- Hirdetés -

Jól indult az új magyar startup

|

- Hirdetés -

Alig egy hónapja indult a Sendee, de már több mint négyszáz érdeklődő regisztrált a weboldalán, miközben a már aktív futárpartnereknek sikerült harmadával csökkenteniük az ételek átlagos kiszállítási idejét a csatlakozó éttermeknél.

 

A házhozszállítást is vállaló éttermek két fő problémával küzdenek: a folyamatosan rendelkezésre álló munkaerő alkalmazása költséges, ugyanakkor nehéz pontosan kikalkulálni, hogy a megnövekedett rendelésszám miatt mikor van szükség több futárra. Ugyancsak gondot jelent a melegételek kiszállításánál, hogy a kiérkezési idő gyakran rendkívül hosszú, Budapesten átlagosan akár a 80-90 percet is elérheti. A Sendee csapata mindkét problémára megoldást kínál.

 

„Az indulás óta eltelt egy hónapban immár közel húsz étterem szavazott bizalmat a Sendeenek és futárpartnereinek, amit azzal háláltunk meg, hogy 30 százalékkal csökkentettük a házhozszállításaik idejét. Az elmúlt négy hét adatai alapján a Sendee-knek átlagosan mindössze 37,5 percre volt szükségük, hogy célba juttassák a megrendelt ételt” – mondta el Szőke Gergő, a Sendee operációs igazgatója.

 

A kiszállítás minőségében bekövetkezett változást a vendégek is hamar észreveszik: egy budapesti olasz étterem konyhája kizárólag kiváló értékeléseket kapott a helyben fogyasztó vendégektől, de a házhozszállítás gyorsaságára a kezdetektől rendkívül sok panasz érkezett, több megrendelő gyakorlatilag hidegen kapta kézhez az amúgy remek ételt. Az étterem az elsők között alkalmazta a Sendee rendszerét, így az elmúlt hetekben többletköltség nélkül, kizárólag a ténylegesen igénybe vett futározásért fizetve sikerült a felére (35-40 percre) csökkenteniük a kiszállítási időt, ezzel együtt pedig a negatív kommentek is eltűntek az étterem közösségi felületeiről.

 

A Sendee applikáció összekapcsolja az éttermeket a futárokkal: egy algoritmus segítségével a megrendeléseket a rendszer felajánlja a földrajzilag éppen legközelebb tartózkodó futárpartnernek, aki egy kattintással elfogadhatja a felkérést, és már indulhat is a házhozszállítás folyamata, így az étel a lehető leghamarabb jut célba.

 

A Sendee-k jelenleg rugalmasan, saját maguk dönthetik el, hogy mikor és mennyi kiszállítást teljesítenek: 25 fuvar vállalása esetén hetente 22 000 forintos, míg heti 100 kiszállítás vállalása mellett akár 92 000 forintos bevételre is szert tehetnek.

 

A Sendee jelenleg Androidos applikációként valamint interneten, érhető el, az iOS- verzió fejlesztés alatt áll.

 

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Érdekes adatok a magyar cégek hatékonyságáról

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede...

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...

Kiderült, mennyit keresnek a középkorúak

Bár az infláció visszahúzódott, a középkorúak jövedelme nem emelkedett jelentősebben, így érdemben nem változott az anyagi helyzetüket jónak vagy gyengének látók aránya. A K&H biztos jövő felmérés idei első negyedéves eredményei szerint a 30-59...

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Ezért nem érdemes otthon őrizgetni a használt mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra...

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...