- Hirdetés -

Karlovy Varyban mutatkozik be Kis Hajni első mozifilmje

|

Az augusztus végén kezdődő Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál meghívta Kis Hajni első mozifilmjét, a magyar-szlovák koprodukcióban készült Külön falka című alkotást az East of the West című versenyprogramjába.

Az augusztus 20-28. között megrendezendő 55. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál programját idén is mintegy 2000 benevezett alkotásból állították össze. Kis Hajni filmjének az East of the West című versenyprogramban lesz a világpremierje, majd szeptember 30-tól a magyar és szlovák mozik is műsorra tűzik – írja az MTI a Nemzeti Filmintézet közleménye alapján. „Jó érzés lenne, ha az emberek a filmünk hatására tudnának nyitni olyanok felé is, akikről azt hitték, nem tudnak nekik megbocsátani” – idézte a közlemény a rendezőt.

A történet a tizenkét éves Nikiről szól, akit nagyszülei nem tudnak kordában tartani. Amikor Niki megtudja, hogy édesapját, Tibort kiengedték a börtönből, minden tiltás ellenére felkeresi a férfit. A két kívülálló lassan közeledni kezd egymáshoz, de minden az ellen szól, hogy a család egyesülhessen – áll az ismertetőben.

A majdnem egy évig tartó szereplőválogatáson csaknem 1500 kislányt és 400 férfit néztek meg az alkotók a főszerepekre. Az apát alakító Dietz Gusztáv egykori küzdősportoló, a kislányt Horváth Zorka játssza. Mindkettőjüknek a Külön falka volt az első mozifilmje.

Kis Hajni eddigi két rövidfilmje, a Last Call és a Szép alak számos fesztiváldíjat nyert. Utóbbi a Diák Oscar-díj (Student Academy Awards) jelölésen kívül több mint száz fesztivál meghívást kapott szerte a világban, és rengeteg díjjal tüntették ki. Legutóbbi filmje, a Last Call is több rangos fesztiválszereplésen van túl, többek között megnyerte a legjobb vizsgafilm díját a szarajevói fesztiválon.

A magyar-szlovák koprodukcióban készült Külön falkát Budapesten forgatták, Kis Hajni állandó alkotótársai, Nyoszoli Ákos operatőr, Nyitrai Anna látványtervező, Gorácz Vanda vágó és Borsos Oleg zeneszerző közreműködésével. A forgatókönyvet a rendező Szántó Fannival közösen jegyzi.

A filmet a Proton Cinema a szlovák MPhilms-szel és a Visionteam L.O-val koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában gyártotta, producere Berkes Júlia és Zachar Balázs, koproducere Prikler Mátyás és Zora Jaurová, executive producere Petrányi Viktória.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Magyarországon is kapható az év egyik legjobb találmányának titulált okosmobil

A Honor még november elején árulta el, hogy a Honor Magic V3 felkerült a TIME magazin 2024-es, az év legjobb találmányait tartalmazó listájára. A készülék már kapható Magyarországon, ahogy elődje, a szintén kiváló Honor...

Ezeket a filmeket és sorozatokat néztük idén a Maxon

Év vége közeledtével itt az ideje, hogy megnézzük, mely tartalmak érdekelték a hazai nézőket mind a lineáris csatornákon (Discovery, TLC, Investigation Discovery, Eurosport, HGTV), mind pedig streamingen (Max). Az adatok 2024. január 1. és...

Indul az új Star Wars-sorozat

Decemberben ismét elrepülhetünk a messzi-messzi galaxisba, ugyanis újabb sorozattal bővül a Star Wars univerzum. A „Star Wars: Kóbor alakulat” egy csapat gyerek kalandját meséli el, akik biztonságosnak tűnő bolygójukon titokzatos felfedezést tesznek, majd eltévednek...

Az RTL Saleshouse értékesíti januártól a SWEET.TV hirdetési felületeit

Jövő év januárjától a SWEET.TV hirdetési felületeinek kizárólagos értékesítését a magyar piacon az RTL Saleshouse végzi. Az RTL Magyarország már korábban bejelentette az RTL+ új, reklámokkal támogatott előfizetéses verzióját, így tovább bővül a médiakereskedőház...

Tovább nőtt a topvezetők aránya a digitális TOP50-ben

Az idén is helycsere történt a digitális szakembereket összegyűjtő rangsorunk élén. Bán Zoltán Net Média Zrt.-vezérigazgató – a tavalyi listavezető – a második helyen végzett, a partizános Gulyás Márton pedig a harmadikról az elsőre...

Összefogott a SkyShowtime és a Magyar Telekom

Európa legújabb streaming-szolgáltatója, a SkyShowtime tovább bővíti szolgáltatás-kínálatát és szórakoztató tartalmai elérhetőségét: az első magyarországi együttműködése keretében egyesíti erőit a Magyar Telekommal, az ország vezető távközlési szolgáltatójával.Először lesz elérhető a SkyShowtime hazánkban TV előfizetéssel...

Szimfónia született Európa mobilhálózati adataiból

A Deutsche Telekom szakértői Európa tíz országának aggregált, anonimizált mobilhálózati adataiból komponáltak zenét a mesterséges intelligencia bevonásával. Az úttörő megoldás nyomán - amelynek előképét tavaly Budapesten alkották meg - Európa fővárosainak sokszínű, mégis összecsengő...

Látványos 3D-kampánnyal erősít a Red Bull

Még megtekinthető a XIX. kerületben az a térhatású digitális plakát, amely a Red Bull Winter Edition idei Jeges áfonya & Vanília termékét hirdeti. Az energiaitalgyártó Magyarországon először jelentkezik nagyszabású, addicionális és innovatív digitális citylight...

Komoly elismerést kapott a K&H jövő gyógyítói díj

A kommunikációs szakma is elismerte a K&H jövő gyógyítói díjat, amely most bronz díjat nyert a Prizma Kreatív PR verseny CSR megoldások kategóriájában. A tavaly indult kezdeményezés célja, hogy elismerje a szívvel-lélekkel gyógyító és...

Hivatalos Binance-csatorna indult a WhatsAppon

A kereskedelmi volumen és felhasználók száma alapján a világ legnagyobb kriptotőzsdéje, a Binance az iparágon belül az elsők között csatlakozik a WhatsApphoz. A több mint 2 milliárd ember által használt üzenetküldő alkalmazásban mostantól egy...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Változás az autópálya-matrica vásárlásoknál

Még mindig a heti autópálya-matrica a legkelendőbb, igaz, az áprilisban bevezetett egynapos e-matricát is egyre több autós választja elsősorban a heti és a havi helyett – derül ki a Simple mobilapplikáció idei statisztikájából. Vasárnaptól...

Magyarországon is kapható az év egyik legjobb találmányának titulált okosmobil

A Honor még november elején árulta el, hogy a Honor Magic V3 felkerült a TIME magazin 2024-es, az év legjobb találmányait tartalmazó listájára. A készülék már kapható Magyarországon, ahogy elődje, a szintén kiváló Honor...

Ezeket a filmeket és sorozatokat néztük idén a Maxon

Év vége közeledtével itt az ideje, hogy megnézzük, mely tartalmak érdekelték a hazai nézőket mind a lineáris csatornákon (Discovery, TLC, Investigation Discovery, Eurosport, HGTV), mind pedig streamingen (Max). Az adatok 2024. január 1. és...

Indul az új Star Wars-sorozat

Decemberben ismét elrepülhetünk a messzi-messzi galaxisba, ugyanis újabb sorozattal bővül a Star Wars univerzum. A „Star Wars: Kóbor alakulat” egy csapat gyerek kalandját meséli el, akik biztonságosnak tűnő bolygójukon titokzatos felfedezést tesznek, majd eltévednek...

Az RTL Saleshouse értékesíti januártól a SWEET.TV hirdetési felületeit

Jövő év januárjától a SWEET.TV hirdetési felületeinek kizárólagos értékesítését a magyar piacon az RTL Saleshouse végzi. Az RTL Magyarország már korábban bejelentette az RTL+ új, reklámokkal támogatott előfizetéses verzióját, így tovább bővül a médiakereskedőház...

Don't Miss

Logó és arculattervezést segítő könyvet adott ki a [brandguide]

Megjelent a legújabb logó- és arculattervezés témájú szakkönyv a kiadásában. Egy szokatlan és egyedi formátumban: feltett kérdésekkel segíti a könyv a logó- és arculattervezés folyamatát. A könyv nem csak szorosan szakmabeliekhez szól, hanem...

A hazai kortárs művészet előtt tiszteleg az ACG

Idén ünnepli 20. születésnapját a hazai kreatív szektor megkerülhetetlen szereplője, az ACG. Az évforduló apropóján az ügynökség egy egyedülálló kiadványban, az ACG TWENTY Bookazine-ban tiszteleg azon hazai kortárs alkotók előtt, akik munkásságából az elmúlt...

A tudatos teremtésről írt könyvet Lakatos Zsófia

„Éld az álmod!” a címe Lakatos Zsófia új könyvének, amely egy egészen különleges témáról, a tudatos gondolkodásról, tervezésről, teremtésről szól. Az ismert pr-szakember szerint az üzleti világban egyre nagyobb szükség van a mentális jólétre,...

Megjelent Ferling József új könyve

Ferling József legújabb könyvében egy különleges világba hívja magával olvasóit: üzletembereket, cégvezetőket, PR, és marketingszakembereket. Mindenkit, aki a hitelességét megőrizve szeretne láthatóságot és reflektorfényt kapni ebben az információkkal telített világban.A hírnév millió apró, egymáshoz...

Új irodába költözött a Madhouse

A hirdetési felületek úttörőjeként ismert Madhouse új irodába költözött, hogy egy tágasabb, modernebb környezetben tudjon működni. A költözést a folyamatos növekedés indokolta, hiszen az eddigi iroda már szűknek bizonyult a bővülő csapat számára. Az...