiegyensúlyozott; szolgáltatásai legyenek korszerűek és megfizethetők.
Új médiaszabályozás és új médiahatóság kell az szervezet szerint: a print és online média kerüljön ki a hatóság hatásköréből; a szabályozás egésze legyen összhangban az európai médiaszabadság-rendelettel. A hatóság vezetőit nyilvános pályázaton válasszák ki.
Az ajánlások között szerepel még az állami hirdetési piac visszaszorítása. A kormányzati és állami szervek jelentősen csökkentsék reklámpiaci jelenlétüket; legyen vége a leplezett finanszírozásnak és a propaganda közpénzből való táplálásának.
A szervezet javaslata szerint az online médiaelőfizetések áfáját a nyomtatott napilapokéra kell csökkenteni. Emellett az 1+1% szja-felajánlás bővüljön 1+1+1%-ra, amelyből az új sáv dedikáltan a független médiumoknak adható. A reklámadó végleg szűnjön meg.
A közérdekű adatok és újságírói hozzáférés kapcsán a jogszabályok és a gyakorlat felülvizsgálatát szorgalmazza a Médiafórum Egyesület. El kell érni, hogy megvalósulhasson az átláthatóság aktív biztosítása, az adatkérések érdemi teljesítése.
A személyiségi jog és adatvédelem kapcsán a sajtóellenes visszaélésekre lehetőséget adó szabályok és a gyakorlat felülvizsgálata és megváltoztatása szerepel az ajánlások között. Készüljön el a jogszabály, ami kizárja az adatvédelemmel való nyilvánosságellenes visszaéléseket.
A globális platformok kérdése kapcsán a szervezet új alapokra helyezné a Facebookkal és a többi óriásplatformmal való viszonyt a hazai médiaiparral szövetségben, az európai szabályozási eszközök kihasználásával.
A Médiafórum Egyesületet független szerkesztőségek – a Partizán, a Magyar Hang, az Átlátszó, a Direkt 36, a Magyar Narancs, a 444 (valamint a Lakmusz és a Qubit) alkotják.







